Dr. Boytha Györgyné

a Versenytanács elnöke

 

Antitröszt szabályok a Versenytanács gyakorlatában

 

 

I. Az Európai Közösségek versenyjoga

 

Előadásomat az Európai Közösségek versenyjogának rövid áttekintésével kezdeném. Az Európai Közösségek versenyjoga sokkal szélesebb, mint ahogy azt magyar a Versenyhivatal alkalmazza, vagy mint ahogy azzal a jogirodalom általában foglalkozni szokott. Az Európai Közösségek versenyjoga körébe négy témakör tartozik:

a)      a vállalati versenyjog;

b)      a támogatások joga;

c)      a különleges vagy kizárólagos jogokkal rendelkező vállalkozásokra vonatkozó versenyspecifikus szabályok, és végül

d)      a kereskedelmi jellegű állami monopóliumok működési szabályai.

E négy témakörből a versenytörvények általában csak a vállalati versenyszabályokkal foglalkoznak. Ezzel foglalkozik a magyar versenytörvény[1] is, és általában a jogirodalomban is a szűkebb értelemben vett versenyszabályozás alatt a vállalati versenyszabályokat szokták érteni.

A vállalati versenyjog további két nagy területre oszlik. Az első területhez a tisztességtelen versenycselekmények tartoznak. Ez nagyon régi előzményekre visszatekintő jogterület, hiszen már a római jogban is megtaláljuk egyes alapelemeit. Nálunk az 1923. évi V. törvény jelenítette meg először ezeket a cselekményeket, tiltott magatartásokat.

A másik nagy terület az úgynevezett antitröszt, ahová alapvetően három típusú magatartás tartozik:

a)      a kartelltilalom körébe eső magatartások,

b)      a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés és

c)      a fúziókontroll.

Addig, amíg az előző kettő magatartásszabályt tartalmaz, addig a fúziókontroll struktúraszabályozást, piaci struktúra-felügyeletet jelent. Általában a mai jogászok Európa-szerte versenyszabályok alatt – még a vállalati versenyszabályokból is – csak az antitröszt szabályokat szokták érteni.

A tisztességtelen versenycselekmények jellemzően bírói hatáskörbe tartozó kérdések, főként a polgári jog körében jelentkező, magánfelek közötti jogviták, melyek rendszerint összefüggnek más magatartásokkal. Különösen a védjegyjog és a szabadalmi jog körében merülnek fel olyan tényállások, amelyekhez segítségül szokták hívni a tisztességtelen versenycselekmény körében szabályozott magatartásokat is. Ezt a jogterületet a versenyjogászok egy sajátos, általános tisztesség követelménynek eleget tevő magatartásformák összességének tekintik, de nem tartják igazán a versenyszabályok körébe tartozónak.

 

 

II. A kartelltilalom

 

A kartelltilalom fő szabálya az, hogy tilos a vállalatok közötti olyan megállapodás, összehangolt magatartás, vagy a vállalkozások valamilyen szervezetének, valamely köztestületnek olyan döntése, amely a gazdasági versenyt korlátozza, vagy korlátozhatja. Itt jelenik meg az úgynevezett hatáselv, amely szerint a tényleges jogsértésnek nem kell mindig bekövetkezni: amennyiben az adott jelenség alkalmas arra, hogy ennek révén a verseny korlátozására, vagy kizárására kerüljön sor, akkor a versenyjogi jogsértés megvalósul.

A kartelleknek két nagy csoportja ismert: a horizontális és a vertikális kartellek. A horizontális kartellek ugyancsak kétfélék lehetnek, a tisztán versenykorlátozóak, vagy a mellékhatásként versenykorlátozóak. Mindkét típus azonban egyaránt a verseny azonos szintjén álló versenytársak közötti kartell. A vertikális kartellek ezzel szemben a piac különböző szintjén lévő szereplők – tehát például termelő és kereskedő, vagy nagy- és kiskereskedő – közötti megállapodások.

 

A kartellek szabályozásának két elve ismert, a tilalmi elv és a visszaélési elv. A tilalmi elv szerint minden ilyen megállapodás tilos, de mivel a kartelleknek is lehet olyan hatása, amely nem akadályozza meg a versenyt, ezért a tilalom alól részint kivesznek, részint pedig mentesítenek egyes magatartásokat. A visszaélési elv lényege ezzel szemben az, hogy nem magát a kartellt tiltja, hanem az azzal való visszaélést. Európában a tilalmi elv alapján áll Belgium, Franciaország, Görögország, Oroszország. A visszaélési elv alapján kevesebben állnak, nevezetesen Dánia, Hollandia, Luxemburg és Nagy-Britannia. A magyar versenytörvény is a tilalmi elv alapján áll és ennek megfelelően kivételt és mentesítést ismer.

 

 

III. Megállapodással létesített kartellek

 

Az elkövetési magatartásoknak – mint említettem – három formája ismeretes: a megállapodás, az összehangolt magatartás és valamely szervnek a döntése. Ezek közül legegyszerűbb megállapodással megvalósítani a kartellt, mert ennek mindig kézzel fogható formája van. A megállapodás létrejöhet szóban és írásban is. Leginkább tehát ez az elkövetési magatartás áll közel a polgári jogban használt szerződés fogalomhoz. Ugyanakkor nem állapítanak meg olyan szigorú szabályokat mint a szerződések esetében. Nincsenek például kötelező vagy nem kötelező tartalmi elemei. Mivel azonban valamilyen módon mégis kifejezésre jut benne a felek akarata, azért ez áll legközelebb a szerződéshez.

Versenykorlátozó lehet a teljes megállapodás, de előfordulhat, hogy annak csak bizonyos elemei, egy-egy kikötése minősül ilyennek.

 

 

IV. Az összehangolt magatartás

 

Sokkal nehezebb bizonyítani az összehangolt magatartást. Ezt az elkövetési formát kizárásos alapon kell megközelíteni. Ez a tényállás azt kívánja meg, hogy a felek között legalább egy olyan tudati összehangolódás, olyan szándék legyen, amely arra irányul, hogy adott időben, adott helyen egyformán, vagy szinte azonosan cselekednek. Meg lehet állapítani az összehangolt magatartást ár, területfelosztás, minőség, vagy bármilyen más feltétel esetében.

Legvalószínűbb az ár összehangolásával való elkövetés, e tekintetben lehet a legkönnyebben megállapítani, hogy van-e összehangolt magatartás. Erre került sor a magyar gyakorlatban a cukor árkartell megállapításánál, amikor olyan írásbeli nyomokat találtak, melyekből összehangolt magatartásra lehetett következtetni. Nehezebb a bizonyítás, ha abból a feltételezésből kell kiindulni, hogy megállapodás hiányában a felek nem így cselekedtek volna. Ez annál is nehezebb, mert itt nagyon hasonló magatartásformákkal állunk szemben. Megvalósulhat például az ún. esernyőeffektus is, amikor teljesen ésszerűen és logikusan cselekszik mindenki az adott piacon, egyszerűen azért mert nem lehet másképp cselekedni. Ez a vezető és a követő vállalatok jellemzője és egymáshoz való viszonya. A magyar árrendszernek volt például olyan időszaka, amikor kifejezetten ez volt a kívánt eljárás. Voltak olyan vezető vállalatok – főként az exportot bonyolító nagyvállalatok –, melyek adott helyen az árak meghatározói, kialakítói voltak. Az ésszerű és szükségszerű azonos piaci magatartást nevezzük párhuzamos magatartásnak, ami nem tilos.

Összehangolt magatartást kellett megállapítanunk a kávé kartell ügyben, amely rendkívül nagy bizonyítási nehézségekbe ütközött. A bíróság előtti bizonyítási eljárás során több szakértő is megjelent és ezek a szakértői vélemények a versenyhivatali álláspontot nem támasztották alá. Az eljárás alá vont 5 vállalat árcsökkentéssel és árengedménnyel igyekezett magához csábítani a vevőket. Egy adott időpontban azonban egyszerre kezdték el az áraikat emelni, majdhogynem összegszerűen is azonos mértékben. Ezt követően egységes reklámot indítottak be, amellyel arról igyekeztek meggyőzni a vásárlókat, hogy most érdemes a vásárolni. Majd újra elkezdték emelni az árakat. A Versenyhivatalnak ez gyanús lett, és megindította az eljárást. Nyilvánvaló volt, hogy ha bizonyítják, hogy az egyes gyártók, forgalmazók között a gazdasági adottságok tekintetében lényeges az eltérés, akkor nem lehet megállapítani az összehangolt magatartást. Amennyiben azonban azt sikerül bizonyítani, hogy az egyes forgalmazók és gyártók között a gazdasági feltételeket tekintve lényeges eltérés nincs, akkor megállapíthatóvá válik az is, hogy ez készteti őket arra, hogy összehangolt magatartással, egymásra körülményeit figyelembe véve állapítsák meg az áraikat.

A Versenyhivatal az eljárás során a következőket vizsgálta:

·        Mennyi volt a pörkölt kávéból származó árbevétel aránya az összes árbevételhez képest?

·        Milyen volt a beszerzési átlagár-növekedés mértéke?

·        Milyen volt a különböző minőségű termékek árainak az aránya?

·        Milyen volt a kapacitáskihasználás mértéke, illetve a vállalatok nyeresége?

Ilyen közvetett bizonyítékokkal sikerült azt megállapítani, hogy semmi más nem indokolta hogy azonos árat érvényesítsenek, csak is az, hogy volt közöttük egy belső megegyezés, bár ez konkrét dokumentumokkal nem volt bizonyítható. Első fokon ezt az ügyet a Fővárosi Bíróság már megvizsgálta és jóváhagyta a jogsértés megállapítását, a bírság mértékét azonban csökkentette. Ez persze egy általános gyakorlat, hiszen már több ügyben is azt tapasztaltuk, hogy a bíróság csökkenti a bírság mértékét. A konkrét eset lényege azonban mégis az, hogy az összehangolt magatartást most először sikerült igazán komolyan – igaz jelentős nehézségek árán – bizonyítani. Az egy más kérdés, hogy a Legfelsőbb Bíróság utóbb hogyan fogja az ügyet elbírálni.

Egy másik ügyben azonban nem sikerült az összehangolt magatartás tényét megállapítani. Arról volt szó, hogy a dohánygyárak a nagykereskedők számára a kiszolgálás feltételeit, valamint a különböző – általuk biztosított – engedményekért megkívánt követelményeket nagymértékben hasonlóan állapították meg.

Egy más típusú ügyben a Versenytanács ugyancsak nem állapította meg az összehangolt magatartást, így a kartelltilalom megsértését sem. Itt ugyanis azt a tényt kellett megállapítani, hogy nincs is versenyhelyzet. Olyan szituáció alakult ki a felek között, hogy nem álltak egymással versenyben, nem azonos piacon mozogtak. Versenyhelyzet hiányában természetesen versenykorlátozó megállapodást sem lehetett kötni.

 

 

IV. Szervezeti döntések

 

Mint említettem a harmadik elkövetési magatartásforma a társadalmi szervezetek, köztestületek, illetve egyesülések és más hasonló szervezetek döntése. Egyik eljárás során kifogásként merült fel, hogy a kamaráknak az etikai, vagy más belső szabályzata nem lehet alkalmas arra, hogy kartellt hozzon létre. A jogirodalomban azonban – és a versenytörvény indokolásából is ez állapítható meg – kialakult az a nézet, hogy az ilyen típusú kamarai döntések a piaci versenyre gyakorolt hatás szempontjából hasonlóak a gazdálkodó szerveztek, illetve a vállalkozások közötti megállapodásokhoz. Ezek a szervezetek ugyanis – gondoljanak mindenekelőtt a kamarákra – azért jönnek létre, hogy összefogják az adott szakmában működő vállalkozásokat. Céljuk, hogy ezeknek az érdekeit összehangolják és azt valamilyen módon képviseljék, kifejezésre juttassák. Ezek a szervezetek tehát a közös érdekek megjelenítése során vagy maguk hoznak létre kartellt, vagy olyan döntéseket hoznak, melyeket a tagoknak meg kell tartaniuk. Ez utóbbi esetben a tagok között keletkezik egyfajta összehangolt magatartás. Ezek a döntések tehát végső soron azonos típusúak a vállalkozások közötti megállapodásokkal, csak egy magasabb dimenzióban jönnek létre és a hatásuk több alanyra terjed ki.

Ezen az alapon kerültek terítékre a szakmai kamarák és a különböző szakmai egyesülések etikai szabályzatai. Ezekből a szabályzatokból meglepően sok van, hiszen számuk meghaladja a 40-et. A kötelező kamarai tagság folytán azt mondták, hogy ha az etikai, vagy bármely más szabályzatba foglalt feltételnek a tag nem felel meg, vagy abba ütköző magatartást tanúsít, akkor őt a kamarából ki lehet zárni. A kamarai tagság elvesztése pedig azt is jelenti, hogy az adott piacról kiesik, hiszen adott szakmában csak az végezhet tevékenységet, aki a kamarának tagja. Amennyiben a kötelező kamarai tagság meg fog szűnni, akkor természetesen ez a probléma oldódni fog.

Korábban ezzel kapcsolatban két ügyünk volt, az Állatorvosi és a Könyvvizsgálói Kamara esete. Ezek során két olyan típusú tiltással találkoztunk, amely versenyjogilag problematikus. Az egyik a reklámok olyan túlzott mértékű tilalma, amely messze túl megy a jogszabályi tilalmakon. A másik típusú tilalom keretében pedig minimális mértékű kötelező munkadíjat írtak elő. A minimális, illetve a maximált díjaknak az előírása közül a maximált díjak azok, amelyeket még tolerál a versenyjogi gyakorlat. Ebben az esetben ugyanis a maximált ár alatti verseny elképzelhető. A minimálárnál viszont még ilyen verseny sincs. Ez ugyanis az árakat teljes mértékben megköti. Ha az állam az áraknak valamilyen módon való megkötését kívánja elérni azt a hatósági árrendszerrel megoldhatja. Azonban az ilyen típusú megkötéseknek a különböző szakmai vagy etikai szabályzatokba történő becsempészése a verseny korlátozását jelenti. Mind a két ügyben a jogsértés megállapításra került, ám mindkét ügy tovább folyik a Fővárosi Bíróságon, az eredmény tehát még nem végleges.

 

 

V. Kivételek a kartelltilalom alól

 

Kétféle kivétel létezik a kartellek köréből. Az egyik a bagatell kartell, amely az érintett piacon nem éri el a 10%-ot. A másik kivétel az ún. nem független vállalkozások esete. Emögött az Európai Bíróság által kifejlesztett vállalati egység fogalma áll. Ez azt mondja ki, hogy versenyjogi szempontból egy leányvállalat, vagy egy másik vállalkozástól társasági jogi függőségi viszonyban lévő vállalkozás magatartása önálló piaci magatartásként nem értékelhető. Ha tehát egy anyavállalat és két leányvállalat kartellizálódik, akkor ezeket emiatt nem lehet felelősségre vonni, hiszen nem független vállalatként kerültek a tilalom körébe.

Említettem a mentesség kérdését. Kétféle mentességről beszélhetünk, az egyedi és a csoportmentességről. Az egyedi mentesség megállapítását minden esetben kérni kell. A Versenyhivatal határozata konstitutív jellegű, és pozitív döntés esetén visszamenőleges hatállyal válik érvényessé a megállapodás. A csoportmentességnek való megfelelést ezzel szemben kérni lehet. Ennek az a magyarázata, hogy a csoportmentességi rendeletek kormányrendelet formájában megjelentek és az ebben foglalt követelményeknek mindenki önként eleget tehet. Abban az esetben azonban, ha kétsége merül fel, hogy megfelel-e a rendeletnek, akkor a Versenyhivataltól kérhető a mentességnek való megfelelés. A versenytanácsi határozat ilyen esetekben deklaratív jellegű.

Előfordulhat, hogy a megállapodás általában megfelel a csoportmentességi rendeletnek, de van benne néhány olyan feltétel, amely nem. Ekkor meg kell nézi, hogy ez a néhány feltétel egyedi mentességgel mentesíthető-e.

 

 

VI. A gazdasági erőfölénnyel való visszaélés

 

A versenyjog alapvető intézménye a gazdasági erőfölény, illetve az azzal való visszaélés. A gazdasági erőfölény meghatározásánál a versenytörvény az európai bíróság által kialakított elveket, és konkrét esetben hozott döntéseit vette alapul. Ezek azt mondják ki, hogy erőfölényben az van, aki a piacon úgy képes cselekedni, hogy sem a versenytársakra, sem a vevőkre, fogyasztókra nincsen tekintettel. Önmaga képes a piac működési feltételeit meghatározni. A másik fogalmi megközelítést a korábbi versenytörvényünkből vettük át, amely szerint gazdasági erőfölényben van az érintett piacon az, akinek az áruját vagy ésszerűen helyettesíthető áruját máshonnan nem, vagy csak lényegesen nehezebb feltételek mellett lehet beszerezni. Akkor, amikor a Versenytanács a gazdasági erőfölény létét vizsgálja, vizsgálnia kell, hogy milyenek az érintett piacra való belépés és kilépés lehetőségei. Vizsgálni kell továbbá a vállalkozás vagyoni helyzetét és az érintett piac szerkezetét, valamint a piaci szereplők magatartását.

Ha egy vállalkozás nagy, az önmagában alapot ad-e arra, hogy erőfölényes helyzete megállapításra kerüljön? Erre a válasz egyértelműen nem. Azokon a piacokon, ahol gyors a változás, ahol könnyű a piacra való belépés, ott ma hiába nagy valaki, semmi biztosíték nincs arra, hogy holnap vagy holnap után – a könnyű belépés lehetősége és a versenytársak megjelenése folytán – ne váljon közepessé, vagy adott esetben akár kicsivé is. Hasonló a helyzet akkor, ha olyan a piac, ahol a fejlődés folytán egyre modernebb, egyre jobb minőségű termékek kerülnek értékesítésre. Egy ilyen gyors termék-cserélődésű, a műszaki fejlődésnek kitett piacon egyre jobb minőségű áru jelenik meg, és az aki ma még nagynak számít, az holnapra már ki is szorulhat.

 

Ilyen elvi alapon mondta ki a Versenytanács az egyik ügyében, hogy ha olyan vállalkozásról van szó, akivel szemben a vele üzleti kapcsolatban álló felek nehezen változtatnak szokásaikon, és a tájékoztatás is kevés, ott az erőfölényes helyzet megállapítható. Egy konkrét esetben arról volt szó, hogy a társasházak felújítási alapjának kezelését korábban jogszabály egy bankhoz telepítette. Az emberek hosszú időn át megszokták, hogy ugyanahhoz a pénzintézethez mennek. Ez az intézkedés megszűnt, a piac nyitottá vált. A piaci szereplők azonban nem mentek máshová, ott maradtak ennél a pénzintézetnél. Ha egy ilyen bedugult, nehezen mozgó piacról van szó, akkor az erőfölényt nyugodtan meg lehet állapítani. Az egy más kérdés, hogy volt-e visszaélés vagy nem.

Az erőfölény problémájával azonban nemcsak nagyvállalat szembesülhet, hanem a kisvállalkozások némelyike is. Egy konkrét esetben egy pénztárgépeket szállító cég azt is vállalta, hogy alkatrészeket is fog szállítani. Egy adott időpontban az egyik angol megrendelőjével szemben ennek a kötelezettségének nem tett eleget, sőt mi több közölte, hogy tovább egyáltalán nem hajlandó alkatrészeket szállítani. Az Európai Bíróság megállapította, hogy noha ez egy kis cég, de mivel évek hosszú során át vállalta, hogy az alkatrészeket a saját gépeihez szállítja, ezáltal ő ebben az adott szituációban erőfölényben volt.

Az Európai Bíróság több esetben is leszögezte, hogy amennyiben az erőfölényben lévők között valamilyen gazdasági kapcsolat alakult ki, akkor ezek közösen is lehetnek erőfölényben. Azt szokták mondani, hogy a közös erőfölény fogalma nem más, mint az összehangolt magatartással létrejött kartelleknek a megnyújtott karja. A jogalkalmazók rájöttek ugyanis arra, hogy az összehangolt magatartást nagyon nehéz bizonyítani. Azt már valamivel könnyebben, ha több szereplő közös erőfölényüket felhasználva együttesen cselekszik.

Minden versenyjognak, így a magyarnak is alapelve, hogy nem a gazdasági erőfölény létét kifogásolja, hanem az azzal való visszaélést. A visszaélésnek két típusa különböztethető meg. Az egyik a korlátozó típusú visszaélés, amely a piacról való kizárás eszköze lehet. Itt a piacra való belépés megakadályozása, tehát a piaci hatalom megtartása a cél. A másik a kizsákmányoló típusú visszaélés, amelynek során olyan helyekre csoportosítják át a jövedelmeket, ahová gazdasági erőfölény hiányában nem tudták volna.

A Versenytanács gyakorlatában többször felmerült az erőfölénnyel való visszaélés és a szerződések kapcsolata. Három kérdésben egyértelműen kialakult a Versenytanács gyakorlata. Az első kérdés arra irányult, hogy szerződés létrehozhat-e gazdasági erőfölényt? Következetesen alakult ki az a gyakorlat, hogy a szerződés önmagában soha sem hozhat létre gazdasági erőfölényt.

A másik megállapítás az volt, hogy amennyiben a felek erőfölény hiányában kötik meg a szerződést, majd utóbb az egyik fél a szerződéskötés során egyoldalúan biztosított jogával élve a másik félnek hátrányt okoz, az erőfölényt jelent-e vagy sem.[2] Itt is világosan kirajzolódik az a gyakorlat, hogy ha nem erőfölényes helyzetben kötik meg a szerződést, akkor abból kell kiindulni, hogy a feleknek jogukban áll a szerződéses feltételekben szabadon megállapodniuk. Ilyenkor azonban általában ki szokták kötni az egyoldalú szerződésmódosítás jogát. Rendszerint azt szokták kikötni, hogy a szolgáltató, vagy a szállító fél a szerződés fennállása alatt az árat egyoldalúan megváltoztathatja.

A harmadik csomópont, ami a gyakorlatban karakterisztikusan kialakult, azt a megállapítást tartalmazza, hogy önmagában az a tény, hogy valaki szerződést szegett nem minősül visszaélésszerű magatartásnak.

A gazdasági erőfölénnyel való visszaélés a versenytanácsi gyakorlat szerint objektív kategória, vétkességet nem vizsgálunk. Általában nem foglalkozunk felelősségi kérdésekkel. A versenyjogi jogellenesség megállapításához tehát a gyakorlat szerint elegendő a piaci hatalom fennállta, a visszaélésszerű magatartás és az abból következő piaci hatás. Ha ezek megállapíthatóak, akkor mélyebbre nem megyünk. Nem kutatjuk, hogy az adott elkövetési magatartás mögött van-e vétkesség, vagy az általában elvárhatóság kritériuma megvalósult-e. Ezekkel a kérdésekkel nem foglalkozunk, mert véleményünk szerint egy erőfölényben lévő vállalkozás tekintetében nemcsak az általában elvárhatóság vetődik fel, hanem annak még egy magasabb szintje is, hiszen erőfölényben lévő vállalkozással szemben fokozott követelményeket támaszt a Versenytörvény.

 

 

VII. Fúziókontroll

 

A fúzióellenőrzés, a vállalkozások összefonódásának ellenőrzése – a versenykorlátozó megállapodások és a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmaival szemben – piaci strukturális kérdéseknek a megítélését, illetve az ezekben való döntést igényli. Ezek megítélése általában szintén a versenyhatóságok jogkörébe tartozik.

1999 tavaszán Berlinben volt egy konferencia, ahol a megafúziókról hangzott el több előadás. A rendezvény fő kérdése az volt, hogy miként ítéljük meg a megafúziókat. Egyértelműen az az álláspont alakult ki, hogy a megafúzió az integráció eredménye, amelytől nem kell félni. A megafúziók szükségszerűen együtt járnak a globalizációval. Ezt az állítást adatok sorával lehet igazolni. Amíg az Európai Közösségekben 5-6 évvel ezelőtt évente kb. 50-60 fúzió zajlott le, addig 1998-ban az Unió Bizottsága 238 ilyen ügyben hozott határozatot és 1999-ben ez a szám megközelíti az 500-at. Főleg a gyors fejlődésnek kitett piacokon – mint például az autóipar, vagy a távközlés – valósulnak meg hatalmas méretű fúziók.

Ilyen előzmények után térjünk rá a mi „kis” magyar fúzióinkra. A Versenyhivatal munkája szempontjából meghatározó, hogy a világ első 50 nagyvállalata közül negyvennek van Magyarországon érdekeltsége. Mivel az antitröszt szabályok extraterritoriális hatályúak, ennek következtében, ha külföldi vállalatok között megy végbe fúzió, és ezeknek nálunk is vannak leányvállalatai, akkor a fúzió engedélyezését a magyar leányvállalatoknak is kérniük kell. Ilyen ügyünk több is volt, természetesen mindig engedélyezésre került sor. Problémát az jelentene, ha külföldön engedélyezik a fúziót, és mi a hazai leányvállalatok tekintetében azt mondanánk, hogy erre nem kerülhet sor, mert ez a magyar piacon zavart okozna.

Mit ír elő a Versenytörvény a vállalkozások összefonódásával kapcsolatban? Ez engedélyköteles tevékenység, ami azt jelenti, hogy a fúzió addig nem jöhet létre, amíg ehhez a Versenyhivatal az engedélyt meg nem adja.

Háromféle magatartásformáról kell beszélnünk. Az első esetben két vagy több, előzőleg egymástól is független vállalkozás összeolvadása, vagy egy vállalkozás valamely részének egy másik független vállalkozásba való beolvadása megy végbe. A második eset az irányításszerzés esete. Ekkor egy vagy több vállalkozás egy másik vállalkozásban irányítást szerez. A harmadik esetben előzőleg független vállalkozások hoznak létre egy közös vállalatot – ez az úgynevezett koncentratív közös vállalat –, amelybe valamely tevékenységüket belehelyezik és ők maguk felhagynak ezzel a tevékenységgel.

A független szó rendkívül fontos. Ahhoz ugyanis, hogy koncentráció jöjjön létre, a vállalkozásoknak függetlennek kell lenniük egymástól. Kivéve az irányításszerzést, mert ott a függetlenséget a törvény nem kívánja meg. Nagy valószínűséggel azonban, ha törvénymódosítás lesz, akkor ebben az esetben is a függetlenség előírását fogja kérni a Versenyhivatal.

Mint említettem egy vállalkozás valamely részének egy másik vállalkozásba való beolvadása is koncentrációt jelent. Mit jelent ez a gyakorlatban? A törvény csak annyit mond, hogy a vállalkozás része a vállalkozástól független másik vállalkozás részévé válik.[3] A gyakorlatnak kellett tehát a vállalkozás-rész fogalmát meghatároznia. Egy adott eljárásban kellett ezt az elvet átgondolni és kifejteni. Egyértelmű ugyanis, hogy egy üzem, egy termelő üzemegység a vállalatrész fogalmának egy kézzel fogható megjelenése, amely a gyakorlatban nem okoz problémát. Ám abban a pillanatban, mihelyt valaki valamilyen jogot ad át, már egy sokkal bonyolultabb helyzettel állunk szemben. Volt egy eljárásunk, amikor egy bróker cég a vevői kör egy meghatározott részét átadta egy másik cégnek.[4] Mi azt mondtuk, hogy a vevőkör olyan értéket jelent egy vállalat működésében, amelynek az átadása – főként egy brókercég esetében, amelynek nincsenek termelőüzemei, nincsenek gépei – fúziónak számit. A know-how, a szabadalmak, védjegyek átadása tehát a mi felfogásunk szerint vállalkozás-rész átadásának minősül.

A részátadással kapcsolatban két olyan körülmény is van, amelyben döntenünk kellett. A fúzióhoz ugyanis csak akkor kell engedélyt kérni, ha az érintett vállalkozások előző évi együttes nettó árbevétele meghaladja a 10 milliárd forintot, feltéve, hogy a beolvadó vagy az irányítás alá kerülő vállalkozás, illetve az összeolvadásban részt vevő legalább két vállalkozás nettó árbevétele 500 millió forint felett van. A rész átadásnál felmerül, hogy ott minként kell számítani az árbevételt? Egy adott ügyben a Versenytanács úgy döntött, hogy nem a vállalkozás teljes nettó árbevételét kell figyelembe venni, hanem csak az árbevételnek a kiváló részre eső részét. Ez természetesen néha komplikációkat okoz.

 

 

VIII. A versenyjog és a Ptk. kapcsolata

 

A Polgári Törvénykönyv folyamatban lévő reformja során áttekintettük, hogy milyen ütközések lehetnek az egyes versenyjogi intézmények és a Ptk. jelenlegi szabályai között és mi az amit esetleg újra kellene gondolni.

 

1. A semmisség

Az egyik ilyen téma a kartelltilalom és a semmisség. Az 1990. évi LXXXVI. törvény nem mondta ki, hogy a kartelltilalomba ütköző megállapodás semmis. Ennek az volt az elvi alapja, hogy rendelkezésre állt a Ptk. semmisségi szabálya. amely kimondja, hogy a jogszabályba ütköző szerződés semmis.[5]

Az 1996. évi törvény előkészítése során eleget kellett tenni jogharmonizációs kötelezettségeinknek. Számos észrevétel hangzott el a tekintetben, hogy írjuk be a Versenytörvénybe, hogy a kartelltilalomba ütköző megállapodás semmis. Ez meg is történt. Jelenleg tehát kétféle semmisség létezik. Van egy versenytörvényi semmisség a kartelltilalomra, és az idézett Ptk. szabály. De hát mi is ezzel a probléma? Mindenekelőtt az, hogy ez a jogintézmény nem semmisség néven került be a Versenytörvénybe. A Versenytörvény 11. § (3) bekezdése ugyanis úgy szól, hogy azokat a jogkövetkezményeket, amelyeket e törvény a gazdasági versenyt korlátozó megállapodások tilalmának megszegéséhez fűz, együttesen kell alkalmazni a Polgári Törvénykönyvben a jogszabályba ütköző szerződésre előírt jogkövetkezményekkel.

A Ptk-ban szerződésről van szó, míg a versenytörvény megállapodásról tesz említést. Ennek alapján kérdéses lehet, hogy vajon az összehangolt magatartással létrehozott kartell megállapodásnak tekinthető-e? Hogyan ültethető át a versenytörvényi megállapodás a Ptk. szerinti szerződés fogalmi körébe? Esetleg lehet azt mondani, hogy a szerződést létrehozó ráutaló magatartással egyenértékűnek lehet tekinteni az összehangolt magatartást. De ott van a harmadik tényező, a szervezetek döntése. A megoldást talán a Versenytörvény indokolása adhatja meg, amely azt mondja, hogy kiterjesztő értelmezés alapján valamennyi elkövetési magatartásra a Ptk-beli semmisség szabályait kell alkalmazni.

A semmisség jogkövetkezménye, hogy a Versenytanács egy kartelltilalomba ütköző magatartás esetén megtilthatja a törvénybe ütköző magatartás folytatását, vagyis megszűntetheti azt a szituációt, hogy jogszabályba ütköző gyakorlat jöjjön létre, illetve érvényesüljön. A semmisség jogkövetkezményeit a Ptk. szerint azonban csak bíróság vonhatja le. A Versenytanács csak odáig juthat el, hogy megállapítja, hogy van egy jogszabályba ütköző magatartás. Kérdés, hogy a bíróságot mennyiben köti a Versenytanácsnak az a döntése, amely végül is csak azt tudja megállapítani, hogy egy adott magatartás a kartelltilalomba ütközik? Kérdés, hogy az eljárás során ki mit tehet?

Az érvénytelenség okának – vagyis a versenykorlátozó magatartásnak – a megszűntetése a bírósági eljárásban nem következhet be. Ennek az alapja, hogy a versenytörvény 45. §-a szerint a Versenytanácsnak van hatásköre azt megállapítani, hogy versenykorlátozó megállapodásról van-e szó. Előáll tehát egy olyan helyzet, amelyben a bíróság és a Versenytanács egymáshoz kötve vannak. Kérdés, hogy végül is hogyan lehet ezt a problémát úgy megoldani, hogy a felek a legrövidebb időn belül megnyugtató döntés birtokába jussanak?

 

2. A szerződés létrejötte hatósági jóváhagyással

A vállalkozások összefonódásához – meghatározott esetekben – a Versenytanács engedélye szükséges. Mi történik azonban akkor, ha valaki létrehozza a fúziót, de nem kér hozzá engedélyt? A Versenytörvény ugyan szól erről, de van egy Ptk. szabály is, amit szintén figyelembe kell venni. A Versenytörvény azt mondja, hogy ha megállapítást nyer, hogy valaki elmulasztotta az engedélykérést, de mégis létrehozta a fúziót, akkor a Versenyhivatal megfelelő határidő kitűzése mellett megállapítja, hogy az egyesülő vállalkozások milyen feltételeknek kötelesek eleget tenni.[6] Vagyontárgyaikat kell szétválasztaniuk, vagy a tőkemegosztásban kell megegyezniük, vagy valamilyen más feltételnek kell eleget tenniük.

Ugyanakkor a Ptk. 215. §-a azt mondja, hogy ha a szerződés létrejöttéhez hatósági jóváhagyás szükséges, akkor a szerződés mindaddig nem jön létre, amíg a hatóság az engedélyt meg nem adja. A jóváhagyás megtörténtével a szerződés megkötésének időpontjától kezdődő hatállyal jön létre. Jóváhagyás hiányában pedig a szerződésre az érvénytelenség jogkövetkezményeit kell alkalmazni. Van tehát egy olyan szerződés, amely létre sem jött, mert az érintettek nem kérték a Versenyhivatal engedélyét, és ennek következtében nincs is meg a hatósági jóváhagyás. A Ptk. szerint azonban ekkor is a szerződés érvénytelenségének jogkövetkezményeit kellene alkalmazni. Véleményem szerint ez a megoldás elég problematikus.

 

 

 

            A Polgári Jogi Tudományos Diákkör 1999. december 2.-i ülésén elhangzott előadás szerkesztett változata. (Az összefoglalót Bodzási Balázs készítette.)