ELTE-s sikerrel zajlott az Országos Büntetőjogi Perbeszédverseny Győrben

 

A győri Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara 2014. április 16-án Országos Büntetőjogi Perbeszédversenyt rendezett, amelyen hét jogi kar hallgatói mérhették össze tudásukat. Az ELTE-t a Kari Büntetőjogi Perbeszédversenyen I. helyezést elért hallgatóink képviselték – Horváth Georgina ügyész és Kónya Miklós Máté védő kategóriában.

 A versenyzők a helyszínen megkapott jogeset alapján másfél óra alatt készülhettek fel a perbeszédeikre. Ügyész-védő párokban 10-10 percben adták elő vád-, illetve védőbeszédüket, majd további 5-5 percben válasszal, illetve viszonválasszal is élhettek. A zsűri – amelynek elnöke dr. Czine Ágnes (a Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának vezetője), tagjai pedig dr. Sódor István (a Legfőbb Ügyészség főosztályvezető ügyésze) és dr. Payrich András György ügyvéd voltak – a jogeset megoldásán kívül elsősorban a hallgatók retorikai, valamint azon képességét értékelte, hogyan tudnak a másik fél jogi álláspontjára reagálni.

Az előző évi fővárosi megmérettetéshez hasonlóan hallgatóink itt, az országos versenyen is parádésan szerepeltek. A két kategóriát a zsűri együttesen értékelte, ily módon három helyezést és egy különdíjat osztott ki. Az összes versenyző közül a legjobbnak az I. helyezést elnyerő Kónya Miklós Máté találtatott, III. helyezésével pedig Horváth Georgina lett a verseny legjobb ügyésze. Eredményeiknek köszönhetően Karunkat éri az a megtiszteltetés, hogy a következő tanévben otthont adhat az országos versenynek.

Gratulálunk hallgatóinknak! Reméljük, hogy a sikerszéria 2014. április 25-én, a Büntető Eljárásjogi és Bv. Jogi, valamint a Büntetőjogi TDK szervezésében sorra kerülő Fővárosi Büntetőjogi Perbeszédversenyen folytatódik.

 

2014.04.18.