Erasmus pályázati felhívás a 2015/16-os tanévre

Az ELTE többi karához hasonlóan az Állam- és Jogtudományi Kar hallgatói számára is meghirdetésre került a 2015/2016. tanévre vonatkozó Erasmus+ pályázat, melynek keretében több mint száz európai partneregyetem valamelyikén folytathatják ősztől tanulmányaikat hallgatóink.

A megújult Erasmus+ programnak köszönhetően tanulmányútra és/vagy külföldi szakmai gyakorlatra egyaránt pályázhatnak a diákok a Neptunon keresztül. A pályázathoz szükséges dokumentumok Neptunba való feltöltésének határideje 2015. március 11. éjfél,  a teljes pályázati anyag Nemzetközi Osztályra történő papíralapú leadási határideje 2015. március 13. 12:00 óra.

A pályázatok beadását megelőzően a pályázóknak választaniuk kell egy főállású, bíráló oktatót, aki szakmai tevékenységüket, valamint motivációs levelüket fogja az eljárás során pontozni és a pályázathoz benyújtandó dokumentumok megfelelő részénél kézjegyével igazolja, hogy vállalja a bíráló oktatói feladat ellátását az adott hallgató esetében.

A pontos pályázati felhívás, valamint a legfontosabb tudnivalók az alábbi oldalakon érhetők el:
Mindezeken felül , továbbra is  van lehetőség a 2014/2015. tanévre vonatkozóan Erasmus pótpályázat benyújtására, amennyiben  a hallgató 2015 nyarára tervezi minimumkét hónapos külföldi szakmai gyakorlatát (melyet 2015. szeptember 30. napjáig befejez), megfelel a pályázati feltételeknek és rendelkezik fogadóhellyel.  Ennek részleteiről az alábbi linken tájékozódhatnak:
Sikeres pályázást kíván a Nemzetközi Osztály!

2015.02.24.