Elhunyt Györgyi Kálmán

2019.02.18.
Elhunyt Györgyi Kálmán
2019. február 17-én, életének 80. évében elhunyt Dr. Györgyi Kálmán volt legfőbb ügyész, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Büntetőjogi Tanszékének egykori docense. A Kar dékáni tisztét 1988–89 között töltötte be, ezt megelőzően hat éven át volt oktatási dékánhelyettes. 

Summa cum laude minősítésű diplomájának megszerzése után, 1964-ben kezdte meg oktatói tevékenységét, 1979-ben kapta docensi kinevezését. Nevéhez fűződik az 1979-ben bevezetett új jogi kari tanterv kidolgozása. Részt vett az 1971. évi Btk. novella előkészítésében, és 1974–78 között tagja volt az 1978. évi Btk.-t kidolgozó kodifikációs bizottságnak, koncepciót és javaslatot készített munkatársaival az akkor időszerű törvényhozási feladatok megoldására. 1984-ben megbízást kapott a művelődési minisztertől az oktatási törvényt szerkesztő bizottság vezetésére. Dolgozott az Igazságügyi Minisztérium Büntetőjogi Főosztályán is.

Az Egyetem Szenátusa 2009-ben kiemelkedő szakmai, tudományos életútja elismeréseként Eötvös-gyűrűt adományozott számára. 2014-ben ünnepi konferenciát szerveztünk tiszteletére a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karával együttműködésben. 1990 és 2000 között töltötte be a legfőbb ügyészi posztot.

Temetése az ügyészi szervezet saját halottjaként 2019. március 8-án 12.45 órakor lesz a Farkasréti temetőben.

Gyászjelentés