Hallgatói sikerek az Eörsi Gyula Jogesetmegoldó Versenyen

2018.04.18.
Hallgatói sikerek az Eörsi Gyula Jogesetmegoldó Versenyen
Karunk hallgatói, Kis Balázs Ádám, Nagy Dániel és Kaszap Flóra első illetve harmadik helyezéseket értek el az Eörsi Gyula Országos Kártérítési Jogi és Biztosítási Jogi Jogesetmegoldó Versenyen. A helyezettek pénzjutalomban részesültek és gyakornoki programban vehetnek részt a Magyar Biztosítók Szövetségének tagbiztosítóinál.

Az AIDA Magyar Nemzeti Szekció Biztosítási Jogi Egyesület szervezésében első alkalommal került sor a verseny lebonyolítására, 2018. március 2-án. Az írásbeli fordulón továbbjutott jogesetmegoldások alapján a verseny szóbeli döntőjére a MABISZ Andrássy úti székházában került sor, a zsűri elnöke Dr. Molnár István ügyvéd, tagjai pedig Dr. Scheffer Zsolt, a Generali jogi igazgatója és Salamonné dr. Piltz Judit kúriai bíró voltak.

Az írásbeli fordulóban a versenyzők feladata egy semleges elemző-értékelő szakvélemény elkészítése volt, amely a jogesetnek a versenyző szerinti megoldását tartalmazta, az alkalmazott jogszabályok és bírói gyakorlat feltüntetésével. A szóbeli fordulóban egy minden versenyző számára azonos jogeset megoldását dolgozták ki és adták elő szóban a zsűri előtt, legfeljebb 20 perces időkeretben.