Lippay-ösztöndíj 2018 eredményhirdetés

2018.09.12.
Lippay-ösztöndíj 2018 eredményhirdetés
16 új, a teljes éves nappali hallgatói önköltség összegét fedező ösztöndíjat osztott ki a Lippay György Alapítvány Kuratóriuma az ELTE ÁJK 2018. szeptember 10-i tanévnyitóján.

Az Alapítvány és az azt immár fél évtizede támogató, állandósult szakmai szponzori kör célja, hogy a kiemelkedő tanulmányi eredményt nyújtó és anyagilag rászoruló, önköltséges hallgatók ELTE Jogi Kari tanulmányait lehetővé tegyék az egyenként 600.000 forintot kitevő támogatással. A Kuratórium elnöke az eredményhirdetés során hangsúlyozta: A Kar és az Alapítvány büszke arra, hogy a korábbi Lippay-ösztöndíjasok közül időközben többen is hazai és nemzetközi versenyeredményekkel igazolták vissza a támogatás célba érését.

További részletek, a támogatásban részesülő hallgatók névsora és a szponzori kör megtekinthető itt.