Megnyitotta 353. tanévét az ELTE ÁJK

2018.09.13.
Megnyitotta 353. tanévét az ELTE ÁJK
2018. szeptember 10-én ünnepélyes keretek között került sor az Aula Magnában az ELTE ÁJK 353. tanévének megnyitására. Darázs Lénárd általános rektorhelyettes és Darák Péter, a Kúria elnöke beszédei után Menyhárd Attila, a Kar dékánja köszöntötte az elsőéves hallgatókat, és vázolta fel az előttünk álló tanév kihívásait, feladatait.

Az Egyetem Szenátusa által a kari kollégák számára odaítélt kitüntetések ismertetését követően sor került a tanévnyitó ünnepi közgyűlésen át nem vett kitüntetések, valamint a Kar vezetése által adományozott kitüntetések és elismerések átadására. A kitüntetettek listája elérhető itt.

Király Miklós tanszékvezető egyetemi tanár a Mádl Ferenc ösztöndíjakat, Valki László professzor emeritus pedig a Bárczi Zoltán emlékére alapított ösztöndíjakat adta át. Varga István dékánhelyettes, a Lippay György Alapítvány Kuratóriumának elnöke az éves önköltséget kiváltó hallgatói ösztöndíjpályázat eredményét hirdette ki.

Szabó Tamás, a Hallgatói Önkormányzat elnöke köszöntőjének elhangzása után az elsőévesek egyetemi polgári esküt tettek, majd dékán úr kézfogásával egyetemi polgárrá fogadta őket.

A tanévnyitó ünnepséget követően a Kar és a Hallgatói Önkormányzat vezetői koszorút helyeztek el az Egyetem téri épületben a Kar alapítására emlékező márványtáblánál.

Menyhárd Attila dékán tanévnyitó beszéde

Galéria

Galéria

0

/

0

0

/

0