Beszámoló a Harmathy Attila Emlékkonferenciáról
A konferencia megnyitójaként Sonnevend Pál tanszékvezető egyetemi tanár, az ELTE ÁJK dékánja köszöntötte a résztvevőket. Figyelemmel arra, hogy a névadó tudományos munkássága túlmutatott saját szűkebb értelemben vett szakterületén, annak pusztán főbb kulcsmozzanatait bemutatva elsősorban Harmathy professzor úr dékáni tevékenységének méltatására szorítkozott, kiemelve szelíd, ámde határozott szerepvállalását az egyetem életében a rendszerváltozást követő években. Hangsúlyozásra került így különösen a kar megújítására, felzárkóztatására és a nemzetközi életbe való bekapcsolódására irányuló tevékenysége. Egyebek mellett felhívta dékán úr a figyelmet arra, hogy a Kari Könyvtár jelenlegi formáját szintén Harmathy professzor dékáni tevékenységének eredményeképpen nyerte el.
Ezt követően dékán úr átadta a szót az első szekció levezető elnökének és moderátorának Kecskés László akadémikusnak, egyetemi tanárnak. E szekció elsősorban a közjog és a magánjog találkozásának vizsgálatával foglalkozott, amely a névadó életművének egyik kiemelt sarokpontja volt. Az esemény szakmai megnyitó előadását Harmathy Attila tanítványaként Szeibert Orsolya tanszékvezető egyetemi tanár tartotta „Gondolkozzanak!” – a Harmathy-iskola címmel. A tudományos életben generációnként tudományterületenként mindössze egy-két személyiségnek van iskolateremtő erejűnek tekinthető hatása, azonban professzor úr tudományos hagyatéka kétségkívül e körbe tartozik. Tanszékvezető asszony hangsúlyozta a névadó gazdag életművét, amelyre – miként arra utóbb jelen konferencia is igazolásul szolgált – számos módon volt lehetőség szakmailag kapcsolódni. A névadó számára ugyanakkor kiemelkedő jelentőséggel bírt a fiatalok gondolkodásmódjának alakítása is: kivételes ösztönző és bátorító hatással rendelkezett. A tanítványok irányába a szakmai mérce rendkívül magasra tűzése, a társadalom és a gazdaság ismerete a jogalkalmazás során, a látókör minél szélesebb körre történő kiszélesítése mind-mind olyan jellegadó sajátosságok voltak, amelyek előreláthatóan továbbra is meg fogják határozni a Harmathy-tanítványok és az utána következő generációk gondolkodásmódját.
A soron következő előadást Harmathy professzor legrégebbi pályatársa, Vékás Lajos akadémikus, professzor emeritus tartotta A magánjog kihívásai címmel. Professzor úr az elmúlt években fokozott intenzitással jelentkező válságokra reflektálva egy történeti visszapillantással és mérlegállítással igyekezett a magánjog válságtűrő képessége nyomán „reményt” adni a résztvevők számára. Az elmúlt évszázadokban megjelenő krízishelyzetekre és technikai fejlődésekre válaszul az állam közhatalomként számos alkalommal volt kénytelen beavatkozni a magánjogi viszonyokba, ugyanakkor a magánjog – a gyökerek megtartása mellett – eddig minden alkalommal képes volt alkalmazkodni. Ilyen krízisek között professzor úr elsőként – mint örökölt törést – a kereskedelmi jog különélését említette, majd elemezte a XIX. században jelentkező társadalmi feszültségekre történő reflexiót, így a magántulajdon korlátozását, a kógens normák szerződési jogban való megjelenését. Nem maradhatott ki a sorból a háborús magánjog és a pénzügyi válságok említése sem, ahol az előadó felhívta a figyelmet a valorizáció jelentőségére, s utalt a fogyasztóvédelmi magánjog mint a magánjogban jelentkező idegentest által támasztott – elsősorban kodifikációs – nehézségekre. Professzor úr végül felhívta a figyelmet az alkotmányos alapjogok és emberi jogok közül az egyenlő bánásmód magánjogban való alkalmazhatatlanságára. Az előadás zárásaként a radikális kihívások közül felhívta a figyelmet a szocializmus totális államosítására, valamint a XXI. században ismételten megjelenő radikális méretű magánvagyonokra.
A második tematikus előadást Szeibert Orsolya egyetemi tanár tartotta Az állam szerepe a családjogban címmel. Professzor asszony mindenekelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy nehéz pontosan meghatározni az állami beavatkozás korlátait a családjogban, figyelemmel arra, hogy a családi élet a legszemélyesebb viszonyok közé tartozik, amelyről azt tartottuk, hogy nagyon nehezen tűr meg bármilyen beavatkozást, ugyanakkor ilyen beavatkozást igénylő területekként elismerhető például az állam támogató jellege és a gyermek jogainak védelme. A támogató jelleg mentén elsősorban az ún. gondoskodó bírósági szerepkör került előtérbe, ugyanis nem pusztán jogi kérdésekről, hanem egy család életének rendezéséről is döntenie kell a jogalkalmazónak. A gyermek jogvédelme kapcsán a mindenkori jogalkotónak és jogalkalmazónak nem szabad megfeledkeznie arról, hogy a gyermek is önálló jogalany, továbbá, hogy a gyermek szülőitől – érintettségük okán – a helyzet teljes és önálló felmérése nem feltétlenül elvárható. Az előadás kiemelt jelentőséget tulajdonított „szülő-gyermek-megállapodások” címszó alatt a szülői felügyelet rendezése, a kapcsolattartás és a gyermektartás rendezésének, valamint utóbb történő megváltoztatásának. E körben elsősorban a szülők megállapodása a döntő, ugyanakkor ismételten felmerül, hogy – a szülőktől nem teljes mértékig elvárható objektivitás hiányában – valóban érvényesül-e a gyermek érdeke? Tanszékvezető asszony álláspontja szerint az állam szerepvállalása körében nagyobb szerepet kellene, hogy kapjon a szülők segítése és a gyermek fókuszba helyezése.
A soron következő előadást Faludi Gábor egyetemi docens tartotta Az állam szerepe a szerzői jogban címmel. Az előadás kiemelkedő részletességgel, mégis átfogó jelleggel elemezte az állami szerepvállalást mint a szerzői jog immanens sajátosságát. Az érintett témák – a teljesség igénye nélkül – a szerzői jog keletkezése az állammal szemben, a nemzetközi jogegységesítés, az állam szerepe nemzetközi egyezményekben, az Európai Unió jogában és a hazai jogban. Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy míg az iparjogvédelemben az állam szerepe elsősorban konstitutív, addig a szerzői jogban inkább a közös jogkezelő szervek állami felügyelete, valamint esetenként a díjigény hatósági ármeghatározása a hangsúlyos elem, míg a lajstromozás inkább jellemzően deklaratív funkciót tölt be. A legújabb változások kapcsán az előadó felhívta a figyelmet – egyebek mellett – a fogyatékos személy hozzáférésének biztosítására irányuló szabad felhasználásra vonatkozó WIPO Egyezményre, a hazai jogalkotásban a nemzeti tervvagyon, valamint a bizonyos közszereplőkről készült művek állami tulajdonjogba kerülésére és ennek aggályosságára.
Az első szekció utolsó előadását Darázs Lénárd egyetemi tanár tartotta Állami pozíciók az európai adatgazdaság építésében címmel. A bevezető részben hangsúlyozásra került – a Vékás professzor úr által már előrevetített – legújabb kihívása a magánjognak, azaz a digitális robbanás és az azzal megjelenő digitális változás, továbbá a növekvő adatmennyiség problémaköre, amelyhez kapcsolódóan az előadó részletesen ismertette az Európai Adatstratégia (2020–2025) vonatkozó tartalmát. Az adatstratégia kilenc problémát azonosít, így egyebek mellett az egységes szabályozás hiányát, az adatkormányzás gyengeségét, illetve a kiberbiztonságot. Ehhez kapcsolódóan a stratégia az állami pozíciók kapcsán öt pillért jelölt meg, amelyhez 22+1 intézkedés kapcsolódik. Az előadó részletesen ismertette ezen pillérek tartalmát, az adatokhoz való hozzáférésre és az adatok felhasználására vonatkozó horizontális irányítási keret pillérétől a horizontális kutatásfejlesztés forrásallokációjának pillérével bezárólag.
A szünetet követő második szekció nyitóelőadását Földi András, az MTA levelező tagja, professzor emeritus elnöklése mellett Fuglinszky Ádám egyetemi tanár tartotta Jogösszehasonlítás, jogátvétel Kelet-Közép-Európábancímmel, amely Harmathy professzor másik kiemelkedő kutatási területére kalauzolta el az előadás résztvevőit. Az előadás bevezető részében ismertetésre kerültek a jogösszehasonlítás elméleti keretei, így az alkalmazott és az önreflexív területek. A professzor úr felhívta a figyelmet a terminológia zavarosságára mind hazai, mind nemzetközi szinten, majd magának a jogösszehasonlításnak a „hasznossága” kapcsán ismertette a főbb tudományos irányvonalakat. Ezt követően az előadó hat tételben fejtette ki tudományos álláspontját a jogösszehasonlítás kapcsán; hivatkozott arra, hogy szükséges minden esetben vizsgálni a jogintézmény kulturális és társadalmi beágyazottságát, az átültetés motivációját, irányát/kezdeményezőjét, valamint nem szabad elfeledkezni az a priori kompatibilitás vizsgálat mellett, az a posteriori beillesztésről sem. Az előadás konklúziójaként azonosításra kerültek a tartós befogadás esélyét növelő tényezők, s felhívta a figyelmet az előadó arra, hogy a jogösszehasonlítás soha nem szolgai másolás és komoly szakértelem szükséges hozzá.
Tőkey Balázs egyetemi docens következő felszólalóként Egy polgári jogi kódex szerkezeti buktatóiról értekezett. Bevezetőjében felidézte, hogy a Polgári Jogi Kodifikációs Fő-, illetve Szerkesztőbizottság első elnökeként a Harmathy professzor úr meghatározó szerepet játszott a jelenleg hatályban lévő Ptk. előkészítésének kezdeteinél is, ez pedig, mint kifejtette, remek apropóként szolgált ahhoz, hogy a professzor úr kodifikátori munkássága előtt a Ptk.-ra vonatkozó néhány kritikai észrevétellel rója le a tiszteletét. Ebben a szellemben először is a jogi fogalmak nem megfelelő használatából lehetségesen adódó jellemzőbb problémaköröket azonosította, majd a Ptk.-ból vett példákkal illusztrálta, hogy milyen jogalkalmazási nehézségekhez vezethet egy-egy elnevezés vagy kifejezés hiánya (ha például a szerződés felbontásának nincsen „párja”, illetve a tartozásátvállalás első alesetének saját megnevezése), illetőleg többértelműsége (ennek kapcsán a szerződés hatálya és a jognyilatkozat hatályosulása közötti különbségekre világított rá), valamint, hogy melyek a hátulütői annak, ha a jogalkotó szinonimákkal színesíti a törvényszöveget (példaként ebben a körben – egyebek mellett – a beleegyezést és a hozzájárulást, az albérletet és a közreműködő kutatási szerződés során történő igénybevételét hozta fel). Végezetül Tőkey Balázs – a tevékenységi és az ellenőrzési kör kapcsán, amelyek álláspontja szerint lényegében azonos jogintézmények – további példákkal támasztotta alá azt, hogy miért volna érdemes a jogalkotónak egy jogintézményt csupán egyetlen névvel illetni.
Ismerjük-e még a polgári jogot? Gondolatok a korlátozott precedensrendszerről című előadásában Gárdos Péter egyetemi adjunktus egyszerre tisztelgett Harmathy professzor úr legelemibb összefüggéseket is újra és újra bátran megkérdőjelező intellektuális alapállása, valamint a bírói gyakorlat és az esetjog fontosságát minduntalan hangsúlyozó tudományos szemlélete előtt. Mindehhez kiindulópontul a honi jogászi köznyelvben „korlátozott precedensrendszerként” meggyökeresedett, a magyar jogrendszer részévé pedig egy közelmúltbeli törvénymódosítás révén vált új szabályozást választotta, amely az eljáró bíró részére rigorózus indokolási kötelezettséghez köti a már meglévő ítélkezési gyakorlattól való eltérést, ezzel, valamint újfajta felülvizsgálati eszközök bevezetésével kívánva biztosítani annak következetességét és egységét. A szabályozás alapvonalainak ismertetése után Gárdos Péter a magyar megoldást minden precedensrendszer ősével és mintájával, az angollal vetette össze. Mint előadásából kiderült, a párhuzam – meglehetősen sok szempontból – legalábbis erőltetett, a common law országban kialakult, ténylegesen is élő és működő bírói-jogalkalmazói módszer hazai „kistestvérét” övező aggályokat pedig aligha oszlatja el az angol mintára való hivatkozás. Ehhez valójában sem a szabályozás kellően kiforrott koncepcionális keretei, sem pedig a bírók, illetve a jogkeresők tevékenységét támogató infrastrukturális feltételek nem adottak. A megismerhetőség hiánya pedig Gárdos Péter szerint alapjaiban kérdőjelezi meg a magyar rendszer működőképességét.
Menyhárd Attila egyetemi tanár olyan jelenségeket vizsgált Közjog és magánjog című előadásában – amint arra már maga a cím is következtetni engedett –, amelyek Harmathy professzor úr egész munkásságában centrális jelentőséggel bírtak, és amelyek a korai alkotóévektől kezdve „föl-földobott kőként” tértek vissza a tudományos életmű egyes állomásain. Ahogyan elmondta, a tárgyi jogot a hagyományos jogászi gondolkodás köz- és magánjogra osztja fel, az ilyen módon képzett jogágak közé pedig „kínai nagyfalat” tételez. Ez a fölfogás ugyanakkor aligha támasztható alá megnyugtató következetességgel, ráadásul annak is gátat szab, hogy bizonyos jogpolitikai célok a másik jogág által szabályozott kérdéseket tekintetében is érvényesülhessenek, holott a jog értéke és tartalma elméletileg még jogági alapokon sem különbözhetne valójában egymástól. A problematika nem csak az elméletet foglalkoztatja, de a gyakorlatban is több alkalommal vetett komoly hullámokat, s ezek közül professzor úr két ügyet mutatott be példaként. A soproni mélygarázs ügyében az akkori Legfelsőbb Bíróságnak az állami tulajdon jogi természetét illetően abban kellett volna állást foglalnia, hogy hogyan viselkednek a közdolgok a magánjogi forgalomban, a kétezres évek elejének szakmai közbeszédét is nagyban tematizáló négyes metró perben pedig láttató erővel merült fel az állam mint gazdasági szereplő és mint szuverén polgári jogi jogalanyiságának kérdésköre, azaz, hogy miképpen jelenik meg a közhatalmi állam a magánjogi jogviszonyok között. Előadását Menyhárd Attila – Harmathy professzor szellemi örökségéhez hűen – kérdések megfogalmazásával zárta.
Az emlékkonferencia harmadik szekcióját elnökként levezető Miskolczi-Bodnár Péter egyetemi tanár azzal a kedves kéréssel fordult a szekció résztvevőihez, hogy előadásaik megtartása előtt néhány, Harmathy professzor úrhoz kötődő személyes emlék felidézésével és megosztásával tegyék még személyesebbé eseményt. Hitelezővédelem a polgári jogban című előadásának nyitányában Kisfaludi András egyetemi tanár egész pályáját meghatározó gondolatként elevenítette fel Harmathy professzor úr – voltaképpen tudományos krédójának is tekinthető – intelmét, miszerint a jogi kutatások lényege, hogy mindent meg kell kérdőjelezni. Ezt az intelmet megfogadva tette mérlegre előadásában ő maga is a hitelezővédelem polgári jogi lehetőségeit, megállapítva, hogy noha a hitelezővédelmi szempontok kimagasló fontossággal jutnak érvényre a társasági jogban, a polgári jog egészéről korántsem mondható el mindez. De miért van ez így? És egyáltalán, hogyan állunk jelenleg a hitelezővédelemmel? – fogalmazta meg tézisnek is tekinthető kérdéseit, saját bevallása szerint is Harmathy professzor kritikai, azaz sémákat, bevett kategóriákat és közhelyeket mindig bátran meghaladó megközelítésmódjából merítve ihletet a folytatáshoz. Amint kifejtette, a polgári jogban a jogosultságokat – azok bírói úton történő érvényesíthetőségének lehetővé tételével – az állam kényszeríti ki, ennek pedig az adott bírói döntésnek érvényt szerző végrehajtás is a részét képezi. A polgári jog azonban semmiféle elvárást nem támaszt abban a tekintetben, hogy kötelezettségvállalás vagy kötelezetté válás esetén az érintett személynek ténylegesen is rendelkeznie kellene végrehajtható vagyonnal, vagyis a polgári jog végrehajtással csak a teljesítés készség hiányát tudja pótolni, a teljesítési képességet nem. Ehelyett a polgári jog a biztosítékok – mint például a fedezetelvonó szerződések vagy az egyidejű teljesítés szabálya, illetve a társasági jognak a társasági vagyon mozgására vonatkozó törvényi rendelkezései – rendszerén keresztül csupán a már meglévő vagyon védelméhez nyújt eszközöket, Kisfaludi András szerint pedig ennél többre nem is feltétlenül van szükség.
Előadásának témaválasztásával – A francia zálogjog rövid története – Csizmazia Norbert egyetemi tanársegéd nem csak Harmathy professzor úr tudományos-szakmai munkásságának állított emléket (azon túl, hogy kutatásai során a professzor úr mindvégig kiemelkedő figyelmet szentelt a zálogjognak, részt vett az EBRD hitelbiztosítéki modelltörvényének, valamint a régi Ptk. zálogjogi novellájának megalkotásában is), de a francia kultúra, történelem és jogtörténet, valamint nyelv iránti érdeklődésének is. A francia zálogjog történetén Csizmazia Norbert a zálogjog két esszenciális jelentőségű jogosultság: a kielégítési elsőbbség (droit de préférence), valamint a dologi hatály (droit de suite, amelyet „követési jogként” lehetne magyarul visszaadni) alakulásának bemutatásával kalauzolta végig a hallgatóságot. Előadásában ennek megfelelően ismertette e jogosultságok magyar és francia változatának sajátosságait, kitérve a magyar és a francia megoldások közötti hasonlóságokra és különbségekre, majd pedig részletes áttekintést adva azok római jogi gyökereiről, tekintettel arra, hogy – bár annak recepciója Franciaországban kevésbé volt látványos – a római jog a francia jogtudományban is állandó hivatkozási alapként szolgál. Ezt követően a forradalom előtti, töredezett és a jogegység teljes hiányával jellemezhető francia jog megoldásait elemezte, továbbra is a tárgyalt jogosultságokkal a középpontban, mígnem végezetül elérkezett a jelenleg is hatályos szabályozásig, a dologi hatály bizonyos kivételek melletti, a 2006-os zálogjogi reformmal történt elismerését pedig a francia zálogjog történetének szintéziseként értékelte.
Ahogyan Molnár Hella egyetemi adjunktus Az elbirtoklás címmel tartott előadásának bevezetőjében a hallgatósággal megosztotta, Harmathy professzor úr gyakran buzdította eladdig ismeretlen problémák tárgyalására az egy adott téma hosszas tanulmányozásába némiképp belefáradt fiatal kutatókat, mondván, hogy az ismeretlen területekre tett szellemi kirándulás bizonyára termékenyítően hat majd a további kutatókedvre is. Éppen ezért döntött úgy ő maga is, hogy előadásában az elbirtoklással kapcsolatos bizonyos kérdéseket jár majd körbe. Vizsgálta így azt, hogy ingyenes szerződésekre is vonatkozik-e a jogcímes elbirtoklás (az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó követelményből adódóan biztosan nem), illetve, hogy alkalmazható-e akkor, ha a bejegyzés elmaradt, de a szerződés egyébként megfelel az ehhez szükséges alakiságoknak (a törvényszövegben alkalmazott nyelvtani feltételes módból következően ugyancsak nem). Kifejtette, hogy az elbirtoklást érdemi döntés nélkül is megszakítja az, ha a tulajdonos a dolog kiadása iránt bírósághoz fordul, hiszen a keresetlevél elutasítása a gyakorlatban is elfogadott módon írásbeli felszólításnak minősül, mint ahogyan a tulajdonosi joggyakorlás: jegyzői birtokvédelem kérelmezése vagy a dolog időszakos használata, illetőleg hasznainak szedése szintén az elbirtoklás megszakadásához vezet. Mindezeken túlmenően Molnár Hella beszélt még arról, elbirtokolható-e, és ha igen, milyen feltételek mellett az ingatlan eszmei hányada, majd pedig – Harmathy professzor úr szellemiségéhez méltó módon – feltette, és részben nyitva is hagyta a kérdést, hogy vajon eredeti szerzésmód-e egyáltalán az elbirtoklás.
Az Emlékkonferencia utolsó előadójaként, A szellemi tulajdon egyes oltalmi tárgyai és a verseny szabadsága című előadásában Lukácsi Péter egyetemi adjunktus Harmathy professzor úrról mint doktori tanulmányainak témavezetőjéről emlékezett meg, majd pedig rávilágított, hogy a versenyjog és a szellemi tulajdonjog közötti ellentmondás – míg az előbbi célja a monopóliumok kialakulásának megakadályozása, addig az utóbbi az egyes oltalmi tárgyakon a jogosult részére éppen, hogy monopóliumot biztosít – látszólagos csupán: a két terület valójában együttesen szolgálja a társadalmi jólét növekedését. A versenyjog a szellemi tulajdonjogok létezését és keletkezését nem befolyásolja, rendezőelvként pedig elfogadja, hogy ezek a jogok – korlátok között ugyan, de – kizárólagossággal járnak. A versenyjog csupán e jogok gyakorlásába szól bele olyan módon, hogy megfelelő jogkövetkezmények alkalmazását teszi lehetővé arra az esetre, ha az adott joggyakorlás a verseny tisztaságát veszélyeztetné. A szellemi tulajdonjogok gyakorlását a társadalmilag kívánatos mederben tartja, így egyebek mellett a kartelljog a versenytársak közötti, szellemi tulajdonjogokra vonatkozó és versenyjogot sértő együttműködési megállapodások szankcionálásával, valamint a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalma, ha az például licencia megtagadásában nyilvánulna meg. Amint Lukácsi Péter előadása zárásaképpen bemutatta, a szellemi tulajdonjog belső korlátjait képező oltalomkizáró okok egyenesen a versenyt hivatottak megfelelő védelemben részesíteni.
Az Emlékkonferencia Vékás Lajos professzor úr búcsúgondolataival ért véget. Szerinte az eseményen elhangzott előadások témáinak sokszínűsége, továbbá az, hogy ezek az előadások témájuknál fogva mind kötődtek Harmathy Attila munkásságához, kiválóan mutatták meg Harmathy professzor úr széleskörű érdeklődési körét, továbbá az általa is tevékenyen épített Polgári Jogi Tanszék sokoldalúságát is, majd örömét fejezve ki a nagyszámú hallgatóság jelenléte miatt köszönetet mondott a rendezvény megszervezéséért.
A beszámolót Dr. Reines János és Dr. Török Soma, a Polgári Jogi Tanszék doktoranduszai készítették.