Büntetőjogi sikerek

2025.04.14.
Büntetőjogi sikerek
2025. április 11. napján a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar szervezésében lezajlott a Fővárosi Büntetőjogi Perbeszédverseny. 

A versenyen az élet és testi épség elleni bűncselekmények köréből került ki a jogeset, amelynek kidolgozására a hallgatóknak másfél óra állt rendelkezésére, majd 10 percben előadhatták vád- és védőbeszédeiket. A Fővárosi büntetőjogi perbeszédversenyen az előzetes kari Büntetőjogi Perbeszédversenyek eredménye alapján a fővárosi karok – az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem – legjobb hallgatóimérhették össze tudásukat ügyész és védő kategóriákban. A három fővárosi egyetem valamennyi versenyzőjétől rendkívül színvonalas perbeszédet hallhattunk, melyek a zsűri értékelése alapján a tárgyalóteremben is megállták volna a helyüket!

A perbeszédverseny zsűrijében Dr. Novák Csilla kúriai bíró, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának megbízott oktatója, Prof. Dr. Hack Péter az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar tanszékvezető egyetemi tanára és Prof. Dr. Tóth Mihály a Károli Gáspár Református Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar egyetemi tanára foglaltak helyet.
A zsűritagok hasznos és építő szakmai tanácsokkal, értékelésekkel látták el a versenyző hallgatókat.

A Fővárosi perbeszédversenyen karunkat ügyész kategóriában Bartus Natália és Leszkó Laura, védő kategóriában Borsos Barbara és Koch Bernát képviselték. A hallgatók felkészülését a versenyre dr. Horváth Georgina, dr. Bárányos Bernadett és dr. Üveges Eszter Anna tanárnők, valamint dr. Kenyeres Attila, a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség vezető ügyésze segítették.

A versenyen Leszkó Laura ügyész kategóriában III. helyezést, Borsos Barbara védő kategóriában I. helyezést ért el, míg Koch Bernát védő kategóriában különdíjban részesült. 

A verseny eredménye alapján karunkat az április 25-én, Győrben megrendezésre kerülő Országos Büntetőjogi Perbeszédversenyen Leszkó Laura és Borsos Barbara képviselik.

Ezúton is köszönjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karnak a színvonalas szervezést és vendégszeretetet!