Díjnyertes OTDK dolgozatok rezüméi

Tiszta kezek, piszkos ügyek – a jogellenes magatartásra alapított keresetek a nemzetközi jogban

A jogellenes magatartásra alapított keresetek érvényesítését a világ összes jogrendszere korlátozza valamilyen formában, azonban a pontos szabályok tekintetében számos eltérés mutatkozik. Jelentős zavar uralkodik a nemzetközi jogi értelmezése kapcsán is, különös tekintettel a tiszta kezek néven ismert kifogásra, amely a kereset visszautasítását vonja maga után.

Az angolszász jogokban gyökerező tiszta kezek elv elismerése alapjaiban változtatná meg a nemzetközi jogviták menetét, rendkívül erős eljárási kifogást biztosítva az alperesek számára. Az elvre visszatérően hivatkoznak a nemzetközi joggyakorlatban és a szakirodalom jelentős része is támogatóan nyilatkozik, azonban egészen 2019-ig elkerülte a Nemzetközi Bíróság, hogy ítéleteiben érintse a kérdést. Noha ekkor elutasító ítéletek születettek, kérdéses, hogy a nemzetközi joggyakorlat széttartó értelmezésére ez milyen hatást gyakorolhat.

Ennek megválaszolására egy újszerű, átfogó jellegű tanulmánnyal kívánok választ adni, amely a magyar, az angol és francia nyelven megjelent elméleti megfontolások összegzése és nemzetközi jogi kontextusba helyezése mellett hat nagy nemzetközi ítélkezési fórum (ICJPCIJ, ITLOS, ICSID, PCA, WTO, IUSCT) periratainak elemzését és a nemzeti jogi előzmények összehasonlító magánjogi vizsgálatát is magába foglalta. A kutatás rávilágít az egyes testületek ítélkezési gyakorlatának tendenciáira, köztük olyan szervezetekére is, amelyek eddig elkerülték a szakirodalom érdeklődését. A nemzetközi jogi kitekintés az általános alapelvek mellett nagyobb jogterületek, így a szerződéses jog és az államfelelősség, a diplomáciai védelem, a tengerjog és a beruházásvédelem témájában is újszerű eredményekre támaszkodnak.

A területfejlesztési támogatások esetén igénybe vehető jogvédelem sui generis jellege – a szabálytalanság fókuszában

A dolgozatomban a közigazgatás egyik, a hazai jog által még meg nem oldott gyakorlati problémájára hívom fel a figyelmet: a területfejlesztési jog jogvédelmének sui generis jellegére. A pályamunkám lényege a jogszabályok által kialakított ellentétek feloldása dogmatikai érvekkel és bírósági ítéletek elemzésével alátámasztva.

A dolgozatom első részében definiálom a területfejlesztést, elhelyezem a jogrendszerben, majd bemutatom az Európai Unió területfejlesztési politikáját is.

Ezt követően ismertetem a német, osztrák, svájci, illetve ír támogatási jogra vonatkozó szabályozást. Bemutatom, hogy az általam vizsgált négy ország sikeresen teljesítette jogalkotási feladatát, egyértelműen létrehozott egy támogatási jogviszonyt – legyen az polgári vagy közigazgatási jogi.

A nemzetközi példák után a hazai szabályozást tekintem át: kiemelem az államháztartási törvény által kialakított dogmatikai hibákat, megfogalmazom, hogy a támogatási szerződés, illetve a támogatói okirat helyesen közigazgatási szerződésnek minősül, valamint tisztázom azt is, hogy a területfejlesztési támogatások felhasználását ellenőrző szerv által alkalmazott jogkövetkezmények közigazgatási szankciónak kell, hogy minősüljenek. Kifejtem a magyar jogrendszer hiányait, és azt, hogy sem a jogalkotók, sem a jogalkalmazók nem ismerik fel a szabálytalanság horizontális hatályú uniós lábát, mely a szabályozást ellehetetleníti. Bemutatom a területfejlesztési jog jogorvoslati rendszerét, és felhívom a figyelmet arra, hogy polgári jogi jogviszonyban a Pp. osztott perszerkezetű eljárásában lényegében egy közigazgatási marasztalási per játszódik le.

Dolgozatom második felében a bíróság ítélkezési gyakorlatát elemzem. Tisztázom, hogy bár a dogmatika alapján a támogatási jogviszony tisztán közigazgatási jogi jogviszonynak minősül, mégis a polgári ügyekben eljáró bíróságok vannak többségben. Kiemelem, hogy ugyan az ítéletek többsége fellebbviteli fórumon született, mégis, a 60 jogszerűségi vitából mindössze 11 ügyben adott helyt a bíróság a felperes keresetének. Ebből levezetem, hogy a támogatott számára igénybe vehető jogvédelem nem felel meg a hatékony jogvédelem követelményének, ezáltal maga a jogállamiság is veszélybe kerül.

A bíróság ítélkezési gyakorlatának elemzésével rávilágítok arra, hogy a probléma megoldást várva a magyar gyakorlatban megtalálható, ezért de lege ferenda javaslatokat fogalmazok meg a támogatási jogviszony hatékonyabb szabályozása érdekében.

Korlátozott állásbiztonság a bizonytalan foglalkoztatásban

A klasszikus munkaviszony mellett az utóbbi évtizedek globális tendenciái alapján újabb és újabb foglalkoztatási formák jelennek meg, amelyek jellemző vonása a bizonytalanság. Korlátozott állásbiztonság a bizonytalan foglalkoztatásban című dolgozatom első felében e bizonytalanság alapvető vonásait mutatom be, továbbá ismertetem a munkajog egyik legkonfliktusosabb témaköre, vagyis az állásbiztonság fő kérdéseit, tekintettel utóbbi terület különös érintettségére a bizonytalanodás folyamatában. Munkám második felében meghatározom a klasszikus munkaviszonytól eltérő, állásbiztonsági szempontból bizonytalannak mondható jogviszonyok rendszerét, egyúttal feltárom az ide sorolható foglalkoztatási formák legfőbb jellemzőit, ideértve a bennük rejlő bizonytalansági tényezőket különös tekintettel az állásbiztonság korlátozott jellegére.

Dolgozatomban felvázolom az állásbiztonsági szempontból bizonytalan foglalkoztatási formák rendszerét, egyúttal pedig bemutatom az ide sorolható formák fő jellemvonásait. Ezzel egyrészt bővítem a munkaviszony végével foglalkozó szakirodalom perspektíváját, másrészt gyarapítom a bizonytalan foglalkoztatás elméletére vonatkozó ismeretanyagot annak állásbiztonságra koncentráló, tételes jogra való alkalmazásával.

Vannak az államnak alapjogai? – Közhatalmat gyakorló szervek alkotmányjogi panaszhoz való joga az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján

Dolgozatomban a közhatalmat gyakorló szervek alkotmányjogi panaszhoz való jogát kutatom az Alkotmánybíróságról szóló törvény 2019. december 20-a óta hatályos módosítása tükrében. A módosítás az alkotmányjogi panasz szabályozásához hozzátette, hogy „[k]özhatalmat gyakorló indítványozó esetén vizsgálni kell, hogy a panaszában megjelölt, Alaptörvényben biztosított jog megilleti-e.” Ez a változás alapjaiban módosíthatja az alapjogi jogalanyiságról alkotott fogalmunkat, mivel az új törvényi rendelkezés szövegezése azt implikálja, hogy közhatalmat gyakorló személyeknek, szerveknek – még ha korlátozott körben is – vannak alapjogaik.

Dolgozatom célja, hogy bemutassam a törvénymódosítást követő értelmezési lehetőségeket elsősorban a magyar Alkotmánybíróság gyakorlata, valamint a közös európai és német jog alapján, emellett javaslatot teszek a dogmatikai keretbe illeszthető interpretációra.
A közhatalmat gyakorló szervek alkotmányjogi panaszhoz való joga tekintetében egy fejlődési ív írható le az Alkotmánybíróság gyakorlatában. A klasszikus álláspont axiómának tekintette, hogy az alapjogi jogviszony jogosulti oldalán az egyén, kötelezetti oldalán pedig az állam áll, így fogalmilag kizárt az állami szervek alapjog-érvényesítése. Főszabály szerint minden állami szervtől érkező panaszindítványt visszautasított az Alkotmánybíróság. A kivételekkel kapcsolatos gyakorlatban az autonómia koncepció kiteljesedését láthatjuk.

A kialakult gyakorlatban a fordulópontot a 3091/2016. (V. 12.) AB határozat jelentette. Ettől kezdve az indítványozói jogosultság megállapításánál nem az autonómiavédelem vált a legfőbb szemponttá, hanem az, hogy a panasz alapjául szolgáló ügyben magánjogi vagy közjogi jogviszonyban vett-e részt az indítványozó állami szerv. A magánjogi koncepció lényege, hogy elismeri, hogy az állam egy magánjogi jogviszonyban egyenrangú félként szerepel, így ugyanazon jogok illetik meg, mint a másik felet, ebbe pedig az Alkotmánybírósághoz fordulás lehetősége is belefoglaltatik. Az Alkotmánybíróság a későbbi határozatokban már ezt az elvet követte, számos közhatalmat gyakorló indítványozó panaszát bírálva el érdemben még az Abtv. módosítása előtt.

A törvénymódosítás óta eltelt döntések alapján bemutatom, hogy a testület saját gyakorlatának kodifikálásaként tekint a törvénymódosításra, mégis kitágulni látszik az indítványozói jogosultság megítélése. Konklúzióként a kimunkált gyakorlathoz való ragaszkodásra és a megfontolt jogfejlesztésre teszek javaslatot.

A normatív közigazgatási aktusokkal szembeni bírói jogvédelem lehetőségei a közigazgatási perrendtartás tükrében

A modern közigazgatás nem működhet normatív aktusok nélkül. Ha pedig a közigazgatás normatív aktusokat is alkalmaz a közfeladatok ellátása során, akkor a hatékony közigazgatási bírói jogvédelmet is biztosítani kell ezekkel szemben, hiszen csak így valósítható meg a közigazgatási bíráskodás két fő célja, a szubjektív és az objektív jogvédelem.

A közigazgatási perrendtartás hatályba lépése nyomán pedig a normatív aktusokkal szemben immáron a hazai jogrendszer is biztosítja a közigazgatási bírói jogvédelmet. A dolgozatnak különös aktualitást ad, hogy a jogalkotó 2019 folyamán több szempontból is átalakította a normatív aktusok megtámadásának szabályrendszerét. Dolgozatomban tehát azt vizsgáltam, hogy a kódex hogyan, milyen eljárásokban teszi megtámadhatóvá a normatív közigazgatási aktusokat, milyen változásokat hozott az említett törvénymódosítás ezek tekintetében, valamint hogy e szabályrendszer mennyiben feleltethető meg a hatékony jogvédelem követelményének. Kutatásom során alapvetően a törvényszöveg jogdogmatikai elemzésére helyeztem a hangsúlyt, ezen felül feldolgoztam a vonatkozó bírói gyakorlatot is.

Kutatásom igazi nóvumát és egyben gerincét az adja, hogy részletesen elemeztem, hogy a közigazgatási perrendtartás hogyan biztosítja a leggyakrabban alkalmazott normatív aktustípusokkal szembeni jogvédelmet. E körben részletesen vizsgáltam az önkormányzati rendeletek, a köztestületi szabályzatok, a közintézeti szabályzatok, valamint a szabályozó hatóságok normatív soft-law rendelkezései feletti közigazgatási bírói kontroll lehetőségeit.

A kutatásom eredményeként azt a következtetést fogalmaztam meg, hogy a normatív aktusokkal szembeni közigazgatási bírói jogvédelem több szempontból sem tekinthető hatékonynak a hatályos szabályozásban. Az önkormányzati rendeletekkel szembeni szubjektív jogvédelem szintje nem tekinthető elégségesnek, tekintettel az eljárás „alkotmánybírósági jellegéből” fakadó sajátosságaira. Az egyéb normatív aktusokkal szembeni jogvédelem sem szubjektív, sem pedig objektív szempontból nem tekinthető hatékonynak a kódex 2019. évi módosításai következtében. A közvetlenül hatályosuló normatív aktusokat az alanyi jogsérelmet szenvedett személyek már nem támadhatják meg közvetlenül, amely a szubjektív jogvédelem szintjének csökkenését eredményezi; a bíróság továbbá csak akkor jogosult a normatív aktus megsemmisítésére, ha a törvényben meghatározott szervek ezt indítványozzák, amely pedig az objektív jogvédelmi funkció háttérbe szorulását mutatja.

Az emberi jogok extraterritoriális alkalmazhatósága a nemzetközi jogban

A dolgozat elkészítése során az emberi jogi egyezmények és a kapcsolódó joggyakorlat, valamint a releváns szakirodalom elemzésén keresztül igyekeztem feltárni, hogy milyen esetekben válnak extraterritoriálisan alkalmazhatóvá az államok emberi jogi kötelezettségei. A kutatás elsősorban a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya és az Emberi Jogok Európai Egyezménye vonatkozásában kialakult joggyakorlat elemzésén keresztül vizsgálja a kérdéskör progresszív fejlődését. A vizsgált joganyag és joggyakorlat terjedelme több mint ötven évet ölel fel. Az átfogó konklúziók levonása érdekében tíz különböző nemzetközi és regionális emberi jogi testület és bíróság több mint negyven ítéletét és egyéb állásfoglalását elemezi, valamint több mint negyven különböző szakirodalmi forrást dolgoz fel.

A dolgozat megállapítja, hogy bár az emberi jogi egyezmények túlnyomó többsége joghatósági alapon határozza meg saját alkalmazhatóságát, annak gyakorlása nem korlátozódik kizárólag az államok saját területére. Ha valamely különleges körülmény fennállta miatt az államok saját határaikon túl gyakorolnak joghatóságot, emberi jogi kötelezettségeik extraterritoriálisan alkalmazandóvá válnak. Ennek kapcsán a dolgozat vizsgálja az extraterritorialitás területi és személyi modelljét, valamint a kapcsolódó hatékony ellenőrzés teszteket, amelyek az egyes bíróságok joggyakorlatában alakultak ki. A kutatás egyik fő célja volt feltárni, hogy egy puszta kauzális kapcsolat elegendő lehet-e az államok extraterritoriális joghatóságának megállapításához, amelyre azonban a jog mai állása szerint nem adható teljesen egyértelmű válasz. Ezen felül a dolgozat kiemelten foglalkozik a környezet és emberi jogok kapcsolatával, valamint az államok extraterritoriális kötelezettségeivel az üzlet és emberi jogok kontextusában és vizsgálja, hogy fennállhat-e felelősségük honos transznacionális vállalataik által külföldön elkövetett emberi jogi jogsértések esetében. A dolgozat végül felvet néhány olyan kérdést, amelyek a joggyakorlat alapján jelenleg nem válaszolhatók meg.

Információs aszimmetria a szerződési jogban – avagy az információ védelméhez és megosztásához fűződő érdekek konfliktusa

A dolgozat célja, hogy egy átfogó elemzést adjon arról, hogy a szerződési jogban hogyan jelenik meg az információhiány és ezt hogyan kezeli a jogi szabályozás, illetve hogyan kezelik a szerződő felek. A kutatást az az összefüggés alapozta meg, hogy az információ egy védett jószág, amely birtokosának monopóliumot jelent, ezáltal pedig egyéni haszonszerzésre használható. Ebből következik az a konfliktus, hogy ha az információ megosztására kötelezzük a jogosultját, akkor az így megvalósuló egyéni haszon csökkenés miatt a jogosult nem lesz érdekelt a további információszerzésben. A dolgozat az információ feltárásához és védelméhez fűződő érdekek konfliktusát vizsgálja a normatív szabályozás és a felek általi szerződéses megállapodások szintjén.

Mivel a szerződéses viszonyok az erőforrás vagy jószágok allokációját piaci elvek mentén teszik lehetővé, ezért a piaci döntések szerződésekben megtestesülő önkéntes és informált kötelezettségvállalásokként és azok kikényszerítéseként írhatóak le. Az informáltság feltételéhez kapcsolódik, hogy az információ rendelkezésre állása alapvetően befolyásolja a szerződés létrejöttét és annak tartalmát, illetve azt, hogy a szerződés révén létrejövő csere hatékony-e. Minden esetben vizsgálni kell a tájékoztatási kötelezettség megítélése érdekében, hogy az információ lényeges-e, befolyásolta-e az ügyleti akaratot. Vizsgálni kell azt is, hogy a szerződő fél hogyan jutott az információhoz, amelyet felhasznál az ügyletkötés során.

Joggazdaságtani szempontból az információt többféleképpen csoportosíthatjuk és értelmezhetjük. Ez alapján elkülöníthetünk olyan információtípusokat, amelyeket a jog átadási kötelezettséggel terhel: az alkalomszerűen szerzett információt, a mély titkot, illetve az olyan információt, amely a felek számára nem egyforma mértékben hozzáférhető. Az információátadási kötelezettség mindemellett hatékonysági szinten is értelmezendő.

Hatástalan vizsgálatok, hatásos megoldások

Magyarország előzetes hatásvizsgálati rendszere jelenleg rendkívül sok hiányosságtól szenved. A hatásvizsgálatok nem, vagy nem érdemi formában készülnek el, melynek következtében nem képesek betölteni döntéshozatalt segítő szerepüket. Ennek következményei megfigyelhetők a hazai jogalkotásban is, melynek jelentős szeletét teszik ki a hibajavító jellegű módosítások. Kutatásom megállapításai szerint létezik olyan helyzet, amelyben a nem megfelelő előzetes hatásvizsgálatból később komoly alkotmányjogi deficit származik. Átgondolt rendszer felállítását javaslom ezeknek a kiküszöbölésére, valamint a jogalkotás minőségének fejlesztésére.

A jól elkészített előzetes hatásvizsgálatoknak számos előnye lenne mind az állam, mind a társadalom számára. Az elemzések egyfelől átgondoltabb döntéshozatalt és így stabilabb jogszabályokat eredményezhetnének, másfelől azok nyilvánossága javíthatná a demokratikus vita színvonalát azáltal, hogy tudományosan megalapozott érvelési segédletet biztosítana a feleknek az egyes kérdések vonatkozásában.

Kutatásomban bemutatom a jelenlegi hatásvizsgálati rendszert, a rendelkezésre álló adatok, valamint elkészült hatásvizsgálatok elemzésével pedig rámutatok arra, hogy milyen tendenciák és rossz gyakorlatok jellemzik azt. Ezt követően áttekintem a V4 országok hatásvizsgálati struktúráinak jellemzőit, fejlődését, működését. Reflektálok továbbá az Alkotmánybíróság hatásvizsgálatokkal kapcsolatos felfogására és felvázolok egy érvelési utat, mely alkalmas lehet arra, hogy a testület az elemzések elvégzésére sarkallja a jogalkotót. Végül pedig javaslatot teszek a haza szisztéma újjáalakítására, mely lehetővé teszi, hogy a döntéshozatalt érdemben segíteni képes vizsgálatok készüljenek. E javaslatok reflektálnak a korábban elbicsaklott (így az államszervezet számára nem ismeretlen) hazai változtatási kísérletek törekvéseire is, továbbá adaptálják a régiós és szélesebb körű nemzetközi tapasztalatokat, gyakorlatokat.

Hitelezővédelem az új fizetésképtelenségi irányelvben

A dolgozat témája az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/1023 irányelve által bevezetni kívánt megelőző szerkezetátalakítási eljárás, különös tekintettel annak hitelezővédelmi rendelkezéseire, és hitelezővédelmi szintjére. Az Irányelv rendelkezéseit egyrészt az Irányelv számára modellként szolgáló, illetve egyéb meghatározó szerkezetátalakítási rendszerekre figyelemmel vizsgálom, összehasonlítva többek között az amerikai, német, angol és francia fizetésképtelenségi jog szabályaival. Vizsgálatom kiterjed továbbá az eddig ismert holland és német átültetési kísérletekre, a Dr. Csőke Andrea által készített nem hivatalos magyar jogszabálytervezetre, valamint az Irányelvet ért jogirodalmi kritikákra is. Végezetül vizsgálom a létrehozandó eljárás viszonyát a hatályos magyar fizetésképtelenségi jogban ismert eljárásokkal, különös tekintettel a reorganizációs célú csődeljárásra.

Az Irányelv azon az előfeltételezésen alapul, hogy a megelőző szerkezetátalakítási eljárások a hitelezői követelések megtérülésének növekedését eredményezik, amelyet a Világbank által lefolytatott elemzésekkel támaszt alá. Dolgozatomban ezen adatok elemzését követően arra a következtetésre jutottam, miszerint ez a tendencia nem látható ilyen egyértelmű módon, bár kétségtelen ezeknek az eljárásoknak a világszinten érezhető vonzereje, így valóban indokolt ezen eljárások bevezetése, kiváltképp olyan országokban, mint Magyarország, ahol a csődeljárások alacsony hatékonysággal működnek.

A megelőző szerkezetátalakítási eljárás az amerikai fizetésképtelenségi jogban ismert „Chapter 11” eljárás mintájára készült, ezáltal erőteljes jogokat biztosít az adósok számára, és több helyen felülírja a hitelezők szerződéses jogait. Az Irányelv által szabályozott megoldások számos helyen megkötik a hitelezők kezét, és visszaélésre adhatnak lehetőséget az adósok részéről. Az eljárás lehetőséget ad az adósnak, hogy a bíróság jóváhagyása esetén megakadályozza, hogy a hitelezők éljenek a szerződéses jogaikkal, akár az adott hitelező vagy hitelezői osztály beleegyezése nélkül is. Ugyanakkor az eljárás sikere csak a felek együttműködése esetén valósulhat meg, hiszen végső soron mindkét oldal érdeke az adós megmentése, és ezáltal az üzleti kapcsolat fenntartása. Az eljárás ebben az együttműködésben ösztönzi a feleket, kiegyenlítve a tárgyalási pozíciókat, de teret hagyva a rugalmasságnak.

Az alkotmányos identitás koncepciója összehasonlító és kritikai perspektívában

Az Alaptörvény R) cikk (4) bekezdése 2018 júniusában a következő mondattal egészült ki: „Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége.” Az alkotmány módosítása egybecseng a 22/2016. (XII. 5.) AB határozat (a továbbiakban: ABH) tartalmával, amely az alkotmányos identitás koncepciójának kifejtésére tett kísérletet. Az ABH a közvetlenül 2016. októberében rendezett ún. kvótanépszavazás és az egy szavazat híján hamvába hullt alkotmánymódosítási kísérlet után látott napvilágot és ezekkel több tekintetben is egyező álláspontra helyezkedve bevezette a magyar jogrendszerbe az alkotmányos önazonosság fogalmát, amely középpontjában a közösségi jog végső érvényessége, elsőbbsége és hatékony érvényesülésének kérdése áll.

Dolgozatom öt fejezetre oszlik. Előbb a téma elemzéséhez nélkülözhetetlen elméleti alapokat foglalom össze, ezután az Európai Unió Bíróságának (továbbiakban: EUB) az Európai Unióról szóló Szerződés (továbbiakban: EUSZ) 4. cikk (2) bekezdésre alapozott legfontosabb döntéseit mutatom be. A harmadik fejezetben a Német Szövetségi Alkotmánybíróság (továbbiakban: BVerfG) vonatkozó gyakorlatát ismertetem. Az első három fejezetben foglaltak az értekezés következő nagyobb gondolati egységének ágyaznak meg, amelyben a magyar Alkotmánybíróság (továbbiakban: AB) gyakorlatát összegzem, és vetem kritikai olvasat alá. Végül három megoldási javaslatot fogalmazok meg. Amellett érvelek, hogy (1) az AB az alkotmányos identitást érintő kérdésekben kezdeményezzen előzetes döntéshozatali eljárást (a továbbiakban: EDH), (2) az uniós rendeleteket egyaránt vonja a normakontroll eljárás körébe és (3) generálklauzulákra támaszkodva szabjon gátat az önkényes, visszaélésszerű alkotmánymódosításoknak.

Az általam megfogalmazott kritikai javaslatok két feltevésből indulnak ki. Egyrészről, hogy a bírósági fórumokra jellemző hierarchikus megközelítés helyett az Európai Unió és a tagállamok relációjában egy újfajta, heterarchikus felfogás érvényesítése lenne célravezető. Másrészről, hogy az alkotmányos identitás homályos fogalmából és a német alkotmányos rendszerben érvényesülő garanciák hiányából kifolyólag e koncepció olyan veszélyeket hordoz, amelyek kiküszöbölése érdekében az AB egyfajta aktivista, párbeszédre nyitott, a tagállami szuverenitás védelmét és az európai érdekeket egyaránt szem előtt tartó bíráskodásra kényszerül.

Adatopóliumok – Az uniós versenyhatóságok versenye a digitális egységes piacért

A digitális gazdaság rohamos térnyerése új kihívások elé állítja a versenyhatóságokat. A digitális óriások gyakorlatait a klasszikus versenyjogi eszközökkel és gazdasági megközelítésekkel csak nagyon nehezen lehet kezelni. Mindemellett mind Bizottsági, mind pedig tagállami versenyhatósági szinten eltérő megközelítések vannak a digitális gazdaság új inputjának, a személyes adatnak értékelési körülményeit illetően.

A tanulmány elsősorban arra keresi a választ, hogy milyen szinergiák azonosíthatók a versenyjog és az adatvédelem között a jelenlegi jogi keretek között, továbbá megvizsgálja és értékeli a hatósági jogalkalmazás tervezett jövőbeli irányait. A kutatásom eredménye alapján bemutatom, hogy a GDPR bizonyos esetekben egyfajta „whistleblower” szerepben alkalmas jelezni olyan aggályokat, amelyek a verseny szempontjából sem teljesen érdektelenek. Ezzel összefüggésben arra is felhívom a figyelmet, hogy a digitális platformok korlátlan adatgyűjtési gyakorlata elfogadhatatlan a GDPR követelményeinek szempontjából, márpedig az adatgyűjtési gyakorlatok komoly piaci koncentrációt eredményezhetnek.

Azonosítom azokat a területeket is, ahol az adatvédelem nem mindig ilyen segítőkész: bizonyos esetekben a GDPR egy adatállomány védelme által akarva-akaratlanul is megerősíti egy digitális óriás erőfölényét. Ez utóbbi megállapítással összefüggésben bemutatom azokat a jogtechnikai megoldásokat, amelyek lehetővé teszik a GDPR által felállított akadályok lebontását.

A dolgozat keretén belül véleményt formálok a versenyhatóságok és adatvédelmi hatóságok digitális piaci szerepével összefüggésben, végül reflektálni kívánok a Bizottság 2020 nyarán közzétett elképzelésére, amely két új versenyjogi eszközt hozna létre az uniós versenyjogon belül. A preventív jellegű eszköz vonatkozásában bemutatom azokat a gyakorlatokat, amelyeket megfelelően lehet kezelni egy „feketelistás” nevesítés által. Másik, magatartási és strukturális intézkedésekre lehetőséget biztosító eszközzel kapcsolatban kritikát fogalmazok meg, tekintettel a gyakorlati tapasztalatokra, valamint arra, hogy az eszköz komolyan veszélyezteti a versenyjogi jogsértésekkel kapcsolatos magánjogi kárigények érvényesítését.

Bírói függetlenség és a korlátozott precedensrendszer

A dolgozat a jogegységesítés 2019. évi CXXVII. törvénnyel bevezetett új modellje, az ún. korlátozott precedensrendszer és a bírói függetlenség alkotmányos elvének összefüggéseit vizsgálja, kitekintést téve egyes, a bírói függetlenséggel szoros kapcsolatban álló alapjogokra is.

A pályamunka első egysége áttekinti a bírói függetlenség tartalmát és az abból fakadó követelményeket, különös hangsúlyt fektetve a korlátozott precedensrendszerrel való összefüggés szempontjából releváns kérdésekre. Ezt követően a dolgozat második része azokat a kapcsolódási pontokat mutatja be és értékeli, ahol a korlátozott precedensrendszer törvényi szabályai érdemben érintik a bírói függetlenség elvéből folyó követelményeket.

A dolgozat bemutatja, hogy a kúriai határozatoktól való eltérés esetére előírt indokolási kötelezettség ellentétbe kerülhet a bíró törvényeknek való alávetettségének klasszikus értelmezésével. A jogegységi panasz eljárás kapcsán a dolgozat elemzi a Kúria elnökének ítélkező bíróként és igazgatási vezetőként való párhuzamos eljárásának az ítélkező és igazgatási tevékenység elválasztásának elvével való konfliktusát, valamint megvizsgálja a törvényes bíróhoz való jog érvényesülésének lehetőségeit az eljáró jogegységi panasz tanács megalakulására vonatkozó szabályok tükrében.

A megelőző pártfogásról és gyakorlatáról

A dolgozat a megelőző pártfogás jogintézményével foglalkozik, azt három kutatási kérdés alapján vizsgálja.

Az első, hogy milyen kriminálpolitikai indokok alapján került bevezetésre az intézkedés; a második, hogy a megelőző pártfogás melyik kriminálpolitikai modellbe illeszthető be úgy koncepciója, mint gyakorlati megvalósulása tükrében; a harmadik a jogintézmény működési mutatóira fókuszál. A dolgozat több oldalról vizsgálja a gyakorlatot, kiemelve a visszatartó erő és a használt eszközkészlet kérdéskörét vagy az ártatlanság vélelmét sértő aspektussal kapcsolatos kritikát.

A kutatást az interakcionista kriminológiai paradigma gondolatiságán és keretrendszerén belül végeztem. A dolgozat empirikus része kvalitatív vizsgálat, fókuszában a megelőző pártfogók szakemberi véleményei, valamint az azokból levonható konzekvenciák állnak. Három megyében folytattam empirikus vizsgálatot; Baranya megye, Nógrád megye és Pest megye (Budapesttel együtt), 30 megelőző pártfogóval készítettem interjút. Az interjúk alapján szakmai beszélgetést folytattam a gyermekvédelem kérdéseiben jártas szakemberekkel és fiatalkorúak ügyészével. Kikértem a pártfogó felügyelők tapasztalataikat illető reflexióikat, továbbá személyes meglátásaikat ezen gyermekvédelmi intézkedés kapcsán.

A dolgozat magyar jogtörténeti bevezetővel kezdődik, mely a fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatásának jogalkotói változására mutat rá, kiemelve azon vonásokat és fiatalkorúakat illető nézeteket, melyek tetten érhetőek a megelőző pártfogásban. A dolgozat a jogintézményt életre hívó kriminálpolitikai indokokat is ismerteti, illetve részletezi a bevezetéssel kapcsolatos parlamenti vitát az ott elhangzott érvekre és gondolatiságra építve. A megelőző pártfogás jogszabályi keretét és módszertanát illetően a dolgozat kiemeli annak a kutatás szempontjából legfontosabb vonásait.

Összegzés:

A bevezetés kriminálpolitikai indokai:
– Speciális szakemberi figyelem a bűnelkövetés után;
– A fiatalkorúak szabálysértéseinek csökkentése, devianciakontroll;
– A kriminogén veszélyeztetett fiatalkorúakat illetően eszköztelen védelembe vétel.

A kriminálpolitikai modellbe sorolásnál a dolgozat a koncepciót az inkluzív modellbe illeszti, míg a gyakorlatot félúton, a két modell közé helyezi el.

A megelőző pártfogás működési mutatói nincsenek dokumentálva, ezért a hatékonyságról nem lehet időtálló kijelentéseket tenni.

A deszegregációs doktrína és a küldetéstudat-logika küzdelme – A Huszár-telep szegregációs ügye

Az előadás a jogalkalmazásban és joggyakorlatban megkövetelt formalizmussal és a doktrinális (dogmatikus) jogtudománnyal szemben fogalmaz meg kritikát a közelmúlt egy felsőbírósági esetének elemzése által. 

A nyíregyházi Huszár-telepen nyitott görögkatolikus általános iskola szegregációs perét lezáró határozat (Pfv.IV.20.241/2015/4.) szövegének elemzésén keresztül feltárásra kerül az alperesi és a felperesi oldal, illetve a Kúria ítéletének érvkészlete. Az érvekből kirajzolódik két Robert M. Cover-i értelemben vett narratíva: a felperesi oldalon a jogvédő szervezet „deszegregációs doktrínája” és az alperes egyház által képviselt „küldetéstudat-logika”. A két narratívát felépítő elköteleződések és alapvetések egymással szembenállnak, markánsan eltérnek, s így az ügy valóságát másképpen értelmezik – jogellenesként vagy jogszerűként. Ezek a narratívák a társadalmi (politikafilozófiai, etikai) viták narratívái is, amelyek a jogalkotás folyamatában explicit módon jelennek meg, a jogalkalmazás során azonban – a jogi érvelésben – implicit módon. Mélyben meghúzódó jellegük miatt az értékek közti konfliktusok újratermelődnek s így az ítélet nem mechanikusan meghozott objektív döntés, hanem egyéni elköteleződések szerinti értékválasztás lesz. 

Mindezt a jogintézményekben, jogszabályokban rejlő meghatározatlanság, a jogértelmezés fogalomalkotó jellege és a jogalkalmazás emberi mivolta teszi lehetővé. A szabályok, ahogyan az esetet felépítő tények is, önmagukban nem bírnak jelentéssel, a jogalkalmazást végző reflexióján keresztül nyernek adott értelmet. Az elemzés alapjaként szolgáló esetben a központi kérdés a jogellenes elkülönítés (szegregáció) fogalmának meghatározása a vallásszabadság és a szabad iskolaválasztás fogalmaihoz való viszonyulásán keresztül. Az előadás bemutatja, hogy a Kúria önálló narratívát hoz létre ezen fogalmak adott felépítésével, meghatározott értékek iránti elköteleződéseinek megfelelően. 

Innováció az energiaszektorban: a kísérleti szabályozási környezet jogintézménye

Dolgozatomban a nemzetközi térben regulatory sandbox néven ismert kísérleti szabályozási környezet (KSZK) jogintézményét vizsgálom az energiaszektorban. Ez egy olyan közigazgatási eljárásjogi modell, mely innovatív megoldást kínáló ügyfeleknek valós piaci körülmények mellett engedélyez ideiglenes tesztüzemet a hatóság felügyeletével úgy, hogy emellé meghatározott szabályozási könnyítéseket is biztosít. Az eljárás célja, hogy azonosításra kerüljenek a szabályozási környezethez köthető rugalmatlanságok, megfelelési kockázatok, melyeket az eljárást követően a hatóság becsatornázhat a jogalkotó felé. A dolgozatban ismertetem e jogintézmény megjelenésének hátterében húzódó alapvető, a jog és a társadalom valóságigényei közötti konfliktust, a KSZK-ra vonatkozó általános, uniós jogi korlátokat, valamint a feltérképezett nemzetközi gyakorlatot, illetve szabályozást, kiemelve a jogintézményt elsők között alkalmazó brit és holland megoldásokat. A dolgozat záró részében pedig javaslatot teszek a jogintézmény magyar jogba való bevezethetőségének lehetőségéről. Utóbbihoz felhasználom a nemzetközi modellek által alkalmazott egyes jogalkotási megoldásokat, szintetizálva azokat a magyar jogba beszivárgott ösztönző szabályozásokkal és a hazai energiaszektor, valamint közigazgatási jog által biztosított lehetőségekkel. A javaslatom egy olyan általános innovációs inkubátor megteremtését vázolja, mely eszközt ad a szabályozó hatóság kezébe minden szektorbeli innovatív megoldás kezelésére. Magának a dolgozatomnak pedig célja, hogy átfogó bemutatását nyújtsa egy olyan jogintézménynek, mely képes az energiaszektorhoz hasonló hálózatos iparágak szabályozási környezetének kitettségét mérsékelni a korunk kihívásai, valamint a technológiai fejlődés által szült igényeknek.

Illésházy István hűtlenségi perének jogi és történeti kontextusa

A köznemesi családból származó Illésházy István házasságai révén és tehetségének köszönhetően kapaszkodott fel a 16-17. századi Magyarország társadalmában. Alakja „reneszánsz embert” testesít meg, aki a gazdálkodásban megnyilvánuló tehetségének utat engedve gyarapította vagyonát. Felesége, Pálffy Kata zálogának ügyében került konfliktusba II. Rudolf magyar királlyal. A kamarától Pálffy Kata által zálogban bírt Szentgyörgy és Bazin mezővárosok zálogszerződése 1599 táján lejáróban volt. Illésházy azonban, aki családfőként és Pálffy Kata törvényes képviselőjeként saját és az asszony ügyeit is intézte, elmulasztotta meghosszabbítani a városok zálogát, ezáltal II. Rudolfnak lehetősége nyílt azokat a zálogból kiváltani. Az uralkodó Szentgyörgy és Bazin jobbágyközösségét kérte fel a kiváltási összeg előteremtésére. Ezen lépését Illésházy István törvénysértőnek találta, magánjogi és rendi természetű sérelmek megfogalmazása mellett kapcsolati hálóján keresztül támogatókat szerezve próbált meg fellépni az uralkodó ezen intézkedése ellen. Tevékenysége miatt Rudolf király eljárást indított a felháborodott főúr ellen.

Illésházy István hűtlenségi pere kiemelt helyet érdemel a magyar jogtörténetben. A per történetének menetét követve kísérletet teszek a per körülményeinek vizsgálatával a tisztázatlan kérdések megválaszolására. A per központi kérdéskörének megfogalmazása, valamint a pertörténet végigkövetése során kutatásom egyrészről a pertörténeti összefüggésekre, tisztázatlan pontok magyarázatának kidolgozására, másrészről a per magyar jogfejlődésre gyakorolt hatásának kimutatására irányul.

Saját eredménynek tekintem a záloghosszabbítás elmaradásához fűzött elméletemet, amelyben Illésházy vagyonszerző szándékát fedem fel. Kutatásom során kiemelem az Illésházy ellen lefolytatott eljárást a korszak fiskális természetű perei közül erőteljes politikai tartalmánál fogva. A per koncepciós jellegének magyarázata után kimutatom a per során meglevő német-római jog hatását, amelyre különösen a tényállás felségsértésként való azonosítása és a rendkívüli törvényszék igénybevétele utal.

Illésházy hűtlenségi esete sok szempontból meghatározóvá vált a későbbi korok számára. Illésházy István törekvéseinek nyomát számos törvényen kívül a bécsi béke pontjai is hordozzák, s ezáltal igyekezetének eredményei a magyar jogtörténet szerves részeivé váltak.

Fél lábbal a paradicsomban? – A Nemzetközi beruházásvédelem új fejezete különös tekintettel az Energia Charta Egyezményre

A nemzetközi választottbírósági eljárások hosszú évek óta meghatározó szerepet töltenek be a nemzetközi beruházásvédelemben. Ez a helyzet Európában változást mutat, hiszen az Európai Unió tagállamainak többsége megállapodott a kétoldalú beruházásvédelmi egyezmények megszüntetéséről és ezáltal az érintett intra-EU beruházásvédelmi választottbírósági eljárások felfüggesztéséről. Az intra-EU viszonyokat érintő multilaterális egyezmények vitarendezési mechanizmusainak tekintetében nem született hasonló döntés. Egy jól működő és integrált belső energiapiac azonban megköveteli a jogbiztonságot és az infrastrukturális beruházások kiemelt védelmét.

Éppen ezért dolgozatom arra keresi a választ, hogy elfogadható-e és fenntartható-e az intra-EU beruházásvédelmi kapcsolatok tekintetében legjelentősebb egyezmény, az Energia Charta Egyezmény alapján indult választottbírósági eljárások rendszere. A kérdés megválaszolása érdekében szerkezetileg két részre bontom a témát. Ismertetem az intra-EU kétoldalú beruházásvédelmi egyezmények fejlődését és joggyakorlatát, külön figyelmet fordítva arra az útra, mely az európai tagállamok döntő többségénél ezen egyezmények megszüntetéséhez vezetett.

Kutatásom második állomásaként megvizsgálom az Energia Charta Egyezmény relevanciáját az intra-EU beruházásvédelmi kapcsolatokban. Majd a joggyakorlat elemzésével azonosítom az Energia Charta Egyezmény jelenlegi vitarendezési klauzulájában rejlő problémát.

Végezetül rámutatok arra, hogy a felvázolt problémát lehetséges orvosolni az Energia Charta Egyezmény vitarendezési klauzulájának korrekciója segítségével, és a dolgozat utolsó részében konkrét javaslatokat is teszek ilyen korrekciókra.

Jogosak a kétségek? Hagyomány és megújulás a nemzetközi választottbírák függetlenségének és pártatlanságának szabályozásában

A függetlenség és pártatlanság követelménye a nemzetközi kereskedelmi és beruházásvédelmi választottbíráskodásban a választottbírák egyik legfontosabb etikai kötelezettsége.  A választottbírák kiválasztása során a felek magánautonómiájának érvényesülése ellentétbe kerülhet a választottbírósági eljárás integritásához fűződő érdekkel. Utóbbi érdek leképeződése a függetlenség és pártatlanság követelménye.

Dolgozatomban vizsgálom a függetlenség és pártatlanság követelményét magát, annak dogmatikai és pszichológiai hátterét, a szabályozási tárgy nehézségeit, ezt követően pedig a hatályos szabályrendszereket, különösen az UNCITRAL és az ICSID által felállított sztenderdeket. Végezetül pedig a vizsgálatom kiterjed az utóbbi évek jogalkotási folyamatainak eredményeként az ICSID és az UNCITRAL által közösen kidolgozott Magatartási Kódextervezetre. A kutatásom elsősorban a nemzetközi választottbírósági és nemzeti bírósági joggyakorlatra, valamint a külföldi és hazai jogirodalomra terjedt ki.

A függetlenség és pártatlanság követelménye a választottbíráskodás egyik fundamentális eleme, amely biztosítékként szolgál mind a felek, mind a társadalom részére a választottbírák ítélkezési tevékenységének megbízhatóságáról. A választottbírónak nem a tényleges tudati állapota a mérvadó ebben a kérdésben, a jogforrások igyekeznek objektivizálni az alkalmazandó sztenderdeket, ezáltal a látszatra fókuszálni, illetve széles teret engedni a választottbírák mérlegelésének, amelyet utólag a felek számos eljárási eszközzel felülvizsgálhatnak.

Az új szabályozási kísérletek a fokozott kiszámíthatóságra törekednek, ám kérdéses a célkitűzés, illetve a meghozott szabályok alkalmassága is. A feleknek a kiszámíthatóság áll az érdekében, viszont a választottbírák ugyanúgy meg kell feleljenek a független ítélkezés követelményeinek. A kutatásom során arra jutottam, hogy a kiszámíthatóságnak a Kódextervezetben megjelenő eszközei lerontják a választottbírák mérlegelési jogkörét saját függetlenségük és pártatlanságuk terén, ezáltal szakítva a joggyakorlat hagyományaival. A választottbíráskodás ugyan magán igazságszolgáltatást jelent, de a választottbírák mérlegelési jogkörének korlátozása kiüresítheti az ítélkezési tevékenységüket. A Kódextervezet lehetővé kellene tegye a mérlegelést, illetve alternatív megoldás lehet a transzparencia növelése. Egyébként nehéz elképzelni, hogy az új szabályok ne hassanak ösztönzően a kizárási eljárások kezdeményezésére, csökkentve az eljárások hatékonyságát.

Tagállami felelősség uniós jogi mintára – az Európai Unió jogának szerepe a jogalkotói kárfelelősség hazai elterjedésében

1991. november 19-én az Európai Unió Bírósága (EUB) először mondta ki joggyakorlata során, hogy az Európai Unió (EU) tagállamai kártérítési felelősséggel tartoznak az uniós joggal ellentétes jogalkotás nyomán. Ezzel egy viszonylag szigorú, objektív alapokon álló, hibrid felelősségi alakzatot hozott létre.

2018-ban a legfelsőbb magyar bírói fórum, a Kúria akként értékelte a Magyar Állam uniós jogból fakadó kártérítési felelősségét, hogy konkrét Ptk.-beli jogalap, valamint az állam és a károsult közötti kötelmi jogviszony hiányában Magyarország nem vonható felelősségre.

A két döntés között 27 év telt el. Ez idő alatt hazánk az EU teljes jogú tagjává vált és kötelezővé váltak mind az uniós jogból, mind pedig az EUB döntéseiből fakadó kötelezettségek. Ezt azonban mintha a magyar bírói gyakorlat nem érzékelné.

Kutatásomat ez az alapvető ellentmondás ihlette. Dolgozatomban bemutatom, hogy annak ellenére, hogy a tételes jog szintjén a magyar jogrendszerbe beépült az uniós kárfelelősségi alakzat, a bíróságok kevésbé voltak befogadók.

A bíróságok tartózkodnak áttörni az immunitás évtizedek óta hangoztatott pajzsát. Ez a probléma azonban az előzetes döntéshozatal gyakoribb kezdeményezésével kezelhető.

A fordított diszkrimináció is megoldásra vár, melynek következtében magyar jogalanyok szenvednek hátrányt külföldiekhez képest az igényérvényesítés során. E téren a magyar bíróságok alkotmányos szabályok alkalmazásával igyekeznek a hátrányos helyzetet elhárítani, azonban álláspontom szerint a probléma valódi megoldása a tagállami szabályok harmonizációjában rejlik.

Nem tudja befogadni a magyar bírói gyakorlat a végső fórumként eljáró bíróságok felelősségét sem. Azonban a bíróságok által hivatkozott res iudicata és jogbiztonság elvei nem állnak antagonisztikus ellentétben az egyént megillető kártérítéshez való joggal. További problémát jelent az előzetes döntéshozatal kezdeményezésétől elzárkózó bírói gyakorlat, mely az uniós joggal konform döntéstől fosztja meg az igényérvényesítőt és az immunitás megalapozatlan érvét erősíti fel.

A rendszerszintű problémák komoly következményekkel járhatnak: a Bizottság akár kötelezettségszegési eljárást is indíthat Magyarország ellen, amennyiben a bírói gyakorlat nem változtat viszonylag rövid időn belül téves álláspontján. Ezt elkerülendő, dolgozatomban de lege ferenda javaslatokat fogalmazok meg, melyek segítségével hazánkban is érvényesülni tud az EUB gyakorlata által 30 éve formálódó tagállami kártérítési felelősség.

Az in-house közbeszerzés szabályozási tendenciái, különös tekintettel az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlatára

Az in-house beszerzések jogi szabályozásában meghatározó jelentőséggel bír az Európai Unió Bíróságának (EUB) jogfejlesztő szerepe. A C-107/98. Teckal-ügy óta folyamatosan bővülő ítélkezési gyakorlat még 2019-ben is eredményezhet olyan ítéleteket, amelyek kihatással lehetnek az in-house tényállás alkalmazhatóságára. A dolgozatban felvázolom az elmúlt 20 év ítélkezési gyakorlatát, továbbá megvizsgálom a 2014-es kodifikáció eredményeit. Ezek alapján pedig javaslatot teszek a szabályozás továbbfejlesztésére.

Az in-house esetkörök száma a Teckal-ügy óta folyamatosan gyarapodott. A tagállamoknak egyre több lehetősége nyílt a közbeszerzési jog garanciális szabályainak az elkerülésére. A 2019-ben meghozott C-285/18. Irgita-ügyben az EUB előtérbe helyezi a magánszféra gazdasági szereplői közötti torzulásmentes verseny jelentőségét, amellyel a korábbiakkal ellentétes tendenciák felerősödésére enged következtetni. Az Irgita-ügy mellett továbbá meg kell jegyezni, hogy egyre több tagállam a közbeszerzési irányelvektől is korlátozóbb szabályokat alkotott. Az EUB Irgita-ügyben megfogalmazódó álláspontja, valamint a szigorodó nemzeti jogok véleményem szerint indokolttá teszik a 2014-es közbeszerzési irányelvek kiegészítését. A dolgozat nem vállalkozik szövegszerű javaslat kidolgozására, de az Irgita-ügy tárgyát képező – az EUB által megerősített – litván szabályozás nem csak koncepcióját, hanem szövegezését tekintve is jó kiindulópontként szolgálhat.

Javaslatom szerint az in-house konstrukció alkalmazhatóságát célszerű lenne olyan módon korlátozni, hogy az csak abban az esetben legyen választható, amennyiben a beszerzési ügylet közbeszerzési eljárás keretében történő lebonyolításával a szolgáltatások folyamatossága, jó minősége, valamint elérhetősége nem biztosítható. Egy ilyen alkalmazási feltétel tételes jogban való kifejezett megjelenítése nagyban elősegítené az uniós jog céljainak, valamint alapelveinek a konkrét in-house jogügyletek szintjén történő érvényesülését.

Az állatkínzásra adható megoldások a büntetőjogban

Dolgozatom a Btk. 244.§-ában szabályozott állatkínzás tényállását járja körül. A témaválasztásomnak több oka is volt. Egyrészt a hazai jogirodalomban kevesen foglalkoztak a témával, illetve a bűncselekményt átfogó jelleggel nem kutatták, így a Btk. egy olyan deliktumára bukkantam, mely lehetőségek tárházának mutatkozik. Másrészt, sajnálatos módon minden hónapban jelennek meg sajtóhírek brutális és embertelen állatkínzásos ügyekről, melyeket általános közfelháborodás követ.

Meggyőződésem, hogy a hazai szabályozás nem megfelelő. A tényállás pontatlan és átgondolatlan, ami a joggyakorlatnak teremt problémát, továbbá a hatályos szabályozás nincs figyelemmel a bűncselekmény társadalomra veszélyességére. Az értekezés ezen, jogalkotói mulasztásokra hivatott rámutatni, egyben megoldási javaslatokat is kínál egy modernebb tényállás megteremtésére.

A dolgozatban többek között kifejtésre kerül a bűncselekmény védett jogi tárgyának problematikája, tekintettel arra, hogy az állatkínzás esetén, még mindig a közösségi-társadalmi érdek jelenik meg, szemben az állat mint érezni, szenvedni képes individuum védelme helyett. Nemzetközi kitekintéssel, európai és amerikai példákat felhozva érvelek amellett, hogy a büntetőjognak ebben az esetben az állatok szenvedésmentes élethez való jogát (amelyre a hazai állatvédelmi törvény is utal), valamint az állat gazdájának a jogát is védenie kellene.

Ez utóbbival foglalkozik az eljárásjogi szabályokat vizsgáló rész, melyben az Alkotmánybíróság friss döntését elemezve hívom fel a figyelmet a bíróságok azon gyakorlatára, mely véleményem szerint contra legem utasítja el az állat gazdájának sértetti státuszát.

A törvényi tényállás elkövetési magatartásait a Kúria és más bíróságok ítéletein keresztül mutatom be, felhívva a figyelmet egyes eltérő értelmezések lehetőségére, illetve a hibás döntésekre.

Szóba kerülnek azok a társadalmi változások, melyek napjainkban megfigyelhetőek az állatvédelem területén, kiemelve, hogy a társadalmi igény az állatkínzók súlyos megbüntetése felé mozdult el. Ehhez kapcsolódik a büntetéstani fejezet, melyben kutatási eredményeim felhasználásával érvelek a bűncselekmény tételkeretének megemelése, és új szankciók bevezetése mellett.

Zöldülő bankok és jegybankok a klímaváltozás elleni küzdelem tükrében

Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye keretében elfogadott Párizsi Megállapodásnak célja erősíteni az éghajlatváltozásra adott globális választ, többek között azáltal, hogy a pénzügyi mozgásokat összehangolja az alacsony üvegházhatású kibocsátások és az éghajlatváltozás hatásaival szemben rugalmasan ellenálló fejlődés felé tartó pályával. A pénzügyi világ tehát nem függetlenítheti magát ettől a folyamattól, valamilyen módon válaszolnia kell a klímaváltozás kihívásaira.

A dolgozat fogalmi alapvetéseinél különös tekintettel voltam a környezeti fenntarthatóságra és a fenntartható szemléletrendszer különböző megjelenési formáira a befektetési folyamatokat illetően. A dolgozat keretei között azt szerettem volna bemutatni, hogy a Magyar Nemzeti Bank, valamint a pénzügyi piac számára miért kiemelten fontos a klímaváltozás elleni küzdelem és a környezeti fenntarthatóság erősítése. A téma kapcsán kitértem arra is, hogy milyen szerepe lehet ebben a folyamatban a jegybankoknak, kifejezetten pedig a Magyar Nemzeti Banknak milyen lehetőségei és eszközei vannak a Párizsi Megállapodásban kitűzött célok elérése érdekében. A dolgozatban célom volt feltérképezni a zöld pénzügyeket mint új pénzügyi szolgáltatási szegmens főbb vonásait és jelenlegi hazai helyzetét. A zöld pénzügyi termékek és szolgáltatások bemutatásánál részletesen kitértem a zöld piac katalizátorára, a zöld kötvénykibocsátásra, amire a magyar pénzügyi piacon először 2020 nyarán került sor.

A zöld szerepvállalás keretek közé helyezése érdekében célom volt egyfajta szervezeti hátteret felállítani, amelyben többek között releváns jegybanki kezdeményezések, valamint a zöld termékekre vonatkozó sztenderdek regionális szabályozása is szerepel.

Kutatásom során arra a következtetésre jutottam, hogy a fenntarthatósági pénzügyi szabályozás egyik legfontosabb eleme a környezeti kockázatkezelési rendszerek kialakítása és fejlesztése, ezért a dolgozatban részletesen kitértem az éghajlatváltozással kapcsolatos kockázatok típusaira és ezek mérésére.

A téma aktualitása mellett, azt is szem előtt tartottam, hogy a következő évtizedekben a gazdaság vezérelvének a fenntarthatóságnak kell lennie, melynek egyik eredményes eszköze lehet a zöld pénzügyek területe és annak vetületei.

Diplomáciai menedék(jog) – létezhet jogintézmény jogforrás nélkül?

A diplomáciai menedékjog a nemzetközi jog aktuális és jogi státusát illetően erősen vitatott kérdése. Hazai relevanciája is vitathatatlan, hiszen az 1956-os forradalmat követően Nagy Imre és Mindszenty József bíboros is egy-egy nagykövetségen kaptak menedéket, amely a bíboros életét meg is mentette. Aktualitását a 21. század gazdag és sokszínű állami gyakorlata adja, vitatott jellegét pedig az, hogy a diplomáciai menedékjog alapvetően a szuverenitás megsértését eredményezi. Az utóbbi évtizedekben az emberi jogok nemzetközi rendszere, bírói gyakorlata és extraterritoriális alkalmazhatósága jelentős fejlődésen ment keresztül, amely indokolttá teszi a diplomáciai menedékjog lehetséges jogalapjainak újragondolását.

Dolgozatom célja annak a kérdésnek a megválaszolása volt, hogy azok az államok, amelyek nem részesei diplomáciai menedékjogra vonatkozó nemzetközi egyezményeknek, és nem tartoznak regionális szokásjog hatálya alá sem, milyen jogalappal indokolhatják a diplomáciai menedék nyújtásának jogszerűségét. Kutatásom során tizenegy állam gyakorlatának részletes elemzésével arra törekedtem, hogy a diplomáciai menedékjog 20. és 21. századi eseteit feltárjam. A dolgozat így nemzetközi szinten is hiánypótló, az állami gyakorlat átfogó áttekintésére épülő, eredeti alkotás.

Elemzésem során megállapítottam, hogy nem beszélhetünk olyan nemzetközi szokásjogi szabályról, amely megengedné az államoknak diplomáciai menedékjog nyújtását. Azonosítottam továbbá, hogy az államok nemzetközi egyezmény és általános szokásjogi norma hiányában egyrészt humanitárius okokra, másrészt az emberi jogok védelmére hivatkoznak diplomáciai menedék nyújtásakor.

Ugyan a humanitárius megfontolások valóban szerepet játszhatnak egy-egy diplomáciai menedék legalizálásában, azok mégsem alkotnak olyan jogalapot, amely a menedékjog nyújtását a bécsi egyezmények és a területi állam szuverenitásának fényében jogszerűvé tennék. Ezzel ellentétben az államok emberi jogi kötelezettségei alkalmasak lehetnek a diplomáciai menedékjog igazolására. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya nem csupán jogszerűvé tehetik diplomáciai menedék nyújtását, de az állam kötelezettségeként elő is írhatják azt. Így annak ellenére, hogy a diplomáciai menedékjog per se nem a nemzetközi szokásjog része, alkalmas eszközként szolgálhat az emberi jogok védelmére, ha alappal feltehető, hogy a befogadott személy a területi államban súlyos emberi jogi jogsértésnek lenne kitéve.

Az iratbetekintés korlátozhatósága és a kétszeres értékelés tilalma adóügyekben

Dolgozatomban az adóeljárás és a büntetőeljárás két olyan metszéspontját kívánom bemutatni, amely a gyakorlatban kifejezetten aktuális. Ezek az iratbetekintési jog és a kétszeres értékelés tilalma. A dolgozat megírásával két kérdésre szerettem volna választ kapni. Az egyik az, hogy létezik-e az iratbetekintésnek ideális terjedelme az adóigazgatási eljárásban? A másik pedig az, hogy célravezető-e, ha a bírói jogértelmezésre hagyja a jogalkotó a kétszeres értékelés tilalmával kapcsolatban felmerülő valamennyi probléma megoldását adóügyekben?

Az iratbetekintés terjedelmével kapcsolatban nem sikerült megtalálnom azt a megoldást, amely az adóeljárás minden résztvevője számára megnyugtató lenne. Ennek oka, hogy mind az Alkotmánybíróság, mind az Európai Unió Bírósága meggyőző érveket sorakoztatott fel. Egyrészről nem hagyható figyelmen kívül az adótitok fontossága, a kapcsolódó ellenőrzéssel érintett adózó érdekeinek védelme. Másrészről ugyanígy támogatandónak tartom, hogy az adóalanynak mind az adóigazgatási eljárásban, mind az adóperben megfelelő lehetőséget biztosítsanak az eljárás iratainak megismerésére. Ezért arra a következtetésre jutottam, hogy az egyedi ügy konkrét körülményei között ítélhető meg adekvát módon, hogy az iratbetekintés korlátozása aránytalan volt-e. Amíg általános szinten a korlátozhatóság mellett, illetve ellen felhozható érvek kioltják egymást megítélésem szerint, addig azok az egyedi ügyre vetítve nagy valószínűséggel elbillennek az egyik vagy a másik irányba.

A második kérdés esetében több sikerrel jártam. A kétszeres értékelés tilalmával kapcsolatban megfogalmazott kérdésre azt a választ tudom adni, hogy a jogbiztonságot és a kiszámítható jogalkalmazást sokkal inkább elősegítené egy egyértelmű normatív szabályozás, amelyre példaként szolgálhatnak a dolgozatban bemutatott nemzetközi gyakorlatok. A kialakítandó szabályozás lényeges tartalma szerintem az, hogy kiküszöbölje annak lehetőségét, hogy egyedi értelmezés kérdésévé váljon, hogy lehet-e az adóalanyt két büntető jellegű szankcióval sújtani.

Dsuang Dszi álma az Alkotmánybíróságról – Az Alaptörvény történetisége, valamint történeti alkotmányunk vívmányai a jogtudományban, illetve az alkotmányértelmezési és jogalkotási gyakorlatban

Kutatásom során az Alaptörvény és a történeti alkotmány kapcsolatát a történeti alkotmány vívmányaira normatív szabályként utaló R) cikk (3) bekezdésen keresztül vizsgáltam. E rendelkezés pontos tartalmának és lehetséges alkalmazási köreinek feltárása azért kiemelt jelentőségű, mert amellett, hogy az Alaptörvényen keresztül a teljes jogrendszerre képes hatást gyakorolni, egyben ez veti fel az alkotmányozó hatalom által létrehozni kívánt speciális, a kartális és történeti alkotmány kettősségével működő alkotmányos berendezkedés gyakorlati megvalósíthatóságának kérdését is.

Kutatásom során öt fő terület, az Alaptörvény megalkotásának történelmi és közvetlen előzményei, a normaszöveg, a jogirodalomban megjelenő értelmezési elméletek, az Alkotmánybíróság, illetve ez egyéb alkalmazó szervek, így az Országgyűlés és a rendes bíróságok gyakorlatának teljeskörű feltárására törekedtem. Ezek vizsgálata során arra a következtetésre jutottam, hogy az alkotmányozó hatalom által létrehozni szándékolt speciális, a kartális és történeti alkotmány kettősségét meghaladó berendezkedés a dogmatikus-pozitivista gyakorlatban az előzetes jogirodalmi várakozásokkal összhangban nem valósítható meg, az értelmezési szabályt alkalmazó szervek azt az Alaptörvény kartális vonásainak erősítésére alkalmazzák.

Megjelennek ugyanakkor mind az Alkotmánybíróság, mind az Országgyűlés tevékenysége során olyan minták, amelyek megfelelő szabályozás mellett ki tudják bontakoztatni a történetiség hatályos, kartálisként viselkedő jogrendszerben való relevanciáját. Ilyen különösen a történetileg ismert intézmények újbóli bevezetését megelőző történeti áttekintés, illetve az európai uniós identitáskontroll során az egyes alapelvek mögött meghúzódó kulturális, nemzeti tartalom történeti elemzésen keresztüli feltárása. Dolgozatomban elsődlegesen a normaszöveg megváltoztatását javaslom, ám annak hiányában e gyakorlatok erősítése, illetve egy fogalommeghatározás két vívmányteszt keretei között koherenssé és kiszámíthatóvá tétele lehetővé tudja tenni a történeti érvelés érdemi alkalmazását.

Ahogy Szabó Lőrincnél Dsuang Dszi a lepkét, a lepke őt, és mindhármukat a költő álmodja, úgy az Alaptörvény a történeti alkotmányból született, történeti alkotmány csak az Alaptörvény vonatkozásában érthető meg, és mindkettő értelmezésére, lényeges tartalmának a feltárására a gyakorlat, különösen az Alkotmánybíróság képes.

Freedom of Expression az algoritmusok világában – Emberi jogok érvényesülése a közösségi média platformjain

A technológia fejlődésével átalakultak mindennapi szokásaink és áthelyeződött a hangsúly a valóságról az internet, valamint a közösségi média világára. A XXI. század embere alapvető jogai egy jelentős részét is gyakran a technikai vívmányainak segítségével gyakorolja és éppen úgy, mint ahogy a hétköznapi életben, ez a joggyakorlás az online térben is sokszor mások érdekeit sértheti, vagy jogait korlátozhatja. Tézisem szerint, az internet végtelen információk halmaza, amely hálózatként köti össze az embereket, sajátos közösségeket alkotva, amelyeket az algoritmusok jelentős mértékben befolyásolnak. A személyes, jelenlévők közötti interakciók hiányának áthidalása okán továbbá szükségszerű feltétele az aktív joggyakorlásnak a „freedom of expression” biztosítása. Dolgozatom középpontjában a közösségi médiában megvalósuló alapvető jogok, emberi jogok gyakorlása áll annak minden sajátosságával. Először az államok szerepvállalását ismertetem az online joggyakorlás biztosításában, majd a szolgáltatókra mint a szabályozást végrehajtó aktorokra helyeződik a hangsúly. A szolgáltatók fogalma és a felelősségi modellek bemutatása magyarázatot ad arra, hogy miért is érdekeltek a platformok aktívan részt venni a szabályozásban, így térve át az általuk alkotott eljárási rendszerek és irányelvek fejezetére, amely eljárásuk alapját szemlélteti. Miután ismertetésre kerültek az irányelvek és szabályozási rendszerek, maga az eljárás menete kerül kifejtésre egy kategóriarendszer segítségével, így mutatva be a kifogásolt tartalmak és a megosztásuk során felmerülő jogsértések viszonyát, valamint azok moderálását és a mesterséges intelligencia alkalmazhatóságát. Az utolsó nagyobb egységben a korábban ismertetett eljárási rendszer és a joggyakorlás korlátozása kerül törvényi feltételek mentén vizsgálat alá. Végezetül pedig az elemzés során felmerülő hibák és hiányosságok orvoslására célzok meg egy szabályozási struktúrát felállítani, amely egy törvényi alapokon nyugvó, a versengő érdekekkel kompromisszumra jutó megoldási javaslatra törekszik, egyszerre használva a technika vívmányait, és biztosítva a törvényi garanciákat, hogy a közösségi média világa egy mindenki számára biztonságos színtérré válhasson.

Az Amerikai Egyesült Államok ügynökségeinek szerepe a zárt közszolgálati rendszer megteremtésében

Pályamunkám témájául az Amerikai Egyesült Államok ügynökségeinek a zárt közszolgálati rendszer kialakításában vállalt szerepét választottam, hiszen ennek a folyamatnak az elvi alapjai napjainkig jelentőséggel bírnak, ugyanis a közszolgálat modelljei nem léteznek egy államban sem tiszta formájukban, így folyamatos eltolódások figyelhetők meg hol az egyik, hol a másik javára.

E sajátos szervtípus érdekes konfliktust tár egy európai jogász elé a menedzsmentszemléletnek köszönhetően. Az állam közszolgálatának fejlődési íve és az ehhez kapcsolódó jogi szabályozás bemutatása természetesen nem elhanyagolható a dolgozat során ahhoz, hogy az ügynökségek kialakulását megalapozhassa a jogdogmatikai érvelés, amely egy hipotézis igazolását, adott esetben megcáfolását kívánja elérni. A tételmondat lényege, hogy a Kongresszus a zárt közszolgálati rendszer megalkotására hozta létre az ügynökségeket, amellyel azokat a saját alkotmányos feladatát segítő, azt megvalósító intézményként ágyazta be az USA közigazgatásába. A dolgozat ezzel azt kívánja igazolni, hogy a tudományos vezetés, azaz a scientific management elvei szerint történt az USA közszolgálatának zárt rendszerré való átalakítása a 19. és a 20. század fordulóján. Ennek megfelelően azt vizsgálja, hogy az a gyakorlat, amely szerint az elnöki exekutiva gátját képező, a Kongresszus által létrehozott ügynökségek sora mennyiben feleltethető meg az említett üzemvezetési elveknek, tehát Frederick Winslow Taylor (illetve Henri Fayol) elméletének.

A dolgozat arra a konklúzióra jutott, hogy a zárt közszolgálati rendszer kialakításának lépései – az ügynökségek ténykedésével az élen – megfeleltethetőek Taylor négy alapelvének, amellyel az üzem elérheti tökéletes működését. Ezen túl igazolást nyert az az állítás is – amelynek szükségképpeni eleme volt az előbbi következtetés –, hogy a Kongresszus valóban saját hatáskörében, saját alkotmányos feladatát teljesítendő alkotta meg az ügynökségeket a zárt közszolgálati rendszer megteremtésére, hiszen az elnök egyszemélyi felelőssége a közigazgatás szervezése iránt hatalmas terhet jelent az adminisztratív képességekkel nem feltétlenül rendelkező államfőnek, amely mint „hibás” működés, megakadt egy másik alkotmányos szerv „helyes” lépésében. Ennek megfelelően az ügynökségek a fékek és ellensúlyok rendszerének leképeződései, amelyek a common law logikája alapján az állandó, a hatalmi ágak merev elválasztásából adódó, az azok közötti konstruktív rivalizálás eredményeiként könyvelhetők el.

Az előkészítő ülés joghallgatói szemmel – felmerülő kérdések a jogintézménnyel kapcsolatban

A 2010-es évekre visszatekintve feltétel nélkül mondhatjuk, hogy a magyar jogrendszerben sarkalatos átalakulás zajlott le. Értem ezalatt, az Alaptörvény megalkotásán túl, hogy számos meghatározó törvény esett át kisebb-nagyobb átalakításon, de új kódexben került szabályozásra többek között a polgári és büntető anyagi-, illetve eljárásjog is. Jelentős változtatások kerültek be így a hazai büntetőeljárásba, többek között e tanulmány központi eleme, az előkészítő ülés vonatkozásában is.

Hipotézisem alapvetően a jogalkotói célok ismeretében az, hogy a feltehetően gyorsuló büntetőeljárásokkal párhuzamosan érvényesülhet-e a tisztességes eljárás követelménye az előkészítő ülésen.

A jogintézmény büntetőeljárásban elfoglalt kardinális helye miatt, valamint – ahogy munkám címében is utaltam rá – a vele kapcsolatban felmerülő kérdéseim okán, kezdtem el mélyebben vizsgálni a jogintézményt. Az elmúlt egy évben számos, e kérdéskört tárgyaló szerző munkáját áttekintettem, részt vettem előkészítő üléseken járásbírósági, törvényszéki fórumon, az így megszerzett ismereteket, valamint az általam tett megállapításokat, osztott nézeteket öntöttem e tanulmány keretében formába.

Dolgozatomban több szempontból vizsgáltam az előkészítő ülést. Rámutattam, hogy a kézirat lezárásakor ismert statisztikai adatok tükrében a szlovén előkészítő üléssel sok átfedést mutató jogintézmény gyorsítja az eljárásokat, továbbá az alkotmánybírósági döntések értelmében a tisztességes eljárás követelményeinek alapvetően megfelel.

Az előkészítő üléssel kapcsolatban rögzítettem, hogy további esetben szükségesnek tartom a kötelező védelem bevezetését. Továbbá amellett érveltem, hogy az anyagi igazság eléréséhez indokolt lenne, ha az eljáró bíróság egy törvényileg meghatározott maximumon túl nem szabhatna ki súlyosabb büntetést, illetve intézkedést az előkészítő ülésen. Tehát bizonyos esetekben szükségesnek tartom a közvetlen, kontradiktórius eljárás lefolytatását. Vizsgáltam a terhelti beismerést és annak elfogadhatóságát, az előkészítő ülésen a korlátozott bizonyítás lefolytatásának indokoltságát, valamint a mértékes indítvánnyal kapcsolatban néhány homályos rendelkezésre hívtam fel a figyelmet. 

A bírósági végrehajtás során tapasztalható jogalkalmazási hibák Tolna vármegyében az 1920-as években

Mivel jelenleg egy végrehajtó irodában dolgozom Szekszárdon, szerettem volna megismerni annak a jogterületnek a történeti előzményeit, amellyel naponta foglalkozom. Ezt szerettem volna egybekötni helytörténeti vonatkozásokkal is, és így kezdtem el kutatni az első végrehajtási törvényünkkel kapcsolatos iratanyagot a Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltárában. Kutatásom során a bonyhádi és a dombóvári járásból származó, az 1920-as években lefolytatott bírósági végrehajtási ügyeket vizsgáltam abból a szempontból, hogy milyen vélt vagy valós hibák merültek fel az eljárások elrendelése, foganatosítása során. A kutatás megalapozása érdekében a rövid történeti bevezetés után összefoglalom a jogszabályi környezetet, ami a XIX-XX. század fordulóján a bírósági végrehajtást szabályozta. Az általános áttekintés után a konkrét egyedi ügyeket vizsgálom meg. Fontos kiemelni, hogy a levéltári források között csak olyan eljárásokkal találkoztam, amelyek a bíróság elé kerültek, így kutatásom hangsúlya a bíróságok előtt zajlott cselekményekre tolódott. Ennek az az oka, hogy a végrehajtók az ügyeket saját maguk is vezették a bíróságtól külön, saját irodájukban, viszont ilyen típusú iratok a levéltárban nem maradtak fenn. Az egyes esetek kapcsán, mint például az eljárási költségek megállapítása, az ingóságok végrehajtás alá vonása, bemutatom a vonatkozó jogszabályokat, joggyakorlatot, a bíróság álláspontját és a felek (az adós és a végrehajtást kérő, korabeli szóhasználattal végrehajtást szenvedő és végrehajtató) észrevételeit. A jogesetek elemzéséből arra a megállapításra jutottam, hogy az eljáró törvényszék, az országos joggyakorlathoz következetesen hozzáigazította a járásbíróságok végzéseit, amikor azok valóban eltértek a Kúria és a többi bíróság által kimunkált jogalkalmazói tevékenységtől. Másik oldalról viszont meg is védte a járásbíróságok döntését akkor, amikor azokat – amint a tényállásból kiderült – alaptalanul támadták meg a felek. Az is megállapítható, hogy a résztvevők oldalán gyakori volt a jogi képviselet alkalmazása, ha jogorvoslatért fordultak, holott ezt kötelezettségként nem írta elő jogszabály. Jogorvoslatért nem is elsősorban az adósok fordultak a bírósághoz, hanem sok esetben maguk a végrehajtást kérők.

A kontraktuális kártérítési felelősség alóli mentesülés, különös tekintettel a COVID-19 járványra, valamint a gazdasági szankciókra

A modern kapitalista gazdasági élet alapját képező szerződések legnagyobb hányada zavartalanul teljesedésbe megy, azaz a felek szerződésszerűen teljesítik azokat, azonban bizonyos esetekben valamelyik fél nem teljesíti az általa vállalt kötelezettséget, amellyel így a Ptk. 6:137. § szerinti szerződésszegést valósít meg, gyakorta kárt okozva ezzel a másik szerződéses félnek, amely esetekben – a felek eltérő rendelkezése hiányában – a Ptk. 6:142. – 6:152. § által meghatározott kontraktuális kártérítési felelősségi szabályok alkalmazására kerül sor. Különös gyakorisággal valósultak (és valósulnak) meg szerződésszegések a rendkívülinek tekintendő COVID19-járvány időszaka alatt, továbbá e tendencia jellemző még a világpolitikában időről időre megjelenő gazdasági szankciók vonatkozásában is. E körülmények a Ptk. 6:142. § szerinti felelősség alóli mentesülésre adhatnak okot abban az esetben, ha teljesül az e szakaszban foglalt konjunktív feltételrendszer.

Dolgozatomban annak a lehetőségét vizsgálom, hogy a COVID19-járvány, valamint a gazdasági szankciók mennyiben és milyen feltételek megvalósulása esetén biztosítanak mentesülést az említett kontraktuális kártérítési felelősség alól, kitekintéssel a gazdasági szankciókhoz kapcsolódó nemzetközi magánjogi kérdésekre. Az említett mentesülési körülményekhez kapcsolódóan bemutatom továbbá a teljesítés lehetetlenné válását, valamint a bírósági szerződésmódosítást mint adott esetben felmerülő potenciális kimeneteleket.

Kutatásaim eredményeként arra jutottam, hogy a COVID19-járvány, valamint a gazdasági szankció mentesülést biztosíthatnak a kontraktuális kártérítési felelősség alól, ugyanakkor az erre történő hivatkozás alapján nem automatikusan mentesül a károkozó fél. Az ellenőrzési körön kívüli, előre nem látható körülmény, valamint a körülmény vagy kárkövetkezményeinek elhárítása konjunktív feltételrendszerének valamennyi eleme esetében tekintettel kell lenni bizonyos eltérésekre, így például az érintett szerződéses jogviszony tartalmára, a szerződéses felek eltérő nemzetközi gazdasági kapcsolataira vagy a szektoriális különbségekre; utóbbi állításom ellenére mégis megállapíthatónak vélek bizonyos olyan általános szabályokat, amelyek iránymutatásként szolgálhatnak az említett körülmények kapcsán felmerülő jogviták elbírálásában.

Az álhírek szabályozásának alapjogi szempontjai

Az álhírek léte nem újkeletű jelenség, azonban az informálódási szokások átalakulásával, és a social media felületek megjelenésével az elmúlt években rohamosan felgyorsult a terjedésük és rendkívül nehézzé vált a kiszűrésük. Alkalmazzák a propaganda, illetve a dezinformálás eszközeként. Az álhírek terjedése rontja a tájékozódás esélyét, akadályozza a szabad informálódást, ami bizonytalanságot eredményez és hosszútávon a demokrácia kiüresedéséhez vezet, mivel ellehetetleníti a demokratikus diskurzust, azáltal, hogy a polgárokban az informáltság illúzióját kelti. Ezen folyamatok hatására, az állampolgárok kiábrándulnak és közömbössé válnak a társadalmi problémákkal, a politikai vitákkal kapcsolatban, egyre kevésbé vesznek részt a választási folyamatokban.

Az álhíreket el kell helyezni az alkotmányjogi fogalomrendszerben, annak érdekében, hogy láthatóvá váljon a leghatékonyabb fellépés lehetősége. Kutatásom során megállapítottam, hogy számos közös ponton azonosítható átfedés a klasszikus alapjogi dilemmák és az álhírek között. A közügyek szabad vitatása, a tényállítás-értékítélet, a gyűlöletbeszéd és a rémhírterjesztés alkotmányos gyakorlata is tartalmaz olyan elvi tételeket, amelyekből kiindulva meghatározható az álhírek alapjogi vonatkozása, azonban egyik említett kategória sem feleltethető meg teljes mértékben az álhír dogmatikai rendszerének, éppen ezért fontos elkülöníteni az álhírt a dolgozatban vizsgált jelenségektől. Továbbá, egyik véleményszabadság korlátozása körében jelenleg alkalmazott teszt sem bizonyult megfelelőnek az álhír körében, mivel azok nem alkalmazkodnak a megváltozott médiaszociológiai körülményekhez.

Az álhír szabályozására a legkevésbé korlátozó megoldás az aktív állami szabályozás, mivel ennek segítségével nyílik lehetőség a megfelelő szempontrendszerek figyelembe vételére és a garanciák érvényesítésére. Az álhírek megítéléséhez a szükségességi-arányossági teszt egy speciális alfaját, a dolgozatban kidolgozott álhír tesztet kell figyelembe venni. E teszt keretei között vizsgálni kell, hogy a megszólalás közügyekkel kapcsolatos-e, hogy a közlő tudatában van-e a kijelentés megtévesztő jellegének, valamint, hogy a megszólalás az emberek megtévesztésén keresztül a közügyek alakulásának befolyásolására törekszik-e. E szempontok mérlegelésével lehetőség nyílik egy olyan állami szabályozás kialakítására, amely nem korlátozza aránytalanul a véleménynyilvánítás szabadságát, de proaktív módon fellép a demokrácia védelme érdekében.

Az EU bővítési politikája és a nyugat-balkáni országok perspektívája

Dolgozatom fő célja egy olyan átfogó kép adása az olvasó számára, amiben végigkísérhető az elmélet gyakorlatba való implementálása. Ennek eléréséhez egy különleges struktúrát kellett kialakítanom, aminek az eredményeként a dolgozatom két alappilléren nyugszik. Az első részben az Európai Unió bővítési politikájára vonatkozó jogalapot ismertetem, ami által átlátható, hogy milyen jogi keretei voltak és vannak jelenleg is az uniónak, amik lehetővé teszik határainak kiterjesztését. Ezenfelül a bővítéssel járó előnyöket és hátrányokat is bemutatom, így az első pillér magára az Európai Unióra fókuszál. A második részben áttérek a Nyugat- Balkán uniós integrációs folyamatainak vizsgálatára, hiszen az unió számára régóta kiemelt cél a hat állam bevonása. Itt már nem csak a jogi aspektusait vizsgálom a csatlakozási lehetőségeiknek, hanem a téma társadalmi, gazdasági és politikai perspektíváit is áttekintem. Ezzel a második pillér már inkább magára a Nyugat-Balkánra összpontosít, ami ötvöződik az első pillér elemeivel.

Ennek az eléréséhez szükség volt az unió bővítési politikájához kapcsolódó releváns szakirodalmat, a jogszabályokat, azok végrehajtását és kimenetelét megvizsgálni, mind általánosságban, mind az érintett országok tekintetében. Ezen kívül uniós ajánlások, kommunikációk, következtetések elemzését végeztem, amik szintén hozzájárulnak a két oldal kapcsolataihoz. Emellett a nyugat-balkáni térség országainak egyenkénti vizsgálatában fontos szerepe volt az olyan uniós stratégiák tanulmányozásának, amik az EU-val való integrációs kapcsolataikat meghatározzák. A dolgozatomban ezáltal sikerült egy olyan anyagot áttekintenem, amivel sokan foglalkoznak ugyan, de a folyamatok gyors zajlása miatt gyakran történnek változások, így jelen esetben olyan naprakész információkkal tudok szolgálni, amik a Nyugat-Balkán integrálásának legfrissebb végkifejleteit tartalmazzák.

Inkonzekvens konzekvencia: a nemzeti szindikalizmus és a fasizmus kialakulása

Az alábbi tanulmány a Michael Freeden-féle ideológia-koncepció, a módszertani ideológiai analízis, valamint Roger Eatwell fasizmus-mátrixa segítségével mutatja be az olasz szindikalizmus változását, mely az Olasz Szocialista Párt egyik prominens frakciójából a Nemzeti Fasiszta Párt egyik meghatározó (bár azzal szemben végig kritikus) áramlatává vált. A tanulmány a modern ideológiai konceptualizáció fősodrába illeszkedve az ’ideológiát’ non pejoratív és átfogó értelemben használja. Az írás célja továbbá a ’nemzeti szindikalizmus, mint a fasizmus előzménye’ előfeltevéssel kapcsolatos szakirodalom rendszerezése, tehát a témában megfogalmazódott fő tézis és az azt kritizáló munkák bemutatása. Előfeltevésem ezek alapján: az olasz nemzeti szindikalisták együttműködtek a fasiszta mozgalommal, azonban a két ideológia eltérő alapkoncepciókkal és elméleti maggal rendelkezett, tehát a nemzeti szindikalizmust nem lehet a fasizmus szó szoros értelmében vett elődjének tekinteni. Módszertanomban az ideológiai analízis a tanulmányra optimalizált fókuszban kerül alkalmazásra, az olasz szindikalizmus nézetformálódási szempontjait, azaz egyes pszichológiai motivációkat és társadalmi folyamatokat, valamint az ideológia hatásait azonosítom. Az olasz szindikalizmus altípusaként bemutatom továbbá, mely elemeiben különbözik attól a nemzeti szindikalizmus. Az ideológiai analízis eredményeit felhasználva, azokat Roger Eatwell fasizmus-értelmezésére, a fasiszta mátrixra vetítem, ezáltal hipotézisem alapján kirajzolódnak az olasz fasizmus és az olasz nemzeti szindikalizmus ideológiájának kategorikusan eltérő alapkoncepciói. Az összehasonlítás alapján előfeltevésem beigazolódott, a két ideológia jelentősen különbözik azok nemzetfelfogásában, erőszak-koncepciójában, Georges Sorel nézeteinek értelmezésében, valamint államszervezési módjában. A tanulmány tehát újszerű módon kombinálja Michael Freeden ideológia-felfogását és a módszertani ideológiai analízist, természetesen a diszkrepanciákat elkerülve ezen megközelítések korlátozott olvasatban jelennek meg. A tanulmány továbbá cáfolja azt a leegyszerűsítő tézist, mely szerint az olasz nemzeti szindikalizmus egyfajta protofasizmus lenne. Emellett az ideológiai analízis rámutat Georges Sorel nézeteinek interpretációjában a nemzeti szindikalisták és a fasiszták eltérő pszichológiai motivációjára.

A budapesti lakhatási válság kezelése helyi önkormányzati eszközökkel. Dekommodifikációs lehetőségek szabályozói, hatósági, szolgáltatói és vagyongazdai szerepben a megfizethető lakhatás érdekében.

A lakhatás alapvető szükséglet, a biztonság, egészség, a családi élet, jövedelemszerzés, művelődés, önkifejezés és a társadalmi integráció nélkülözhetetlen előfeltétele. Ez a szükséglet azonban hiába univerzális és általánosan elismert, a lakhatás súlyos egyenlőtlenségek, valamint elosztási, mennyiségi és minőségi hiányosságok színtere világszerte és hazánkban is. Fejlett országok nagyvárosai esetén a lakhatási válság konkrét „tünetei” többféle formát ölthetnek: növekvő ingatlanárak és bérleti díjak, kilakoltatások, bedőlő jelzáloghitelek, romló állagú lakóépületek, a dzsentrifikáció, a szegregáció, a hajléktalanság – mind a lakhatási válság körébe tartozó, vagy hozzá kapcsolódó jelenségek. A budapesti lakhatási válság kapcsán a megfizethetőség kérdésére, illetve annak helyi szintű, közigazgatási-közszolgáltatói eszköztárnak megfelelő megoldási lehetőségeire koncentrál a dolgozat. Arra keresem a választ, hogy az egyes budapesti önkormányzatoknak milyen lehetőségeik vannak a jelenlegi jogszabályi keretek, történelmi és gazdasági meghatározottságok között megfizethető lakhatást támogató a megoldásokat érvényesíteni a helyi lakáspolitikában. A lakhatási válság fogalmának rekonstruálását követően a dolgozat áttekinti a megoldási irányokat Ezen megoldások tekintetében tekinti át a dolgozat, hogy van-e, illetve milyen jogi lehetősége van megtételükre, továbbá hogy az adott intézkedés Budapesten értelmezhető és potenciálisan eredményes-e. Bár a lakhatásra és az önkormányzatok gazdálkodására vonatkozó szabályok kis döntési szabadságot hagynak, ezen korlátokon belül is tudnak érdemi intézkedéseket hozni. Korlátozhatják a rövid távú turisztikai célú bérbeadást, ösztönzőként alkalmazhatják az építményadót, nyújthatnak települési támogatást és szociális alapon kiadhat lakásokat. Erejükhöz mérten, vagy a magánszektorral együttműködve bővíthetik a nonprofit lakásszektort, valamint a piaci bérbeadás kiszámíthatóságát is javíthatják.

A nép uralmán túl

A dolgozat kísérletet tesz arra, hogy a demokrácia vizsgálatok számára egy másfajta szempontot mutasson. E szempont a társadalom autonómiájának elemzését helyezi a középpontba. Először, a dolgozat meghatározza azt, hogy mit tekint a demokrácia szükségszerű értelmezésének. Ehhez összefoglalja az elitista demokrácia elméletét különös tekintettel a felhatalmazáselméletre. Ezt követően meghatározza, hogy miért nem lehetnek alkalmasak a mainstream demokrácia megközelítések a demokrácia pontos vizsgálatára. Ennek keretében kifejti a mérhető demokráciával kapcsolatos aggályait, a liberális demokrácia kiritkáját, és a hibrid rezsim irodalmak problematikáját. Másodszor, a társadalomelmélet irodalmának segítségével igyekszik meghatározni a társadalom autonómiájának fogalmát. Kifejti ennek vizsgálati módszertanát, amely a mezők elemzéséhez hasonlatos. Harmadszor, meghatározza a politika és a hatalom dolgozatban használt fogalmát, majd rátér a magyar rendszerre. A magyar rendszer kapcsán leírja a politika autonómiájától a politika primátusáig vezető utat ezzel megteremtve a vizsgálati módszer kontextusát, ehhez hozzákapcsolja a legújabb kutatási irányt, a plebiszciter vezérdemokrácia megközelítést. Ezt követően kifejti azt a megközelítési módot, amely keretet ad a társadalom autonómiájának vizsgálatához. Negyedszer, egy rövid példán keresztül bemutatja a módszertan használatát úgy, hogy a kortárs magyar irodalmi mező egy mozzanatát elemzi. Ezen az elemzésen keresztül ismerteti, hogy miért fontos e módszer alkalmazása a demokráciák vizsgálatánál. Kifejti, hogy e másfajta megközelítéssel minden rezsimet önmagában, önmagához képest lehet vizsgálni, és így nem kell összehasonlításokba és ideálokba kapaszkodni ahhoz, hogy egy adott rendszer demokratikusságának alapvetéseit meg lehessen vizsgálni. E másfajta megközelítés egy olyan eszközt adhat a kutatók kezébe, amely segíthet egy másik kontextusba helyezni a demokrácia vizsgálatokat, és feloldani azokat az ellentéteket, amelyek nehezítik a kutatást, és folyamatos vitákat generálnak.

Ellenségkonstrukció mint a válság indikátora. A politika normál és rendkívüli állapotában megjelenő konfliktus természetének összehasonlítása

A válsághelyzet alapvetően három elemből tevődik össze: 1) fenyegetésből, amely a válsággal járó veszélyt jelenti, 2) a sürgős cselekvés igényéből, ami megkívánja a politikai vezető döntésképességét, illetve 3) a bizonytalanságból, hiszen az új helyzet kockázatokat és kétségeket hoz létre. A konstruktivista irodalom gyakran az utóbbi elemet, a kontingenciát emeli ki, és az alapján vezeti le a válságban értelmezett vezetésfelfogásokat, e tanulmány viszont azt vizsgálja, hogy a vezető-cselekvő által létrehozott és előidézett innovatív értelmezési narratíva, illetve a politika tétjének a fenyegetéssel való megemelése jelenti-e valójában a lehetőséget arra, hogy válsághelyzetet hozzon létre. Ez esetben az ellenfelek közötti verseny, rivalizálás átformálódik a válságnarratíva konfliktusaivá, ahol a diszkurzív szerepek kijelölésével megjelenik az ellenségképzés, amely a válsággenerálás gyújtópontjává és indikátorává válik, megmutatva a politikai vezetőnek a vezetésfelfogás irányát, aminek keretében beszél, cselekszik és legitimálja döntéseit.

A dolgozat újító elméleti szándéka összekapcsolni a political leadership-kutatás konstruktivista megközelítését a narratív ellenségképzéssel, azaz a válságban értelmezett fenyegetés diszkurzív eszközökkel való felerősítésével. Ennélfogva a dolgozat bemutatja, hogy a válság újradefiniálása vagy megteremtése a konfliktus mértékének, intenzitásának megemelésével, a diszkurzív szerepek újraalkotásával, bűnbak kijelölésével, azaz magával az ellenségképzéssel jön létre. A fenyegetés létrehozása ad a politikai vezetőnek lehetőséget arra, hogy válságnarratívát alkosson, abból pedig politikai előnyt, hasznot szerezzen.

Politikai pártok és polarizáció az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok jelenlegi politikai rendszerét vizsgálva arra a következtetésre juthatunk, hogy a politikai polarizáció nemcsak a pártpolitika, hanem a teljes politikai, -társadalmi rendszert is áthatja és egyre inkább meghatározza, amely folyamat elsőszámú „felelősei”, vizsgálódásom alapján, az Egyesült Államok politikai rendszerét a kezdetektől uraló Demokrata, illetve Republikánus Párt. Az okokat kutatva diplomamunkám során arra keresem a választ, hogy milyen okokra vezethető vissza az előbb említett két párt növekvő ellenségeskedése, polarizálódása, milyen folyamatok, változások és szereplők hatottak rájuk és befolyásolták politikai arculatukat. A pártok mellett, az azokkal szoros összefüggésben és kölcsönhatásban lévő társadalmi állapotokat is bemutatom, természetesen azok polarizációs vonatkozását vizsgálva. Szakdolgozatom lezárásában pedig a pártos polarizáció következményeit ismertetem, levonva a szükséges konzekvenciákat.

Szituált történetalkotás. A situated agency koncepció mint a politikai vezetés alternatív megközelítése

Jelen írás Mark Bevir és R. A. W. Rhodes interpretatív megközelítésében megjelenő situated agency koncepciónak a politikai vezetéselméleti aspektusait kívánja bemutatni. Egy fogalmi különbségtétellel élve, a tanulmány amellett próbál meg érvelni, hogy a „szituált cselekvő” elképzelése a tágan vett szociálkonstruktivista vezetésfelfogás kontextusában nem pusztán governance-problémaként, hanem az egyéni cselekvést és az egyének közötti interakciókat előtérbe helyező leadership-vezetésfelfogásként is értelmezhető. Mindez azt jelenti, hogy a politikai vezetők olyan szituált történetalkotók, akik bizonyos meggyőződési hálókba és eszmei tradíciókba ágyazottan, azonban a jelentéses társadalmi valóság létrehozásában formatív erővel bíró, kreatív nyelvi képességek birtokában cselekednek.

A kutatási tárgy politikaelméleti jellegéből adódóan a vizsgálódás explicit módon egyik nagy bevett empirikus társadalomtudományi módszertani iskolához sem sorolható be. Ugyanakkor a dolgozat törekszik arra, hogy az elméleti meglátások érvényességét illetve érthetőségét példálózó jellegű empirikus eseteken keresztül mutassa be – az elmélet és az empíria közötti párbeszéd bemutatására tett törekvés tehát egy szerkesztési, bizonyos értelemben „módszertani” eljárás.

Ami a szerző által elérni vélt saját eredményeket illeti, a situated agency koncepció mint a politikai vezetés alternatív megközelítése az írás szándékai szerint újító módon segíthet tehát kitágítani a politikai vezetés konstrukcióját értelmező vizsgálati mezőt. Már csak azért is, mert noha ez az elképzelés a hazai vezetéskutatással foglalkozó tudományos diskurzusban eddig nem jelent meg, az a magyarországi kutatási irányokat jellemző főáramú felfogással, amelyet a vezérközpontú megközelítés és visszatérő konstruktivista feltevések jellemeznek, érzékeny párbeszédet teremthet.

Hatáskörmegosztás a brazil szövetségi államszervezeten belül: a koronavírus által sújtott favelák problémája

Kutatásom során a hatáskörmegosztás kérdését vizsgáltam meg a koronavírus által sújtott brazil szövetségi államban, főképp a favelák, azaz a nyomornegyedek szempontjából. Az ott élők, életkörülményeikből fakadóan, különösen kiszolgáltatott réteget jelentenek a vírus szempontjából. Az őket segítő intézkedéseket csupán több hónappal a vírus megjelenését követően hozták meg. Brazília a jelenlegi adatok szerint a világon a harmadik legfertőzöttebb ország, ezért is indokolt az ottani helyzet vizsgálata.

Az institucionalista megközelítést alkalmazva vizsgáltam az államot. Ehhez forrásként az írott jog szolgált, mint a brazil alkotmány, valamint a legfelsőbb bíróság egy döntése. Emellett nemzetközi és brazil szakirodalomra támaszkodtam, s a politikai és társadalmi háttér kibontására törekedtem.

Arra a kérdésre kerestem a választ, hogy egy terjedelmes, népes, gazdaságilag megosztott szövetségi államban a járvány problémájának kezelése során a decentralizált föderalizmusnak megfelelő helyi szintű döntések, illetve intézkedések meghozatalára van szükség, vagy inkább a centralizáció elvének dominanciája segít?

Elsőként a brazil szövetségi államszervezet alapelveit és történetét vizsgálom meg, aminek során Brazíliát összehasonlítom az USA szövetségi rendszerével. Ezzel kitűnnek a brazil sajátosságok, mint például a szövetségi államnak az USA-hoz képest eltérő kialakulása, amiből fakadóan a brazil példa esetében nem beszélhetünk szuverén tagállamokról, azok csak autonómiával bírnak. A kutatás azt is szemlélteti, hogy ez az autonómia is erősen korlátozott. Továbbá fényt derített arra is, hogy formálisan hiába decentralizált föderáció Brazília, valójában az ország erősen centralizált.

Ezt követően ismertetem a vírus okozta brazil helyzetet. A fókuszban a hatáskörök megosztásának kérdése áll, amely során a Legfelsőbb Bíróság döntésével elismerte a szubnacionális szintek megosztott hatáskörét és autonómiáját az egészségügyi ellátás területén. Ezáltal a döntés tisztázta, hogy az elnök törekvései ellenére a járvánnyal kapcsolatos intézkedések nem vonhatók kizárólag az unió hatáskörébe.

A döntés mellett szóló érvek a decentralizáció előnyeit rajzolják ki, miszerint a helyi sajátosságok figyelembevételéhez – amely a favelák esetében fontos – a helyi szervek döntései szükségesek. Azonban Brazíliában az erős centralizáltság és a korlátozott autonómia nem teszi lehetővé a helyi szervek hatékony feladatellátását. Ez vezethetett a favelák helyzetének figyelmen kívül hagyásához.

A jogállamisághoz kapcsolódó pénzügyi szankciók kialakítása az Európai Unió jogában

Az elmúlt években folyamatosan napirenden van a jogállamiság témája az Európai Unióban. A megindult jogállamisági eljárásokkal egyidőben felmerült az az elképzelés, hogy a tagállamok uniós forrásokkal való rendelkezése a jogállamiság elveinek betartásához kötődjön. Az Európai Bizottság ezért 2018-ban benyújtotta rendeletjavaslatát, amely a tagállamokban a jogállamiság terén fennálló általános hiányosságoktól védené meg az Unió új, többéves pénzügyi keretét. Az új eszköz számos pénzügyi szankció alkalmazását tenné lehetővé azon tagállamok esetében, amelyek – a Bizottság értékelése szerint – nem teljesítik a jogállamiság bizonyos elveit. A tanulmány témáját jelentő eszköz természetesen heves politikai visszhangot váltott ki az Unióban, ennek ellenére a dolgozat a kérdéskört politikai vetületeitől megfosztva, jogi nézőpontból mutatja be.

A tanulmány bemutatja a rendeletjavaslat megszületéséhez vezető utat, és részletes elemzésnek veti alá az abban foglalt eljárásrendet. Elemzi a tervezett eszköz alapító szerződésekhez való viszonyát, és annak jogalapját vizsgálva kitér a jogszerűség kérdésére is. Rámutat, hogy a rendeletjavaslat eredeti formája milyen hiányosságokkal küszködött, bemutatja azt a folyamatot, amely alapján a rendelet végül a jogszerűség irányába mozdult el. A tanulmány igyekszik megvizsgálni a létrehozandó eszköz valódi célját: vajon a tagállami jogállamisági deficitek szankcionálása, vagy az Unió pénzügyi érdekeinek védelme áll az eszköz középpontjában. A Tanács Jogi Szolgálatának véleménye szerint ugyanis nincsen lehetőség arra, hogy az EUSZ 7. cikkét megkerülve, a másodlagos jog szintjén létrejöjjön egy új, a jogállamiság érvényesülését vizsgáló eljárás. A tanulmány azonban rámutat arra, hogy amennyiben általános jogállamisági hiányosságok helyett konkrét, az Unió pénzügyi érdekeit közvetlenül veszélyeztető problémák fennálltát szankcionálná az eljárásrend, úgy az a jogszerűség keretei között maradhatna, elkerülve az alapító szerződéseknek való ellentmondást. Kiemelendő, hogy a tanulmány az általa vizsgált jogalkotás folyamatában íródott, ezen helyzet dinamikáját kihasználva mutat rá azokra a főbb módosításokra, amelyek bekövetkeztek a rendelet megszavazásáig.

A tanulmány végül a jövőbe való kitekintéssel zárja a rendelet elemzését, amelynek elfogadására éppen a dolgozat kézirata lezárásának napjaiban került sor. A tanulmány ezáltal témájában a legelsők közé tartozik a magyar nyelvű szakirodalomban.

Eszmény és valóság. A demokráciaelmélet deskriptív és normatív elemeinek egyensúlyáról

Az eszmény és valóság című írásban bemutatom, hogy a demokráciával kapcsolatban megfogalmazott kritikákat és a demokrácia válságának jelenségét nem tekinthetjük megalapozottnak. A kiindulási pont a demokráciadefiníció és a belőle fakadó elvárások közti szoros összefüggés: értelemszerűen elmondhatjuk, hogy a demokrácia definíciótól függenek a vele kapcsolatos elvárások, ezáltal a megfogalmazott kritikák is.

A bevezetőmben ismertetem a politikatudomány írásainak jelenlegi álláspontját a demokráciával kapcsolatosan, ahol kitűnik, hogy nincs konszenzus a kutatók között. Fukuyama és a 90’-es években mások is a demokrácia, mint paradigma győzelmét hirdették, azonban ezt mára rengeteg tudós igyekezett kétségbe vonni. Egyrészről a demokráciával kapcsolatos kritikákat hangoztatva, másrészről a demokrácia válságát jelezve.

A dolgozatomban igyekszem a demokráciával kapcsolatos kritikákat visszaverni és a válságát pedig kétségbe vonni, méghozzá úgy, hogy azt állítom, a kritikusok nem a megfelelő demokrácia-definícióból indultak ki. Úgy vélem, az elvárások és kritikák megfogalmazására nem alkalmas más csak a demokrácia alapelmélete. Sartori szerint a többi elmélet csupán alelméletnek tekinthető, mivel az alkotók számos „csapdába” léptek bele a definiálási kísérlet során. Az alapelmélet pedig azért alkalmas egy ilyen vizsgálódáshoz, mert meg van benne a deskriptív és normatív elemek egyensúlya.

Körösényi három elitista elméletet bemutató írásának segítségével rávilágítok, hogy a demokrácia – még egy válfajába tartozó – elméletei között is milyen hatalmas különbségek vannak, és az egyes elméletek kiindulásként való használata mennyiben más irányba vinné a kutatásunkat.

Ismertetek két munkát, melyeknél a következtetések többnyire mind helytállóak voltak, de a kiindulásként választott demokrácia definíció tévútra terelte az okfejtéseket. Ilyen Lafont írása, mely szerint az USA többé nem demokrácia, hanem oligharchia, a másik pedig Brennan könyve, ami a demokrácia súlyos és megoldandó hibájának tartja a választói inkompetenciát.

Majd a demokrácia válságának tüneteiként aposztrofált jelenségeket vetem alá vizsgálatnak, mely során megállapítom, hogy a legtöbb nem feltétlenül utalhat a demokrácia válságára. Ezt többnyire a hamis demokráciaképből való kiindulással és a kifogásolható módszertannal igazolom.

A dolgozat fő eredménye, hogy beigazolódott, a demokráciával szemben megfogalmazott kritikák és a válság jelenség nem megalapozottak, méghozzá a megfelelő demokráciakép-választás elmulasztása miatt.

„Besorolhatatlan” populizmus – Az Öt Csillag Mozgalom ideológiája

Az Öt Csillag Mozgalom üstökösként jelent meg és vált egy évtized alatt az olasz politika meghatározó szereplőjévé. Habár a populizmus eltérő elméleteit valló szerzők és a “korszellem” sikereit régóta figyelemmel kísérő elemzések egyaránt populistaként határozzák meg a mozgalmat, ezen túlmenően kevés konszenzus övezi annak ideológiai besorolását. A dolgozatom célja az önmagát poszt-ideologikus formációként meghatározó Öt Csillag Mozgalom, mint a kortárs populizmus egy paradigmatikus képviselőjének bemutatása, reflektálva a politikatudományi szempontból precíz elnevezés problémájára. Ennek során elsősorban esettanulmányokra támaszkodva, komparatív módszerrel igyekszem megkülönböztetni a mozgalmat a populizmus más prominenseitől, valamint a szakirodalom tükrében értelmezem azokat a fogalmakat, amelyek a mozgalom definiálására tett kísérlet alapjául szolgálhatnak.

Kiindulópontként a populizmust vékony-központú ideológiaként meghatározó elméletek alapján vázolok fel egy olyan lehetséges tipológiát, amely a tartalmi kiegészítés kivitelezése szerint csoportosít európai populista pártokat, és amely tekintetében az Öt Csillag Mozgalom szinte egyedüli precedensként szolgál.

A mozgalom politikájának részletezése során azokat az aspektusokat veszem sorra, amelyek részben a besorolhatatlan jelzőt indukáló tényezőként, részben annak eredményeként értelmezhetőek. Ennek megfelelően kitérek a mozgalom önmeghatározására, szervezeti dinamikájára és politikai szövetségeseire. A mozgalom identitása szempontjából meghatározó tartalmi elemeket a jellemzően jobb-, illetve baloldali populistáknak tulajdonított koncepciók relációjában igyekszem értelmezni, különös tekintettel azokra az elemekre, amelyek az európai populista pártokat bal-jobb viszonylatban egyaránt, konszenzusosan is jellemzik.

A gyakran felmerülő gyűjtőpárti kategóriát annak eredeti definíciójából kiindulva, míg a populizmus centrista variánsát a cseh ANO aktuális precedensén keresztül hasonlítom össze a mozgalom jellemvonásaival. Végül a politikai szinkretizmus fogalmának kibontása során javaslatot teszek az Öt Csillag Mozgalom komprehenzív megnevezésére.

A szexuális zaklatás megítélése a Kenderesi botrány kapcsán az index.hu Facebook-kommentelői között

Az utóbbi években kiemelt figyelmet kapott mind a társadalmi, mind a tudományos diskurzusban a szexuális zaklatás jelensége. Ezt, a téma iránt mutatkozó fokozott érdeklődést a mára globálisan ismert #MeToo mozgalom indította el. A kampány alatt megszólaló, a szexuális zaklatás ellen kiállók történetei, s ezek közösségre gyakorolt hatása egy normaváltozás kezdetét sejtetik, melynek célja annak tudatosítása, hogy az e fogalmat kimerítő cselekmények nem jelenhetnek meg továbbra is mindennapos gyakoriságú magatartásformákként, melyek fölött a többség azok mélyen gyökerező társadalmi beágyazottsága révén hajlamos szemet hunyni.

Dolgozatomban a szexuális zaklatást a nők ellen irányuló erőszak egy formájának tekintem, melynek kiindulópontjaként a patriarchális társadalmi berendezkedést, illetve a nemek egyenlőtlenségét jelölöm meg. Ebből kifolyólag kiemelt figyelmet fordítok ezek bemutatására, valamint konkrét példák beemelésével igyekszem szemléltetni az ezek fenntartását szolgáló hazai politikai folyamatokat, melyek úgy gondolom befolyásoló erővel bírnak a közvélemény alakulására, így végső soron hozzájárulnak eme negatív következményekkel járó szemléletmód fenntartásához. Dolgozatomban emellett fókuszpontként jelenik meg a rendőrség, mint a társadalom – magában foglalva a nemi alapú erőszak áldozatait is – védelmét ellátó szervezet, melynek tevékenységét a maszkulinitást propagáló attitűdjén keresztül vizsgálom.

Kutatómunkámat az online közösségi térben végeztem, ama céllal, hogy felmérjem, miképp vélekednek az itt véleményt formálók egy nagy médiavisszhangot kapott szexuális zaklatási eset kapcsán eme jelenségről. Elemzésemből kitűnik, hogy a szexizmus, a nők férfiakéhoz képest alacsonyabb társadalmi státuszának elfogadása hozzájárul a szexuális zaklatás bagatellizálásához. Eredményeim láttán beigazolódott ama felvetésem, hogy a többségében női áldozatokat sújtó erőszakos cselekmények megelőzése, illetve hatékony kezelése érdekében nem kizárólag az eljárásban, hanem sokkal inkább a társadalmi berendezkedés alapjaiban szükséges változtatásokat eszközölnünk .