Hallgatóink sikeres szereplése az FDI Moot Courton

2020.12.02.
Hallgatóink sikeres szereplése az FDI Moot Courton
Karunk csapata a 2020. november 3. és 9. között megrendezett FDI Moot Court globális fordulójában a nyolcaddöntőbe jutott. 

Az ELTE ÁJK 2013 óta vesz részt a versenyen. Már a debütálás is nagyon jól sikerült, és a későbbi években is szép eredmények születtek. Idén csapatunk a globális fordulóban részt vevő hetvenhét csapat versenyében a nyolcaddöntőig jutott. A csapat tagjai Bajnóczi András PéterGaál AndrásPap KristófSoós-Nagy Bendegúz és Szitó Mátyásjoghallgatók voltak. A csapatot Erdős István és Szilasi Farkas Marcell készítette fel a versenyre. 

Az FDI (Foreign Direct Investment) Moot Court a legnagyobb és legrangosabb nemzetközi beruházásokkal kapcsolatos választottbírósági perbeszédverseny, amelynek alapja minden évben egy külföldi beruházással kapcsolatos komplex jogeset. A 2020-as jogeset különösen izgalmas témát érintett: milyen kapcsolatban áll a klímaváltozás elleni harc és a nemzetközi befektetések jogi szabályozása. Az írásbeli rész keretében a csapatoknak el kellett készíteni egy felperesi, illetve egy alperesi beadványt. A felperesi és alperesi beadványok benyújtását követően került sor a szóbeli szakaszra. A szóbeli szakaszban a csapat több pre-mooton is részt vett: Prague FDI Moot, Schellenberg Wittmer FDI Pre-Moot, és Budapest FDI Moot. E versenyek láncolatának utolsó állomása volt a Global Rounds.

Az FDI Moot programmal kapcsolatos bármilyen kérdéssel kérjük keressék Erdős István adjunktust (erdosistvan@ajk.elte.hu), az FDI Moot program vezetőjét.