Jubileumi interjúk VI. – Hamza Gábor
„A római jog egy olyan kacsához hasonlítható, amely időnként lemerül a víz alá, de végül mindig láthatóvá válik a víz felett” (Johann Wolfgang Goethe)
1667. január tizenhatodikán, egy római jogi előadással vette kezdetét a jogászképzés a frissen alapított jogi karon. Az előadó Takács (Textor) Ádám volt. Van-e róla bővebb információnk, és tudjuk-e, hogy mi volt közelebbről az első előadás témája?
Egyetemünk történetét vizsgálva fokozott mértékű figyelemre tarthatnak számot azok a diszciplínák, amelyeknek oktatása és tudományos igényű művelése több évszázados múltra tekinthet vissza. S még inkább jogos ez a fokozott érdeklődés abban az esetben, ha egy olyan tárgyról van szó, melynél az oktatás és a tudományos művelés töretlenül, azaz folyamatosan érvényesül. Az Állam- és Jogtudományi Karon oktatott tárgyak körében ennek a kontinuitásnak a római jog a paradigmája. Az 1667. január 16-án ünnepélyes keretek között megnyitott Karon az első „tudományos” jellegű esemény Textor (Takács) Ádám Jánosnak, a római jog tanárának a római jogról elmondott dicsérő beszéde volt. Van valami jelképes természetű abban, hogy a nagy múltú Kar első „érdemi” jellegű eseménye éppen a római jog, „dicsérete”, laudatiója. A Magyarországon formálisan soha nem recipiált római jog ismerete már a kar alapításának idején is az eredményes tudományos munka és oktatás alapját képezte. Erre kifejezett formában utal az alapító oklevél ama rendelkezése, mely szerint a praeceptorok legfőbb kötelessége a hazai jognak (ius patrium) a római joggal – s tegyük még hozzá a teljesség kedvéért, az egyházjoggal – való összevetése.
Az 1770-ben keletkezett Mária Terézia által kiadott Norma studiorum szerint a Karon mindösszesen öt tanszék működött, s ennek egyike a római jogi volt. Ebből úgy tűnik, a tárgy oktatása nagyon kiemelt szerepnek örvendett és elismert volt. Minek köszönhette a kezdetektől megnyilvánuló megbecsültségét, s volt-e a Kar története során olyan időszak, mikor vesztett fényéből, esetleg küzdenie kellett megbecsültségéért, elismeréséért?
A kar alapítása óta az egyetem tanrendjében igen komoly szerephez jut a hazai jog (ius patrium) oktatása, ami természetesen legfeljebb csak valamiféle arányeltolódást, s nem pedig a római jog jelentőségének háttérbe szorulását jelenti. Ebben kétségtelenül döntő szerepet játszik az, hogy hazánkban rendelkezésre áll a hazai jog összefoglaló rendszere (a Tripartitum és a Corpus Juris Hungarici), ami nagymértékben megkönnyíti a professzorok munkáját. Igaz viszont az is, hogy az alapítást követő években – egészen 1672-ig – a római jog mellett csak a kánonjog kerül leadásra, aminek financiális természetű – javadalommal összefüggő – okai vannak.
A Diploma Inaugurale – az Egyetem újjáalapításának oklevele – befolyásolta-e a római jog oktatását valamilyen módon?
Rendek halála után Szedmáky Mihály (1749–1775 között) oktatja a római jogot, aki azonban elődjétől eltérően tudományos munkásságot nem fejt ki. A külföldi szerzők munkáinak alapján történő oktatást fokozott mértékben teszi indokolttá az, hogy Szedmáky utódai, Demján Antal (1776-ban adja elő a római jogot, pontosabban a Pandektákat) és Stur József (1777–1808 között) sem folytatnak, legalábbis a római jog területén, irodalmi munkásságot. Visszaesik jelentős mértékben a római jog iránti érdeklődés ezekben az évtizedekben, amelynek nem utolsósorban a Martini-féle észjogi irányzat előtérbe kerülése az oka. Nem szabad azonban megfeledkezni arról sem, hogy a római jogi tanszékre, pontosabban annak előadójára, hárul a büntetőjog és a hűbéri jog előadása is, ami nyilvánvalóan károsan befolyásolja a ius Romanum tudományos igényű művelésének ügyét. A három diszciplína egy előadó személyében történő összekapcsolásában döntő szerepet vállal maga Stur József, aki az egyetemnek Nagyszombatról Budára történő áthelyezése idején vállalja a római jog mellett a büntetőjog és a hazai hűbérjog előadását is.
Tanszéki utóda, Vuchetich Mátyás (tanár 1808–1824 között), elődjéhez hasonlóan, ugyancsak nem folytat a római jog területén irodalmi munkásságot.
II. József 1783-ból származó egyik rendelete szerint az Egyetemen a Bécsben használatos tankönyvekből kellett tanítani-tanulni a tudományokat. Mikor jelent meg az első, magyar nyelvű római jogi tankönyv, és ki vagy kik a szerzők? Miben hozott újítást ez a magyar nyelvű tankönyv az előzőekben használatosakhoz képest?
Valójában magyar nyelvű tankönyvre nem is volt szükség, mivel a tárgy oktatása terén a latin nyelv volt használatos. Vuchetich utóda Szibenliszt Mihály (tanár 1827–1834 között), aki bár elődeihez hasonlóan három tárgyat is oktat, színvonalas római jogi tankönyvet ír. A főként Kaufmann nyomán írt három kötetes „Institutiones iuris privati Romani” (Pestini, 1829.) kora színvonalán álló mű. Sajátos módon már a Reformkorban Bécs szorgalmazza Haimberger római jogi tankönyvének (Jus Romanum privatum idque purum, secundum fontes et interpretationes optimorum jurisperitorum, I–IV. Leopoli, 1829–1830.) bevezetését a pesti egyetemen. Haimberger egyébként színvonalas munkáját Frank Ignác véleményezte, aki – miképpen erre Eckhart Ferenc utal – egyúttal a római jog hazai szerepéről is véleményt nyilvánít. Frank hangsúlyozza, hogy a római jog Magyarországon, eltérően például Németországtól, a „tudományos nevelés” érdekében oktatott diszciplína. Hazánkban a római jogot mint történeti tárgyat célszerű tanítani. Erre vezethető vissza az, hogy nem kívánatos Haimberger tankönyve alapján oktatni a római jogot, mivel az osztrák szerző a tárgy előadásánál az OPTK rendszerét követve jár el.
Szibenlisztet Henfner János követi (tanár 1835–1854 között). Henfner „Római magánjog” című munkája (Pest, 1855–1856.) az első magyar nyelvű tankönyv. A háromkötetes munka, miképpen erre Henfner is utal, „többnyire” Haimberger és Schilling tankönyvei alapján készült. Az osztrák szerzők hatása a magyar nyelvű terminológiában is (például a „dologbani” és a „dologhozi” jogok közötti megkülönböztetés) kifejezésre jut. Henfner munkájának értékelésénél nem szabad megfeledkezni arról, hogy az egyházjog és a hűbérjog mellett éppen a római jog az a diszciplína, amelynél a legnehezebb a latin nyelv „pótlása” a magyar terminológiával. Még a Henfner-féle első magyar nyelvű tankönyv megjelenése előtt dolgozza ki Frank Ignác Eötvös József kérésére az egyetemi oktatás reformjára vonatkozó javaslatot. Frank nézete szerint a római jog mindenképpen nagyobb súllyal oktatandó tárgy. Ebben a vonatkozásban a külföldi tapasztalatok fokozottabb mértékű figyelembevétele kívánatos. Tekintettel kell lenni ugyanis arra, hogy a külföldi egyetemeken négy római jogi diszciplína is van: az Institutiók, a történet- és régiségek, a Pandekták és végül a kútfők magyarázó fejtegetése (exegézis).
Vécsey Tamás nevéhez fűződik az első, római jogi szemináriumok egyike. Mit tudunk erről? Milyen módszereket alkalmazott az oktatás során? Az elméleti vagy a gyakorlati szempontok érvényesültek inkább?
Hoffmann Pál mellett a másik tekintélyes romanistája a kornak Vécsey Tamás (1839–1912), aki 1863-ban nyer magántanári képesítést római polgári törvénykezési jogból. Vécsey Tamás tanári működése ugyancsak igen jelentős a római jog oktatás és tudományos művelése szempontjából. Az ő nevéhez fűződik a római jogi szeminárium alapítása 1887-ben. További érdekes kapcsolódása az Egyetemhez, hogy Eötvös József felkérésére ő volt a névadónk, Eötvös Loránd nevelője.
1856 őszén kezdi meg egyetemi tanulmányait a pesti egyetem jogi karán, amelynek jeles professzorai, elsősorban Pauler Tivadar és Wenzel Gusztáv, hamar felfigyelnek rá, és őt további tudományos búvárkodásra ösztönzik.
Doktori címet 1862-ben szerzett, és ugyanebben az évben tette le az ügyvédi vizsgát is, amelyre Loisch Ede fővárosi ügyvédnél folytatott praxis során készül fel. 1863-ban teszi le az egyetem jogi karán a magántanári kollokviumot. Magántanári habilitációjának tárgya a „Római polgári perrendtartás és az actio” című témakör volt. Próbaelőadást a litis contestatióról tartott. Magántanári képesítését az 1863. szeptember 24-én kelt udvari rendelet hagyja jóvá. Előadásait az 1863/64. évi tanév második szemeszterében kezdi meg, melyek a hallgatóság körében páratlan népszerűségnek örvendtek.
Pár évvel professzori kinevezését követően, 1881-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. Székfoglaló értekezését a következő évben az Árpád-kori jogi oktatásról tartotta. Az Akadémia tudományos életében való igen aktív tudományos közreműködése eredményeként 1889-ben rendes tagnak választják meg. Értekezése ezúttal az Kr. u. II. század ugyancsak neves jogtudósának, Sextus Caecilius Africanus életével foglalkozik. Kivételes, igen csekély számú tudósnak kijáró megtiszteltetésben van része Vécsey Tamásnak 1911-ben, amikor az Akadémia tiszteletbeli tagjául választja meg nemzetközileg is figyelemre méltatott életművének elismeréséül. Már néhány évvel korábban, 1906-ben az egyik híres olaszországi egyetem, a cataniai Alma Mater római jogi intézete tiszteletbeli tagja lesz, és ezzel Vécsey tudományos pályája formálisan is komoly nemzetközi elismerést kap.
Vécsey Tamás fél évszázadon át, 1911-ig vesz részt a jogászhallgatóság oktatásában, nevelésében, arculatának formálásában. Kitűnik színvonalas előadásaival és a fiatalság nevelése iránt érzett kötelességtudatával.
1886-ban jelent meg első kiadásban „A Római jog külső története és institutiói” című munkája. Ez a tankönyv és kézikönyv funkcióját egyaránt betöltő mű úttörő jelentőségű a hazai római jogi irodalomban. Megítélésünk szerint ez az első modern római jogi tankönyv hazánkban. A modern jelző ebben az esetben arra utal, hogy európai mércével mérve is korszerű munkáról van szó. A korszerűséget jelenti egyrészt a szekunderirodalom szerves módon történő felhasználása, másrészt a szemléletmód.
A szemináriumokon leginkább szövegelemzéssel foglalkozott, és a római jogi szövegek mélyebb ismertetésén keresztül adta tovább tudását. A mostani graduális, még inkább a posztgraduális képzésben is fokozott mértékben volna szükséges alkalmazni ezt az oktatási formát.
Ha a római jog oktatásának Karunkra vonatkozó történetéből ki kellene emelnie öt jelentős személyiséget, kik lennének azok és mit köszönhetünk nekik?
A XIX. század végén növekszik a Kar hallgatóinak száma. Erre tekintettel, vonatkozik ez különösen az első éven oktatott tárgyak előadóira, szükségessé válik a tanszékek számának növelése. A római jog, hasonlóan a jogtörténethez, 1894-ben harmadik tanszéket kap. Hoffmann Pál, Vécsey Tamás mellett még Szászy-Schwarz Gusztáv is (1894–1900 között) oktat római jogot, mint az egyik római jogi tanszék ordinariusa, a Karon. Ugyanebben az esztendőben kap rendkívüli tanári kinevezést Szentmiklósi (Kajuch) Márton is, aki 1902-ben lesz a Kar rendes tanára. Szentmiklósi akkor kap rendes tanári kinevezést, amikor Szászy-Schwarz Gusztáv római jogi tanszéke megüresedik, mivel átmegy a kereskedelmi és váltójogi tanszékre. Utalni kell azonban arra, hogy Szászy-Schwarz ezt követően is tart római jogi (Pandekták) előadásokat. Rendszeresen hirdet meg továbbá speciálkollégiumokat is római jogból, s így kapcsolata a római joggal nem szakad meg.
Vécsey Tamás halálát követően megüresedik az egyik római jogi tanszék, melyet 1913-ban Helle Károllyal töltenek be, aki korábban a kolozsvári egyetem római jogász professzora. A Budapesten csupán hét esztendőn át oktató Helle Károly (halála 1920-ban következik be) jelentékeny tudományos tevékenységet folytat. Szászy-Schwarz Gusztáv és Helle Károly halála után Budapesten Szentmiklósi tartja a római jogi előadásokat. Szentmiklósi halálát követően pedig Notter Antal, az egyházjog tanára adja elő a római jogot egészen 1937-ig, Marton Géza Budapestre kerüléséig.
Marton Géza húsz esztendőn át, egészen 1957-ben bekövetkező haláláig római jogász professzora a Karnak. Nemzetközileg is nagyra értékelt, igen szerteágazó, nem csak a római jog terrénumára szorítkozó életműve még hosszú időn át hat a hazai és a nemzetközi jogtudományban. Marton Géza mellett speciális kollégiumokat hirdet meg az 1944-ben római jogból magántanári képesítést szerzett Visky Károly. Az 1984-ben elhunyt Visky Károly, aki a római jogi tanszék címzetes egyetemi tanára, nemzetközileg is igen figyelemreméltó munkásságot fejt ki.
1957-ben kapcsolódik a római jogi tanszék munkájába Diósdi György, aki már fiatalon szaktekintélyre tesz szert egész Európa-szerte. Postumus munkáit is magában foglaló életműve, amely sajnálatos módon halála miatt igen korán szakadt meg, hazánkban és külföldön egyaránt impulzusokat ad a jogi romanisztikai kutatómunkának.
Brósz Róbert (1915–1994) debreceni egyetemi évei alatt Marton Géza demonstrátoraként kezdte meg a római jogászi szakma elsajátítását. Néhány évvel később, a római állami egyetem égisze alatt működő Scuola di perfezionamento in diritto romano e diritti dell'Oriente mediterraneo egyéves posztgraduális római jogi kurzusának elvégzése után (1942-ben) már ex asse római jogász. A második világháborút követően bíróként működött. Ezt követően került először docensként, majd egyetemi tanárként a Kar Római Jogi Tanszékére. Pólay Elemérrel írt római jogi tankönyve évtizedeken át az ország legtöbb jogi karán a római jog oktatásának alapját képezte. Széles körű tudományos munkásságot fejtett ki, ma is alapvető könyve a nem teljes jogú polgárok jogállásáról szóló monográfiája. Kitűnő előadó, a hallgatók körében rendkívüli népszerűségnek örvendő oktató volt, aki ennek révén is sokat tett a tárgy súlyának megőrzéséért.
| Válogatás karunk római jogot oktató professzorainak arcképeiből | |||
|---|---|---|---|
 Vuchetich Mátyás,a római jog és büntetőjog tanára (1808–1824). |
 Hoffmann Pál a római jog nyilvános rendes tanára (1865–1893), az MTA tagja. 1877/78-ban az Egyetem rektora. |
 Vécsey Tamás, a római jog nyilvános rendes tanára, az MTA tagja. 1901/02-ben az Egyetem rektora. |
 Szentmiklósi (Kajuch) Márton, a római jog nyilvános rendes tanára (1894–1932), 1925/26-ban az Egyetem rektora. |
 Szászy-Schwarz Gusztáv a római jogot 1894–1920 között oktatta, az MTA tagja |
 Marton Géza akadémikus, a római jog tanára (1937–1957) |
 Brósz Róbert, a római jog legendás tanára (1951–1992) |
|
Ön miben látja a római jog oktatásának mérföldköveit és XXI. századi kihívásait?
Róma kivételes helyzete az állam és a jog intézményeinek területén döntően arra vezethető vissza, hogy az Urbs története során mindvégig szerves kapcsolatban állt az őt körülvevő világgal, attól nem különült el, hanem annak intézményeit – átalakítva és „jobbá téve” (Cicero-Africanus) – beépítette saját világába. Ezáltal vált képessé arra, hogy el tudja fogadtatni saját intézményeit az orbis terrarummal, jóllehet azok nem csekély hányada maga is recipiált volt. Ez a szerves kölcsönhatás Róma és az orbis terrarum között szintén közrejátszott abban, hogy – mint erre az újabb irodalomban a jeles madridi romanista, Juan Iglesias utal – a római jog intézményeinek recipiálása (a recepció szót ezúttal legtágabb jelentésben használva) még évszázadokkal az Imperium Romanum megszűnését követően is realitássá válhatott.
A római jog realitásjellege és humánus, az embert középpontba állító természete evidencia a római jogtudósok és általában a joggal kapcsolatban lévő rhétorok, filozófusok és politikusok számára. A római jog oktatásának legitim volta az európai egyetemeken egészen addig kétségtelen volt, míg meg nem jelent önálló tárgyként a tanrendben a nemzeti jog, a ius patrium. Németországban Christian Thomasius, a „német felvilágosodás atyja” a hallei egyetemen 1705 körül kezdett el előadásokat tartani a német magánjogról. A természetjogi irányzat kiemelkedő képviselője már csaknem két évtizeddel korábban tartott előadást német nyelven, igaz, nem a jogi karon. Thomasius első ízben 1687-ben hirdetett előadást német nyelven a spanyol moralistáról, Balthasar Graciánról, akinek az életbölcsességről írt regulái – pontosabban azok értelmezése – arra voltak hivatottak, hogy a fiatal jogászokat tapasztalt, világban járatos emberekké formálják. Ugyanezt tette 1707-tel kezdődően Wittenbergben tanítványa, Georg Bayer (1665–1714). A lipcsei egyetemen már 1702-ben volt ordinariusa a ius Saxonicumnak – igaz, ez a professzor egyúttal a pandektajogot is előadta. Kielben 1712-től tanította külön egyetemi tanár a ius patrium et statutariumot, a tübingeni egyetemen pedig 1720-szal kezdődően önálló katedrája volt a württenbergi jognak. Franciaországban már évtizedekkel korábban, 1679-ben létrejött XIV. Lajos kezdeményezésére a francia magánjog oktatására hivatott tanszékek a Sorbonne-on. Itáliában is voltak tervek a jogi karok curriculumának reformjával kapcsolatosan a helyi jog oktatásának bevezetésére. Padovában pl. felvetődött a gius veneto oktatása iránti igény a XVIII. század elején. Angliában jóval később, a XVIII. század második felében (Oxfordban 1760 körül, Cambridge-ben 1780 táján) jöttek létre az első önálló tanszékek az angol jog oktatása céljából. Svédországban, az uppsalai egyetemen 1620-tól, Spanyolországban 1741-tő1, Portugáliában pedig 1772-től oktatják a nemzeti jogot. Magyarországon a nagyszombati egyetem 1667-ben alapított jogi karán már kezdettől fogva oktatták a római jog mellett a ius patriumot is. A „nemzeti”, (még) nem kodifikált magánjog oktatásának megjelenésével Európa-szerte megtört a római jog privilegizált helyzete a magánjog oktatásában és – tegyük hozzá – művelésében.
A római jog (magánjog) oktatása szempontjából próbatételt jelent az állam hivatalos ideológiája is. Szovjet-Oroszországban 1917-et követően felvetődik az a kérdés, hogy mennyiben indokolt a „rabszolgatartó római állam” jogának oktatása egy „szocialista országban”. Ugyanez a kérdés jelentkezik a többi európai szocialista országban 1949/50 után. A római jog oktatása, pontosabban oktatásának formája – gondolunk itt az institúciókra – paradigmatikus jelentőségű a „nemzeti jogok” oktatása és szisztematikus bemutatása szempontjából. A XVII. és a XVIII. századból származó, a ius patriumot rendszerbe foglaló tankönyvek Franciaországban csakúgy, mint Angliában, s Németországban éppúgy, mint a skandináv országokban a római jogban kialakult institúciórendszerre épülnek.
A római jog, pontosabban annak institúciói alkotják a „nemzeti jogok” kereteit. Ez újabb érv – nézetem szerint – a római jog oktatása mellett, ezúttal történeti perspektívában, a nemzeti jog(ok) oktatásának korában is. A prototípust a ius Germanicum, a derecho español, a droit français, a gius veneto, a ius Neapolitanum, a ius civile Helveticum és a Swenska iurisprudentia civilis számára egyaránt a ius Romanum institúciói jelentik. Önálló tanulmány tárgya lehetne annak elemzése, hogy a római jog e prototípusszerepe a XX. században milyen módon és mértékben érvényesül. Az eltérések az egyes országok viszonylatában nézetünk szerint még századunkban is visszavezethetők, legalábbis részben, a római jog recepciójában mutatkozó különbségekre.
Az egységesülő Európában a jogászképzésben döntő szerephez juthat a természetjogban is gyökerező – mint erre Cicero mutatott rá (Omni in re consensio omnium gentium lex natura putanda est) a különböző népek közös jogát, gyökerét keresve – római jog két területen is. Az egyik területet a jogegységesítés jelenti, a másikat pedig a tendenciaszerűen a konvergencia irányában haladó ún. consuetudo iudicandi totius orbis, melynek hagyománya a nemzeti kodifikációk korában sajnos megszakadt. Századunkban különösen jelentős az 1928-ban végleges változatban elfogadott Francia-Olasz Kötelmi és Szerződési Jogi Tervezet (Projet Franco-Italien des Contrats et des Obligations), melynek megalkotásánál a római jog különösen nagy szerepet játszott.
Az Európai Közösség Európa Parlamentjének 1989. május 26-án elfogadott határozata (Amtsblatt C 158/400) felszólította a tagállamokat, hogy törekedjenek magánjoguk (polgári és kereskedelmi joguk) egységesítésére. Az EK e határozat értelmében bizottságot létesített, melynek feladata a tervezet, ill. tervezetek kidolgozása. 1994-ben az Európai Közösség Európa Parlamentje 1994. április 27-én kelt határozati javaslata ismét felszólítja az EK tagállamait arra, hogy a belső piac kiépítése érdekében egységesítsék magánjoguk bizonyos területeit.
Ugyancsak döntő szerepet tölthet be a római jog az egységes, vagy legalábbis tendenciaszerűen egységes európai joggyakorlatban, pontosabban annak kialakításában. A ius commune korában Európa-szerte egységes „jogi munkastílus”, ún. stilus curiae érvényesült, éppen a jogászok lingua francája, a római jog révén. Az egységes stilus curiae a jogrendszerek „nemzetivé” válását követően vált a múlt részévé. Az ismét nemzetközivé váló jogászképzés, amelynek integráns részét alkotja, alkothatja a római jog oktatása, a stilus curiae harmonizálását eredményezheti.
A legtöbb egyetemen a római magánjogot oktatják kötelező jelleggel. Utalnunk kell arra, hogy a magánjog és ezáltal a római jog (ius commune) formai értelemben vett hatályvesztése a kodifikálás ténye által távolról sem jelenti azt, hogy a római jog jelentőségét veszti. A római jog mint időhöz nem kötött, „időfeletti” jelenség (phénomène supratemporel), mint erre Otto Brusiin mutat rá igen szemléletesen. A római jog dogmatikai értékei – Betti ennek kapcsán ír joggal az ún. dogmatische Methodéről – alapján a modern jog művelője számára is forrás. A jogi romanisztikai irodalomban egyöntetűnek tekinthető nézet szerint a római jog formai értelemben vett hatályon kívül helyezése nem befolyásolja az oktatásban, a jogászképzésben betöltött szerepét. Vitatható különben a hatályon kívül helyezés fogalma is. A római jog ugyanis olyan országokban – így például Spanyolország egyes területein – is közvetlenül alkalmazható jogforrás, amelyekben a magánjog vagy annak legnagyobb része kodifikált. A jog általános elvei (principios generales del derecho, principi generali del diritto stb.) alkalmazhatósága által olyan országokban is – például Olaszország – melyekben a törvény értelmében a római jognak ez a kiegészítőjogként (diritto suppletorio) történő alkalmazása nem nyer elismerést. A római jog „krízise” ilyen értelemben nézetünk szerint inkább a római jogi kutatások új orientációjával kapcsolatban merül fel. Biondi a megélénkülő romanisztikai kutatásokra tekintettel egyenesen tagadja a római jog krízisét és azoknak a krízisérő1 ír, akik nem mutatnak érdeklődést a római jog iránt.
A berlini birodalmi gyűlés egyik képviselőjének, Römernek 1876-ban, a birodalmi bírósági szervezeti törvény tervezetének vitája során elhangzott igen szemléletes metaforája nézetünk szerint ma is aktuális: „Csinálhatnak Önök annyi polgári törvénykönyvet, amennyit csak akarnak, azok szükségszerűen mind a római jogon fognak alapulni és a római jog ismerete nélkül egyáltalán nem lesznek használhatók. Önök újra és újra kihajíthatják a római jogot az ajtón, az úgy is vissza fog jönni az ablakon.”
A XXI. században és az elkövetkezendő századokban megőrzi a római jog a különböző jogrendszerek részére modellszerepét. Ez a modellszerep abban jelentkezik, hogy az elsősorban a jogtudósok által kidolgozott és részben alkotott római jog – ne feledjük, hogy az Európai Közösség magánjogának egységesítése körében is a Juristenrecht jut kiemelkedő szerephez (Gerhard Kegel) – az autonóm, racionális döntésekre épül, melyek függetlenek a mindenkori politikai és hatalmi viszonyoktól. Ilyen módon a római jog az autonóm léttel rendelkező jog paradigmája. Franz Wieacker joggal kapcsolja a római joghoz az „önálló jogi világ” alkotását (Konstituierung einer eigenständigen Rechtswelt), amely a társadalmi ellentéteket jogi szinten, jogi eszközök felhasználásával oldja meg.
Nyilvánvaló mindezek mellett, hogy a római jog intézményeinek kontinuitása egyfajta „dekontextualizálás” mellett érvényesül. A Knut Wolfgang Nörr által hangsúlyozott Dekontextualisierung azt jelenti, hogy az intézményeket azoktól a konkrét, Rómában érvényesülő szociális feltételektől elszakítva – tekintettel az antik Róma és a modern kor társadalmi berendezkedésében mutatkozó alapvető eltérésekre – kell vizsgálnunk, amelyekben azok keletkeztek. A római jog döntően ilyen módon válhat az összehasonlító jogi kutatások alapjává is mint tertium comparationis és tölthet be századunkban és a következő évszázadban egyaránt komoly szerepet a jogászképzésben.
Mit jelent személy szerint Önnek a 350 éves jubileum, mit gondol erről mint a Kar neves professzora?
Johann Wolfgang Goethe a római jogot olyan kacsához (az ún. „Entengleichnis”) hasonlította, amely időnként lemerül a víz alá és eltűnik, de végül is mindig láthatóvá válik a víz felett. Ez a hasonlat azt kívánja kifejezésre juttatni, hogy a római jog, túllépvén valamiféle „technikai jogtudomány” szűk medrét, alakítójává válik az európai társadalomnak is.
Kiemelendőnek tartom azt az európai relációban is jelentős tényt, hogy 350 éves történetünk megszakítás nélkülinek, jogfolytonosnak tekinthető. Még a viharos időszakokban sem fordult elő, hogy szünetelt volna az oktatás. Jelenleg – ami a jogászképzést illeti – két olyan egyetem is van, mely magát az 1667-ben alapított jogi kar utódjának is tekinti. Ha azonban a megszakítás nélküli képzést-kutatást tekintjük, egyedül a mi egyetemünk jogi kara esetében mutatható ki a teljes folytonosság.
Külön öröm és megtiszteltetés számomra, hogy a Kar jubileumi konferenciasorozatát a római jog helyzetéről rendezett tanszéki konferencia nyitotta meg.
Az interjút Rácz Anna készítette.