Kiemelkedő sikerek a XXXIII. OTDK-n

2017.04.02.
Kiemelkedő sikerek a XXXIII. OTDK-n
2017. március 29. és 31. között rendezték meg a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekcióját a Miskolci Egyetemen. Hallgatóink harminckét tagozatban mérték össze tudásukat, felkészültségüket az ország más egyetemeiről érkezett hallgatókkal. A versenyen összesen 285 dolgozat került bemutatásra.

Karunk hallgatói elsöprő sikerrel szerepeltek a versenyben: 12 első helyezést, 5 második helyezést, 4 harmadik helyezést értek el, valamint további tíz hallgató kapott különdíjat. Emellett nyolc tagozatban az ELTE ÁJK hallgatója kapta meg a legjobb opponensnek járó díjat.

Ezzel az eredménnyel hallgatóink több első helyezést szereztek, mint az ELTE ÁJK-t követő két másik jogi kar (5-5 első helyezés) összesen.

Szívből gratulálunk a díjazottaknak és témavezetőiknek! 

Részletes eredménylista:

Agrárjogi, Szövetkezeti Jogi és Környezetvédelmi Jogi Tagozat

  • Matos Lilla, megosztott III. hely 
  • Rideg Gergely, megosztott III. hely

Alkotmányjogi Tagozat I.

  • Balogh Annamária, II. hely

Alkotmányjogi Tagozat II.

  • Havasi Márta Eszter, I. hely
  • Burján Evelin, különdíj
  • Mráz Attila, különdíj
  • Szalai Flóra, legjobb opponens

Alkotmányjogi Tagozat III.

  • Kiripolszky Michaela, különdíj
  • Bognár Kata, legjobb opponens

Büntetés-végrehajtási Jogi Tagozat

  • Pollok Zsófia Csenge, I. hely
  • Rigó István Tamás, különdíj

Büntető Eljárásjogi Tagozat I.

  • Budai Mihály Egon, I. hely
  • Hajlik Gábor, legjobb opponens

Büntető Eljárásjogi Tagozat II.

  • Bordács Bálint, különdíj

Büntetőjogi Tagozat I.

  • Gula Krisztina Petra, I. hely

Büntetőjogi Tagozat II.

  • Szabó Zsolt, különdíj
  • Darák Pál Mátyás, legjobb opponens

Európai Közjogi és Magánjogi Tagozat

  • Kiss Barnabás, I. hely
  • Budai Péter, megosztott II. hely

Fogyasztóvédelmi Jogi és Versenyjogi Tagozat

  • Perge László, III. hely
  • Németh Szilárd, legjobb opponens

Jog- és állambölcseleti Tagozat

  • Fábián Áron, I. hely
  • Matyasovkszy-Németh Márton, különdíj
  • Makk Alexandra, legjobb opponens

Közigazgatási Jogi Tagozat I.

  • Cseh Kristóf, különdíj

Kriminológiai Tagozat

  • Garai Nikoletta, I. hely

Magyar Állam- és Jogtörténeti Tagozat I.

  • Sziládi Péter Sándor, II. hely

Munkajogi és Szociális Jogi Tagozat

  • Gyürü Laura, I. hely
  • Schöffer Barbara Fruzsina, III. hely

Nemzetközi Jogi Tagozat

  • Bazánth Barbara és Mordoviglia Clio, I. hely
  • Papp Balázs András, legjobb opponens
  • Posgay Márk, különdíj

Pénzügyi Jogi Tagozat

  • Pszilosz Regina, I. helyi

Polgári Jogi Tagozat I.

  • Vígh Márta, különdíj

Polgári Jogi Tagozat II.

  • Darnót Sára Edina, legjobb opponens

Polgári Jogi Tagozat III.

  • Varga Yvett, I. hely
  • Sárhegyi István, megosztott II. hely

Római Jogi Tagozat

  • Deák Péter, I. hely
  • Szécsényi Gergely, II. hely

Díjnyertes dolgozatok címei és konzulensek listája
A XXXIII. OTDK-n részt vett hallgatók listája