Lippay-ösztöndíj 2021 eredményhirdetés

2021.09.27.
Lippay-ösztöndíj 2021 eredményhirdetés
20 új, a teljes éves nappali hallgatói önköltség összegét fedező ösztöndíjat osztott ki a Lippay György Alapítvány Kuratóriuma az ELTE ÁJK 2021-es tanévnyitóján.

Az Alapítvány és az azt immár egy évtizede támogató, állandósult és folyamatosan bővülő szakmai szponzori kör célja, hogy a kiemelkedő tanulmányi eredményt nyújtó és anyagilag rászoruló, önköltséges hallgatók ELTE Jogi Kari tanulmányait lehetővé tegyék az egyenként 640.000 forintot kitevő támogatással. A Kuratórium elnöke az eredményhirdetés során hangsúlyozta: A Kar, az Alapítvány és a szponzori kör büszke arra, hogy a korábbi Lippay-ösztöndíjasok közül időközben többen is hazai és nemzetközi kiemelkedő versenyeredményekkel, valamint folyamatosan magas tanulmányi átlaggal igazolták vissza a támogatás célba érését.

Az ösztöndíjat elnyert hallgatók névsorát, a szponzori kört és az ösztöndíjszerződés megkötésének időpontját tartalmazó hirdetmény megtekinthető itt.