MTA–ELTE Kutatócsoport alakul a Karon

2019.04.09.
MTA–ELTE Kutatócsoport alakul a Karon
Karunkon az országban egyedüliként alakulhat jogász kutatócsoport a Magyar Tudományos Akadémia által támogatott, kutatócsoportok létrehozására 2018-ban kiírt pályázat eredményeként. „A szuverenitás változatai a 19–20. század magyar jogfejlődésében” elnevezésű kutatási témával a kutatócsoport bekerült az Eötvös Loránd Tudományegyetem hét új, vagy korábban már támogatott kutatócsoportja közé, melyek 2019 júliusától kezdhetik meg a munkát. Az MTA–ELTE Jogtörténeti Kutatócsoport a Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszéken jött létre, a pályázó Dr. Mezey Barna tanszékvezető egyetemi tanár.

Kutatási koncepciójukban központi elem a kontinens regionális fejlődésének tükrében a 19. századi Habsburg Birodalom és az Osztrák–Magyar Monarchia keretei között alkotmányos helyét kereső Magyarország jogalkotási, jogalkalmazási, jogtudományi önállóságának vizsgálata.

A jog szuverenitását egyfelől az állami szerkezetek biztosították vagy korlátozták, másfelől azok a vonzások, melyek a magyar jogi praxis és a jogtudomány, valamint Európa centruma között fennállottak. A jog rendszerszintű működését meghatározták az osztrák és a dinasztikus érdekek, melyek a jogalkotás szintjén akadályozhatták a szabad jogformálás lehetőségét. Az európai nagyhatalmi politikák, az aktuálisan szerveződő, majd átalakuló/felbomló szövetségek, együttműködések gazdasági érdekek mentén korlátozhatták az önálló akaratérvényesítést. A modernizációs igényével nyugat felé forduló magyar jogászság kodifikációs megújulását az Európa centrumában kialakított képletekhez igazította. A kutatás egyfelől arra a kérdésre keresi a választ, hogy a 19–20. századi magyar fejlődés mennyiben függött az Európa-centrumtól, s mennyiben (ez különleges adottság) egy kisebb, de regionális kerettől: az Osztrák–Magyar Monarchia rendszerétől. A magyar alkotmányos folytonosság és közjogi tradícionalizmusa mennyiben tudta ellensúlyozni a determináló hatásokat, illetve milyen hányadban és hogyan adaptálta az integrációs elvárásokból fakadó követelményeket. Másfelől a kutatás tervezi a jogtudomány szélsőnemzeti létből adódó harmonizációs igényekre adott reakciójának vizsgálatát olyan meghatározó területeken, mint a kodifikáció, nemzetiségi és kisebbségi jogok, sajtószabadság és állampolgári jogok, valamint a közigazgatási jog modernizációja.

A kiírás szerint a pályázat célja a hazai felsőoktatási intézményekben és kutatási tevékenységet végző közgyűjteményben vagy közintézményben kiemelkedő kutatási eredményeket elért személyek által vezetett tudományos műhelyek kialakítása és működésük támogatása. Célja továbbá a kutatói és oktatói utánpótlás elősegítése (előnyben részesítve a fiatal kutatói utánpótlás-nevelést), az MTA kutatóintézet-hálózata és a felsőoktatási intézmények közötti együttműködés erősítése, a kutatóintézet-hálózat kutatási profiljából hiányzó vagy azt kiegészítő, a magyar tudományos életben újdonságot jelentő témák művelésének támogatása bármely tudományterületen, elsősorban a felfedező kutatások területén.

Az 52 pályázó közül 30 fő nyújtott be pályázatot új kutatócsoport megalakítására, 16-an korábbi támogatott kutatócsoport folytatására pályáztak, 6 pályázó pedig korábban sikeres Lendület-kutatócsoportot vezetett.

Az anonim szakmai bírálók javaslata alapján meghozott MTA-elnöki döntés értelmében július 1-jétől 8 egyetemen összesen 524 millió forintos éves támogatással 21 kutatócsoport kezdheti meg ötéves munkáját: 7 a bölcsészet- és társadalomtudományok, 7 az élettudományok, szintén 7 a matematikai és természettudományok területén

Az MTA–ELTE Jogtörténeti Kutatócsoport célja egyben a magyarországi jogtörténet-tudományi kutatások fókuszálása; a tudományos konferenciák, kiadványsorozatok és informális kapcsolatok szervezése. A kutatócsoport munkájának eredményét folyóiratokban (mindenekelőtt a Jogtörténeti Szemlében) és egyedi kötetekben publikálja. Állandó és rendszeresen megjelenő kiadványai német nyelven az Ungarische Rechtshistoriker, német és angol nyelven a Rechtsgeschichtliche Vorträge/Lectures on Legal History.

MTA–ELTE Jogtörténeti Kutatócsoport alkalmazott kutatói

  • Dr. Mezey Barna DSc egyetemi tanár, kutatócsoport vezető
  • Dr. Karácsony András CSc tudományos főmunkatárs
  • Dr. Beke-Martos Judit PhD tudományos munkatárs
  • Dr. Nagy Noémi PhD tudományos munkatárs
  • Dr. Megyeri-Pálffi Zoltán PhD tudományos munkatárs
  • Dr. Képessy Imre tudományos segédmunkatárs

MTA–ELTE Jogtörténeti Kutatócsoport együttműködő kutatói

  • Dr. Szalma József DSc professor emeritus
  • Dr. Stipta István CSc egyetemi tanár
  • Dr. Máthé Gábor CSc professor emeritus
  • Dr. Nagy Janka Teodóra PhD egyetemi tanár
  • Dr. Révész Tamás CSc címzetes egyetemi tanár

továbbá a Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék munkatársai.