Negyedik francia nyelvű regionális perbeszédmondó verseny

2019.11.27.
Negyedik francia nyelvű regionális perbeszédmondó verseny
Negyedik alkalommal rendezte meg az ELTE ÁJK a Francia Nagykövetséggel, valamint a budapesti Francia Intézettel együtt a francia nyelvű regionális perbeszédmondó és érvelési versenyt, amelynek célja az ÁJK-n immár évek óta sikerrel működő francia nyelvű részképzéshez kapcsolódóan a joghallgatók francia nyelvű jogi érvelési készségeinek fejlesztése.

A verseny során egy fiktív jogeset mentén francia anyanyelvű és nem francia anyanyelvű hallgatók mérkőznek egymással különböző perbeli pozíciókban, a döntőbe jutó legjobb 3-3 hallgató pedig a francia érvelési versenyekhez hasonlóan egy közérdeklődésre számot tartó témában tart beszédet.

Az idei versenyt is nagy érdeklődés övezte, több mint 50 írásbeli beadványból lett kiválasztva a szóbeli fordulóba jutó 8-8 hallgató. A november 22-i versenyen a francia és magyar hallgatók mellett román, lengyel és szlovén hallgatók is megméretették magukat.

A nem francia anyanyelvű hallgatók kategóriájában az ELTE ÁJK hallgatója, Nagy János harmadik helyezést ért el. A magyar hallgatók felkészítését Merkel Csenge PhD-hallgató és Kovács Zsuzsanna tanárnő végezte.