Nemzetközi médiajogi perbeszédverseny az ELTE ÁJK-n

2021.12.06.
Nemzetközi médiajogi perbeszédverseny az ELTE ÁJK-n
2021. december 7. és 10. között Karunkon kerül megrendezésre a University of Oxford által alapított Monroe E. Price Media Law Moot Court Competition nemzetközi médiajogi perbeszédverseny regionális válogatófordulója. Az idei verseny online, Zoom rendszeren keresztül kerül megszervezésre.

Az immár tizedik, jubileumi alkalommal megrendezésre kerülő válogatófordulót – a Belgrádi Egyetem és a Zágrábi Egyetem után – negyedszerre rendezi meg az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara Budapesten. A verseny egyik specialitása, hogy a Monroe E. Price Media Law Moot Court Competition az egyetlen ún. „Grand Slam” perbeszédmondó verseny a világon, amelynek regionális válogatófordulóját hazánk szervezheti.

A versenyen a Dél- és Közép-Kelet-európai régióból a médiajog, a szólásszabadság, az adatvédelem és az infokommunikáció iránt érdeklődő hallgatók mérik össze jogi tudásukat és érvelési készségeiket angol nyelven. A csapatokat minden meccsen három fős zsűri értékeli. A zsűri tagjai között idén – többek között – köszönthetjük Dr. Paczolay Pétert, az EJEB magyar bíráját, Dr. Goran Selanec-et, a Horvát Alkotmánybíróság tagját, Dr. Willem F. Korthals Altes-t, az amszterdami bíróság vezető bíráját, Dr. Klenanc Miklóst, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal ügyvédjét, Theodore S. Boone, a Dentons Ügyvédi Iroda ügyvédjét, Dr. Horváth Katalint, a CMS partner ügyvédjét, Dr. Szabó Tamást, a Szabó, Kelemen és Társai Ügyvédi Iroda Andersen Global partner ügyvédjét, vagy Dr. Maksym Dvorovyi-t, az Ukrán Parlament médiajogi tanácsadóját. A zsűrit a fentiek mellett a szakterületükön elismert – magyar és külföldi – jogászok, egyetemi oktatók, korábbi perbeszédversenyen résztvevő versenyzők és gyakorló szakemberek alkotják, akik a résztvevő csapatok számára hasznos szakmai útravalót tudnak átadni.

Az idei jogeset innen letölthető.

A verseny pontos menetéről és a mérkőzések linkjeiről a hivatalos kiadványban találhatnak információkat. Minden mérkőzés nyitott a nagyközönség számára. Az érdeklődőket kérjük, hogy az alábbi formában jelentkezzenek be a Zoom-ba: Observer (Team 301) – Vezetéknév, Keresztnév. Jöjjenek el, és drukkoljunk online közösen az ELTE csapatának (Bálint János, Kenéz Kende, Kovács Szabina, Lendvai Gergely, Pollák György)!

Az ELTE csapatának mérkőzései a csoportkör során

2021. december 8. (szerda), 09.00-11.00, Zoom link
2021. december 8. (szerda), 12.00-14.00, Zoom link
2021. december 9. (csütörtök), 09.00-11.00, Zoom link

Támogatóink a 2021/2022-es tanévben