Nyerő párosok VII. – Arató Krisztina és Benedek István
Dr. Arató Krisztina az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézet igazgatója, egyetemi tanár. 1998 óta dolgozik a Karon. A Magyar Politikatudományi Társaság elnöke volt 2021-ig, az MTA köztestületi tagja. Kutatásai az Európai Unióval kapcsolatosak, folyamatos oktatási tevékenysége mellett tehetséggondozással is foglalkozik.
Dr. Benedek István frissen végzett PhD-hallgatónk, summa cum laude fokozattal védte meg disszertációját néhány hónappal ezelőtt. A Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézet Demokrácia- és Politikaelméleti Osztály tudományos segédmunkatársa, március elsejétől pedig az intézet tudományos titkára is. Órákat tart az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetében, Arató Krisztinával közös, angol nyelvű publikációja a Routledge kiadónál jelent meg.
– Tanulmányaitok során mindketten tanultatok történelmet az ELTE Bölcsészettudományi Karán, és más, egyéb tanulmányokat is folytattatok. Hogyan terelődött érdeklődésetek a politikatudomány felé, be tudtok-e azonosítani egy konkrét hatást, személyt vagy eseményt, akár folyamatot ezzel kapcsolatosan?
Arató Krisztina: Az én esetemben nem is volt a történelem szakon kívül nagyon más választás, mert az 1990-es évek elején, amikor én jártam egyetemre, nem is lehetett politikatudományt tanulni. Bár nem is biztos, hogy ha lett is volna ilyen opció akkor ezt választottam volna, alapvetően ugyanis történelemtanár akartam lenni. Az oktatói identitásomat éppen ezért erősebbnek is érzem, mint a kutatóit. A történelem tanulmányaim során rájöttem arra, hogy engem a régmúltnál sokkal jobban érdekel az, hogy mi van körülöttünk. Hiányoltam, hogy senki nem beszél például arról, hogy milyen politikai rendszerben élünk, és általában a jelenkor története csak nagyon korlátozottan volt jelen a képzésünkben. A rendszerváltás időszakában jártam az egyetemre, és ez egy természetes érdeklődésváltást is eredményezett nálam.
Benedek István: Hasonló okok voltak nálam is a háttérben, szociológiát tanultam egy év csúsztatással a történelem mellett. A történelem oktatása azonban véget ért az 1989-es időszaknál az addigi tanulmányok során. A jelenkor és a 2010-es évek közepén bennünket körülvevő világ jobban érdekelt, tehát az, hogy mi történik akkor Magyarországon, hogyan lehet ezt megragadni, és ennek mindenféle aspektusa érdekelt. Azért az ELTE ÁJK-t választottam, mert amikor előzetesen végignéztem az oktatói listán, akkor nagyon jó nevű, prominens személyeket láttam, ideológiailag és életkor szempontjából is sokszínű volt az oktatói gárda, és a tematika is magával ragadott.
– Krisztina, milyen tehetséggondozási formákban veszel részt, és ezek közül melyiket érzed a legtesthezállóbbnak?
A.K.: Nagyon sokféle formában veszek részt tehetséggondozásban. Alelnöke vagyok az Országos Tudományos Diákköri Tanács Társadalomtudományi Bizottságának, ezért egyrészt látom az OTDK előtti kari fordulókat, bele is folyok valamennyire ezek előkészítésébe, lebonyolításába, most pedig már a tavaszi OTDK-ra készülünk. Több mint hetven dolgozat érkezett be a politikatudomány területéről, ami nagyon örvendetes, ugyanakkor sok munkát is ad, hiszen ezekhez ki kell alakítani a megfelelő bizottságokat is. A Bibó Szakkollégium Politikatudományi Műhelyének vezetésében is részt veszek. Ez mind az intézményi oldal, amit most felsoroltam. De mégis, ami a legfontosabb része ennek, és sokkal fontosabb, mint az előzőek működésének a fenntartása, az az, hogy az egyedi hallgatókkal foglalkozhatom. Több mint tíz éve csinálom már ezt, és mindig nagy örömmel. A doktori konzulensi feladatok is ide tartoznak. Bármelyik formáról legyen is szó, mindegyik többet ad a hallgatónak, és többet vár el a benne résztvevőktől, mint a normál egyetemi képzés.
– István, bevonódsz valamilyen formában ezekbe a tevékenységekbe?
B.I.: Talán ez a terület még nem olyan hangsúlyos nálam, de a TDK tevékenységében részt veszek, legalább egy OTDK-ra küldendő dolgozatot én is szoktam értékelni. Írtak hozzám már szakdolgozatot, és az egyik TDK-s hallgatómmal kijutottunk az OTDK-ra is, ahol szép eredményt értünk el. Ez a hallgató egy olyan óra keretéből indult el a verseny felé, amelyet Krisztinával közösen tartottunk, a tudományos írás kérdéseivel foglalkoztunk ennek keretében.
– A kutatói érdeklődési területetek mire irányul?
A.K.: Különböző irányú az érdeklődési területünk, és ezért is nagyon érdekes, hogy hogyan dolgoztunk együtt István disszertációján, és hogyan találtuk meg a metszéspontokat. Én alapvetően az Európai Unióval foglalkozom, korábban érdekelt a szociális párbeszéd, érdekegyeztetés, civil társadalom területe is. István amikor a doktori iskolába jelentkezett azzal keresett meg, hogy őt a demokráciamérés, a demokrácia állapota foglalkoztatja, ennek minősége, visszacsúszása, a magyar folyamatok érdeklik. Járt a kötelező kurzusaimra, és ott mindig érzékeltem, hogy nagyon jó hozzászólásai vannak, de úgy gondoltam, hogy az érdeklődési területeink eltérnek. Végül az lett a tanulság a számunkra, hogy az emberi, kollegiális együttműködés legalább olyan fontos, mint a szakmai vagy akár a tematikus egyezés egy-egy kutatási területen. Abban állapodtunk meg, hogy lesz egy társkonzulense is. Azt gondolom, hogy ő a Társadalomtudományi Kutatóközpontban végzett munkája kapcsán tudta igazán jól megfogni a témáját, és amit én tudtam igazából hozzáadni, az szerkesztési, érvelési, felépítési útmutatás volt. Az ő demokráciával kapcsolatos kérdései és az én európai uniós érdeklődésem egy közös publikációban is tudott végül találkozni. Ez egy nagyon jó projekt volt, amiben remek volt Istvánnal együtt dolgozni.
B.I.: Ezt én is meg tudom erősíteni a magam részéről. Krisztina óráin a tudománynak egy olyan megközelítésével találkoztam, ami nagyon meggyőző volt a számomra. A társtémavezető a demokráciaelmélet irányából talán valamivel többet hozott, illetve a Társadalomtudományi Kutatóközpontban ez egy meghatározó kutatási terület azon az osztályon, ahol dolgozom. Számomra hasznos volt ez így, de nyilvánvalóan ez alkat kérdése is. Én szeretek önjáróan dolgozni. Az én kutatási témám a demokratizálódás, hibridizáció, a populizmuselmélet, és az autokratikus rezsimek működése. Ráadásul a disszertációmban mindezt közép-kelet-európai perspektívában vizsgáltam, sőt a későbbiekben még messzebbre szeretnék eljutni. Az ITM első kooperatív doktori programjában is Krisztina volt a témavezetőm.
– Fel tudjátok eleveníteni az első találkozásotokat?
A.K.: Az első emlékképem az, hogy István vitatkozik az órámon, és ennek én nagyon örültem. Emlékszem, hogy viszonylag hátul ült a teremben, és gyakran hozzászólt, elmondva a véleményét egy-egy kérdésről. A többi oktatóval is szívesen vitába szállt, és azt éreztem, hogy milyen jó, hogy elgondolkodik azokról a témákról, amelyekről szó van. Mindig elolvasta az órákra kijelölt anyagokat, ez már önmagában is pozitív volt a számomra. Azt érzékeltem, hogy van egy egyedi látásmódja, és a véleményét hajlandó megosztani. Úgy gondolom, hogy minden adottsággal rendelkezett már akkor is ahhoz, hogy a tudomány irányába továbbmenjen. Szent-Györgyi Albert egy interjúban egyszer azt mondta, hogy az a tudósnak való, aki éhesen érdeklődik valamilyen probléma megoldása iránt. A jótanácsa az volt, hogy aki ilyet érez magában, az menjen el sétálni és gondolkodjon. Ne a könyvtárban üljön, mert az megöli ezt a megismerés iránti olthatatlan vágyat. A könyvtárba akkor kell menni, amikor az ember már elindult valamerre a gondolkodásban, és segítségre van szüksége. Ezt éreztem Istvánban, hogy van egy olyan gondolata, koncepciója, ami a sajátja és egy nagyon mélyről fakadó, igazi érdeklődése az iránt, amivel foglalkozik. És igazából ezt csak így érdemes csinálni, ezért is tudott ilyen eredményeket elérni.
B.I.: Valóban, itt a mesterszakon tényleg alapélménnyé vált, hogy egy-egy kérdést számtalan megközelítéssel körbejártunk, ami után maradt egy érzés, hogy rendben, de akkor mindezek után mi is az igazság az adott kérdésben. Habár már csupán igazságokról mernék beszélni, de a kíváncsiság szerencsére megmaradt. Nagyon örültem, hogy voltak nem annyira frontális óráink, ahol interaktívan lehetett különböző kérdésekről vitázni.
– A közös kötet volt az első együttműködésetek a sikeres PhD-felvételi után?
B.I. Igen, a felvételi után Krisztina tavasszal felajánlotta, hogy menjek el vele Belgiumba egy konferenciára, ez nagyon nagy élmény volt a számomra. Egy olyan workshopon vettünk részt, ahol nagyon intenzíven beszéltünk át tanulmányokat, mindenki mindenkiéhez hozzászólt, a miénk is terítékre tudott kerülni. Ezután publikáltunk közösen, majd következett a kooperatív doktori program.
– Krisztina, láttad már Istvánt órát tartani?
A.K.: Volt egy közös óránk, a tudományos írás témakörében, ami egy kicsit felkészítés is volt számára az egyéni oktatásra. Ez kötelező kurzus, és természeténél fogva eléggé gyakorlatorientált, interaktív, próbáljuk kihozni a hallgatókból azt, hogy mi az, ami érdekli őket. A klasszikus oktatási részeket felosztottuk egymás között, így láthattam őt, igen.
– Mi volt róla a véleményed?
A.K.: Mindig előre megtervezte az órát, összeszedett volt. Néha nagyon bonyolultan fogalmazott, és ez egyáltalán nem ritkaság. Mindenkit arra ösztönzök, hogy legyünk belátással a hallgatókra. És ez rutin kérdése is, hogy az ember ráérezzen, hogy mennyi információt akar átadni egy órán.
– István, van olyan módszered esetleg, amit Krisztinától lestél el, és szívesen alkalmazod az óráidon?
B.I.: Sok dolog van, igen. Én viszem tovább azóta is ezt A tudományos írás alapjai című kurzust, Mándi Tibor vezetése mellett. Szem előtt tartom azóta is, hogy próbáljak egyszerűbben beszélni, a kevesebb tényleg sokszor több, a diasorok összeállításánál is igyekszem ezt figyelembe venni. Nagyon jók ezek a közösen tartott kurzusok a PhD-hallgatók számára azért is, mert nem nagyon van egy általános képzés vagy modul az oktatás módszertanának elsajátítására. Ez doktoranduszként furcsa érzéssel is töltött el, hogy enélkül hogyan fog menni az oktatás. Habár a sok lexikális anyag miatt ez az általam vezetett szemináriumokon kevésbé tud érvényesülni, de a lehetőségekhez képest próbálok lazán, interakciókat generálva tanítani. Konferencián is láttam Krisztinát több esetben, mint jó példa, illetve mesélt nekem különböző konferenciahelyzetekről, amikor megoldást kellett találnia váratlan szituációkra mint levezető vagy felkért hozzászóló. Ezek rendkívül hasznos információk egy doktorandusz számára.
– Mit tartotok egymás erősségeinek még?
A.K.: István önálló gondolkodása azzal is párosul, hogy önállóan fedezi fel a lehetőségeket. Nagyon ügyesen beilleszkedett a tudományos közösségbe, tudományos titkárként dolgozik a Társadalomtudományi KutatóközpontPolitikatudományi Intézet Demokrácia- és Politikaelmélet Osztályán. Ez azt is jelenti, hogy megbíznak benne, kompetensnek tartják. Ezt ki kell érdemelni. István nem várta, hogy a sült galamb a szájába repüljön, proaktívan kereste a lehetőségeket.
B.I.: Krisztina témavezetőként maximális felelősséggel, megbízhatósággal és figyelemmel járt el az évek során, és általában is minden munka- és szakmai kapcsolat során az jellemzi, hogy igyekszik valóban személyes visszajelzéseket adni, amelyből sugárzik, hogy mindenféle értelemben képes a másik álláspontját átérezni, konkrét érvelésébe belehelyezkedni, az ezzel járó időt és energiát pedig nem sajnálni, ami a mai tömegoktatásban finoman szólva sem általános jelenség. A másik pedig ezzel összefüggően az, hogy számomra mindig is rendkívül szimpatikus volt, ahogy Kriszta oktatóként, később egyúttal (tanszék)vezetőként is partnerként tekint a környezetére, beleértve természetesen a hallgatókat, és nem csupán ímmel-ámmal törekszik, hanem képes is a különféle álláspontokat, érdekeket összhangba hozva praktikus, észszerű és mindenki számára kölcsönösen elfogadható döntéseket hozni, a megfelelő konklúziókat levonni.
– A közös publikálás két kutató együttműködésének egy nagyon speciális területe. Ez hogyan működött közöttetek?
A.K.: A közös publikálás úgy indult, hogy volt egy ötletem egy szerkesztett kötet kapcsán, amely Európa egyik vezető társadalomtudományi kiadójánál jelenhetett meg. Úgy gondoltam, hogy ebbe a könyvbe mindenképpen kellene írni egy tanulmányt, és az ötletemhez szükségem volt István visszaigazolására, hogy igazam van-e az elgondolásommal kapcsolatosan. A kérdésem az volt, hogy vajon meg lehet-e nézni azt, hogy azok az országok, akik nem Eurózóna tagok, valóban esélyesebbek-e arra, hogy sérüljön a demokrácia. Mivel István egyrészt a demokrácia minőségével, másrészt a sokat szidott, ám mégis hasznos demokráciaindexekkel foglalkozik, megkérdeztem tőle, hogy ezt az állításomat visszaigazolják-e a számok. Erről hosszan beszélgettünk először, majd István megnézte az adatokat ebből a szempontból, és úgy tűnt, hogy tudjuk a tézist bizonyítani, az összefüggés szempontjából mindenképpen. Volt lehetőségünk utazni a doktori iskola egyik EU-s projektjéből, és részt vehettünk egy konferencián. Istvánnak ez lett az első nemzetközi debütálása, született egy szerkesztett kötet, lett egy olyan nemzetközi tapasztalat, ami mindkettőnk számára fontos volt, és a Politikatudományi Intézet és az egész Kar számára hasznos. Istvánnal egy klasszikus kooperációban működtünk együtt ezen a téren.
B.I.: Nagyon hatékonyan dolgoztunk együtt, mindig megtaláltuk azt az optimális mélységet, amennyire érdemes volt az éppen aktuális kérdésekről egyeztetnünk. Nekem nagyon hasznos volt ez a közös munka is, és a Krisztina által említett kiadó, a Routledge neve nagyon jól cseng a társadalomtudományi berkekben.
– Vannak egyéb jövőbeni közös terveitek?
A.K.: Közvetlenül karácsony előtt volt István PhD-védése, és ez summa cum laude eredménnyel zárult. Emlékezetes esemény volt minden szempontból, és remek teljesítményt nyújtott, nagyon sok dicséretet kapott a disszertációja. Most egy szusszanás következik. Nyitott vagyok további közös publikációkra, van tapasztalatom kutatási együttműködésben, és el kell mondjam, hogy egyáltalán nem természetes az a rugalmas és flott munkamenet, amellyel ez az egész működik közöttünk. Szerencsések vagyunk ebből a szempontból, és ehhez habitusban is stimmelnie kell a két félnek.
– Közeleg a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia. Milyen várakozásokkal néztek a verseny elé?
A.K.: Nagyon szeretnénk már egy első helyet elhozni, múltkor három zsűrivel három második helyet hoztunk el. Most több politikatudományi zsűri lesz, bizakodóak vagyunk.
– István, van érintettséged ezen a versenyen, fogod figyelni a hallgatók munkáját?
B.I.: Most nincs induló hallgatóm, de jelen leszek, követem az eseményeket. Mindig örülök, ha megkeresnek dolgozattémával, a kurzusomon is motiválom a hallgatóimat, hogy induljanak el a TDK, majd az OTDK irányába.
– Hosszú távon képzeled el a jövődet a Karon?
B.I.: Igen, mindenképpen.
A beszélgetőtárs Rácz Anna volt.
Többi nagyinterjúnk itt olvasható