Nyerő párosok X. – Inzelt Éva és Hajas-Janka Boldizsár
Hajas-Janka Boldizsár tanult a washingtoni George Mason Egyetemen és Genfben vett részt Erasmus részképzésen. Érdeklődése szerteágazó, a gazdasági kérdések és a jog kapcsolata, a jogelmélet egyaránt foglalkoztatják. Sikeresen szerepelt az ELTE ÁJK csapatának tagjaként a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara mediációs versenyén 2019-ben, azóta pedig felkészítőként segíti az új csapatok munkáját. 2021-ben, az Országos Tudományos Diákköri Konferencián második helyezést ért el a Jogelméleti, Jogpszichológiai, Jogszociológiai és Társadalomelméleti Tagozatban.
Dr. Inzelt Éva a Kriminológia Tanszék adjunktusa. 2008 óta oktat az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, jogi tanulmányait is itt végezte. Kutatási témája a fehérgalléros bűnözés, a korrupció és az alternatív vitarendezés, a témában számos magyar és külföldi publikációja született, szakmai konferenciák rendszeres előadója. 2020-ban az ELTE ígéretes kutatója címet nyerte el. Az Európai Kriminológiai Társaság elnökségi tagja, a Budapesti Békéltető Testület elnöke. Hosszú évek óta sikeresen készít fel joghallgatókat a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara mediációs versenyére.
– Éva, mikor fordult az érdeklődésed a fehérgalléros bűnözés és a korrupció kutatása felé, mi irányította rá a figyelmedet erre a területre?
Inzelt Éva: Már az egyetemi éveim alatt a második évfolyamdolgozatomat a fehérgalléros bűnözés témakörében írtam Lévay tanár úrhoz. Tulajdonképpen profánnak mondható ez a kezdeti érdeklődésem, ugyanis ekkor zajlott a K&H brókerbotrány, Kulcsár Attila ügyének tárgyalása. Ennek kapcsán kezdtem el tudományosan is érdeklődni az iránt, hogy létezik egy olyan réteg, aki aktívan szerepet játszik a bűnözésben, de nem igazán látható a számunkra. Az foglalkoztatott, hogy mi az ő helyzetük, szerepük, és mit is jelent az ilyen típusú bűncselekményeknek az elkövetése az egész társadalomra nézve. Lévay tanár úr volt nagy segítségemre abban, hogy ezzel a témával mélyrehatóbban is foglalkozhattam. Ötödévesen már a Belügyi Szemlében publikálhattam, és végül itt is maradtam PhD-zni ezzel a témával.
– A diploma megszerzése után a tudományos pályára lépés teljesen egyértelmű volt a számodra, vagy volt esetleg más lehetőség is, ami vonzott?
I.É.: Egyetemista éveimben bírói pályára készültem. Éppen akkor felvételiztem, amikor a bíróságokon bevezették a kétszintű vizsgarendszert. Nagyon jó eredményem lett az írásbelin, de a felvételi teljesen egybeesett a záróvizsga-időszakkal az egyetemen, és volt egy nagyon furcsa szabály arra nézve, hogy akinek a szóbeli napján még nincs meg a diplomája, azt formai okból elutasították. Így jártam én is, hiszen a diplomaszerzésem lezáró szakasza, néhány záróvizsga még előttem állt ebben az időszakban. Az álláskezdés viszont szeptember elsejétől lett volna csak, amíg meg is szereztük többen is a jelöltek közül a diplomát. Ötszáz ember volt érintett, és még levelet is írtam Solt Pál akkori elnök úrnak, amelyben többedmagammal jeleztem, hogy ez nem logikus lépés. Nem talált meghallgatásra a kérés, a következő időszakban pályázhattam volna újra, novemberben, februári kezdéssel. Megviselt ez a dolog, mert a gyakorlatomat is a Fővárosi Munkaügyi Bíróságon töltöttem, és bent maradtam hosszabb időt is önszorgalomból, az ottani kollégák nagyon szerették volna, ha odakerülök, tulajdonképpen vártak is. Nagy csalódás volt, párhuzamosan ezzel viszont beadtam a PhD-jelentkezést is, de eredeti terveim szerint levelezőn szerettem volna elvégezni.
– Mivel térített el az egyetem az előzetes elképzelésektől?
I.É.: Nappali PhD-képzésre jártam, és terveztem a novemberi bírósági felvételit. De annyira beszippantottak azok a lehetőségek, amelyek a Kriminológia Tanszéken elérhetőek voltak, hogy már be sem adtam a következő jelentkezést a bíróságra. A kutatás mellett az oktatásba is nagyon hamar bevontak. Gönczöl Katalin professzor asszony akkor az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakállamtitkára volt, és így országos bűnmegelőzési projektek koordinálásába kezdhettem. Nagyon sok jó és érdekes kihívást tartogatott számomra ez a lét, így nem volt már kérdéses, hogy mit válasszak.
Ki az, akit mesterednek tekintesz?
I.É.: Lévay Miklós professzor úr az, akivel mind emberileg, mind szakmailag is nagyon szoros kapcsolatot ápolunk, valamennyi tudományos munkámban segített, és nagyon sok lehetőséget köszönhetek neki, például az Európai Kriminológiai Társaságban való tagságomat is. Gönczöl Katalin professor emeritustól is rengeteg támogatást, iránymutatást kaptam. És Kerezsi Klára professzor asszony még az, akivel tíz évig kollégák lehettünk, ő vezetett be a különböző kutatási pályázatok világába.
– A kereskedelmi mediációs perbeszédversenyekkel hogyan találkoztál, mi fogott meg ezekben?
I.É.: Az előbb már említett bűnmegelőzési projektek koordinálása kapcsán ismerkedtem meg a büntető ügyekben zajló mediációval, rengeteg ügyben hospitáltam. Annyira megtetszett ez a módszer, hogy magam is elvégeztem egy mediátorképzést 2009-ben, a családjog területén. PhD-védésem után érdeklődésem is a büntető igazságszolgáltatás és a közigazgatási jog határterületére vetődött, azóta is többek között a vállalati bűnözés kutatásával foglalkozom. Ezen belül például a compliance egy olyan terület, ahol a két téma – vállalati bűnözés és alternatív vitarendezés – összetalálkozik. 2012 tavaszán a Bibó Szakkollégium hallgatói kerestek meg azzal, hogy ők részt vettek mediáció témájú kurzuson, és a Németországból érkezett oktatójuk említette számukra a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara mediációs versenyét, és szeretnének ezen részt venni. Ők már önszerveződve az előző évben megmérettettek ezen a versenyen, de hiányolták a szakmai-szervezeti kereteket. Látták a kurzuskínálatban, hogy mediációs órákat tartok, megkerestek azzal az ötlettel, hogy mi lenne, ha formalizáltabban működne a versenyfelkészülés, és vállalnám-e a coach szerepét.
2019-es mediációs csapat
– Boldizsár, a jogi tanulmányok mellett közgazdaságtant és közpolitikát tanultál külföldön. Kiegészítette ez a jogi ismereteidet, vagy mit tett hozzá azokhoz?
Hajas-Janka Boldizsár: Szerintem az remek, hogy a hosszú, ötéves jogászképzés alkalmat ad arra, hogy mindig valami új dologba kóstolhasson bele a hallgató. Egészen eltérő területeket lehet megismerni, nekem meghatározó volt, hogy már elsőévesen részt vehettem az Éva által említett mediációs versenyen. Ott láttam bele először a nemzetközi üzleti világ működésébe, és azt éreztem, hogy én is szeretnék valami ilyesmit csinálni. Másodjára voltam a versenyen kint épp Párizsban, akkor már mint felkészítő, amikor megérkezett a visszajelzés, hogy felvettek ebbe a közpolitikai/közgazdaságtani programba. Egy szemesztert töltöttem Washington D.C.-ben, egyetemi órákat hallgattam, és gyakornokoskodtam egy ottani think-tank-nél. Rengeteg eseményen, beszélgetésen vettem rész emellett. Nagyban formálta a gondolkodásomat arról, hogy mi a szerepe a jognak az életünkben, és hogy milyen lehetőségei vannak a jogászoknak.
– Az érdeklődésed nagyon színes, kötődsz szakkollégiumokhoz, érdekel a jogfilozófia is. Keresed az utadat, vagy az a komfortos Neked, ha a tevékenységed több területre is kiterjed?
H-J.B.: Én egy kicsit tartottam annak idején a jogi kartól, de életem legpozitívabb csalódása lett. Különleges élmény volt Budapestre kerülni Miskolcról, remek volt az egyetemi órákra bejárni, látni, hogy mennyire élénk szellemi pezsgés, mennyi lehetőség van a fővárosban. Tulajdonképpen bármibe belekezdtem, ami tetszett vagy érdekelt. A kereskedelmi mediációról sem tudtam pontosan, hogy micsoda, csak jónak tűnt, amikor az egyik volt versenyzőtől hallottam róla. Ha néha fáradt voltam vagy túlterheltnek éreztem magam, visszatekintve az is hasznomra vált, mert nagyon sokban hozzájárult ahhoz, hogy most hogyan hozok döntést. Jelenleg sem látok egy teljesen egyértelmű utat még magam előtt. De érzem a szükségességét annak, hogy legyenek konkrét terveim. A sokfelé érdeklődésem nem szűnt meg, ez valószínűleg a személyiségemből fakad, így talán nem is fog soha.
– Szerinted miért érdemes a hallgatóknak ezeken a versenyeken részt venniük, és a Te diákéveidhez mit adott ez hozzá?
H-J.B.: Mindenképpen javaslom a hallgatóknak a részvételt, az ELTE ebben is nagyon kiemelkedő, hogy rengeteg versenyen képviselteti magát. Azért nagyon fontos ezekkel a lehetőségekkel élni, mert egy egészen másféle kihívás elé állítják a hallgatókat, mint a „sima” egyetemi kihívások, és teljesen más motivációt adnak arra, hogy dolgozzanak. Óriási élmény, hogy találkozhatnak más versenyzőkkel, beleláthatnak egy egészen más világba, egy nemzetközi közegbe. Ez az egyik legérdekesebb élményem az egyetemen; az ember elindul, úgy, hogy valamit egyáltalán nem ismer, és a verseny végére megtapasztalja a befektetett munka gyümölcsét a tudásban. Ez a tapasztalat nagyon fontos egy hallgató számára, hogy ha valamire strukturáltan, következetesen készül, akkor annak lesz egy kézzelfogható eredménye. Ez egy nagyon fontos tényező, ami kihat a későbbi karrierútra is szerintem.
– A diplomaszerzés után milyen terveid vannak?
H-J.B.: Egy fél évvel meghosszabbítottam a tanulmányaimat, hogy éljek az Erasmus lehetőségével, és ezt nem bántam meg egyáltalán. Nagyon jó óráim voltak Genfben. Hosszú távon két opciót látok magam előtt: vagy az ügyvédi irodai munkát választom, ami egy biztonságosabb, klasszikusabb út, azonban vonz az is, hogy a szabályozói oldalról kapcsolódjak be a jogi munkába, ezért például európai uniós köztisztviselői karrierben is gondolkodom. Egyelőre az biztos, hogy ügyvédjelölt leszek tavasztól.
Hogyan tudott ez a két út találkozni, emlékeztek-e az első találkozás pillanataira?
H-J.B: A kiválasztási folyamat során találkoztam először Évával, és az biztos, hogy jó benyomást szereztem róla, ha olyan nagyon pontosan már nem is emlékszem a legelső alkalomra. Nagyon szerettem volna a csapatba bekerülni, erős volt a motivációm. Ehhez sokban hozzájárult az is, ahogyan Éva fogadott bennünket az első alkalommal.
I.É.: A versenyen induló négyfős csapatba négyszeres-ötszörös általában a túljelentkezés. A kiválasztási eljárás során azt próbáljuk felmérni, korábbi esetek rövid szimulációja során, hogy mennyire sikerül egyrészt átlátni az adott problémát a hallgatóknak, másrészt hogyan működnek párban/csapatban. Három ilyen forduló van, ahol több fajta szerepben is kipróbálhatják magukat vagy ügyfél vagy jogi képviselő minőségben, mert rotáljuk a párokat. Horváth Dóra volt a coach társam abban az évben, amikor Boldizsár jelentkezett. Mindig van két-három olyan ember, akikről nagyon egyértelmű, hogy alkalmasak erre a feladatra, általában a negyedik személy az, akiről hosszabban gondolkodunk. Ott már számít az a fajta kémia, hogy mit látunk rajtuk, hogyan tudnak párban, csapatban együtt dolgozni. Emlékem erről az évről az, hogy nagyon egyértelmű volt számunkra Boldizsárék négyese, összeállt a csapat, és a párok is hamar ki tudtak alakulni. Végig fix párokkal működtünk abban az évben. A legelső pillanatra én sem emlékszem, de arra igen, hogy a rendkívül fiatal kora ellenére nagyon meggyőző volt. Látszott rajta, hogy már középiskolás korában is indult vitaversenyeken. Nagyon jó, magabiztos fellépése volt, kiválóan kommunikált, és az angol nyelvi készségei is magas színvonalúak voltak.
2019-es mediációs csapat
– Egyedüli gólyaként került akkor a csapatba Boldizsár. Volt ennek valami fajta kockázata?
H-J.B.: Emlékszem, hogy a versenyfelhívásban nem volt évfolyamra vonatkozó kikötés, és szerintem visszatekintve sem volt ez gond egyáltalán. Én bíztatnám is a gólyákat, hogy merjenek jelentkezni, mert ez a verseny egészen más logika alapján működik, mint például a perbeszédversenyek. Ez inkább egy tárgyalási verseny, itt érdekérvényesítési, problémamegoldó képességre, a másik meghallgatásának a készségére van szükség. Az azonban biztos, hogy én még nagyon fiatal lehettem akkor a csapattársaimnak.
– Mi az, ami megfogott benneteket egymásban, és hol dőlt el az, hogy ebből egy hosszú távú együttműködés lesz?
I.É.: Az első találkozásnál világos volt, hogy Boldizsár rendelkezik azokkal a skillekkel, amelyek szükségesek a versenyen való eredményes szerepléshez. Intenzív hat hónap a felkészülési idő, amikor rengeteg időt töltünk együtt, majd egy nagyon intenzív egy hét maga a verseny, amikor Párizsban lakást bérelünk, és együtt is lakunk. Ezek a helyzetek valóban megmutatják, hogy emberileg is kijövünk-e egymással. Hatodikak lettünk, amikor Boldizsár csapattag volt, és a kintlétünk is remekül sikerült. Az már akkor kiderült, hogy mi kiválóan működünk együtt, és ki is egészítjük egymást. Sok szituációban bizonyította, hogy feszített helyzetben is meg tudja őrizni a nyugalmát, amivel nagyon jó hatással volt a csapattársakra, illetve rám is. Az élettapasztalatainkból adódóan mi ketten úgy tudjuk kiegészíteni egymást, hogy a csapat felkészítését már közösen tudtuk végezni a következő évtől kezdődően. Nagyon örültem, amikor igent mondott arra, hogy segítsen a felkészítésben.
H-J.B.: Számomra nagyon izgalmas volt, hogy egy oktatóval ennyire közvetlen, informális viszonyban működhetünk együtt. Az első pillanattól kezdve Éva olyan mentalitással állt hozzánk, ami számomra nagyon szimpatikus volt, egyenrangú partnerként kezelt minket akár versenyzőként, akár felkészítőként. Nagyon jó élményeket szereztem vele, emberileg is jól éreztük magunkat egymás társaságában, megtaláltuk a hangot egymással. Mindig nyíltan és őszintén tudtunk beszélni a felmerülő kérdésekről. Ez egy emberarcú együttműködés.
– Mennyiben más jellegű egy mediációs versenyre való felkészülés, mint a perbeszédversenyek esetében?
I.É.: Ahogyan Boldizsár is említette, azért is fogadunk elsőéves hallgatókat, mert itt elsősorban nem a jogi tudás, hanem a készségek, képességek megléte az, ami számít. Kommunikációs, moderációs technikák, együttműködés, csapatmunka, kooperáció és a mediációs szemlélet elsajátítása a döntő. Úgy kell tudni érdekeket érvényesíteni, hogy a másik fél érdekeit, szükségleteit is figyelembe vesszük. A felkészülés éppen ezért nagyon komplex abból a szempontból, hogy gyakorlatilag a nulláról indulva, fél év alatt, egyrészt át kell adni az alapvető mediációs ismereteket a hallgatóknak, másrészt foglalkozunk a konkrét versenyesetekkel is. Ez kutatómunkát is igényel. Büszke vagyok arra, hogy az elmúlt években azok közül a hallgatók közül, akik részt vettek a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara mediációs versenyén, és ott nagyon jól szerepeltek, a későbbiekben, felsőbb éves korukban rengetegen részt vettek Telders, Jessup perbeszédversenyeken. Tehát egy nagyon jó alapot kaptak ahhoz, hogy egy más típusú versenyen is remek eredményeket érjenek el. Ezért nagy jelentősége van ennek a versenytapasztalatnak is.
H-J.B.: Fontos adalék, hogy erre a versenyre közgazdaságtudományi és jogtudományi egyetemekről érkeznek a csapatok, azzal a feltétellel, hogy egy jogásznak minden csapatban lennie kell. Viszont itt nincs lehetőség arra, hogy dogmatikai kérdések terítékre kerüljenek, és bármi is ezen dőljön el. A problémamegoldás van a középpontban az első pillanattól kezdve, persze meg kell érteni a hátterét az eseteknek, amelyek részben jogiasak, hiszen nyilván jogviták. De a lényeg, hogy egy komplex gazdasági konfliktust hogyan lehet úgy rendezni, hogy az működjön később mind a két félnek. Számomra nagyon izgalmas volt, amikor későbbi tanulmányaim során realizáltam, hogy egyébként ez a valóság. A nemzetközi kereskedelmi partnerek jellemzően nem mennek a bíróságra, csak abban az esetben, ha nagyon muszáj, mert az eljárások drágák, és nagyon sok egyéb veszteséget is okozhatnak az anyagiakon kívül. Biztos, hogy tárgyalni fognak, és első körben így próbálják megoldani az ügyeiket. Ez a verseny ebbe enged betekintés, és ha valaki a privát szférában szeretne joggal foglalkozni, akkor ez egy nagyon fontos tapasztalat.
– A későbbi felkészítői munkához elegendő csupán az, hogy valaki részt vett egyszer a versenyen?
H-J.B.: Az a szükséges lépés, hogy valaki részt vett versenyen. Mindenki más tapasztalatot szerez versenyzőként, máshová teszi a fókuszokat, és ettől a későbbi felkészítői munka folyamatosan gazdagodni tud, jobbá és jobbá válik.
I.É.: Ez a verseny abból a szempontból is különleges, hogy a szabályzata kimondja, hogy aki egyszer ezen versenyzőként részt vett, többször nem versenyezhet. Ennek az egyik oka az, hogy ha ezt valaki egyszer végigcsinálja, az akkora előnyt jelentene egy következő alkalommal, hogy az nem lenne fair a többi versenyzővel szemben, másrészt pedig minél több embernek szeretnék megadni a lehetőséget arra, hogy megismerkedhessen a mediáció módszerével. A felkészítéshez egy egészen más szempontot tud hozzáadni, ha ezt olyan végzi, aki maga is végigment a verseny folyamatán. Önmagában a részvétel nem tesz alkalmassá arra, hogy felkészítő legyen valaki, de akinél megvan az a fajta képesség, mint ami Boldizsárban is, hogy a tudását átadja, jól tud magyarázni, rá tud hangolódni a hallgatók személyiségére, jól meg tudja fogalmazni az átadandó információt, az jó eséllyel tud foglalkozni az elkövetkezendő versenyek résztvevőivel. És azt is figyelembe kell venni, hogy mivel minden egyes hallgató más ismeretekkel, eltérő háttértudással érkezik, ezért minden versenyző felkészítése egyéni módszereket is kíván. Boldizsárban ez a képesség ott volt, és ezt láttam meg benne.
2020-as mediációs csapat
– Melyik volt a legemlékezetesebb versenyetek és miért?
H-J.B.: Nekem a 2020-as, amikor már felkészítőként kapcsolódhattam be a munkába, mert akkor harmadik helyezést ért el a csapat. Ez számomra kiemelkedő élmény volt, hiszen másodjára tapasztalhattam meg, hogy a kezdeti lépcsőfokokról meddig lehet eljutni mint csapat ebben a folyamatban. Különleges élmény volt, hogy most én segíthettem másoknak elérni az eredményt.
I.É.: Számomra is ez a legmaradandóbb élmény, mert nagyon különleges volt a harmadik helyet elérni, ez egy nagyon szép eredmény, és végül attól a csapattól kaptunk ki az elődöntőben, akik az első helyet érték el. Élő közvetítésen is lehetett követni az elődöntőt, amelyet rengetegen néztek, és a helyszínen is nagyon sokan voltak jelen. Rettentően rövid idő állt a rendelkezésünkre az elődöntőre való felkészüléshez a helyszínen, olyan egymásra hangoltságra volt szükség ebben a feszültségben, ami még a munka világában is ritkán fordul elő.
– Vannak-e közös jövőbeni terveitek, elképzelhető-e, hogy más területen is fogtok együttműködni?
H-J.B.: Én nyitott vagyok tulajdonképpen bármire, legutóbb nem tudtam a külföldi félév miatt annyira intenzíven részt venni a felkészítésben, de szívesen csinálnám még nagyon sokáig ezt.
I.É.: Mindig örülök, ha kapcsolatban maradhatok a hallgatókkal. Én el tudom képzelni, hogy a Budapesti Békéltető Testületnél, amelynek elnöke vagyok, Boldizsár tag legyen, és ezen a területen is együtt dolgozzunk.
A beszélgetőtárs Rácz Anna volt.
Többi nagyinterjúnk itt olvasható