Összefoglaló a Pénzügyi Jogi Konferenciáról
Kifejtette, hogy a pénzügyi jog, illetve az adójog egy jelenleg is aktuális kérdéseket felvető jogterület és a későbbiekben is az lesz tekintettel arra, hogy az adó a társadalom kialakulásával egyidős jogintézmény, valamint a társadalmi problémákhoz, elsősorban a társadalmi igazságosság kérdéséhez szorosan kapcsolódik.
Simon István megnyitó beszédében elmondta, hogy a jubileumi konferenciasorozat pénzügyi jogi ülésének szomorú aktualitást ad, hogy idén két kiváló pénzügyi jogász kolléga hunyt el. Nagy Tibor professzor úr – aki Karunk valaha volt legkiválóbb előadói közé tartozott – 27 évig vezette Pénzügyi Jogi Tanszéket, és nemzetközi hírű professzorként megalapozta a II. világháború utáni magyar pénzügyi jogi oktatást. Halustyik Anna 2017 nyarán történt nyugdíjba vonulásáig két évtizeden keresztül vezette a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Karának Pénzügyi Jogi Tanszékét.
Az első előadást Darák Péter (a Kúria elnöke, adjunktus ELTE ÁJK) tartotta az adójog értelmezésének kérdésköréről bírói és oktatói tapasztalata alapján. Rámutatott arra, hogy sok esetben nem előrelátható, hogy az autentikus jogértelmezésre jogosult bíróság hogyan fogja értelmezni az adójogot, ezáltal az önkéntes jogkövetés is kizárt, tehát nem tisztességes valakit azért szankcionálni mert nem követ egy olyan jogot, aminek értelmét később állapítják meg. Az adójogban az elméleti struktúrák hiánya, valamint a módszertani bizonytalanság nagyobb mértékben érvényesül, mint a többi jogágban. Kiemelte azt is, hogy az adójog egy pénzügyi, könyvelői szakma, ami után a jog csak „lohol”, az abban előforduló helyzetek jogszabályi leképezése rendkívül nehéz feladat. A pozitív jog kevés olyan módszertani szabállyal rendelkezik, amely az értelmezést elősegítené, figyelembe véve, hogy az adójog számos bizonytalan, nyílt fogalommal dolgozik, mint például a rendeltetésszerű joggyakorlás, szerződések gazdasági tartalmuk szerinti megítélése vagy a megélhetési költségek. A jogmeghatározás egyik lehetséges módszere lehetne a jog-összehasonlításon alapuló jogfejlesztés, azonban az Alkotmánybíróság (nemzetközi trendekhez képest) ennek kevés teret enged. Konklúzióként azt állapította meg, hogy az adójog értelmezését a bírói jogértelmezés hagyományaira kell építeni, aminek során megfelelő egyensúlyban egyaránt érvényesíteni kell a kontinuitás és a nyitottság követelményét.
Erdős Éva (egyetemi docens, tanszékvezető, ME ÁJK) a közvetlen adókat érintő adóharmonizáció magyarországi és uniós folyamatairól tartott előadást. Az előadás során elsősorban a tagállamok üzleti nyereséget érintő adóinak tükrében kerültek górcső alá olyan, ebben a kontextusban releváns problémák, mint az adóverseny, az adóelkerülés és a tao közösségi szintű kodifikációjának helyzete. Az előadó már az adóverseny első kérdésfelvetésénél leszögezte, hogy az adópolitikában sem minden fekete és fehér, nem lehet ezekről a kérdésekről kizárólag mint negatív jelenségekről beszélnünk, hiszen például az adóversenynek is vannak pozitív hatásai. Az EU tagállamai közül éppen Magyarország az, amelyik az adóverseny mellett tör lándzsát. Emiatt az előadó szerint a problémafelvetés utáni első feladat, hogy szűkítsük a definíciót a káros adóversenyre.
A káros adóversenynek 5 fő területe van, általánosságban azt mondhatjuk el, hogy az a jelenség káros az adóversenyen belül, ami sérti a közteherviselés elvének kiterjesztő értelmezését. Az adóelkerülés problémakörében a kettős nem adóztatás került bemutatásra a dupla ír és holland szendvics példáján keresztül, amikor is nagy technológiai vállalatok a profitáthelyezéssel kerülik el a kedvezőtlen adózási feltételeket. Az adóelkerülés szabályozásában az tűnik a fő problémának, hogy a különböző tagállamokra közösségi szinten is eltérően alkalmazzák a jogot, így egyes államok, akik pont erre rendezték be adórendszerüket, kedvezményes elbírálásban részesülnek.
Nagy Zoltán (egyetemi docens, ME ÁJK) a környezetvédelmi adókról adott elő. Az előadás felvezetésében leszögezte, hogy ez a terület a környezetvédelem és a pénzügyi jog határterületén található, ami miatt az e témában való gondolkodás is azt igényli, hogy több oldalról közelítsük meg a problémát. A környezetvédelmi adók szükségességét a közgazdaságtan ismerte fel a XX. század elején. A negatív externáliák költségesítésének, internalizálásának gondolata Pigou nevéhez fűződik. A környezetvédelmi adókról való gondolkodás az elmúlt száz évben sokat fejlődött, aminek eredményeképpen mára születtek konszenzusok (például abban, hogy igenis szükség van ilyen adókra), azonban sok még a vitatott terület. Pénzügyi jogi oldalról maga a környezetvédelmi adók definiálása problematikus, hiszen nem minden ide tartozó teher mutatja az adók jellegzetességeit, adók, díjak, határértékek, negatív és pozitív ösztönzők egyaránt találhatók a környezetpolitika eszköztárában. A másik nagy probléma, hogy a környezetterhelés nem ismer országhatárokat, célszerű lenne, ha erre a transznacionális jellegre a szabályozás is reagálna, azonban az energiaadó kivételével ezt egyelőre nem teszi, a világadók bevezetése nagy ellenállásba ütközik. Az előadó konklúziója az, hogy a környezetvédelmi adókra vonatkozó szabályozás fejlődéséhez további integráció szükséges a környezetvédelmi jog és a pénzügyi jog között.
Bodnár Zoltán (egyetemi docens, ELTE ÁJK) a központi bank státuszáról tartott előadásában ismertette az intézmény fejlődésének szakaszait. A bankjegykibocsátás monopóliuma, valamint a valutaérték-állandóság kezelése a létrehozása óta elsődleges feladata, azonban egyes feladatkörei az idő múlásával megváltoztak. A kilencvenes évekre nemzetközi szinten is konszenzus alakult ki annak tekintetében, hogy a központi bank állami adósságrendező funkcióit egy elkülönült szervezetre kell telepíteni. Szintén a huszadik század végén kezdődtek meg bizonyos strukturális változásokat előidéző folyamatok, mint például a testületi döntések elterjedése a korábbi egyszemélyes döntések helyett, valamint a transzparencia javítását célzó nyilvánosságra hozatali kötelezettség a monetáris tanácsi jegyzőkönyvek tekintetében. Jelentős változás volt továbbá a makroprudenciális felügyelet központi banki hatáskörbe helyezése, amely szoros együttműködést igényel más hatóságokkal. Kitért arra is, hogy a központi bank a különböző feladatait csakis az elsődleges céljának (az árstabilitás elérésének és fenntartásának) a veszélyeztetése nélkül végezheti, valamint arra is, hogy az intézmény függetlenségét megfelelő biztosítékokkal kell ellensúlyozni, hiszen az autonómia és az elszámoltathatóság egymást kiegészítő fogalmak.
Kurucz-Váradi Károly (az ELTE ÁJK tiszteletbeli tanára) a feltételes adómegállapítás jogintézményéről tartott előadást, amely 1996 óta része a magyar jogrendszernek. A feltételes adómegállapítás során az adóhatóság kivételesen egy passzív szerephez jut, mivel az adót a nemzetgazdasági miniszter állapítja meg az adóalany kérelme alapján, amely megállapítást az adóhatóság köteles elfogadni. Rámutatott az eljárás díjára, amely adott esetben az 5 millió forintot is elérheti. Ebből az a következtetés vonható le, hogy akárki nem élhet e jogintézmény nyújtotta lehetőséggel, csupán a jó anyagi körülményekkel rendelkező adózók, azonban ennek a kérdésnek alkotmányjogi vetületeivel az elmúlt több mint húsz évben még senki sem foglalkozott. Ezenfelül rámutatott egy, a szabályozás 2012-es módosítása során létrehozott másik kuriózumára, a tartós feltételes adómegállapításra is, amely értelmében a nemzetgazdasági miniszter határozata jogszabályváltozás esetén is érvényes lesz. Ezen felül megemlítette azt is, hogy a határozat bíróság előtt megtámadható, ezáltal az az érdekes szituáció is előállhat, hogy az adótényállás még nem is valósult meg, de az ügy érdemében a bíróság már egy jogerős ítéletet hozott.
Daróczi Ottó (ügyvéd, tiszteletbeli tanár, ELTE ÁJK) Jogi kockázatok a pénzügyi jogban címmel tartotta meg előadását. Bevezetésében megjegyezte, hogy a magyar jogirodalomban még egy feltérképezetlen területről van szó, ami egyrészt nagy szabadságot ad a kutatásban, másrészt pedig nehezíti is azt. Kiindulási pontként érdemes felvetnünk a kérdést, hogy egyáltalán beszélhetünk-e jogi kockázatról. A jog azért alakult ki, hogy a társadalmi kockázatokat csökkentse, így egy látszólagos paradoxon áll elő, amikor a jog mint kockázatcsökkentő intézmény által generált kockázatokról beszélünk. Az ellentét azonban csak látszólagos, igenis léteznek jogi kockázatok. Az előadó a pénzügyi jog 3 területén folytatta a vizsgálódást. Először az államháztartási jog kockázatokkal foglalkozó szabályai kerültek elemzésre. A szabályozás több szintű: törvényi és rendeleti szint foglalkozik a belső kontrollrendszer alapjainak lefektetésével és az úgynevezett Integrált Kockázatkezelési Rendszer felállításával, míg a szervezeti szabályok, módszertani útmutatók szintjén kerül sor a részletszabályok kidolgozására. A bankjog területén az általános értelemben vett kockázatkezelésnek jóval kidolgozottabb háttere van. Jelenleg a Bázel III. szabályrendszere van integrálva mind az európai, mind a magyar jogba, azonban a jogi kockázat definícióját egyelőre csak az Európai Bankhatóság munkaanyagában találhatjuk meg. Végül az adójog területén fejezte be az előadó a vizsgálódást. A már tárgyalt feltételes adómegállapítás jogintézménye valójában egy többoldalú kockázatkezelési eszköz, legfőképpen egy autentikus jogértelmezés. Az új eljárásjogi csomag nem változtat ezen a szabályozáson, az adójog a jogi kockázatokat gyakorlatiasan közelíti meg, nem foglalkozik azok definiálásával, azonban felállít egy eszközrendszert, ami e kockázatok kezeléséhez ugyan korlátolt, de mégis hatékony eszközt ad.
Varga Zoltán (egyetemi docens, ME ÁJK) a társadalombiztosítás pénzügyi kérdései címen megtartott előadásában a nyugdíjrendszer egyes pénzügyi jogi kérdéseivel foglalkozott. Az egyes nyugdíjjal kapcsolatos alapfogalmak rövid tisztázása után az előadó az 1998-as nyugdíjreformból indult ki. A reform lényege az volt, hogy a Világbank ajánlása nyomán az Országgyűlés tulajdonképpen kettéosztotta az addig egységes, kötelező nyugdíjrendszert. Megmaradt az addig is létező felosztó-kirovó társadalombiztosítási rendszer, azonban a reform beemelt egy tőkefedezeti pillért – a magánnyugdíjrendszert – a társadalombiztosítási rendszerbe. A befizetések egy része átcsoportosításra került az újonnan létrehozott pillérbe, így azonban a költségvetési hiány egyre növekedett az állami nyugdíjbiztosítási alapban. A magánnyugdíjrendszer felé támasztott várakozások nem váltak be, tovább nehezítette a nyugdíjrendszer helyzetét, hogy a 2010-es évekre a nyugdíjkorhatár küszöbére ért egy olyan generáció, amely még 20 év aktív foglalkoztatási jogviszonyt sem tudott felmutatni. További probléma volt a rendszerben, hogy 2010-re összesen 6 pénztár kezelte a tagok megtakarításainak 80%-át, ami oligopolikus állapotot eredményezett. 2010-ben már hitelekkel kellett pótolni az állami nyugdíjbiztosítási rendszerből hiányzó forrást. Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy mi történt az elmúlt 6 évben, nevezetesen, hogy 2017 végére a magánnyugdíjpénztárban maradottak vagyona átlagosan 70 százalékkal növekedett. Az állami nyugdíjrendszer kapcsán pedig felhívta a figyelmet arra, hogy a demográfiai tendenciák fiskális következményeire is figyelemmel kell lennie a jogalkotónak.
Rácz Dániel (ügyvéd, megbízott oktató, ELTE ÁJK) a digitális gazdaság adójogi vonatkozásairól tartott előadást, amelyet azzal kezdett, hogy jelenleg egy új ipari forradalom, a digitális gazdaság forradalma zajlik, amely többek között magában foglalja az elektronikus kereskedelmet, a felhő alapú szolgáltatások és a kriptovaluták elterjedését. Ezek az új digitális jelenségek az adórendszereket is radikális kihívások elé állítják, amelynek elsődleges oka, hogy a digitális gazdaság immateriális, mobilis javakra épül, és a különböző szolgáltatások nyújtása nem igényel fizikai jelenlétet egy adott országban. Fizikai jelenlét hiányában pedig a hatályos kettős adóztatási szabályok alapján a forrásországban nem keletkezik a forrásország részéről adóztatható jövedelem. További kihívást jelent annak megállapítása, hogy ezen szolgáltatások nyújtása során hol keletkezik az érték. Az előadó többek között kitért arra is, hogy mind nemzetközi, mind regionális szinten komoly munka folyik annak érdekében, hogy a nemzetközi adójog alkalmassá váljon az új kihívások kezelésére. A legjelentősebb szabályozási lépés az OECD BEPS riportja és ennek nyomán a Modellegyezmény szövegének módosítása, valamint a digitális gazdasággal kapcsolatos készülő Európai Uniós szabályozás.
Kecső Gábor (adjunktus, ELTE ÁJK) az arányos helyi közteherviselésről tartott előadást a vagyonadók körében. Rámutatott arra, hogy a vagyonadó, ami jellemzően helyi adó, a személyek jövedelméből kerül megfizetésre annak ellenére, hogy a vagyon adóztatására irányul. Adódhat tehát a szituáció, hogy nagy vagyoni értékű tulajdonnal rendelkező, ám alacsony jövedelmű személyeket súlyosan aránytalan; konfiskáló adó terhel. Ennek tárgyában több kúriai és alkotmánybírósági döntés is született, valamint a helyi adókról szóló törvényt is módosították. Ezen felül az előadó szemléletes módon összehasonlította a vagyon adóztatását a kisajátítással, amely során arra a következtetésre jutott, hogy a konfiskáló adóztatás akár az elkobzás fogalomkörébe is eshet, míg a kisajátítás során mindig teljes kártalanítás jár. Következtetésként azt állapította meg, hogy a vagyon adóztatása során elsődlegesen az adótárgy értékét és a fizetendő adó összegét kell összevetni, azonban a teherbíró képességet is minden helyzetben figyelembe kell venni, valamint egyedi jogvédelem is szükséges.
Simon István (egyetemi docens, tanszékvezető, ELTE ÁJK) a magyar pénzügyi alkotmányjog átalakulása címen megtartott előadásával zárta a konferenciát. Kiindulópontként felidézte Nagy Tibor professzor kutatási eredményeit a pénzügyek alkotmányos alapjainak köréből: a pénzügyi törvényhozási tárgyak beazonosítását és a pénzügyi alkotmányjog II. világháború utáni kialakulásának bemutatását. Mintegy ennek folytatásaként elmondta, hogy az Alaptörvény és a pénzügyi tárgyú sarkalatos törvények megalkotásával kialakult a magyar pénzügyi alkotmányjog, aminek része az Alkotmánybíróság esetjoga is. Az Alaptörvény a szabályozási technikáit tekintve, az elvek mellett konkrét tényállásokat (pl.: az adósságfék) is tartalmaz. Az új alkotmányos modell a demokrácia és a technokrácia (pl.: Költségvetési Tanács) intézményei hatáskörének új egyensúlyát, valamint az alapvető pénzügyi kérdések eldöntésének megváltozott szabályait tartalmazza. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az Alaptörvényben és a sarkalatos törvényekben szabályozott tárgyakról – pl. forint, családi adókedvezmény, a munkajövedelmek adóztathatóságának korlátai, a nemzeti vagyon szabályai, államadósságfék – kizárólag minősített országgyűlési többség birtokában lehet dönteni. A válsághelyzetben született Alaptörvény pénzügyi tárgyú szabályainak egyik lényeges célja a közösségi gazdálkodás fenntartható, észszerű kereteinek megteremtése, a nemzet – ami az Alaptörvényben alkotmányjogi fogalommá vált – létezéséhez szükséges anyagi alapok biztosítása, a későbbi generációk számára is. Az alkotmányos nemzetállam létezésének előfeltétele a terület és a népesség, korunkban is. Gondolkodva nemzetállami szuverenitásunkról, beláthatjuk, nincs könnyű dolgunk. A XX. századot épphogy túléltük; korunkban a globalizáció (pl.: a globális pénzügyi szabályozás és „kormányzás” intézményei), a digitális forradalom és az új népvándorlás olyan kérdéseket vetnek fel a pénzügyek alkotmányos kereteire vonatkozóan is, amelyekre nem könnyű választ adni.
Készítette: Bolvári Ferdinánd Mátéjoghallgató és Zsingor Andrásjoghallgató, a Pénzügyi Jogi Tanszék demonstrátorai. Lektorálták: az előadók.