Sikeres OTKA pályázatok az ELTE ÁJK-n
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az „OTKA K” jelű pályázatok között Dr. Somody Bernadette, az Alkotmányjogi Tanszék adjunktusa vezetésével működő, elsősorban az Alkotmányjogi Tanszék oktatóira és kutatóra, valamint más társtanszékek – így a Polgári Jogi Tanszék – oktatóira és kutatóira építő kutatócsoportot támogatta. A kutatás címe „Alapjogi jogalanyiság koncepciója” (azonosító jele: K 132713). A kutatás időtartama 48 hónapos, a kutatás célja az alapjogi jogalanyiság koncepciójának vizsgálata és az alapjogi jogalanyiságnak a jogalanyiságok rendszerében való rendszertani elhelyezésének elemzése elsősorban elméleti, alapkutatási eszközökkel. A megítélt támogatás összege 33 millió 960 ezer forint.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a fiatal, új kutatócsoportot szervező kutatók támogatását szolgáló „OTKA FK” jelű pályázatok között Dr. Hoffman István, a Közigazgatási Jogi Tanszék egyetemi tanára vezetésével, az Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszéke, Jog- és Társadalomelméleti Tanszéke, Polgári Jogi Tanszéke, Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszéke, továbbá az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara Fogyatékosság és Társadalmi Részvétel Intézet kutatóinak részvételével működő – interdiszciplináris jellegű – kutatócsoportot támogatta. A kutatás címe: „A nagykorúak cselekvőképességének korlátozása Magyarországon” (azonosító jele: FK 132513). A kutatás időtartama 36 hónapos. A kutatás célja, hogy a cselekvőképesség korlátozásának elméleti háttere mellett annak magyar gyakorlatát és ehhez kötődően a Ptk. újszerű eszközeinek érvényesülését is elemezzék és vizsgálják a jogtudományi mellett más tudományok (így a fogyatékosságtudomány és a szociológia eszközeivel) is. A megítélt támogatás összege 24 millió 607 ezer forint.
A kutatás főbb vonalait és irányait 2020. január elején egy közös, „Jogalanyiság, cselekvőképesség” című workshop keretében ismertetik meg a vezető kutatók a szélesebb szakmai közösséggel.