Újabb séta az ELTE főépületében

A séta során Dr. Gosztonyi Gergely, a Magyar Állam- és Jogtörténet Tanszék adjunktusa vezetésével a látogatók megtekintették többek között a Kari Tanácstermet, a Dékáni Hivatalt, a Pázmány Termet, az Aula Magnát, a kari könyvtárat a könyvritkaságokkal.
Kuriózumként a Rektori Kabinetben láthatták az ELTE eredeti méltóságjelvényeit is, így például az aranyozott ezüst, drágakövekkel díszített, különleges biztonsággal őrzött rektori pédumot, amelyet még Pázmány Péter adományozott 1635-ben az egyetemnek.
Miután az egyetemet a Várból Pestre költözették, 1805-től a mai Egyetem téren álló pálos kolostor épületében működött egészen 1890-ig, amikor a kolostor helyén egy teljesen új épületet emeltek. Elsőként a neoreneszánsz Szerb utcai rész készült el, majd a főépület: az árkádos palota, amely a barokk egyetemi templomhoz csatlakozik és stílusában is illeszkedik ahhoz. Az Egyetem tér 1–3. neoreneszánsz palotája a pesti belváros egyik ékköve lett. Ma az Állam- és Jogtudományi Kar tanszékei, valamint az ELTE vezetése működnek itt.
A nagy sikerre való tekintettel az épületlátogatási program folytatódik, a részletekről az ELTE Alumni szervezet honlapján lehet tájékozódni.
A rendezvény képei
A rendezvény képei
Egyetem téri épület, aula
Egyetem téri épület, aula
0
/
0






0
/
0