Jelentkezési lehetőség az ELTE 2021-es FDI Moot Court csapatába

2021.01.05.
Jelentkezési lehetőség az ELTE 2021-es FDI Moot Court csapatába
Megnyílt a jelentkezési lehetőség az egyetemünket a 2021-es FDI Moot Court-on képviselő csapatba. Az FDI Moot Court a legnagyobb és legrangosabb nemzetközi beruházásokkal kapcsolatos választottbírósági perbeszédverseny. 

Az ELTE ÁJK 2013 óta vesz részt a versenyen. A kar debütálása már 2013-ban nagyon jól sikerült, és a későbbi években is szép eredmények születtek. Legutóbb, 2020-ban a globális fordulóban a nyolcaddöntőbe jutott a csapat

Az FDI Moot alapja minden évben egy külföldi beruházással kapcsolatos komplex jogeset. Az FDI Moot Court a verseny témája, rendszere és követelményei alapján az egyik legjelentősebb nemzetközi perbeszédverseny, tekintve a megoldandó, feldolgozandó jogeset komplexitását, a csapatoktól elvárt kutatómunkát, a beadványokkal szemben támasztott követelményeket, illetve a szóbeli előadási és érvelési kompetenciákat.  Az FDI Moot alapvetően két részből áll. Az első, írásbeli rész keretében a csapatoknak el kell készíteni egy felperesi, illetve egy alperesi beadványt. A felperesi és alperesi beadványok benyújtását követően kerül sor a második, szóbeli szakaszra. A szóbeli szakaszban a csapatok több pre-mooton vesznek részt. Az egyik ilyen pre-moot a Budapest FDI Moot. E versenyek láncolatának utolsó állomása a Global Orals. 

A jelentkezés az innen letölthető felhívásban megjelölt módon történik. 

A jelentkezéssel, illetve az FDI Moot programmal kapcsolatos bármilyen kérdéssel kérjük, keressék Erdős István adjunktust (erdosistvan@ajk.elte.hu), az FDI Moot program vezetőjét.