Jubileumi interjúk IX. – Dezső Márta
Először egy kis fogalmi tisztázásra szeretném kérni. A Tanszék történetén végigtekintve azt látjuk, hogy három nevet is viselt: Közjogi, Magyar Államjogi és Alkotmányjogi Tanszék néven is említik. Mi az oka a háromszori névváltozásnak, mivel hozható ez összefüggésbe?
A tanszék többszöri névváltozásának jogtörténeti, elméleti és politikai aspektusai is vannak. Ha nagyon leegyszerűsíteném a választ, azt lehetne mondani, hogy a második világháború végéig a tanszék és a tárgy általános elnevezése a közjog volt, a szocialista érában az államjog, a rendszerváltozás előkészítésének idejétől pedig az alkotmányjog. Az egymást követő korszakok szerinti meghatározás azonban nem pontos, egyrészt a különböző elnevezések nem kötődtek pontosan a korszakhatárokhoz, másrészt a közjog római jogra visszavezethető fogalma az évszázadok alatt számos metamorfózison ment keresztül.Mindazonáltal az államszervezet felépítését és működését, az államszervek egymáshoz és az állampolgárokhoz való viszonyát szabályozó alkotmányjog a közjog komplex, átfogó fogalmának konstans elemét képezi. Legszorosabb értelemben pedig szinonimaként használták a két fogalmat, tehát a közjog alatt alkotmányjogot értettek. Pl. Kmety Károly Magyar közjog című, 1926-ban megjelent tankönyvében a következőket írta: „Amit mi itt magyar közjog vagy alkotmányjog név alatt összefoglalunk, ...”, vagy pl. Csekey István Magyarország alkotmánya című könyvében, 1943-ban így írt: az alkotmányjogot a közjog azon ágazatának nevezi, „amelynek tárgya az állam szerveinek jogállása, működése és hatásköre.”
Magyarországnak történeti alkotmánya volt az 1949. évi XX. törvény, az első kartális alkotmány elfogadásáig. A XIX. században, amikor a magyar közjog egyetemi oktatása kiteljesedett, az alkotmány-fogalom az államszervezeti kérdéseket szabályozó sarkalatos törvényekhez és a szokásjoghoz kapcsolódott. A XIX. század végén megjelent magyar közjogi tankönyvek tovább árnyalják a képet, példaként két klasszikus szerző tankönyvének alcímét érdemes összehasonlítani. Concha Győző két kötetes kiváló műve a Politika, amelynek I. kötete az Alkotmányjog alcímet viseli, Nagy Ernő főműve Magyarország közjoga, amelynek az alcíme az Államjog lett. Ebből az a következik, hogy bár a tanszék elnevezésében ritkán fordult elő, de a tárgy megnevezésére az alkotmányjog, valamint az államjog kifejezést is használták a II. világháború előtti közjogban, attól függően, hogy a tárgyat előadó professzor a közjogtudomány művelésének milyen irányát és módszerét vallotta magáénak.
A magyar közjogi hagyományokkal szakító 1949. évi szocialista, szovjet mintára készült alkotmány elfogadása után még évekig megmaradt az Alkotmányjogi Tanszék neve. 1954-ben politikai okokból, a mintaadó állam berendezkedésének megfelelően Államjogi Tanszékre változtatták meg a tanszék nevét. Az 1972. évi alkotmányreform eredményeként a rendszer korlátai között megújult az államjog oktatása is, megszűnt az egységes tankönyv kötelezettsége. 1973-ban jelent meg Schmidt Péter szerkesztésében a Magyar alkotmányjog c. egyetemi jegyzet, amely a tételes jog ismertetésén túl nagy hangsúlyt fektetett az alkotmányjogi szemlélet alakítására és az állampolgári jogok tárgyalására. Az alkotmányos rendszerváltozás, az 1989-es – polgári demokratikus elveken és értékeken alapuló – tartalmilag új alkotmány előkészítése során tanszékünk már Alkotmányjogi Tanszék néven szerepelt.
Kiket nevezne meg az alkotmány elfogadása előtti időkből, akiknek a működését a legjelentősebbnek tartja az alkotmányjog oktatásának történetében, és mit köszönhetünk nekik?
Concha Győző gazdag szellemi hagyatékkal ajándékozta meg a közjog és a politikatudomány művelőit. 1846 és 1933 között élt. Az egykori bencés diák, az alkotmányelmélet konzervatív felfogású professzora számos új elemmel – pl. az organikus államelmélet, a hatalommegosztás, az államtudományok rendszerezése területén – gazdagította a magyar közjogtudományt. A kiváló jogtudós mintegy három és fél évtizeden keresztül, 1892-től 1928-ig volt a Budapesti Tudományegyetem rendes tanára az Alkotmány és közigazgatás-politikai Tanszéken. Előtte húsz éven át, 1872–1892 között a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem tanáraként, közjogi műveivel már komoly elismerést szerzett. Ebből a korszakból érdemes kiemelni az MTA által kiadott kétkötetes, Újkori alkotmányok című művét, valamint a jelenben is gondolkodásra inspiráló, 1892-ben megjelent Az államhatalmak megoszlásának elvei c. értekezését. Kiemelkedő alkotása a Politika (I. Alkotmánytan) című, 1894-ben már budapesti tanársága idején publikált könyve, amellyel kiérdemelte az MTA nagyjutalmát. Széles körű, 63 évig tartó tudományos munkássága átfogta az államtan, a politika, az alkotmányjog és a közigazgatás-tudomány kérdéseit, eszméi hosszú időn át befolyásolták a hivatalos jogi felfogást és máig hatnak.
Concha Győző, a politika nyilvános tanára, az MTA tagja. Munkássága az államtudomány minden ágára kiterjedt.
Nagy Ernő a magyar közjogi (államjogi) dogmatika modernizálásában szerzett jelentős érdemeket, a pozitivista közjogi irányzat egyik prominens képviselője. Tanári pályája – évekig tartó lipcsei, berlini és párizsi tanulmányutakat követően – a nagyváradi jogakadémián indult, majd szintén a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen lett a közjog és a közigazgatási jog tanára 1902 és 1912 között. Concha Győzőhöz hasonlóan, kolozsvári tanársága után, már elismert tudományos teljesítmény birtokában jött a budapesti egyetemre. A közjogtudomány művelése terén azonban a két jogtudóst koncepcionális szembenállás jellemezte. A tradicionális történeti magyar közjog és az úgynevezett közjogi dogmatizmus összeütközése a szuverenitás kérdésében, illetve a Szent Korona-tan eltérő megítélésében csúcsosodott ki, ami viszontválaszos tudományos vitában manifesztálódott. Végül e kérdésben Nagy Ernő engedett, tankönyve későbbi kiadásainak bizonysága szerint. A Budapesti Tudományegyetemen abban az időben két tanszéken egyidejűleg oktattak alkotmányjogot: az első Közigazgatási- és közjogi Tanszéken Kmety Károly 1896-tól 1929-ig, a második, azonos elnevezésű tanszéken Nagy Ernő 1912-től 1921-ig oktatta a tárgyat. Fő műve a Magyarország közjoga (Államjog) egyetemi tankönyv, amelyet Budapesten, 1887-ben adtak ki. Hét kiadást ért meg, és megvalósította, amit szerzője azelső kiadás előszavában írt: „A jelen munka czélja elsősorban a magyar közjog kézikönyvét szolgáltatni.”
Tomcsányi Móric a közjogtudomány neves képviselője a két világháború között, az ún. közjogi provizórium időszakában volt a Budapesti Tudományegyetemen a közjog és a közigazgatási jog tanára, 1922-től 1945-ig. Olyan nemesi családból származott, amelynek tagjai jelentős feladatokat vállaltak a közéletben, ez a vonás rá is jellemző volt. A tudományban és az egyetemi oktatásban betöltött fontos szerepe mellett aktívan részt vett a tudományos közéletben, többek között francia és német–magyar szakmai egyesületek tisztségviselőjeként. Négy cikluson át, 1928-tól 1944-ig az Országgyűlés felsőházi tagjaként a közigazgatás reformjával foglalkozó, az alkotmányosság helyreállításáról, az államfői hatalom ideiglenes rendezéséről szóló törvénymódosítások és más fontos közjogi törvényjavaslatok előadója. Tudományos műveiben a közjoggal és a közigazgatási jog intézményeivel egyaránt foglalkozik, a közjogban a történeti-jogi iskola képviselője, a közigazgatási jogban a jogdogmatika következetes művelője. Munkásságában az alapjogok alanyi jogi jellegének hangsúlyozását pozitív vonásként még a szocialista államjog oktatói is kiemelték. A közjogi oktatásban alapvető jelentőségű volt az 1926-ban publikált Magyar Közjog: alkotmányjog című könyve, amelynek átdolgozott és bővített kiadása Magyarország Közjoga címmel 1932-ben jelent meg, és 1943-ig négy kiadást ért meg.
Tomcsányi Móric, a magyar közjog és közigazgatási jog nyilvános rendes tanára, az MTA tagja
Volt-e olyan tagja, illetve voltak-e olyan tagjai a Tanszéknek, akik személyesen vettek részt akár az 1949. évi XX. törvény, akár az Alaptörvény megalkotásában?
Beér János, aki 1949 és 1966 között vezette az Alkotmányjogi Tanszéket, aktív részese volt az 1949. évi XX. törvény megalkotásának. Vezető szerepet játszott a szocialista államhatalom szervezetét és jogrendszerét meghatározó 1949-es alkotmány kidolgozásában, amely radikálisan szakított a magyar közjogi tradíciókkal. Az alkotmány elfogadását követően rövidesen megjelent a Szabó Imrével közösen készített jegyzetük, A Magyar Népköztársaság Alkotmánya. Az 1949. XX. törvény magyarázata. A Magyar Alkotmányjog c. egyetemi tankönyvét 1951-ben publikálta, amely a közjogi oktatás szocialista átalakításának évekig az alapja volt. Beér János szerkesztésében, a társkarok oktatóival, Kovács István szegedi és Szamel Lajos pécsi professzorokkal közösen írt, valamennyi jogi kar által egységesen használt Magyar Államjog c. új tankönyv 1960-ban jelent meg, és négy kiadást ért meg mintegy másfél évtized alatt. A kézikönyvként is funkcionáló vaskos kötet a szorosan vett tananyagon kívül tudománytörténeti, összehasonlító jogi ismereteket is nyújtott, a szocialista hatályos joggal párhuzamosan bemutatta a nyugati „burzsoá” országok alkotmányos berendezkedését apró betűs részekben. Az ország joghallgatói innen szerezhettek ismereteket a polgári demokratikus államok alkotmányos intézményeiről, akkor tanulhatták meg, hogy érdemes az apró betűs részeket elolvasni.
Magyarország Alaptörvénye elfogadására 2011. április 25-én került sor, pontosan egy évvel a 2010. évi választásokat követően. Az alkotmányozás sajátos körülmények között ment végbe, az ellenzék nem vett részt a folyamatban, vitatván annak legitimitását. A kétharmados többséggel rendelkező kormánypártok képviselői dolgozták ki, valamint fogadták el az Alaptörvény szövegét az Országgyűlésben. Megalkotásában nem vettek részt a Tanszék oktatói.
Megemlíteném, bár direkt kérdés erre nem irányult, hogy az 1989. évi alkotmányos rendszerváltozás, a parlamentáris rendszert intézményesítő, jogállami alkotmány – formailag alkotmánymódosítás – előkészítésében viszont különböző módon: a szakbizottságok munkájában, tanulmányok készítésével, egyes szövegrészek kimunkálásával az Alkotmányjogi Tanszék valamennyi akkori oktatója aktívan részt vett.
Beér János, az Államjogi Tanszék vezetője 1949–1966 között
Milyen hatással volt a rendszerváltozás a tanszéken folyó oktatásra és kutatásra?
A rendszerváltozás új alapokra helyezte az alkotmányos berendezkedést, 1989-ben tartalmilag új, demokratikus elveken nyugvó, jogállami alkotmány született, bár ezt a változatlan struktúra és az alkotmány elnevezése nem tükrözte. Az alkotmányjog megújulása, élő joggá válása új tananyag készítését igényelte. A tanszéki kollektíva gyorsan reagált az új kihívásra, 1992-ben publikálta a Kukorelli István által szerkesztett Alkotmánytan c. tankönyvet, amely az alkotmányjog teljes és átfogó feldolgozására vállalkozott és öt kiadást ért meg. Az új tankönyv az alkotmányos intézményeket történetiségükben és nemzetközi összehasonlításban tárgyalta, tudományos nézeteket és alkotmányos értékeket is közvetítve. A jogi karok közül elsőként a tanszékünk gondozásában jelent meg új tankönyv, így hosszú ideig a többi jogi kar is ezt a könyvet használta az alkotmányjog oktatása során.
Az Alkotmánybíróság tevékenysége mind hangsúlyosabbá tette az alapjogok érvényesülését, továbbá az alkotmány módosításai, az alkotmányos intézmények kutatásának eredményei a tananyag átdolgozását, kiegészítését igényelték. Önálló kötetbe kerültek az alapjogokra vonatkozó ismeretek, és külön kötet foglalkozott az alapfogalmakkal, valamint az alkotmányos intézményekkel. 2002-ben jelent meg Dezső Márta, Fürész Klára, Kukorelli István, Papp Imre, Sári János, Takács Imre szerzőkkel, Kukorelli István szerkesztésében az Alkotmánytan I. tankönyv, amely a korábbi kötethez képest több új fejezettel bővült: pl. az alkotmányos rendszerváltozás jellemzőit, a magyar kormányzati rendszer történetét, a második kamarák szerepét feldolgozó részekkel, és amely 2004-ben a Kar Nívódíjjal kitüntetett tankönyve lett. A 2007-ben publikált átdolgozott kiadás tartalmilag az európai uniós csatlakozás hatásait és a nemzeti kisebbségek jogait tárgyaló fejezetekkel egészült ki, és a szerzőket tekintve is bővült, Somody Bernadette és Szegvári Péter társszerzőkkel.
Az Alkotmánytan II. Alapjogok c. tankönyv – Sári János műve – 2000-ben jelent meg, amely először dolgozta fel átfogóan, a magyar alkotmányjog szemszögéből az alapjogok témakörét. A kötet újszerűségét az adja, hogy az emberi és polgári jogok történeti és összehasonlító megközelítésén túl feltárja a magyar alkotmánybírósági gyakorlatból kikristályosodó dogmatikát, valamint bemutatja az alapjogok törvényi, különböző jogági szabályokban való megjelenését. A tankönyvet kétévenként újra kiadták, a kötet utolsó változata 2008-ban jelent meg. Ehhez az átdolgozott, margócímeket és tárgymutatót is tartalmazó, bővített kiadáshoz Somody Bernadette társszerzőként csatlakozott. Időközben az alkotmányjog három féléves tárgy lett, az alapjogok oktatása külön szemeszterbe került. Az Alaptörvény elfogadása óta most készülnek új koncepció alapján tankönyvek a Tanszék gondozásában.
Magyarország európai uniós csatlakozása a teljes jogrendszert – különösképpen a magyar alkotmányjogot – alapjaiban érintette. Már a csatlakozás évében 2004-ben megjelent az alkotmányjog új szemléletű oktatását segítendő A magyar alkotmányjog európai uniós forrásai című szöveggyűjtemény, amely az Európai Közösségek alapvető – alkotmányjogi szempontból releváns – jogi dokumentumaiból tartalmaz válogatást. A szöveggyűjtemény szerkesztői, valamint a 2006-ban publikált Magyar alkotmányosság az európai integrációban című tankönyv szerzői Dezső Márta és Vincze Attila. A magyar és az európai joggyakorlatot és jogirodalmat kritikailag feldolgozó, az uniós tagállamok jogi megoldásait összehasonlító könyv jelentősen bővített és stílusában is megújult második kiadása 2012-ben jelent meg. A Lisszaboni szerződésre és az Alaptörvény hatálybalépésére tekintettel indokolt kiegészítéseken túl, a kézikönyvként is használható kötet újat nyújt a feldolgozás módszerében és az ismeretek – weboldalas támogatással – kombinált közreadásában is.
A BA-képzésben résztvevő politológus hallgatók és az igazságügyi igazgatási szakos hallgatók számára készült a 2012-ben publikált, Az alkotmányos alapok című tankönyv, amelynek szerzői: Lápossy Attila, Pozsár-Szentmiklósy Zoltán, Somody Bernadette, Vissy Beatrix; szerkesztői: Pozsár-Szentmiklósy Zoltán, Somody Bernadette. Az áttekinthető, jól rendszerezett és strukturált tankönyv második átdolgozott kiadása 2016-ban jelent meg. Az Alaptörvény és az ahhoz kapcsolódó alkotmányjogi törvények főbb rendelkezéseinek bemutatása mellett a kötet elsődleges célja az, hogy áttekintést nyújtson az általános érvényű alkotmányos alapelvekről, értékekről és alapintézményekről.
2008–2012 között fokozatosan új oktatási módszert dolgoztunk ki az Alkotmányjogi Tanszéken, a gyakorlati órákon áttértünk az alkotmányjog tanításától addig idegen esetjogi oktatásra. A tantárgy mélyebb megismerését, a hallgatókat gondolkodásra, kreativitásra inspirálva, a jogszabályok alkalmazásán, a jogesetek megoldásán keresztül kívánjuk elérni. Emellett az alternatív és fakultatív tárgyak változatos, gazdag kínálata nyújt lehetőséget a hallgatók közjogi ismereteinek bővítésére.
A Tanszék oktatói között egészen a kezdetektől jelentős azon személyeknek a száma, akik különböző pozíciókban feladatot vállaltak a Kar vezetésében. Többek között Ön is hosszú ideig dékánhelyettesi feladatokat látott el. Megtalálhatjuk-e ennek valamilyen okát, vagy csak véletlenszerűen alakult ez így?
Egy szójátékkal élve válaszolhatnám, hogy a közjogászoknak a „köz” ügyei iránt bizonyára nagyobb az affinitása, azonban nem gondolom, hogy ez igaz lenne. Sokkal inkább személyfüggő, hogy ki, milyen motivációk alapján vállal feladatokat egy kisebb vagy nagyobb közösség érdekében. Mindazonáltal a közjogászok előtt – a tárgyuk sajátosságai alapján – jól ismertek (legalábbis elméletben) a szervezeti kérdések, az irányítási, vezetési viszonyok, amelyekre a kari vezetés szintjén is szükség van. Továbbá még egy nélkülözhetetlen elemet igényel az eredményes, sikeres kari vezetői tevékenység: az együttműködési készséget.
Az Alkotmányjogi Tanszék oktatói valóban jelentős számban vállaltak feladatokat a Kar vezetésében. Ez vonatkozik az elmúlt évtizedekre visszatekintve szinte valamennyi egyetemi tanár és docens tanszéki kollégára, valamint neves elődeinkre is. Utóbbiak közül néhány professzor kétszer is betöltötte a Kar dékánja tisztséget: Concha Győző 1901/1902-ben, valamint 1915/16-ban, Tomcsányi Móric 1929/30-ban, és 1941/42-ben. A második világháború után, a kartális alkotmány elfogadását követően: Beér János 1952/1953, Takács Imre 1973–1976 és Schmidt Péter 1980–1983 között volt a jogi kar dékánja. Prodékánként, dékánhelyettesként tevékenykedett Tomcsányi Móric 1942/1943, Takács Imre 1965-től 1968-ig, Kukorelli István 1988-tól 1989-ig, Fürész Klára 1992 és 2008 között, valamint jómagam 1998-tól 2010-ig.
A Tanszék mellett működő diákkörök nagyon jelentős tevékenységet folytatnak. Kérem, meséljen röviden ezek tevékenységéről.
A tanszéki közösség fontos része a doktoranduszok mellett a demonstrátori kört bővítő, az alkotmányjog, az emberi jogok, a közjog tudomány iránt érdeklődő, a diákköri tevékenységet vállaló hallgatók köre, a későbbi tudományos és oktatói utánpótlás potenciális bázisa. A közös államjogi és államigazgatási tudományos diákkörök 1971-es szétválása után az önállósult államjogi, későbbi nevén alkotmányjogi diákkörök aktív, kari és országos mércével mérve is eredményes tudományos tevékenységet folytattak. A diákkör első oktatói patrónusa Schmidt Péter volt, ezt a szerepet folyamatosan a fiatal kollégák vették át, akik valamennyien a diákkör egykori tagjai voltak.
A rendszerváltozást követően megnőtt az alkotmányjog gyakorlata és az alapjogok érvényesülése iránt is az érdeklődés, ezekre az igényekre reagálva, a tanszék ernyője alatt két diákköri csoport alakult. Fiatal oktatóként több mint két évtizede Papp Imre szervezte meg a Parlamenti, későbbi nevén Közjogi Kört, amely évekig a Parlamenti Levelek c. tudományos diáklapot, 2015-től a Közjogi Tükör című nívós kiadványt szerkesztette és publikálta. Több mint tíz éves múltra tekint vissza a Somody Bernadette által alapított és mentorált Alapjogi Tudományos Diákkör, amely a hallgatók kiváló dolgozataival, érvelési technikájuk, vitakultúrájuk magas színvonalával jellemezhető. A Közjogi Kör és az Alapjogi TDK korábbi kiemelkedő tagjai közül ma már többen a tanszék fiatal oktatói: Bodnár Eszter, Pozsár-Szentmiklósy Zoltán egyetemi adjunktusok, Vissy Beatrix és Lápossy Attila tanársegédek. Az Alkotmányjogi Tanszék mellett működő tudományos diákkörök rendszeresen részt vesznek az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, ahol hallgatóink hosszú évek óta sikeresen szerepelnek, számos első és különdíjakban részesülnek.
Az elmúlt évtizedekben az alkotmányjogi diákkörök egykori tagjai vagy mentorai több tudományág jeles képviselői lettek. Közülük ma kollégáink a magánjog professzorai: Király Miklós, Kisfaludi András, valamint korábbi vagy jelenlegi alkotmánybírók: Kukorelli István, Pokol Béla, Schmidt Péter, Szalay Péter.
Jelentős a Bibó István Szakkollégium és a Tanszék kapcsolata. Hogyan vesz részt a szakkollégium a Tanszék életében, hol kapcsolódik össze a történetük?
A kezdetektől, a Bibó István Szakkollégium alapításától folyamatos és eredményes az együttműködés az Alkotmányjogi Tanszékkel, ami három pillérre támaszkodik. A rendszerváltozás előtt alakuló Szakkollégium létrejöttét – ami abban az időszakban nem volt veszélytelen vállalás – a Kar akkori dékánja Schmidt Péter támogatta. A Szakkollégium igazgatóit hosszú éveken keresztül a Tanszék fiatal oktatói közül választották: Szemerei Péter, Papp Imre, Pozsár-Szentmiklósy Zoltán egykori, Milánkovich András a jelenlegi igazgató. Az érdemi tevékenység a közjogi műhely keretében valósul meg, amelynek vezetője az alapításától kezdve Kukorelli István. A hallgatók félévenkénti tudományos és oktatási terveik alapján készülnek, kurzusokat vesznek fel, elkészítik rendszerint nívós dolgozataikat, majd minden szemeszter után beszámolnak a műhelyt patronáló oktatókból álló bizottság előtt vállalásaik teljesítéséről. A tanszék tutorokat és oktatókat biztosít a kurzusokhoz a hallgatóknak. A közjogi műhely keretében folytatott igényes és eredményes munkában, a Közigazgatási Jogi Tanszékkel együttműködve Fazekas Marianna vezetésével, a közigazgatási jog iránt érdeklődő hallgatók is részt vesznek.
Végezetül azt kérdezem, hogy a Kar jubileumi évének megünneplésében milyen módon vettek részt az alkotmányjog területének képviselői, és miben látja Ön személy szerint ennek a szép ünnepnek a jelentőségét?
A jubileumi konferenciasorozat keretében, 2017. szeptember 15-én került sor az Alkotmányjogi Tanszék által szervezett „Ki viszi át az alkotmányosságot? Alkotmányosság és az Alaptörvény gyakorlata” című konferenciára, amelyre a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara Alkotmányjogi és Jogelméleti Tanszékeinek munkatársait hívtuk meg. A két kar oktatói kritikai elemeket is tartalmazó színvonalas előadásaikban európai kontextusban, jog- és alkotmányelméleti, valamint gyakorlati aspektusból vizsgálták az alkotmányosság kérdéseit, az Alkotmánybíróság és a rendes bíróságok alapjogvédő tevékenységére fókuszálva. A konferenciáról részletes beszámoló olvasható a kari honlapon, amelyet Bedő Renáta a Tanszék doktorandusza készített.
A jubileumi év tartalmas rendezvénysorozata, az ország más jogi karainak társtanszékeivel közösen szervezett konferenciák, a készülő jubileumi konferenciakötet, az exkluzív kartörténeti kiadvány, a tudományterület- és oktatástörténet prezentálása azt gondolom, méltó megünneplése a Kar alapítása 350. évfordulójának. Számomra felemelő érzés, tiszteletet ébreszt és felelősséget, elkötelezettséget jelent, egy évszázadok óta folyamatosan oktatási tevékenységet folytató, nagy múltú egyetem gazdag szellemi hagyatékkal rendelkező karának a közösségéhez tartozni. Bízom benne, hogy az Állam- és Jogtudományi Karon az oktatók egymást követő generációi értékteremtő munkájukkal, kiváló oktatói és tudományos teljesítményeikkel állják a nemzetközi versenyt, és utódaink ötven évenként büszkén ünneplik a Kar alapításának jubileumát.
A beszélgetőtárs Rácz Anna volt.