LLM évnyitó
A Jogi Továbbképző Intézet (JOTOKI) által szervezett képzés tanévnyitóján Király Miklós professzor úr, a JOTOKI igazgatója, Gellérné Lukács Éva, a program akadémiai koordinátora és Udovecz Ákos, a Nemzetközi Iroda vezetője üdvözölte a jelölteket. A délután kezdődő oktatási programban az első előadásokat Sonnevend Pál dékán úr és Somssich Réka dékánhelyettes asszony tartották.
Az LLM program hibrid formában, részben hallgatói jelenléttel, részben online részvétellel működik. A képzés során gondot fordítunk a tudományos és gyakorlati ismeretek oktatásának egyensúlyára. Az ELTE ÁJK oktatóin kívül gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező kollégák is tartanak előadásokat, akik közül Kara Pálnak, a MOL vezető jogi tanácsadójának a mesterképzésben végzett munkájáért a Kar 2024-ben Pro Facultate Emlékérmet adományozott. Külföldi oktatóink is több éve tartanak nálunk előadásokat, például Declan Walsh professzor, az írországi University College Cork dékánhelyettese versenyjogi témát oktat, vagy William Brydie-Watson, az UNIDROIT jogi munkatársa pedig nemzetközi biztosítási jogi kérdéseket.
Az LLM képzésben résztvevő hallgatókat ösztönözzük a karon folyó oktatási életben való aktív részvételre. Önkéntes alapon beiratkozhatnak az Erasmus hallgatók számára elérhető kurzusokba is. Emellett az LLM képzésbe beiratkozott hallgatóinknak lehetőséget biztosítunk arra, hogy a végzés után a legmagasabb színvonalú mestertézisek rövidített változatát megjelentethessék a kar évente megjelenő, idegen nyelvű folyóiratában, az Annalesben.