Nyerő párosok IX. – Sulyok Katalin és Buda Zolta

2023.05.12.
Nyerő párosok IX. – Sulyok Katalin és Buda Zolta
Interjúsorozatunkban olyan oktató és hallgató párosokat mutatunk be, akik többéves együttműködésük során a legmagasabb elismeréseket érték el akár nemzetközi, akár hazai szinten. A kilencedik beszélgetés résztvevői Dr. Sulyok Katalin, a Nemzetközi Jogi Tanszék adjunktusa és Buda Zolta, Karunk doktorandusz hallgatója, a Nemzetközi Jogi Tanszék tanársegédje.

Buda Zolta 2020-ban végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar jogászképzésén, jelenleg tanársegéd és PhD-hallgató a Nemzetközi Jogi Tanszéken. A Jessup nemzetközi jogi perbeszédversenyen három alkalommal is képviselte Karunkat, a 2019. április 6-án, a washingtoni döntőben világbajnoki címet szerzett csapat tagjaként az amerikai Columbia Egyetemet maguk mögé utasítva szereztek első helyezést. A Kar vezetése hallgatói tevékenységét Hajnóczy-díjjal és két alkalommal Pro Jurisprudentia Practica kitüntetéssel jutalmazta. Felkészítő tanárként működik a Jessup csapat hallgatói mellett. Kutatási területe a nemzetközi jog és a modern technológiák kapcsolata.

Dr. Sulyok Katalin a Nemzetközi Jogi Tanszék adjunktusa, 2016 óta tanít az ELTE ÁJK-n. Jogász diplomája mellett biológusi BSc-diplomát is szerzett egyetemünkön, majd LL.M-fokozatot a Harvard Egyetemen. Hosszú évekig társfelkészítője volt a Telders és a Jessup nemzetközi jogi perbeszédversenyeken részt vevő csapatainknak, így a világbajnok Jessup csapat felkészítésében is. 2018-ban elnyerte a Pro Dissertatione Iuridica Excellentissima díjat, amely az MTA Jogtudományi Intézet által kétévente a legkiválóbb jogtudományi disszertációnak odaítélt elismerés. 2019-ben a genfi székhelyű, legrégebbi nemzetközi jogi szakmai szervezet, az Instute de Droit International Wheaton-díját is elnyerte, amelyet kétévente adnak át a legszínvonalasabb angol, német, francia, spanyol vagy olasz nyelven írt nemzetközi környezetjogi disszertációért. Ugyanebben az évben Pro Jurisprudentia Practica Emlékérmet kapott az ELTE ÁJK-n, perbeszédverseny-felkészítői tevékenysége elismeréseként. Kutatói munkájában leginkább a természettudomány eredményeinek jogi alkalmazásai foglalkoztatják. Doktori értekezését a Cambridge University Press publikálta 2021-ben.


– Kata, a biológus és a jogász képzést egyszerre végezted az ELTE-n. Hogyan alakult ki ez a párosítás?

Sulyok Katalin: A biológus szakot kezdtem először, mivel már a gimnáziumban is biológusnak készültem, biokémia tagozatra is jártam gimnáziumban. A biológusi oktatóim segítségével azonban a második egyetemi év végén rádöbbentem, hogy azok a kérdések, amelyek engem leginkább érdekelnek – főként az ökológia területén, közelebbről, hogy mihez is kezdünk az ökoszisztémák romlásával kapcsolatosan összegyűlt tudományos bizonyítékok alapján –, azokra a jog tudománya tudna csak választ adni. Ezért párhuzamosan jogi tanulmányokba kezdtem. 

– Mi az a terület, ahol ennek a kettőnek az előnyei összetalálkoznak, miben tudod leginkább kamatoztatni ezt?

S.K.: A környezetjog nagyon evidens választás volt a számomra, először az egészséges környezethez való jog lehetséges, természettudományosan is megragadható jogi tartalmáról írtam OTDK-nyertes dolgozatot, majd később, a PhD-kutatásom is arról szólt, hogy a természettudomány eredményeit a nemzetközi bíróságok hogyan tudják felhasználni, egyáltalán felhasználják-e, és ha igen, akkor hogyan tud egy természettudományban nem jártas, jogász végzettségű bíró olyan döntést hozni, amely tudományos értelemben is megalapozott.        

– Mi vonzott a nemzetközi jog területe felé?

S.K.: Hallgató koromban én is részt vettem csapattagként a Jessup nemzetközi jogi perbeszédversenyen, és mivel a környezetvédelmi jog nagyrészben nemzetközi jogi szabályokra épül, ezért a nemzetközi jog világa felé terelődött a figyelmem. A PhD-kutatásomhoz már nemzetközi jogi témát választottam, doktori kutatásom során az érdekelt, hogy hogyan lehetne még jobban ötvözni a természettudományt és a jogtudományt a nemzetközi bíróságok környezeti gyakorlatában.   

– A hallgatókkal milyen területeken foglalkozol még a szigorú értelemben vett oktatáson, illetve a Jessup versenyre való felkészítésen kívül, és ebből mi az a tevékenység, ami a legközelebb áll hozzád?

S.K.: Vállalok OTDK-témavezetéseket, és sokat foglalkozom a környezetjog tantárggyal, ami önálló, kötelező tárgy lett negyedéven, és aminek az általános részét én taníthatom, így ennek kapcsán szakdolgozó, évfolyamdolgozó hallgatókkal is foglalkozom. A Jessup és Telders perbeszédverseny csapat felkészítésében is évekig részt vettem, de mivel most kisgyermekeim vannak, ezt jelenleg nem tudom aktívan végezni.

– Zolta, miért döntöttél úgy annak idején, hogy joghallgató leszel, és miért az ELTE ÁJK-t választottad?

Buda Zolta: Alapvetően két okból döntöttem a jog mellett. Az egyik, hogy a gimnáziumi éveim alatt meggyőződésem volt, hogy a reál tárgyakból gyengébb vagyok, az így fennmaradó opciókból pedig a jogász diplomában láttam a legtöbb lehetőséget, hiszen azzal sokfelé el lehet indulni. A jog mellett egyébként a pszichológia volt még versenyben, de végül mégis a jogot jelöltem meg első helyen. A másik motiváló tényező az volt, hogy amikor döntenem kellett, akkor a bátyám még szintén éppen itt tanult, és ez megerősítette bennem az elhatározásomat. 

– Mi érdekelt abban az időben, amikor hallgató voltál, mennyire volt egyértelmű a számodra, hogy a nemzetközi jog területén fogsz kikötni?

B.Z.: Egyáltalán nem volt egyértelmű, és olyan nagyon kiemelkedően a jognak egy területe sem érdekelt. Bár az egyetemen az ember megkapja a lehetőséget arra, hogy nézelődjön, belekóstoljon különböző területekbe, a probléma az, hogy ezzel a lehetőséggel a hallgatók nagy része nem él, és természetesen én is ebbe a táborba tartoztam. Az első három évben csak a kötelező tanulmányi feladatokat teljesítettem, így nem túlzás azt mondani, hogy ezek az évek nem sokban járultak hozzá a szakmai előmenetelemhez. Számomra egyértelműen a perbeszédversenyezés nyitotta ki a kapukat, és mutatta meg, hogy egyébként van mélység az egyetemi években azon túlmenően is, hogy megpróbáljuk teljesíteni a kötelezőt. 

– Amikor viszont a Jessupra szóló felhívás eléd került, úgy gondoltad, hogy ezt megpróbálod?

B.Z.: Igazából nem is a felhívás került elém, hanem Surjányi Dávid vagy Pap Dániel nevével találkoztam először, akik egyéniben nagyon előkelő helyeken végeztek a versenyben. Az eredményükről beszámoló hír szalagcíme ragadott meg, ami arról szólt, hogy ők a világ legjobb szónokai között vannak, ami határozottan felkeltette az érdeklődésemet. Úgy gondolom, a hétköznapi ember számára kevés olyan lehetőség adatik, ahol globális szinten tudja összemérni magát a versenytársaival. Szerintem elképesztő, hogy bármelyik, az ELTE-re járó joghallgatónak lehetősége van arra, hogy jelentkezzen a csapatunkba, és ha bekerül, akkor tényleg elmondhatja, hogy az egész világgal versenyez, amibe beletartozik a Harvard, a Yale, Oxford, és még sorolhatnám. Ha pedig győzöl, akkor te vagy a legjobb a világon. Létezik ennél jobb érzés?

– Az ehhez szükséges szintű angol nyelvtudást hogyan szerezted meg?

B.Z.: A közoktatásban megszerezhető angoltudás mellett természetesen jártam magántanárhoz, de nagyjából 16 éves korom óta nem tanulom a nyelvet. Cserébe viszont rengeteg tartalmat fogyasztok angolul, és azt gondolom, hogy a nyelvtanulásnak ez a kulcsa. Teljesen mindegy, hogy heti hány nyelvórát vesz az ember, amíg nem valósul meg az immerzió – akár azzal, hogy az ember külföldön élve rákényszerül a nyelv használatára, akár azzal, hogy itthon próbálja meg emulálni ezt a környezetet. 

– Végzett jogászként merre vitt az utad, és ezt mennyire befolyásolta a Jessup perbeszédverseny elért világbajnoki győzelmetek?

B.Z.: Több mindennel is megpróbálkoztam. Voltam ügyvédjelölt, emellett Dr. Korom Veronika (ESSEC Business School) mellett tevékenykedtem kutatási asszisztensként, illetve megpróbálkoztam a jogi diplomától egészen távoli területen is az önkiteljesedéssel. Végül egy egészen váratlan lehetőség talált meg tavaly tavasszal, amikor Sonnevend Pál dékán úr felhívott, és megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem visszajönni a Nemzetközi Jogi Tanszékre tanársegédként. Nem sokat gondolkodtam a válaszon. A tanársegédi pozíció mellett pedig jelenleg PhD-hallgató is vagyok az egyetemen, tehát túlzás nélkül lehet azt mondani, hogy a Jessup meghatározó hatással volt a karrieremre.

– Mivel foglalkozol a jog területén belül, mivel szeretsz leginkább foglalkozni?

B.Z.: A mindennapokban kifejezetten érdekel a technológia, a szabadidőmben szeretek ebben a témában olvasni, programozni, valamint általánosságban érdekel, hogy milyen utak, lehetőségek és veszélyek állnak az emberiség előtt az exponenciális technológiai fejlődés ösvényén. Nem meglepő tehát, hogy a PhD-tanulmányaimmal is az a célom, hogy ötvözni tudjam a joggal és a technológiával kapcsolatos érdeklődésemet: arra a kérdésre keresem a választ a kutatásaimban, hogy hogyan lehet a nemzetközi jog alkalmazásába bevonni a modern technológiákat, ezen belül is pedig kifejezetten érdekel, hogy az adatelemzés, gépi tanulás, mesterséges intelligencia és egyéb kapcsolódó technológiák hogyan hasznosíthatók a nemzetközi jogi eljárásokban.    

– Hol tudott összekapcsolódni a ti utatok, és hogyan ismerkedtetek meg?

S.K.: Zoltával akkor találkoztunk először, amikor eljött a Tanszékre felvételizni a Jessup csapatba még 2017-ben, amelynek egyik felkészítője voltam abban az évben. Oktatóként a Jessup során az egyik legnagyobb élmény azt megtapasztalni, hogy hogyan is találjuk meg a következő év csapattagjait. Amikor bejönnek a terembe, akkor még nem tudjuk, hogy pontosan melyik jelentkezőkből lesz az év végére akár világbajnok is. Ezt az utat végigkövetni, hogy mennyi mindent és milyen gyorsan képesek elsajátítani a legtehetségesebbek, nagyon nagy élmény. 

– Amikor Zolta jelentkezett a Jessup csapatba, mennyire volt egyértelmű az, hogy esélyes a részvételre?

S.K.: Zolta amolyan csiszolatlan gyémánt volt. Látszott rajta, hogy nem készült fel a válogató beszélgetésre, hiszen alapvető kérdésekre sem tudta a választ. Ettől mi is kicsit frusztráltak lettünk, és utolsó esély jellegű kérdésként feltettünk neki egy nagyon alapvető kérdést, nevesül azt, hogy melyek a nemzetközi jog forrásai, tehát a Nemzetközi Bíróság – amelynek az eljárását a versenyben modellezzük – milyen jogforrások alapján hozhat döntést. Zolta erre is azt válaszolta, hogy nem tudja. Végső elkeseredésemben megkérdeztem tőle, hogy ha magára hagynánk ebben a teremben pár percre, akkor hol nézne utána a válasznak. 

– Milyen választ adott végül a kérdésre?

S.K.: Elgondolkodott, és azt mondta, hogy a bíróságot létrehozó alapító okiratban (statútumban) nézné meg, mert mivel a bíróság a források alapján dönt az elé kerülő kérdésekben, ezért ott ezek bizonyosan meg vannak határozva. Ez pedig történetesen a tökéletes válasz a kérdésre. Nagyon meggyőző volt, hogy nagy nyomás alatt, harmadéves korában, nemzetközi jogi tárgyi tudás nélkül is nagyon jogias és a lehető leglogikusabb választ adta egy nagyon kiélezett helyzetben. Ez a képesség nagyon fontos kvalitás a perbeszédversenyzőknél is. Láttuk Zoltán, hogy nagyon jó idegrendszere van, nem könnyű kizökkenteni a nyugalmából.     

B.Z.: Nyilván ez alkati kérdés is, én alapvetően nyugodt természetű vagyok. Fontos, hogy a verseny során sokszor kerülünk olyan szituációba, hogy csak egy lehetőségünk van megadni a jó választ. Nekem a Jessup nagyon sok önbizalmat adott, a kari válogatón még azért nem izgultam, mert nem vettem annyira komolyan. Ahogy teltek az évek és emelkedtek a tétek, nőtt a tapasztalat és az önbizalom is, ezért tudtunk a versenyen kiélezett helyzetekben is jól teljesíteni, hideg fejjel.  

– Mit jelent egy joghallgató életében az, hogy részt vehet egy ilyen világversenyen, és nemzetközi színtéren mondhat perbeszédet?

B.Z.: A legfontosabb, amit mindenkinek meg kell értenie, hogy bár ez egy nemzetközi jogi perbeszédverseny, valójában nem kizárólag a nemzetközi jogi érdeklődésű embereknek ajánlott. Azt szokás mondani, hogy ez a verseny egy eszköz arra, hogy az ember egy nagyon sajátos és széles körű skillset-et elsajátítson. Ennek nincs sok köze ahhoz, hogy mi az alapul fekvő jog, az csupán a vezető anyag. Amit az ember egy év készülés alatt magára vesz, az maximálisan átültethető más jogterületekre. Az ember megtanul kutatni, ami a mai világban elképesztően fontos dolog. A jövőben az emberek sikerességének egyik kulcsa az lesz, hogy ki tud jó kérdéseket feltenni, és a verseny ehhez nyújt gyakorlati tapasztalatot. Amit kikutattunk, azt pedig le is kell írni, tehát a legal writing területén is rengeteg hasznos tudást elsajátítunk, amit egyébként amerikai egyetemeken külön kurzusként oktatnak. Aki például nemzetközi praxisban fog dolgozni a diplomaszerzés után, annak mindenképpen érdemes ebbe belekóstolnia. A szóbeli prezentációs készségek fejlesztéséhez természetesen nagyban hozzájárul a verseny, valamint az analitikus gondolkodás elsajátításához is. 

S.K.: Az egyetemen leginkább az írott jog (law in books) elsajátítására van lehetőség. Itt azonban a „law in action” végre hangsúlyos szerepet kap, vagyis az, hogy valójában hogyan működik a jog vagy egy jogi probléma megoldása, a jogi érvelés. Ez rengeteg munka, a hallgatók általában heti negyven órában foglalkoznak a felkészülés során a jogi kutatással érveléssel, „learning by doing” módon elsajátítva a legfontosabb készségeket. A perbeszédverseny arra ad lehetőséget a hallgatóknak, hogy végre kilépjenek a saját komfortzónájukból, hiszen Washington D.C.-ben, a világdöntő utolsó fordulójában már 700 ember előtt kell a döntősöknek negyven percig jogi érvelést előadniuk angolul, egy döntően valódi nemzetközi bírákból álló bíróság előtt. Erre kevesen érzik magukat képesnek a felvételi beszélgetés pillanatában, de a legjobbak képesek lesznek rá egy év készülést követően.

– A felkészítők, közöttük Zolta is, hol tudják megtanulni a coach-olás fortélyait, önmagában elegendő ehhez az, hogy valamikor ők maguk is részt vettek versenyen?

B.Z.: Nekem van egy olyan előnyöm, hogy én nemrég még hallgató voltam, tehát abszolút látom még, hogy a hallgatók oldaláról milyen ez a verseny. Ezt kell tudnom alkalmazni, és beépíteni a felkészülés folyamatába, ez egy jó kiindulópont tud lenni. Az kétségtelen, hogy más ez a helyzet, és ezért másfajta mindset-et igényel a felkészítés. Én szeretek versenyezni, ilyen a személyiségem, ezért a versenyek során rendre komoly elvárásokat fogalmaztam meg magammal szemben. A siker mérőszámának a helyezést gondoltam, de ez nem feltétlenül lesz jó hozzáállás, ha az ember már felkészítőként szerepel, és nem maga versenyez. Tapasztalat és érettség kell ezekhez a nézőpont váltásokhoz, és ezen a területen még nekem is van tanulnivalóm. Szerencsére Kajtár Gábor tanár úr egy remek példa előttem, és elképesztő hozzáadott értékkel jár az én munkám során is, hogy most már oktatóként is látom, hogy ő hogyan végzi ezt a fajta munkát lassan tizenöt éve. Azt gondolom, hogy az ő módszerei már egészen közel járnak az optimálishoz. 

S.K.: Öröm nézni Zolta munkáját a felkészítésben, mert jól csinálja. Jó látni, amikor egy egykori versenyző vissza is szeretne adni abból, amit ő kapott, az utána érkező versenyzőknek. Felkészítő koromban engem is nagyon motivált, hogy mások is részesülhessenek abból az útból, amit én magam bejártam. Nagy élmény segíteni a hallgatókat ennek az egésznek a komplexitását megérteni és megélni, mert a versenyeken megoldandó jogi probléma mindig annyira összetett, hogy nincs egyetlen helyes válasz az aktuális jogi kérdésre. A felkészítő mindig látja, hogy a csapat honnan hová jutott el, még akkor is, ha az eredmények ezt nem is mindig tükrözik vissza, hiszen sok tényező játszik közre a versenyen végül elnyert helyezésben.

– Nemcsak lexikai tudást kell átadnotok, hanem pszichésen is fel kell készíteni a versenyzőket. 

B.Z.: Igen, ez a legnehezebb része, és itt mondhatom azt, hogy körbeértünk, hiszen azzal kezdtük ezt a beszélgetést, hogy amikor jelentkeztem az egyetemre, akkor volt egy pszichológiai érdeklődésem is, ez pedig ebben a tevékenységben gyakorlati alkalmazást is nyer. Felkészítő tanárként jön rá az ember arra, hogy nincs egy olyan megoldás vagy metódus, ami mindenkinek megfelelő, ami mindenkire nézve alkalmazható. Nagyon különböző karakterű versenyzők vannak, és az embernek nagyon adaptívnak kell lennie a megközelítéseiben. Én ebbe még épp csak, hogy belekóstoltam.

S.K.: Ez nemcsak nehézség, hanem épp ez az, amiért ezt soha nem lehet megunni. A csapattagok is minden évben mások, nem csak a megoldandó jogeset. Mindenkinek más a saját stílusa, ezért nincs egy ideális agent, tehát maga a célpont is változó, de a kiindulópont is teljesen más mindig. Mindenkinek más a nehézsége, máshová tud eljutni, és mással lehet motiválni. Nagyon sokat számítanak a személyiségvonások, hogy ki, milyen bíróra hogyan reagál, hogyan viselkedik ösztönösen, amikor a bíróság kekeckedik vele, hogyan tudja kezelni, ha azt érzékeli, hogy a bírák nem figyelnek rá. Tehát a felkészítés nagy része személyes coaching. Annyi időt töltünk együtt a felkészülés során, hogy lehetetlen is lenne, hogy ne foglalkozzunk az emberi oldallal. 

– Miben valósul meg a kettőtök együttműködése?

S.K.: A Jessup versenyen eltöltött közös évek után tavaly óta Zolta PhD-társtémavezetője lettem Sonnevend Pál dékán úr mellett, mivel Zolta doktori kutatási területe, a jog és technológia kapcsolata nagyon hasonló kérdéseket vet fel, mint a jog és természettudomány kapcsolata. A Tanszéken most kollégák is vagyunk, hiszen Zolta tanársegédként csatlakozott a tanszéki közösséghez.

– Zolta, miért szeretsz együtt dolgozni Katával?

B.Z.: Kata az egyik leginspirálóbb személyiség, fiatal oktató ezen az egyetemen, de mondhatom azt is, hogy Magyarországon is, ahogy azt az eredményei jól példázzák. Ezen túlmenően Kata közel van azokhoz a problémákhoz, amelyekkel én napi szinten találkozom, tehát amikor mondjuk összefutunk két óra között, akkor én rendre tudok fordulni hozzá olyan gyakorlati kérdésekkel, amelyekkel pár éve valószínűleg ő is szembe találta magát, és számomra hatalmas segítség, hogy van valaki, aki átérzi és tudja, hogy mik azok a problémák, amelyekkel egy fiatal oktató szembe találja magát. Arról nem is beszélve – és szerintem ez az, ami talán egy kicsit elhallgatott része az ilyen fajta együttműködéseknek –, hogy az akadémia egy nagyon veszélyes útvesztő tud lenni, ha az ember nem tudja pontosan, hogy mit is szeretne csinálni. Kata rengeteg mindent megtapasztalt ezen a téren is – mondhatjuk, hogy kitaposta az utat valamilyen szinten az őt követő generációknak is. Hogy csak egy példát említsek: Kata a Harvardon tanult, oda bekerülni viszont nyilván egy többéves tervezési folyamat eredménye, nem egy hasraütésszerűen meghozott döntésé. Ha valaha szeretnék én is ebbe az irányba tovább menni, akkor nem kell mindent a nulláról kezdenem, hiszen már van kitől megkérdeznem azt, hogy mivel tudom maximalizálni a bekerülési esélyeimet.

– Kata, a te számodra ez a sok fajta segítség teljesen természetes, vagy van valami plusz Zoltában, ami még inkább arra ösztönöz, hogy támogasd őt?

S.K.: Az elmúlt évek közös munkája megerősített engem abban, hogy Zolta nemcsak kiemelten tehetséges, de hihetetlen mennyiségű munkát sem sajnál beletenni az eredmények elérése érdekében. A perbeszédversenyek sok kihívását és örömét csináltuk végig közösen már. Bármikor lehet számítani rá, és ezzel kiérdemelte, hogy én is támogassam őt, amiben csak tudom. 

– Rengeteg külföldi lehetőség áll a hallgatóink előtt és előttetek is. Mi az, ami miatt mégis az itthoni oktatás és az ELTE mellett tettétek le a voksotokat? 

S.K.: Nagyon sok lehetőségünk van arra, hogy külföldre menjünk konferenciákra, tudományos együttműködésekben dolgozhatunk, de itthon is lehet nemzetközi konferenciákat szervezni, egyre inkább nemzetközivé válik az itthoni akadémiai élet is, és az ELTE ebben minden támogatást megad. Sok időt töltöttem vendégkutatóként külföldön, ezeket a lehetőségeket most még itthonról is nagyon jól ki lehet használni.

B.Z.: Korán van még ahhoz, hogy biztosan kijelentsem, hogy hol leszek pár év múlva. Néha a külső körülmények is belejátszanak abba, hogy hol köt ki az ember. Biztosan lesz még külföldi fejezete az életemnek, ha máshogy nem, akkor egy LL.M-képzés formájában. De hogy ez a külföldi fejezet csak egy tízoldalas kis kitérő lesz vagy egy hosszabb epizód, azt majd a jövő eldönti.


A beszélgetőtárs Rácz Anna volt.
Többi nagyinterjúnk itt olvasható