Korábbi pályázatok

Erasmus tanulmányút pótpályázat 2020/2021

Pótpályázati felhívás a 2020/2021-es tanév tavaszi félévére, Erasmus tanulmányútra pályázó ÁJK-s hallgatóknak.

2020.09.14.
Erasmus tanulmányút pótpályázat 2020/2021
Erasmus program keretében a 2020/2021-es tanévben is kétféle módon van lehetőség külföldi egyetemen tanulni: támogatott/ösztöndíjas vagy label/önköltséges státusszal. A magas kari létszámkeretnek köszönhetően nagy számú ÁJK-s hallgató külföldi tanulmányát tudjuk ösztöndíjjal támogatni, így különösen érdemes idén pályázni.

Az itthon elnyert tanulmányút akkor valósítható meg, ha a partner egyetem fogadja a hallgatót, amit rendszerint az általa kiadott „Fogadó nyilatkozat”-tal erősít meg. 

Kik nyújthatnak be pályázatot?

Pályázatot az az ÁJK-s hallgató nyújthat be, aki:

  • Erasmus tanulmányútra még nem kapott támogatást, vagy ha igen, akkor eddigi Erasmus tanulmányútja(i), szakmai gyakorlata(i) és a mostaninak az összesített hónapszáma nem haladja meg képzési szintenként (bachelor, master, PhD) a 12 hónapot, osztatlan jogász képzés esetén a 24 hónapot.
  • A Kari Erasmus szabályzatban foglaltaknak megfelel (ld. ELTE SZMSZ HKR 222 §),
  • Az utolsó teljesített félévnél szereplő kumulált átlaga nem kevesebb, mint 3,0 (pontszám a tanulmányokért 3,5-től jár!)
  • A megpályázott egyetem Erasmus oktatási nyelvéből legalább középfokú (B2) igazolható nyelvvizsgával rendelkezik – ellenőrizze a megpályázott egyetem nyelvi követelményét, milyen szintű és milyen nyelvvizsgát fogad el, mivel tanulmányútját nyelvtudása miatt megvétózhatja a fogadó egyetem. A megpályázott hely elnyerése esetén központi, kötelezően kitöltendő nyelvi tesztet kap a hallgató.
  • Előny, ha a megpályázott egyetem Erasmus oktatási nyelvéből igazolható szaknyelvi ismerete van (elfogadható a fogadó egyetem Erasmus oktatási nyelvén teljesített minden jogi kurzus),
  • Külföldön végzett Erasmus tanulmányaival az itthoni tanulmányi kötelezettsége legalább egy részét ki tudja váltani (ld. Erasmus mobilitási alapelvek, kari Erasmus Ügyrend); Erasmus tanulmányai során teljesített kurzusait kérelem alapján itthoni kreditekkel, átszámított érdemjeggyel számítják be itthoni tanulmányaiba.
  • Ha Erasmus tanulmányútját követően záróvizsgázna, a záróvizsgára való jelentkezés időpontjáig le tudja zárni Erasmus tanulmányait, a Transcript of Records leadásával.
  • Erasmus tanulmányi évében a kar aktív, regisztrált hallgatója.
  • Vállalja, hogy a fogadó egyetemen az ott támasztott Erasmus követelményeknek megfelel. Ha a fogadó egyetem nem ír elő félévente kötelezően teljesítendő kreditszámot (ECTS), vagy kevesebbet ír elő, mint a kari követelmény, akkor min. 24 ECTS értékben legalább 2 szaktárgyi kurzust sikeresen teljesít.

Erasmus+ pályázati lehetőségek

Egy tanéven belül a hallgató a főpályázati és a szeptemberi pótpályázati időszakban is pályázhat, két különböző fogadó egyetemre. Ösztöndíjat ilyen esetben csak a főpályázaton elnyert egyetemre kaphat (max. 5 hónapra), a másik fogadó helyre label (önköltséges) hallgatóként tud kiutazni, ám amennyiben a kari Erasmus ösztöndíj keret lehetővé teszi státusza támogatottá is válhat. 

A fennmaradó fogadó helyekre szeptemberben pótpályázat keretében lehet jelentkezni, a fel nem használt ösztöndíjak függvényében támogatott vagy label hallgatóként. Ha a tanév során még nem kapott ösztöndíjat Erasmus tanulmányútra, kaphat ösztöndíjat a pótpályázaton elnyert helyre, ha az Erasmus tanulmányi keret megengedi azt.

Egy pályázat során a hallgató pályázhat tanulmányútra és szakmai gyakorlatra is, ha az egyik befejezése és a másik megkezdése között legalább egy hónap időtartam eltelik.

Minden egyes megpályázott egyetem kötelező pályázati dokumentumait külön-külön töltse fel a Neptun felületén minden egyes megpályázott egyetemhez, illetve adja le azokat papír alapon is!

Erasmus tanulmányok

A Erasmus tanulmányutat nyert hallgatók lehetőséget kapnak, hogy külföldön tanuljanak: a partner egyetem az Erasmus program keretében fogadja a minimum követelményeinek megfelelő, a kar által jelölt nyertes hallgatókat, akik az ottani hallgatókkal egyenlő elbírálásban részesülnek, mind a követelményeket, mind a jogokat illetően, valamint nem kell tandíjat fizetniük.

Pályázáskor vegye figyelembe, hogy milyen szinten fogad a partner egyetem hallgatókat (BA: itthoni tanulmányok első 3 éve, MA: itthoni tanulmányok 2 utolsó éve, PhD: ellenőrizze a kurzuskínálatot!), amit az ÁJK ERASMUS TANULMÁNYÚTRA FOGADÓ HELYEK 2020/2021 PÓT táblázat tartalmaz. 

A megpályázni kívánt egyetem honlapján ellenőrizze, hogy a fogadó egyetem milyen követelményeket támaszt az Erasmus hallgatókkal szemben! Ellenőrizze a partner egyetem honlapján a fogadó egyetem nyelvi követelményét is, mivel ha nem teljesíti azt, elutasíthatják jelentkezését.

Ha a fogadó egyetem több nyelven is tart Erasmus kurzusokat, az ÁJK ERASMUS TANULMÁNYÚTRA FOGADÓ HELYEK 2020/2021 PÓT táblázat „Oktatás nyelve 1.” oszlop a mérvadó! A 2. helyen megadott nyelven csak saját felelősségre lehet pályázni! Az Erasmus oktatás 1. nyelve a pályázás során prioritást élvez a másodikkal szemben! Ellenőrizze a fogadó egyetem honlapján a kurzuskínálatot azon a nyelven és szinten, amelyen tanulmányokat kíván folytatni. Ellenőrizze, talál-e olyan kurzusokat, amelyeket itthoni tanulmányaiba be tud majd számíttatni! Adja meg a kurzusokat a megpályázott egyetem kínálatából, amelyeket a fogadó egyetemen szeretne elvégezni és itthoni tanulmányaiba beszámíttatni. Ha az oktatás 1. oszlopban megadott nyelvén pályázik, felvehet kurzusokat a fogadó egyetemen más nyelven is.

A kiutazó hallgatók – itthoni tanulmányaik teljes vagy részbeni kiváltására – választhatnak a fogadó egyetem kredit követelményének (ha ilyen nincs, akkor a kari követelményeknek) megfelelően a kint oktatott tantárgyak közül. Vegye figyelembe, hogy a kint teljesített kurzusok közül min. kettővel két itthoni tantárgyat ki kell váltania, a fogadó egyetemen felvett és teljesített kurzusokat itthoni tanulmányaiba való beszámítással.

A fogadó egyetemen teljesített kurzusokat itthoni tanulmányaiba ERASMUS TANULMÁNYOK BESZÁMÍTÁSA AZ ITTHONI TANULMÁNYOKBA kérelemmel, itthoni kreditekkel, átszámított érdemjeggyel tudja beszámíttatni hazaérkezését követően. (A kérelmet az ERASMUS IRODÁN kell leadni! Ld. az Erasmus Ügyrendet!)

A fogadó egyetemre történő regisztrációt, beiratkozást, az utazást, egészségbiztosítást, szállást, kinti tantervének összeállítását stb. a kiutazó hallgatónak saját magának, saját felelősségére kell intéznie, az ezzel kapcsolatosan felmerülő költségeket is ő fizeti.

A megpályázni kívánt egyetem kiválasztásában segítségére van az ÁJK ERASMUS TANULMÁNYÚTRA FOGADÓ HELYEK 2020/2021 PÓT táblázat.

A Neptun felületén 3 partneregyetemre tölthető fel pályázat, a feltöltés sorrendjével meghatározva azok rangsorát.

A hallgató adatait a megpályázott egyetemével, a csatolt dokumentumokkal a Neptunon 2020. október 5-ig kell véglegesíteni és továbbítani, hogy pályázata érvényes legyen. 2020. október 5-én (hétfőn) 20.00 órakor a Neptun Erasmus pályázási felülete lezárEzután nem lehet adatokat továbbítani, feltölteni vagy módosítani! A pályázatokat a Neptun Erasmus felületén elektronikusan továbbítani kell!

Pályázatát töltse fel mielőbb! Nem fogadjuk el pályázatát, ha a Neptun túlterheltsége vagy egyéb műszaki hibák miatt nem tudja feltölteni és továbbítani azt.

Azok a pályázatok kerülnek elbírálásra, amelyeket 2020. október 5-én (hétfő) 18 óráig az ÁJK Nemzetközi Iroda folyosóján („B épület” 4. emelet lift mellett) kihelyezett gyűjtőládába papíralapon elhelyeznek!

A pályázati csomag tartalma

  • 1 példányban a kitöltött, aláírt és az 1. oldalon a választott főállású bíráló oktatóval aláíratott ERASMUS PÓTPÁLYÁZAT NYILATKOZAT TANULMÁNYÚTRA 2020/21 íveket
    • NYILATKOZAT ERASMUS PÓTPÁLYÁZAT TANULMÁNYÚTRA A 2020/2021-es TANÉVRE,
    • NYILATKOZAT KORÁBBI ÖSZTÖNDÍJAKRÓL ERASMUS PÓTPÁLYÁZAT 2020/2021, 
    • Egyéni bírálati lap Erasmus tanulmányútra, 2020/2021-es tanévre (kitöltött fejléccel, a bíráló oktatóval aláíratva és motivációs levelet pontoztatva!)
  • Szakmai önéletrajz, EUROPASS CV formátumban
    • a megpályázott egyetem Erasmus oktatási nyelvén, és
    • magyar nyelven.
  • Motivációs levél, amely tartalmazza a szaknyelvi tudást, az elvégzett idegen nyelvű kurzusokat az elvégzés időpontjával (helyével, ha nem az ELTE)
    • a megpályázott egyetem Erasmus oktatási nyelvén, és
    • magyar nyelven.
  • A pályázatban szereplő adatok igazolására szolgáló egyéb dokumentumokat, kivéve a nyelvvizsga-bizonyítványokat, ha a Tanulmányi Hivatal a Neptunra feltöltötte.
  • A szakmai bírálathoz szükséges, illetve a bíráló oktató által kért további igazolásokat.

A megpályázott fogadóegyetemek számával megegyező pályázati csomag benyújtása szükséges (pl. 3 megpályázott egyetem = 3 pályázati csomag)

Minden egyes feltöltött pályázatnak külön-külön tartalmaznia kell a fent jelzett csatolandó és az egyéb, a hallgató által pályázata szempontjából fontosnak tartott dokumentumokat. FIGYELEM! Fel nem töltött, hiányzó dokumentum esetén a rendszer nem küld hibaüzenetet!

A pályázati feltételeknek nem megfelelő, hiányos, olvashatatlan és/vagy a szükséges mellékletekkel el nem látott pályázatokat nem tudjuk elfogadni.

Erasmus pályázat bírálata

A bírálat első körében a Nemzetközi Iroda munkatársai ellenőrzik a beadott pályázati csomagokat. A pályázat a Nyilatkozat és a Bírálati lap a szakmai bíráló oktató aláírásával, továbbá a Bírálati lap III. részében a motivációs levél szakmai bíráló általi pontozássalegyütt érvényes.

A bírálat második körében a beadott pályázatokat az Erasmus Iroda munkatársai egységesen pontozzák. A tanulmányi eredményt és a nyelvtudást a Neptun rendszerben szereplő adatok alapján, a szakmai tevékenységet a mellékelt igazolások alapján állapítják meg.

A bírálat harmadik körében az Erasmus Iroda összesíti a megszerzett pontszámokat, majd a Nemzetközi Bizottsággal egyeztetve, az összesített pontszámok alapján felállítja a Kari hallgatói rangsort.

A pályázatok rangsorolása a pályázati bírálati pontrendszer alapján történik.

A pályázat elbírálásához az abban szereplő tevékenységek igazolását kérjük minden esetben benyújtani!

Erasmus tanulmányok ösztöndíjas hallgatóként

A pályázaton ösztöndíjat nyert hallgatók egy szemeszter időtartamra (max. 5 hónap) kaphatnak támogatást, amit indokolt esetben (a partneregyetemmel történt egyeztetés után, ösztöndíj támogatás nélkül, label státusszal) meghosszabbíthatnak.*
* Warwickba, Bristolba és Londonba a partner javaslatára a tanulmányi idő eltérő beosztása miatt csak teljes tanévre lehet kiutazni: 5 hónap támogatott és 5 hónap label státusszal! A második félév támogatása a kari ösztöndíj maradványkeret függvényében esetlegesen lehetséges.

Az elnyerhető ösztöndíj összege

A külföldi tanulmányok minimális időtartama egy szemeszter, vizsgaidőszakkal.
Az ösztöndíj összege függ a tanulmányi időszak hosszától és a célországtól. A 2020/2021-es tanévi ösztöndíjak összege:

  • Dánia, Finnország, Egyesült Királyság, Írország, Izland, Lichtenstein, Luxemburg, Norvégia, Svédország egyetemeire utazók számára havi 520 euró;
  • Ausztria, Belgium, Ciprus, Franciaország, Görögország, Hollandia, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország egyetemeire utazók számára havi 520 euró;
  • Bulgária, Csehország, Észtország, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Törökország egyetemeire utazók számára havi 470 euró.

A támogatott hallgatók számát az ELTE HOMB által a Kar számára megállapított keretszám határozza meg. Azok a kiutazás feltételeinek megfelelő pályázatot benyújtó hallgatók, akik a pontszámuk alapján nem kerülnek be az ösztöndíjas keretbe, a szerződéses keretszámok függvényében, önköltséges, ún. label hallgatóként utazhatnak ki.

Felhívjuk a pályázó hallgatók figyelmét, hogy az ösztöndíj nem fedezi a kint tartózkodás során felmerülő összes költséget, azt más forrásokból kiegészíteni szükséges.

A részképzésre kiutazó szociálisan rászoruló hallgatók kiegészítő támogatást kaphatnak:

Erasmus tanulmányok label hallgatóként

A label státuszt nyert hallgatók kiutazhatnak önköltséges hallgatóként, ha más forrásból fedezni tudják kint tartózkodásuk költségeit. Ebben az esetben a külföldi egyetem teljes jogú Erasmus diákként ismeri el a kiutazót (tehát nem kell kint tandíjat fizetnie és megkapja az Erasmus diákoknak járó kedvezményeket), de az utazás és a kint tartózkodás költségeiről, illetve az ezt fedező más forrásról saját magának kell gondoskodnia. 

Label hallgatókra is ugyanazok a jogok és kötelezettségek vonatkoznak, mint a támogatottakra. Mivel az ELTE-n és a fogadó egyetemen is beiratkozott hallgatók, mindkét egyetem jogai és kötelezettségei vonatkoznak rajuk, akárcsak a támogatott hallgatókra. Az Erasmus félév alatt is megkapják itthoni ösztöndíjukat, ha jogosultak rá. Mint beiratkozott hallgatók pályázhatnak mindazon támogatásokra, amelyekre jogosultak.

A label hallgatók státusza újabb Tempus támogatás elnyerése, vagy felszabaduló ösztöndíjának átcsoportosítása következtében támogatottra módosulhat (ez vonatkozik a teljes tanévre pályázók második féléves kint tartózkodására is). A magas kari létszámkeretnek köszönhetően nagy számú ÁJK-s hallgató külföldi tanulmányát tudjuk ösztöndíjjal támogatni, így nem valószínű, hogy bárki label státuszra kényszerül.

Erasmus tanulmányúthoz kapcsolódó egyéb Tempus pályázatok

A fogyatékkal élő vagy tartósan beteg hallgatók kiegészítő támogatásra pályázhatnak (bővebb információ itt olvasható, a Tempus Közalapítvány pályázati felhívása 2020 márciusában várható). 

Az ELTE Rektori Kabinet Nemzetközi Iroda honlapján a hallgatói mobilitásra a felhívás és tájékoztatók megtalálhatók itt. Ahol a leírás eltér az ÁJK felhívásától, ott a Kar hallgatóira az ÁJK meghirdetése érvényes

Erasmus tanulmányút Svájcban

Svájc Erasmus+ programban való részvétele engedélyezett, Erasmus+ partnerország státuszban van, azonban speciális feltételrendszerrel.

Az ERASMUS+ programhoz hasonlóan Svájc saját finanszírozással egy köztes megoldást („shadow Erasmus”) dolgozott ki, ami minden évben az Erasmus+ pályázatokhoz hasonlóan pályázható. A mobilitási projektek pályázati beadási határideje a svájci felsőoktatási intézményeknek 2020. szeptember 30.

A svájci felhívásban a végzés utáni szakmai gyakorlat kivételével minden Svájcba irányuló mobilitás típus megvalósítható. A Svájcba irányuló hallgatói mobilitásokat az alábbi összeggel támogathatják:

  • Tanulmányút (SMS): Csak előzetesen megkötött bilaterális szerződések alapján lehetséges a mobilitás, az ÁJK-ról 3 intézménybe lehet így kiutazni.
  • Szakmai gyakorlat (SMP): A hallgatóknak egy svájci felsőoktatási intézménynél (általában a küldő egyetemük partnerénél) kell pályázni, akkor is, ha egy céghez kívánnak utazni, az adott felsőoktatási intézmény hozza majd meg a döntést.

Tanulmányok (SMS) / Szakmai gyakorlat (SMP) esetén a havi ösztöndíj összege: CHF 440 (cc. EUR 380)
Tekintettel arra, hogy Svájc magas megélhetésű ország kategória, javasolt a Campus Mundi ösztöndíj párhuzamos megpályázása!

Különleges igényekre szintén lehetséges pályázni, erről és a program részleteiről bővebb információt a Movetia Ügynökség honlapján olvashatnak vagy az info@movetia.ch e-mail címen kaphatnak.

A pályázat benyújtása előtt feltétlenül olvassa át a svájci fogadó intézmény honlapját és javasolt a koordinátorral való kapcsolatfelvétel is!

Fontos dátumok

  • 2020. szeptember 14-én indul a pályázati időszak, a Neptunra ugyanazen időponttól lehet feltölteni a pályázatokat. A feltöltött, véglegesített, továbbított és kinyomtatott ERASMUS PÓTPÁLYÁZAT NYILATKOZAT TANULMÁNYÚTRA 2020/21 íveket, a szakmai önéletrajzot, a motivációs levele(ke)t, egyéb dokumentumokat  a pályázási időszakban folyamatosan lehet leadni a Nemzetközi Iroda folyosóján („B épület” 4. emelet lift mellett!) kihelyezett gyűjtőládába.
  • Erasmus pályázati tájékoztatók:
    • 2020. szeptember 23-án (szerda) 12:00–13:00 óráig az ÁJK ’A’ épület II. tanteremben
    • 2020. október 30-án (szerda) 14:30–16:00 óráig ZOOM Meeting (részletek, meghívó későbbiekben)
  • A Neptun 2020. október 5-én (hétfőn) 20.00 órakor zár. Pályázatot ezután sem feltölteni, sem véglegesíteni, sem kinyomtatni nem lehet!
  • 2020. október 5-én (hétfő) 18:00 óráig kell leadni az ÁJK Erasmus Irodára a kinyomtatott, aláírt pályázati csomago(ka)t [ERASMUS PÓTPÁLYÁZAT NYILATKOZAT TANULMÁNYÚTRA 2020/21 íveket, a szakmai önéletrajzot, a motivációs levele(ke)t, és egyéb dokumentumokat] a kihelyezett gyűtőládába bedobva.
  • A COVID-19 miatt az Erasmus irodán személyes ügyfélfogadásra, pályázat leadásra nincs lehetőség. Elektronikusan (e-mail, telefon) állunk rendelkezésükre, továbbá a tájékoztatók alkalmával.
A koronavírus-járvány az életünk minden területén érezteti a hatását. Nincs ez másképp a nemzetközi mobilitásokkal sem. Az Erasmus+ programmal foglalkozó összes nemzetközi, nemzeti és egyetemi szervezet azért dolgozik, hogy továbbra is biztosítsa a mobilitásokat, miközben rugalmasan reagál a járványügyi helyzet okozta változásokra, a hallgatók érdekeit szem előtt tartva.

2020 tavaszán több hallgató döntött úgy, hogy külföldön marad és onnan fejezi be a küföldi tanulmányait. Voltak akik úgy döntöttek, hogy hazajönnek és online abszolválják a kinti egyetemen felvett tárgyaikat vagy az ELTE-s tárgyaikat folytatták itthonról. Mások megszakították és elhalasztották a mobilitásukat egy következő szemeszterre.

A tavaszi/nyári mobilitási tilalom után augusztus 24-től újra lehetséges a hallgatói kiutazás, így többen már megkezdték őszi féléves külföldi tanulmányaikat. Nem tudhatjuk, hogy tavasszal hogyan alakulnak az események, azonban a www.elte.hu/erasmus/koronavirusinformacio menüpontban mindig az Erasmus+ mobilitásra vonatkozó legfrissebb információk olvashatók. Kérjük kísérjék figyelemmel a pályázási folyamat egésze alatt!

Letölthető dokumentumok
Erasmus ügyrend
Nyilatkozat tanulmányútra 2020/2021 PÓT
ÁJK Erasmus tanulmányútra fogadó helyek 2020/2021 PÓT
Motivációs levél tanulmányútra 2020/2021 PÓT

Europass CV