ELTE NFI Filmklub – 2023 tavasz

2023.02.14.
ELTE NFI Filmklub – 2023 tavasz
A tavaszi félévben is folytatódnak a beszélgetéssel egybekötött filmvetítések. A programok célja, hogy az egyetemisták megismerjék a magyar filmművészet ikonikus darabjait, és a beszélgetések során elmélyíthessék az adott alkotás üzenetét.

A vetítések után vendégeink filmtörténészek, forgatókönyvírók, színészek, filmkészítők vagy a film által feldolgozott téma egyéb területről érkező szakértői. Az alkalmakra az ELTE minden karáról várjuk az egyetemi polgárokat, és az ELTE alumnusait is.

A részletes program:

Március 1.: Emberek a havason (Szőts István filmje, 1941)
Csutak Gergő favágó (Görbe János) feleségével (Szellay Alice) és újszülött kisfiával (Ferenczi Péterke) fent él az erdélyi havasok háborítatlan világában, amikor megérkeznek a fakitermelő részvénytársaság emberei. Vezetőjük szemet vet Annára, Gergő feleségére, ezért munkát ajánl a férfinek. Egy nap, a férj távollétét kihasználva, megkörnyékezi a nőt, aki menekülés közben szakadékba zuhan, és súlyosan megsérül. Gergő mindent megtesz Anna gyógyulásáért, de a bosszúról sem mond le. Szőts István 1941-es fekete-fehér filmje nem csak magyar viszonylatban, de a nemzetközi filmes trendeket illetően is úttörőnek számított. Hazai bemutatójakor értetlenség és fanyalgás fogadta, az 1942-es Velencei Filmfesztiválon ellenben odaítélték neki a „legművészibb filmnek” járó díjat, a formálódó olasz neorealizmus alkotói pedig előfutárukként ünnepelték. A film számos alkotót inspirált Gaál Istvántól, Sára Sándortól, Kósa Ferenctől Jancsó Miklóson és Makk Károlyon át Bereményi Gézáig.
Előzetes

Március 8.: Szamárköhögés (Gárdos Péter filmje, 1986)
Az 1956-os forradalom a gyerekek szemén keresztül, Woody Allen-i humorral elmesélve. Az 1956-os forradalommal hallatlanul izgalmas időszak köszönt be a gyerekek életében. Iskolába menniük nem kell, a felnőttek pedig megbolondulnak: a papa megpofoz valakit, pizsamában szteppel, és levelet fogalmaz Hruscsovnak, a nagymama pedig átlőtt kenyérrel tér haza. Törőcsik Mari, Garas Dezső, Hernádi Judit hármasa a gyerekszínészekkel kiegészülve teszik felejthetetlenné ezt az alkotást.
Előzetes

Március 22.: Toxikoma (Herendi Gábor filmje, 2021)
Szabó Győző színművész azonos című önéletrajzi írásán alapuló film, mely a két főhős, a rendszeresen drogot használó alfahím (Szabó Győző szerepében Molnár Áron) és az istent játszó pszichiáter (Csernus Imre szerepében Bányai Kelemen Barna) egymásnak feszüléséről és baráttá válásáról szól. A könyv a népszerű színész életének legnehezebb éveit eleveníti fel, egy hosszú évekig tartó drogos zuhanást, melynek végén minden szétesik Győző körül, aki végül rászánja magát az elvonókúrára. Itt találkozik Csernus doktorral, s innen indul a film, ami azt az ego harcot mutatja be, ami a két domináns férfi között zajlott a pszichiátrián.
Előzetes

Április 12.: Blokád (Tősér Ádám filmje, 2022)
A Blokád című filmben Antall József alig fél évvel beiktatása után élete legnehezebb próbatételével találja szemben magát. Taxisok tüntetnek az Országháznál a drasztikus benzináremelés ellen. A demokráciából hamar kiábrándulva blokád alá vonják a várost, majd hamarosan az egész országot. Az ellenzék melléjük áll és forradalomra buzdít. A köztársasági elnök, a sajtó, a közhangulat velük szimpatizál, a karhatalom pedig magára hagyja a népszerűtlen intézkedések miatt népszerűtlen kormányt. Antall József, az egykori 56-os forradalmár hirtelen a barikád másik oldalán találja magát. Magára maradtan, frissen műtve, egy kórteremben. Mit tegyen, hogyan, milyen eszközökkel lesz képest ezt a helyzetet megoldani?
A film nemcsak a taxisblokád négy napjának krónikája: a kulisszák mögötti küzdelmekbe, alkukba, és a válságot kezelő, a demokráciáért küzdő miniszterelnök magánéletébe enged bepillantást.
Előzetes

Április 19.: Ripacsok (Sándor Pál filmje, 1981)
Stock Ede és Salamon András két régi jó barát. Közös kabarészámukkal évek óta nagy sikert aratnak. A szilveszteri tévés közvetítésben való részvétel mindkettőjüknek nagyon fontos. Az egész ország előtt elénekelhetik közös számukat a háromlábú nadrágban: Egyedül nem megy. András azonban váratlanul lecseréli Edét egy fiatal táncosnőre. Ezért a két barát ellenséggé válik.
Előzetes

Május 3.: Hyppolit, a lakáj (Székely István filmje, 1931)
A megunhatatlan komédia a magyar filmtörténet második hangosfilmes alkotása. Az óbudai miliőben játszódó, az urak és háztartási alkalmazottak világát bemutató film azonnal megtalálta az utat a nézők szívéhez. Az egyik legismertebb és legtöbbet vetített alapdarab, az egész magyar mozgóképtörténet egyik legnagyobb közönségsikere. Főszereplők: Csortos Gyula, Kabos Gyula, Haraszti Mici, Fenyvessy Éva, Jávor Pál, Góth Sándor.
Előzetes

Május 10.: Akik maradtak (Tóth Barnabás filmje, 2019)
A negyvenes éveiben járó nőgyógyász, Aldó (Hajduk Károly) és a cserfes kamaszlány, Klára (Szőke Abigél) magára marad a második világháború után, miután elveszítik a családjukat a holokausztban. Mély barátság, különleges pótapa–lánya kapcsolat szövődik közöttük, de a környezetük a korkülönbség miatt ezt nem nézi jó szemmel. A háttérben közben kibontakozik az ötvenes évek vörösterrorja. Az Akik maradtak túllép a holokausztfilmek bevett toposzain, amikor a borzalmak helyett a gyógyulás folyamatára fókuszál.
Előzetes

Május 24.: Nincs parancs! (Szalay Péter dokumentumfilmje, 2020)
Bella Árpád és Harald Jäger határőr alezredesek kísértetiesen hasonló története. Bella Árpád hatáskörét túllépve átengedte a keletnémet tömeget a magyar-osztrák határon és Harald Jäger hasonlóan cselekedett a Berlini Falnál, amikor puskalövés nélkül kelet-berlinieket engedett Nyugatra. A két határnyitás stációit járjuk végig a történet szereplőivel. Ők azok, akiket a regnáló hatalom – konkrét parancs nélkül – sorsukra hagyott. Választaniuk kellett a több évtizedes gyakorlat, a hatalom által elvárt kegyetlen tűzparancs betartása, vagy a saját emberségük diktálta békés megoldás között. Az adott történelmi pillanatban, mindkét parancsnok a határ megnyitása, az emberek átengedése mellett döntött, megelőzve ezzel egy véres konfliktus lehetőségét. Bátor fellépésükkel felgyorsították a 20. század végi történelmi események menetét és megakadályozták egy tömeges tragédia bekövetkeztét.
Előzetes

A vetítések helyszíne: A/1 gyakorló (földszint, ruhatár melletti folyosó), ELTE ÁJK (1053 Budapest, Egyetem tér 1-3.)
A vetítésekre a korlátozott férőhelyek miatt az anna.racz@ajk.elte.hu címre várjuk a regisztrációkat.