Aktuális pályázatok

Erasmus tanulmányút 2024/2025

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ TANULMÁNYÚTRA PÁLYÁZÓ ÁJK-S HALLGATÓKNAK

Erasmus tanulmányút 2024/2025
Erasmus program keretében a 2024/2025-ös tanévben is kétféle módon van lehetőség külföldi egyetemen tanulni: támogatott/ösztöndíjas vagy label/önköltséges státusszal. A magas kari létszámkeretnek köszönhetően nagyszámú ÁJK-s hallgató külföldi tanulmányát tudjuk ösztöndíjjal támogatni, érdemes pályázni!

Az itthon elnyert tanulmányút akkor valósítható meg, ha a partneregyetem fogadja a hallgatót, amit rendszerint az általa kiadott „Fogadónyilatkozat”-tal erősít meg a pályázat eredményhirdetése, és a nominálást követően.

Kik nyújthatnak be pályázatot?

Pályázatot az az ÁJK-s hallgató nyújthat be, aki

  • Erasmus tanulmányútra még nem kapott támogatást, vagy ha igen, akkor eddigi Erasmus tanulmányútja(i), szakmai gyakorlata(i) és a mostaninak az összesített hónapszáma nem haladja meg képzési szintenként (bachelor, master, PhD) a 12 hónapot, osztatlan jogász képzés esetén a 24 hónapot;
  • a Kari Erasmus szabályzatban foglaltaknak megfelel (ld. ELTE SzMSz HKR 222 §);
  • az utolsó teljesített félévnél szereplő halmozott (kumulált) átlaga nem kevesebb, mint 3,0 (pontszám a tanulmányokért 3,5-től jár!);
  • a megpályázott egyetem Erasmus oktatási nyelvéből legalább középfokú (B2) igazolható nyelvvizsgával rendelkezik – ellenőrizze a megpályázott egyetem nyelvi követelményét, milyen szintű és milyen nyelvvizsgát fogad el, mivel tanulmányútját nyelvtudása miatt megvétózhatja a fogadóegyetem. A megpályázott hely elnyerése esetén központi, kötelezően kitöltendő nyelvi tesztet kap a hallgató;
  • Előny, ha a megpályázott egyetem Erasmus oktatási nyelvéből igazolható szaknyelvi ismerete van (elfogadható a fogadóegyetem Erasmus oktatási nyelvén teljesített minden jogi kurzus).
  • külföldön végzett Erasmus tanulmányaival az itthoni tanulmányi kötelezettsége legalább egy részét ki tudja váltani (ld. Erasmus mobilitási alapelvek, kari Erasmus Ügyrend); Erasmus tanulmányai során teljesített kurzusait kérelem alapján itthoni kreditekkel, átszámított érdemjeggyel számítják be itthoni tanulmányaiba;
  • ha Erasmus tanulmányútját követően záróvizsgázna, a záróvizsgára való jelentkezés időpontjáig le tudja zárni Erasmus tanulmányait, a Transcript of Records leadásával;
  • Erasmus tanulmányi évében a kar aktív, regisztrált hallgatója;
  • vállalja, hogy a fogadóegyetemen az ott támasztott Erasmus követelményeknek megfelel. Ha a fogadóegyetem nem ír elő félévente kötelezően teljesítendő kreditszámot (ECTS), vagy kevesebbet ír elő, mint a kari követelmény, akkor min. 20 ECTS értékben legalább 2 szaktárgyi kurzust sikeresen teljesít.

Erasmus+ pályázati lehetőségek

Egy tanéven belül a hallgató a főpályázati és/vagy a szeptemberi pótpályázati időszakban pályázhat. Ösztöndíjat max. 5 hónapra kaphat, hosszabbításra zero grant (ösztöndíj nélkül) van lehetőség. Amennyiben az egyetemi Erasmus ösztöndíjkeret lehetővé teszi, második szemeszterre státusza támogatottá is válhat.

A fennmaradó fogadó helyekre szeptemberben pótpályázat keretében lehet jelentkezni, a fel nem használt ösztöndíjak függvényében támogatott vagy label hallgatóként. Ha a tanév során még nem kapott ösztöndíjat Erasmus tanulmányútra, kaphat ösztöndíjat a pótpályázaton elnyert helyre, amennyiben az Erasmus tanulmányi keret megengedi azt.

Egy pályázat során a hallgató pályázhat tanulmányútra és szakmai gyakorlatra is, ha az egyik befejezése és a másik megkezdése között legalább egy hónap időtartam eltelik.

Minden egyes megpályázott egyetem kötelező pályázati dokumentumait külön-külön töltse fel a Neptun felületén minden egyes megpályázott egyetemhez, illetve adja le azokat papír alapon is!

Erasmus tanulmányok

Az Erasmus tanulmányutat nyert hallgatók lehetőséget kapnak, hogy külföldön tanuljanak: a partner egyetem az Erasmus program keretében fogadja a minimum követelményeinek megfelelő, a kar által jelölt nyertes hallgatókat, akik az ottani hallgatókkal egyenlő elbírálásban részesülnek, mind a követelményeket, mind a jogokat illetően, valamint nem kell tandíjat fizetniük.

Pályázáskor vegye figyelembe, hogy milyen szinten fogad a partneregyetem hallgatókat (BA: itthoni tanulmányok első 3 éve, MA: itthoni tanulmányok 2 utolsó éve, PhD: ellenőrizze a kurzuskínálatot!), amit az ÁJK ERASMUS TANULMÁNYÚTRA FOGADÓHELYEK 2024/2025 táblázat tartalmaz.

A megpályázni kívánt egyetem honlapján ellenőrizze, hogy a fogadóegyetem milyen követelményeket támaszt az Erasmus hallgatókkal szemben! Ellenőrizze a partneregyetem honlapján a fogadóegyetem nyelvi követelményét is, mivel ha nem teljesíti azt, elutasíthatják jelentkezését.

Ha a fogadóegyetem több nyelven is tart Erasmus kurzusokat, az ÁJK ERASMUS TANULMÁNYÚTRA FOGADÓHELYEK 2024/2025 táblázat „Oktatás nyelve 1.” oszlop a mérvadó! A 2. helyen megadott nyelven csak saját felelősségre lehet pályázni! Az Erasmus oktatás 1. nyelve a pályázás során prioritást élvez a másodikkal szemben! Ellenőrizze a fogadóegyetem honlapján a kurzuskínálatot azon a nyelven és szinten, amelyen tanulmányokat kíván folytatni. Ellenőrizze, talál-e olyan kurzusokat, amelyeket itthoni tanulmányaiba be tud majd számíttatni! Adja meg a kurzusokat a megpályázott egyetem kínálatából, amelyeket a fogadóegyetemen szeretne elvégezni és itthoni tanulmányaiba beszámíttatni. Ha az oktatás 1. oszlopban megadott nyelvén pályázik, felvehet kurzusokat a fogadóegyetemen más nyelven is.

A kiutazó hallgatók – itthoni tanulmányaik teljes vagy részbeni kiváltására – választhatnak a fogadóegyetem kreditkövetelményének (ha ilyen nincs, akkor a kari követelményeknek) megfelelően a kint oktatott tantárgyak közül. Vegye figyelembe, hogy a kint teljesített kurzusok mindegyikét el kell ismertetnie mobilitását követően, a fogadó egyetemen felvett és teljesített kurzusokat itthoni tanulmányaiba való beszámítással.

A fogadóegyetemen teljesített kurzusokat itthoni tanulmányaiba ERASMUS TANULMÁNYOK BESZÁMÍTÁSA AZ ITTHONI TANULMÁNYOKBA kérelemmel, itthoni kreditekkel, átszámított érdemjeggyel tudja beszámíttatni hazaérkezését követően. (A kérelmet az ERASMUS IRODÁN kell leadni! Ld. a kari Erasmus ügyrendet!)

A fogadóegyetemre történő regisztrációt, beiratkozást, az utazást, egészségbiztosítást, szállást, kinti tantervének összeállítását stb. a kiutazó hallgatónak saját magának, saját felelősségére kell intéznie, az ezzel kapcsolatosan felmerülő költségeket is ő fizeti.

A megpályázni kívánt egyetem kiválasztásában segítségére van az ÁJK ERASMUS TANULMÁNYÚTRA FOGADÓHELYEK 2024/2025 táblázat.

A Neptun felületén 3 partneregyetemre tölthető fel pályázat, a feltöltés sorrendjével meghatározva azok rangsorát.

A hallgató adatait a megpályázott egyetemével, a csatolt dokumentumokkal a Neptunban 2024. február 26-ig kell véglegesíteni és továbbítani, hogy pályázata érvényes legyen. 2024. február 26-án hétfőn 20:00 órakor a Neptun Erasmus pályázati felülete lezár. Ezután nem lehet adatokat továbbítani, feltölteni vagy módosítani! A pályázatokat a Neptun Erasmus felületén elektronikusan továbbítani kell!

Pályázatát töltse fel mielőbb! Nem fogadjuk el pályázatát, ha a Neptun túlterheltsége vagy egyéb műszaki hibák miatt nem tudja feltölteni és továbbítani azt.

Azok a pályázatok kerülnek elbírálásra, amelyeket 2024. február 27-én (kedd) 18:00 óráig az ÁJK Nemzetközi Iroda folyosóján („B épület” 4. emelet, lifttel szemben) kihelyezett gyűjtőládába papír alapon elhelyeznek!)

A pályázati csomag tartalma

  • 1 példányban a kitöltött, aláírt és az 1. és 3. oldalon Dr. Rigó Balázs főállású bíráló oktatóval jóváhagyott (igazolása a jóváhagyó e-mail csatolásával vagy aláírásával) ERASMUS PÁLYÁZAT NYILATKOZAT TANULMÁNYÚTRA 2024/25 íveket:
    • NYILATKOZAT ERASMUS PÁLYÁZAT TANULMÁNYÚTRA A 2024/2025-ös TANÉVRE,
    • NYILATKOZAT KORÁBBI ÖSZTÖNDÍJAKRÓL ERASMUS PÁLYÁZAT 2024/2025,
    • Egyéni bírálati lap Erasmus tanulmányútra, 2024/2025-ös tanévre (kitöltött fejléccel, a bíráló oktatóval aláíratva és motivációs levelet pontoztatva!);
  • a Szakmai önéletrajzot, EUROPASS CV formátumban
    • a megpályázott egyetem Erasmus oktatási nyelvén,
    • magyar nyelven;
  • motivációs levele(ke)t, Dr. Rigó Balázs bíráló oktató által pontozva, amely tartalmazza a szaknyelvi tudást, az elvégzett idegen nyelvű kurzusokat az elvégzés időpontjával (helyével, ha nem az ELTE)
    • a megpályázott egyetem Erasmus oktatási nyelvén,
    • magyar nyelven;
  • a pályázatban szereplő adatok igazolására szolgáló egyéb dokumentumokat (a nyelvvizsga-bizonyítványok másolatát is, akkor is, ha a Tanulmányi Hivatal a Neptunba feltöltötte),
  • a szakmai bírálathoz szükséges, illetve a bíráló oktató által kért további igazolásokat.

A megpályázott fogadó egyetemek számával megegyező pályázati csomag benyújtása szükséges (pl. 3 megpályázott egyetem = 3 pályázati csomag egy borítékban lezárva).

Minden egyes feltöltött pályázatnak külön-külön tartalmaznia kell a fent jelzett csatolandó és az egyéb, a hallgató által pályázata szempontjából fontosnak tartott dokumentumokat. FIGYELEM! Fel nem töltött, hiányzó dokumentum esetén a rendszer nem küld hibaüzenetet!

A pályázati feltételeknek nem megfelelő, hiányos, olvashatatlan és/vagy a szükséges mellékletekkel el nem látott pályázatokat nem tudjuk elfogadni.

Erasmus pályázat bírálata

A bírálat első körében a Nemzetközi Iroda munkatársai ellenőrzik a beadott pályázati csomagokat. A pályázat a Nyilatkozat és a Bírálati lap a szakmai bíráló oktató aláírásával, továbbá a Bírálati lap III. részében a motivációs levél szakmai bíráló általi pontozással együtt érvényes.

A bírálat második körében a beadott pályázatokat az Erasmus Iroda munkatársai egységesen pontozzák. A tanulmányi eredményt és a nyelvtudást a Neptun rendszerben szereplő adatok alapján, a szakmai tevékenységet a mellékelt igazolások alapján állapítják meg.

A bírálat harmadik körében az Erasmus Iroda összesíti a megszerzett pontszámokat, majd a Nemzetközi Bizottsággal egyeztetve, az összesített pontszámok alapján felállítja a Kari hallgatói rangsort.

A pályázatok rangsorolása a pályázati bírálati pontrendszer alapján történik.

A pályázat elbírálásához az abban szereplő tevékenységek igazolását kérjük minden esetben benyújtani!

Erasmus tanulmányok ösztöndíjas hallgatóként

A pályázaton ösztöndíjat nyert hallgatók egy szemeszter időtartamra (max. 5 hónap) kaphatnak támogatást, amit indokolt esetben (a partneregyetemmel történt egyeztetés után, ösztöndíj támogatás nélkül, label státusszal) meghosszabbíthatnak.*

* A második félév támogatása az egyetemi ösztöndíj maradványkeret függvényében esetlegesen lehetséges.

Az elnyerhető ösztöndíj összege

A külföldi tanulmányok minimális időtartama egy szemeszter, vizsgaidőszakkal.

Az ösztöndíj összege függ a tanulmányi időszak hosszától és a célországtól. A 2024/2025-ös tanévi ösztöndíjak összege:

  • Ausztria, Belgium, Ciprus, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Izland, Liechtenstein, Luxemburg, Málta, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svédország egyetemeire utazók számára havi 600 euró;
  • Bulgária, Csehország, Észak-Macedónia, Észtország, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Törökország egyetemeire utazók számára havi 540 euró.

A támogatott hallgatók számát az ELTE HOMB által a Kar számára megállapított keretszám határozza meg. Azok a kiutazás feltételeinek megfelelő pályázatot benyújtó hallgatók, akik a pontszámuk alapján nem kerülnek be az ösztöndíjas keretbe, a szerződéses keretszámok függvényében, önköltséges, ún. label hallgatóként utazhatnak ki.

Felhívjuk a pályázó hallgatók figyelmét, hogy az ösztöndíj nem fedezi a kint tartózkodás során felmerülő összes költséget, azt más forrásokból kiegészíteni szükséges.

A részképzésre kiutazó hallgatók kiegészítő támogatást kaphatnak:

  • Esélyegyenlőségi támogatás
    Az esélyegyenlőségi támogatás a korábbi Erasmus+ szociális kiegészítő támogatás kiszélesítése.
    Hosszú távú mobilitás esetén az arra jogosultak a mobilitás típusától (részképzés, szakmai gyakorlat, diplomaszerzés/abszolválás utáni szakmai gyakorlat) függetlenül 250 euró/hó kiegészítő összeget kaphatnak.
    Rövid távú mobilitás esetén (Blended Intenzív Programban való részvétel) az arra jogosultak 5-14 napos mobilitásokhoz 100 euró, 15-30 napos mobilitásokhoz pedig 150 euró egyszeri kiegészítő összeget kaphatnak.
    Az esélyegyenlőségi támogatás egyidejűleg igényelhető a Fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók kiegészítő pénzügyi támogatásával, rövid távú mobilitás esetén is.
  • Fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók kiegészítő támogatása
    Fogyatékkal élő vagy tartósan beteg hallgatók részére, hosszú távú és rövid távú mobilitás esetén is.
    A kiegészítő támogatás összege hosszú távú mobilitás esetén hallgatók számára egységesen havi 250 euró, amennyiben a hallgató nem pályázik ennél magasabb összegre, vagy ezzel párhuzamosan esélyegyenlőségi támogatásra is. Rövid távú hallgatói mobilitás esetén egyszeri 100 euró (1-14 nap hosszúságú mobilitás esetén) illetve 150 euró (15-30 nap hosszúságú mobilitás esetén). A 250 eurót meg nem haladó támogatást nem szükséges tételesen igényelni, illetve tételes elszámolás sem szükséges a támogatás felhasználásáról a mobilitás lezárultakor.
    Amennyiben a mobilitás megvalósításához havi 250 eurót meghaladó kiegészítő támogatásra van szüksége a hallgatónak, vagy esélyegyenlőségi támogatásra is pályázott, további kiegészítő támogatás is igényelhető. Ebben az esetben visszatéréskor a 250 euró/hó összeget meghaladó összegről tételesen, számlákkal igazolva kell elszámolnia a kiutazónak.
  • Zöld utazási forma esetén kiegészítő támogatás:
    • A 2022/23-as tanévtől Erasmus+ tanulmányi célú, szakmai gyakorlati vagy rövid távú mobilitásban részt vevő hallgatók a küldő és a fogadó ország közötti zöld utazási forma esetén kiegészítő támogatásban részesülhetnek. Zöld utazási formának minősül a vonat, a busz, a telekocsi, a kerékpár vagy egyéb fenntartható eszköz (hajó és repülőgép NEM).
    • Támogatás összege: 50 euró egyszeri támogatás, amennyiben oda-vissza zöld formában történik az utazás + a küldő és a fogadó intézmény közötti távolságnak valamint a mobilitás hosszának (rövid/hosszú távú) megfelelően irányonként 1-1 vagy 2-2 utazási nap. (Hosszú távú mobilitás esetén az egy utazási napra jutó támogatás megegyezik a havi Erasmus alapösztöndíj harmincad részével.)
  • EHÖK Erasmus+ Start Ösztöndíj kiegészítő támogatás
    • Hosszú távú mobilitás esetén elérhető kiegészítő támogatás.
    • Az EHÖK felhívása alapján 25.000 Ft – 150.000 Ft közötti egyszeri támogatás kapható.
    • A pályázati felhívás jellemzően a félév elején (február-március és szeptember-október) kerül kiírásra az abban a félévben kiutazó hallgatók számára.
  • ELTE Alumni Ösztöndíj Pályázat
    • Hosszú távú mobilitás (min. 2 hónap) esetén elérhető kiegészítő támogatás tehetséges, anyagilag rászoruló hallgatók részére.
    • Az ELTE Alumni – egyetemünk volt hallgatói – finanszírozza. Szociális alapú kiválósági ösztöndíj. A támogatásra olyan hallgatók pályázhatnak, akik az egyetemen BA/BSc-, MA/MSc-, ill. PhD-hallgatók, vagy osztatlan képzésben vesznek részt (a BA/BSc-hallgatók, illetve osztatlan képzésben résztvevők minimum egy lezárt aktív félévvel rendelkeznek) államilag támogatott képzésen, jó vagy kiváló tanulmányi átlaggal rendelkeznek, mindemellett szociális támogatásban részesülnek.
    • Jelenleg: 175.000 Ft egyszeri támogatás.
    • Az adott tanévre vonatkozóan a pályázati felhívások jellemzően februárban (őszi félévi kiutazók) és szeptemberben (tavaszi félévi kiutazók) kerülnek kiírásra.

Erasmus tanulmányok label hallgatóként

A label státuszt nyert hallgatók kiutazhatnak önköltséges hallgatóként, ha más forrásból fedezni tudják kint tartózkodásuk költségeit. Ebben az esetben a külföldi egyetem teljes jogú Erasmus diákként ismeri el a kiutazót (tehát nem kell kint tandíjat fizetnie és megkapja az Erasmus diákoknak járó kedvezményeket), de az utazás és a kint tartózkodás költségeiről, illetve az ezt fedező más forrásról saját magának kell gondoskodnia.

Label hallgatókra is ugyanazok a jogok és kötelezettségek vonatkoznak, mint a támogatottakra. Mivel az ELTE-n és a fogadó egyetemen is beiratkozott hallgatók, mindkét egyetem jogai és kötelezettségei vonatkoznak rajuk, akárcsak a támogatott hallgatókra. Az Erasmus félév alatt is megkapják itthoni ösztöndíjukat, ha jogosultak rá. Mint beiratkozott hallgatók pályázhatnak mindazon támogatásokra, amelyekre jogosultak.

A label hallgatók státusza újabb Tempus támogatás elnyerése, vagy felszabaduló ösztöndíjának átcsoportosítása következtében támogatottra módosulhat (ez vonatkozik a teljes tanévre pályázók második féléves kint tartózkodására is).

A magas kari létszámkeretnek köszönhetően nagyszámú ÁJK-s hallgató külföldi tanulmányát tudjuk ösztöndíjjal támogatni.

VIS MAIOR HELYZET

Amennyiben a koronavírus járványügyi helyzetben bekövetkezett változások vagy súlyos betegség miatt mobilitása meghiúsul, és már keletkezett a mobilitással összefüggő költsége (szállásfoglalás / biztosítás / repülőjegy), annak elszámolására egyéni méltányossági kérelmet (vis maior kérelem) nyújthat be.

Amennyiben a koronavírus járványügyi helyzetben bekövetkezett változások vagy súlyos betegség miatt mobilitása fizikai részét meg kell szakítania, időarányos ösztöndíjának igénylésére (ösztöndíj csak a fizikailag kint töltött időszakra jár!), valamint a ténylegesen kint töltött időszakon túli, a mobilitással összefüggő többletköltségek (pl. vissza nem téríthető szállásköltség a meghiúsult időszakra) megtérítésére szintén egyéni méltányossági kérelmet (vis maior kérelem) nyújthat be.

Erasmus tanulmányút Svájcban

Svájc Erasmus+ programban való részvétele engedélyezett, Erasmus+ partnerország státuszban van, azonban speciális feltételrendszerrel. Svájci felsőoktatási intézményekhez kétféle módon lehetséges pályázni:

1. „SWISS-EUROPEAN MOBILITY PROGRAMME” (SEMP)

Svájc 2014 óta nem vesz részt az Erasmus+ programban, azt a svájci állam ösztöndíjprogramja, a „Swiss-European Mobility Programme” (SEMP) váltotta fel, mely lehetőséget biztosít arra, hogy az ELTE hallgatói svájci partneregyetemeken részképzésben vegyenek részt. Pályázni ezekhez a partnerekhez a Neptunban kell, de a nominálást követően a nyertes hallgató ösztöndíját nem az ELTE-től, hanem a svájci fogadó intézménytől fogja kapni, melynek összege átlagosan szemeszterenként 2300 CHF (kb. 2337 EUR). A SEMP mobilitás időtartama min. 91 nap, max. 12 hónap lehet, illetve minden hallgatói képzési szintenként – hasonlóan az Erasmus+ program szabályaihoz – összesen max. 12 hónapra nyerhet el SEMP mobilitást (pl. 2 x 6 hónapos mobilitásra). Figyelem! SEMP ösztöndíj mellé nem pályázható Erasmus+ kiegészítő támogatás! SEMP ösztöndíjat nyert hallgatók a fogadóegyetem előírásai alapján készítik el a kiutazásukhoz, illetve az ösztöndíjukhoz szükséges dokumentációt. 

Javasolt a 2. pont szerinti, Erasmus+ ösztöndíjjal történő pályázás!

2. SVÁJCI PARTNEREGYETEMEK ERASMUS+ ÖSZTÖNDÍJJAL

Az ÁJK-n három svájci partner (Bern, Fribourg, Lausanne, Luzerne, Zürich) esetében 2022-től Erasmus+ ösztöndíj is elérhető az alábbi mobilitási típusokra: hosszú távú, tanulmányi célú mobilitás (részképzés); rövid távú doktori mobilitás.

Pályázni ezekhez a partnerekhez az Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitási Program pályázati felhívásában részletezett módon lehetséges, melynek benyújtásával a hallgató egyszerre pályázik SEMP és Erasmus+ ösztöndíjra. Külön SEMP pályázat benyújtása (a Neptunon keresztül) ezen partnerek esetében így nem szükséges!

A nyertes pályázó hallgatók SEMP és Erasmus+ ösztöndíjban egyszerre részesülhetnek. Erasmus+ ösztöndíjat nyert hallgatók emellett Erasmus+ kiegészítő támogatásra is pályázhatnak.

A nyertes pályázó hallgatók SEMP és Erasmus+ ösztöndíjban egyszerre részesülhetnek. Erasmus+ ösztöndíjat nyert hallgatók emellett Erasmus+ kiegészítő támogatásra is pályázhatnak.

A pályázat benyújtása előtt feltétlenül olvassa át a svájci fogadó intézmény honlapját és javasolt a koordinátorral való kapcsolatfelvétel is!

LETÖLTHETŐ PÁLYÁZATI SEGÉDLETEK

Fontos dátumok

  • 2024. január 29-én indul a pályázati időszak, a Neptunba ugyanezen időponttól lehet feltölteni a pályázatokat. A feltöltött, véglegesített, továbbított és kinyomtatott ERASMUS PÁLYÁZAT NYILATKOZAT TANULMÁNYÚTRA 2024/25 íveket, a szakmai önéletrajzot, a motivációs levele(ke)t, egyéb dokumentumokat a pályázási időszakban folyamatosan lehet leadni az ÁJK Nemzetközi Iroda folyosóján („B épület” 4. emelet, lifttel szemben) kihelyezett gyűjtőládába papír alapon elhelyezve! 3 megpályázott egyetem = 3 pályázati csomag (egy lezárt borítékban szíveskedjenek a gyűjtőládába betenni).
  • 2024. február 1. 10:00 órától „Erasmus Tanulmányút és Szakmai gyakorlat tájékoztató 2024/2025” Teams link
  • 2024. február 7. 11:00 órától „Erasmus szakmai gyakorlat/diplomaszerzést követő szakmai gyakorlat tájékoztató 2024/2025” Teams link
  • 2024. február 8. 13:00 órától „Erasmus Tanulmányút tájékoztató 2024/2025” Teams link
  • 2024. február 14. 13:00 órától „Erasmus Tanulmányút és Szakmai gyakorlat tájékoztató 2024/2025” Teams link
  • 2024. február 23. 14:00 órától „Last Minute Erasmus tájékoztató – kérdések-válaszok órája” Teams link
  • A Neptun 2024. február 26-án (hétfő) 20:00 órakor kor zár. Pályázatot ezután sem feltölteni, sem véglegesíteni, sem kinyomtatni nem lehet!
  • 2024. február 27-én (kedd) 18:00 óráig kell leadni az ÁJK Erasmus Irodára a kinyomtatott, aláírt pályázati csomago(ka)t (ERASMUS PÁLYÁZAT NYILATKOZAT TANULMÁNYÚTRA 2024/25 íveket, a szakmai önéletrajzot, a motivációs levele(ke)t, és egyéb dokumentumokat) az ÁJK Nemzetközi Iroda folyosóján („B épület” 4. emelet, lifttel szemben) kihelyezett gyűjtőládába papír alapon elhelyezve! 3 megpályázott egyetem = 3 pályázati csomag (egy lezárt borítékban szíveskedjenek a gyűjtőládába betenni).

LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK
Erasmus ügyrend
Nyilatkozat tanulmányútra 2024/2025
Motivációs levél tanulmányútra 2024/2025
Erasmus tanulmányútra fogadóhelyek 2024/2025

Europass CV