Nyerő párosok II. – Hoffman István és Kárász Marcell
Kárász Marcell 2021-ben végzett az ELTE ÁJK jogászképzésen, jelenleg a Közigazgatási Jogi Tanszék PhD-hallgatója, és bírósági fogalmazóként dolgozik. Tudományos diákköri tevékenységéért már egyetemi évei során Hajnóczy-díjat kapott. A német–magyar jogtörténeti csereszeminárium előadója volt 2018-ban. Két alkalommal is részt vett az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, ahol első helyezést ért el a Közigazgatási Jogi Tagozatban, az ezt megelőző versenyen pedig második díjat kapott a Magyar Állam- és Jogtörténeti Tagozatban. Eredményesen próbálta ki magát a Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék által megrendezett Émile Noël európai uniós kereskedelmi jogi perbeszédversenyen, ahol csapatával első helyezést ért el. A Mailáth György Tudományos Pályázat Munkajogi és Közigazgatási Jogi Tagozatában szintén első díjat kapott. Részt vett többek között a Közigazgatási Jogi Tanszék Portóban folytatott közigazgatási kutatásában. 2021-ben az Országos Tudományos Diákköri Tanács Pro Scientia Aranyéremmel díjazta.
Hoffman István a Kar Közigazgatási Jogi Tanszékének egyetemi tanára, aki negyedéves egyetemi hallgató kora óta mentorálja Kárász Marcellt. Már hallgató korában beszippantotta a tudományos diákkör világa, oktatóként aktívan részt vesz az ígéretes hallgatók tehetséggondozásában. Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat nyert el 2016-ban, és ugyanebben az évben Rektori Kiválósági Különdíjat is kapott, valamint az ELTE Ígéretes Kutatója lett. Tehetséggondozási tevékenységéért az ELTE Pro Ingenio Elismerő Oklevéllel, az Országos Tudományos Diákköri Tanács Mestertanár Aranyéremmel tüntette ki. 2021-ben ELTE Szenátusi Érdemérmet kapott. OTKA kutatásokat vezet, és hallgatóit rendszeresen viszi külföldre különböző kutatásokra, konferenciákra, tanulmányutakra. Több éven keresztül foglalkozott elsőéves joghallgatók egyetemi beilleszkedésének segítésével a Kar Mentorprogramjában.
– A sikereket visszakövetve úgy tűnik, hogy először a jogtörténet iránt érdeklődtél, a 2019-es OTDK-n a Magyar Állam- és Jogtörténet Szekcióban végeztél a második helyen. Miért a közigazgatási jog mellett tetted le végül a voksodat?
K.M.: Szerintem a jogi tanulmányokban az egy jó kiindulópont, hogy valaki már gimnáziumban szereti a történelmet, mert az jó eséllyel itt is érdeklődni fog az alkotmánytörténet, jogtörténet iránt. Ez egyfajta bevezető tantárgyként tud szolgálni a tételes jogi tárgyakba. Nálam is lényegében ez történt. Én inkább alkotmánytörténettel, közjogtörténettel foglalkoztam, és azt szerettem, ott kezdődött a pályafutásom. De később, amikor közigazgatási jogot tanultam, inkább már az vonzott. Nem áll messze egymástól egyébként az alkotmánytörténet és a közjog.
– Mikor váltottál?
K.M.: Negyedévesen lettem demonstrátor a Közigazgatási Jogi Tanszéken, és ötödévesen már ott írtam az OTDK-dolgozatomat.
– Miért kezdett el érdekelni az a lehetőség, hogy az egyetemi előadások látogatása mellett más területen is kipróbáld magad?
K.M.: Úgy gondoltam, hogy az egyetemi rendes curriculumon kívül az egyéb tevékenységek hasznosak lehetnek akár karrier, akár a közösségi élet szempontjából is. Azon kívül, hogy órákra járunk, ezeken az alkalmakon rengeteg emberrel meg lehet ismerkedni, tehát számomra ez a közösségi tényező is nagyon fontos volt. Az is közrejátszott ebben, hogy többet akartam megtapasztalni a tanterven kívül, mint amit kötelezően teljesíteni kell. Akartam szakmailag is valami pluszt, és ezt nekem a tudományos diákkör tudta megadni. Közigazgatási jogból Nagy Marianna tanárnőhöz jártam szemináriumra, aki olyan szemléletmódot, dogmatikai gondolkodást adott át a tananyagon kívül, ami mély benyomást tett rám, és emiatt ismerkedtem meg közelebbről a közigazgatási joggal.
– Hogyan képzeled el a további pályádat?
K.M.: Jelenleg a Fővárosi Törvényszéken dolgozom bírósági fogalmazóként, és levelező tagozatos PhD-hallgató vagyok a Közigazgatási Jogi Tanszéken. Kihívás összeegyeztetni ezt a két dolgot, de eddig úgy érzem, hogy sikerült. Alapvetően a bírói pályát képzelem el magamnak hosszú távon. A PhD aspektusai közül inkább a tudományos életben való tevékenykedés az, ami vonz, illetve ennek a kettőnek az összekapcsolása. Szerintem az ember akkor tud sokat meríteni a tudományos pályából, ha az ott megszerzett elméleti ismereteket a gyakorlatban is tudja hasznosítani – például bíróként.
– István, hogyan kerültél a hallgatói tehetséggondozás közelébe, miért érdekelt ez a terület?
H.I.: A tudományos diákköri mozgalom már hallgatóként „beszippantott”: másodéves koromtól TDK-ztam. Én is magyar alkotmánytörténettel kezdtem a tudományos diákköri tevékenységet, mint Marci. Római jogból és közigazgatási jogból is versenyeztem annak idején. A részvételre – Marcihoz hasonlóan – engem is az ösztönzött, hogy többet szerettem volna nyújtani az általános egyetemi követelmények teljesítésénél, a tudományos kutatás már akkor is nagyon érdekelt. Ráadásul a közigazgatási jogág területén perbeszédversenyek nem léteztek, és ma is csak sporadikusan vannak jelen, így az én hallgató koromban a TDK volt tulajdonképpen az egyetlen rendelkezésre álló lehetőség a területen való hallgatói elmélyedésre. Amikor oktató lettem, nagyon érdekelt, hogy beszálljak a tanszéki diákkör munkájába. Már kezdő oktató koromban felmerült, és a korábbi TDK- és doktori témavezetőm, az akkori tanszékvezetőnk, Fazekas Marianna tanárnő bíztatott is erre, hogy vegyek részt ebben a munkában. 2009 óta segítem a TDK munkáját, 2011 óta minden Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) versenyen van olyan hallgató, akinek a kutatását mentoráltam. Sokszor nem is egy, akik nagyon eredményesen szerepelnek. Az OTDK az oktatónak is a legszebb pillanatokat tudja nyújtani, mert a mókuskerékből kiszállva olyan hallgatókkal lehet találkozni, akiket kifejezetten érdekel az a kérdés, amellyel foglalkoznak, rendkívül tehetségesek, elmélyültek. Nagyon jó együtt dolgozni velük, mert a mentoráló oktató is tanul, miközben segíti a hallgatók kutatását. Foglalkozhat számára is új témával, és a tehetséges hallgatók újszerű szemlélete is sokat segít a fejlődésben, az oktatói munkában.
A Közigazgatási Jogi TDK tagjai a szlovéniai kutatóúton 2018-ban
– Volt-e olyan személy, akinek a példáját követted ezen a területen?
H.I.: Fazekas Marianna és Nagy Marianna kolléganőimet mondanám. Fazekas Mariannához jártam, és nekem ő volt a TDK-ban a felkészítőm. Ők ketten vitték akkor a diákkört, és olyan mintát adtak, ami követendő volt a számomra, és mutatta, hogy hogyan lehet jól tudományos diákkört csinálni oktatóként.
– A perbeszédversenyek miért nem játszanak szerepet a ti területeteken?
K.M.: Ennek két aspektusa van szerintem. Az egyik az, hogy nagy presztízsük általában a nemzetközi perbeszédversenyeknek van. A közigazgatási jog pedig alapvetően – minden európaizálódási tendencia ellenére is – még mindig egy nemzeti jogra fókuszáló jogterület, ezért nemzetközi szinten nincsenek igazából ilyen alkalmak. A másik fontos tényező az, hogy az egész közigazgatási jog az írásbeliség elvére épül inkább, egy hatósági eljárás például abszolút írásbeli műfaj, és egy közigazgatási perben is inkább az írott anyagnak van jelentősége.
– Gyakran viszed a hallgatókat külföldi tanulmányutakra, konferenciákra. Miért tartod hasznosnak ezt a számukra, és honnan származnak azok a kapcsolataid, amelyekre építeni tudsz ebből a szempontból?
H.I.: Ez benne volt a mindenkori Közigazgatási Jogi Tanszék kultúrájában és hagyományaiban. Már Magyary Zoltán korában megjelent az az aspektus, hogy a tanszéki kutatóbázisnak a részei a hallgatók, akik a hagyományos jogdogmatikai elemzéseken kívül szerették volna működésükben is megismerni a közigazgatást. Magyaryék a tatai járásban végeztek empirikus felméréseket, és ez folytatódott később is. Fazekas Marianna és Nagy Marianna is beszámolt arról, hogy a ’70-es, ’80-as években is a diákkör tagjai rendszeresen eljártak ilyen kutatásokra, mind Magyarországon, mind külföldön. Tehát azt lehet mondani, hogy ez egy tradíció folytatása. Vannak belföldi és külföldi kapcsolataink. Először kisebb léptékben, belföldön kezdtük. Részben a szülőmegyémben voltak kapcsolataim régebbről, Balatonlellére kezdtünk el járni a hallgatókkal. Később Budapesten pedig a zuglói önkormányzattal működtünk együtt. Ők nagy örömmel vették, hogy ott vagyunk, „külső szemmel” elemezzük és leírjuk azt, amit látunk. Ez őket is nagyon érdekelte. A kezdeményezéseket sikerként értékelhetjük, ezt az is tükrözi, hogy komoly publikációk és nagyon jó összefoglalók születtek belőlük.
– Hogyan lettek ebből a külföldi lehetőségek?
H.I.: A sikeres belföldi kutatásokból kiindulva fogalmazódott meg a Tanszéken az a gondolat, hogy éljünk azokkal a nemzetközi kapcsolatainkkal, ahol kifejezetten PhD-hallgatókat és még diploma előtt álló hallgatókat is vártak konferenciákra. A hallgatók pozitívan fogadták a kezdeményezést, munkáikat benyújtották különféle konferenciákra, amelyeket elfogadtak, és kutatási eredményeiket ebben a formában is bemutatták, ráadásul előadásaik szerkesztett anyagai írásban is megjelentek. Az így kiépülő kapcsolatok azt is lehetővé tették, hogy külföldi tanulmányutakat is szervezzünk. A hallgatók nagyon aktívan és kreatívan részt vettek abban, hogy pályázatokat keressenek és nyújtsanak be ezek finanszírozására. Így jutottunk el Portóba, Lengyelországba, Szlovéniába is. Az oktatók pedig a kapcsolati hálót biztosítják, hogy fogadjanak minket ezeken a helyeken. Ezek a konferenciák és a tanulmányutak komplex programok, tudományos felkészülési folyamatok záróakkordjai. Ez a tudatos építkezés igaz az OTDK-ra való felkészülésre is.
A Közigazgatási Jogi Tanszék oktatói, PhD-hallgatói, demonstrátorai, valamint a Tanszék mellett működő Tudományos Diákkör hallgató tagjai Portóban
– Mikor és hogyan ismerkedtetek meg egymással, fel tudjátok idézni az első találkozást?
K.M.: Ez egy tutori kurzus alkalmával történt, a Bibó István Szakkollégiumban, ahol én szakkollégista voltam. A Közjogi Tudományok Műhelyén belül tartott Hoffman István egy kurzust. Ez egy kis csoportos óra volt, és ott volt az első találkozásunk, együttműködésünk.
H.I.: Igen, és Marci már ott is nagyon aktívan részt vett, és az is látszott, hogy a csapatot nagyon érdekli a téma, el is mélyültek benne, cikket is írtak belőle.
– Miket tartotok egymás erősségeinek?
H.I.: Marci borzasztóan alapos, és nagyon precízen gondolja végig és viszi is végig a gondolatmeneteit. Nagyon jó dogmatikus látásmódja van, és ez a gyakorlat különböző változásaira is rezonál. Rendkívül jól rendszerez, és mindeközben képes a tudományt a mindennapi gyakorlattal összekapcsolni. Kellően kitartó, és el is éri a céljait, ez pedig nélkülözhetetlen. Ennek eredményeként nagyszámú publikációja is napvilágot látott már.
K.M.: Én azt emelném ki, hogy nem emlékszem olyan szakmai kérdésre, amelyre István ne tudott volna válaszolni. A közigazgatási jog bármely részére igaz ez, és az azon kívüli területekre is. Ez egy elképesztően nagy pozitívum, hogy bármikor lehet szakmai dolgokban tanácsot kérni, vagy megvitatni azokat.
– Marci, többféle fórumon szerepeltél eredményesen: OTDK, perbeszédverseny, tudományos pályázat. Melyik forma áll a legközelebb hozzád?
K.M.: Alapvetően az írásos munkákban érzem magam igazán otthon. Ilyenkor van lehetőség az átgondolásra, van idő a gondolatokat megfelelő formába önteni. Sokkal megfontoltabb, kiérleltebb gondolatok tudnak így papírra vetődni, mint amikor szóban kell improvizálni. A cikkírást kifejezetten szerettem, az OTDK-dolgozatoknál is inkább az írás volt az, ami nekem örömet okozott. Az előadással sem voltak negatív tapasztalataim, de ott mindig bizonytalanabb voltam egy kicsit.
– István, szerinted is ebben erősebb Marci?
H.I.: Én úgy mondanám, hogy az előzőek Marci preferenciáit jelölik. Nagyon kiváló mind írásban, mind szóban. Nagyon jól ír, a stílusa olykor még az enyémnél is szebb és követhetőbb, kevesebb germanizmust használ, nem bonyolítja túl a mondatokat. Olvasmányos és szakmailag is precíz a stílusa. És emellett nagyon jó előadó, szabatosan fogalmaz, szép magyarsággal, rendezetten beszél. Élvezet hallgatni az előadásait, tehát szerintem mindkét műfajban egyaránt kiváló.
– Honnan jön ez a kiváló íráskészség?
K.M.: Nem treníroztam magam soha, a gyakorlás a titka szerintem. Ha tudja az ember, hogy mások el fogják olvasni azt, amit ír, és reflektálnak rá, korrektúrázzák, ahogyan ez itt a Tanszéken is működik, akkor még inkább odafigyel. És ha már itt tartunk, akkor külön kiemelném, hogy a Tanszéken nagyon működik az a fajta segítség is, hogy nemcsak a konzulensére számíthat az ember, hanem más oktatókra is, akik hasonló témában kutatnak. Fazekas Marianna és Rozsnyai Krisztina tanárnőket is említeném ebből a szempontból. Ez is nagyon sokat segített az íráskészségem fejlesztésében.
Kárász Marcell első helyezést ért el dolgozatával a 2021-es OTDK Közigazgatási Jogi Tagozatában
– Az OTDK-n nyertes dolgozat témájának a kiválasztása hogyan történt?
K.M.: Ez a téma organikusan fejlődött ki. Említettük a bibós szakkollégiumi óra során az önkormányzati jogesetekkel kapcsolatos tematikából készült publikációt. Ezután ebből lett egy ÚNKP- (Új Nemzeti Kiválóság Program) kutatás, amely az önkormányzati rendeletek bírósági kontrolljával foglalkozott. És amikor az OTDK-dolgozat témáját ki kellett választanom, akkor ezt a kört tágítottuk ki úgy, hogy nemcsak az önkormányzati rendeletek feletti bírói kontrollt, hanem az összes közigazgatási normatív aktus feletti bírói kontrollt vizsgáltam a dolgozatban. István nagyon sokat segített ebben, hogy mi az, amiről lehet is érdemben írni, így alakult ki ez a téma.
H.I.: Valóban így történt, az önkormányzati rendeletek esetében egy olyan témáról van szó, amiről nyugodtan kijelenthető, hogy rengeteget foglalkoztak már vele, nehéz új eredményeket megfogalmazni. De a kutatási terület kitágításával – ami a Közigazgatási perrendtartás megszületését és annak a normakontroll eljárásokat is érintő novelláris változásait jelenti – a kérdés különösen aktuálissá vált. Egyébként ez önmagában egy rendkívül recens kutatási téma.
– Kritikát is megfogalmaztál a dolgozatban. Arra a következtetésre jutottál, hogy a normatív aktusokkal szembeni közigazgatási bírói jogvédelem nem tekinthető hatékonynak a szabályozásban. Van-e „kockázata” az OTDK-n olyan dolgozattal indulni, amelyet kritikai szemléletmód jellemez, és új javaslatokat fogalmaz meg egy adott területtel kapcsolatosan, vagy ezt pozitívan értékelik?
H.I.: A lényeg igazán az, hogy a kutatás minősége jó legyen, bármilyen közhelyesen is hangzik ez most. Ha valaki arról ír, hogy valami nem működik jól, és pontosan megindokolja, részletesen levezeti azt, hogy mik a hibák, és javaslatot is tesz ezek korrekcióira, akkor ez nemhogy hátrány, hanem ellenkezőleg, a siker egyik kulcsa. A tudomány végülis erről szól, kritikai nézőpontból elemzünk különböző területeket, és vitatkozunk róluk. Az OTDK-n egyébként várják is ezeket az úgynevezett de lege ferenda javaslatokat. Marci is így járt el, ő azt vizsgálta, hogy a normakontroll eljárásokban miként értelmezhető a hatékony jogvédelem elve, ez hogyan érvényesülhet az eljárásjogi szabályozásban, és ezután ezt összeveti a magyar szabályozással és annak gyakorlatával. Az elérhető bírósági határozatok széles körét elolvasta és elemezte. Tapasztalataim szerint tehát ez az analitikus, kritikai hozzáállás nemhogy problémát nem jelent, hanem éppen ezt várják el a TDK-zó hallgatóktól. A lényeg, hogy az állítások mögött érvanyagok legyenek. Kockázatot az jelent, ha valaki úgy fogalmaz meg állításokat, hogy mindeközben nem végzi el az alapos kutatómunkát.
– Mivel lehetett elérni azt, hogy a bíráló bizottság érdemesnek tartsa a Pro Scientia díj odaítélését?
H.I.: A pályázat, és főként annak benyújtandó mellékletei mutatják, hogy mit vesznek figyelembe díj odaítélésénél. Az OTDK első helyezés a belépő a Pro Scientia Aranyéremhez, hiszen csak első díjban részesült hallgatók nyújthatják be a pályázatot. Marcinak egy első és egy második helyezése is volt, ráadásul két különböző szekcióból (magyar jogtörténet és közigazgatási jog), és ez azt mutatta, hogy a jogtudomány több területén is jártas. Fontos szempont, hogy mennyire vesz részt az adott személy a tudományos közéletben, milyen tudományos munkát végez az OTDK-n túlmenően is. Marcinak mesterszakos hallgatóként gyakorlatilag olyan publikációs listája volt, amilyen sokszor egy már a tanulmányai derekán járó PhD-hallgatónak szokott lenni. Angol nyelvű cikket is publikált nemzetközileg is elismert (különféle tudományos listákon szereplő) folyóiratokban. Ezen kívül az egyéb egyetemi közéletben való részvétele is számottevő, hiszen szakkollégista volt, tudományos diákkörünk titkárhelyettese volt, egyéb pályázati-kutatási tevékenységet is folytatott, és még hosszan sorolhatnám. Ebből is látható, hogy az egész egyetemi hallgatói életpályára kiható, a tudományban és a közéletben is kimagasló eredmény kell ahhoz, hogy odaítéljék ezt a díjat.
Hoffman István átveszi a Mestertanár kitüntetést
– A Mestertanár Aranyérem milyen kihatással van a további pályádra, megerősített-e valamiben?
H.I.: Szép dolog az elismerés, de az egyetemi oktató elsősorban nem ezért végzi a munkáját. A díj leginkább fontos pozitív visszajelzés, hogy jól végeztem, végeztük a munkánkat. Jóllehet, ez egy egyéni díj, de ki kell emelnem, hogy a Közigazgatási Jogi Tanszéken zajló tehetséggondozás mögött egy nagyon jó csapat áll. A tanszék nagyon modern módon kezeli a tutorálást, a felkészítésben nemcsak egy adott oktató, a témavezető működik közre, hanem közösségként dolgozunk ebben is. Ez a módszer a legmodernebb felsőoktatási trendeket követi. Több embernek mindenképp szélesebb ismerete, több és érdekesebb meglátásai lehetnek, mint egynek. Már korábban jeleztük, hogy az OTDK-ra felkészítés egy hosszabb folyamat része, ahhoz konferenciarészvétel, empirikus kutatási és cikkírási tevékenységek is kapcsolódnak. A felkészítésen is jelen van a Tanszék oktatóinak jelentős része, Marci dolgozatait is többen olvastuk és véleményeztük. A díj – mint mondtam – természetesen egy nagyon jóleső elismerés, de amiért csinálom, az a mazsola a puncspudingon, vagyis az az élmény, amit az ember az OTDK-hoz kötődően ezekkel a rendkívül tehetséges és alapos hallgatókkal átélhet a velük való közös gondolkodás során. Ezért külön örültem, hogy a díj indokolásában külön kiemelték ezt a kutatócsoportban való közös munkát.
– Vannak-e olyan pillanatok vagy események az együttműködésetekben, amiket kiemelnétek, amikre mindketten nagyon jólesően gondoltok vissza?
K.M.: Az OTDK-győzelmet emelném ki; ez egy nagyon sajátos esemény volt, mert online zajlott, ezért a sokak által nagyon pozitívan emlegetett közösségi pillanatok sajnos nekünk nem adattak meg. De az mindenképp egy jó közös élményünk volt, hogy a negyedórás előadás után azonnal felhívtam Istvánt telefonon, és megkérdeztem, hogy mi a véleménye, mit gondol, milyen volt az előadásom. Ennek volt azért egy sajátos, diszkrét bája. Fazekas tanárnőtől is kaptam gratuláló e-mailt, nagyon jólesett.
H.I.: Ezt én is mindenképp említeném, mert ez az online OTDK nagyon más volt, mint az eddigiek. Marcinak mondtam a telefonban, hogy jobb volt a teljesítménye, mint a próbákon. Számomra nagyon jó közösségépítő élmény volt a Portóba tett utazásunk is, amire szerencsésen még a járvány előtt volt lehetőségünk. A lezárások előtt egy hónappal még egy komoly empirikus kutatást tudtunk lebonyolítani így, és az első konferenciát is meg tudtuk tartani a tapasztalatokból Budapesten.
– A járvány hogyan hatott a közös munkátokra?
K.M.: Szokatlan volt az online lét, de volt jó oldala is. Elég hamar kiderült, hogy az OTDK online lesz, ezért már hamar hozzászoktunk ehhez a környezethez. Az online oktatás is hozzásegített minket ehhez. Persze van negatívuma is, de az nagyon kényelmes, hogy akár még az esti órákban is tudunk beszélni, konzultálni, hiszen az egyetemen azért ez nem lenne jellemző. Ez olyan rugalmasságot ad, ami segíti a tudományos munkát is, a konzultációkat és az egyéb kommunikációs formákat is.
H.I.: Vannak előnyei valóban, és így meg tudtunk beszélni olyan kérdéseket is, amelyeknek a megvitatására esetleg csak napok vagy hetek múlva találtunk volna személyes formában időpontot. Azért a jelenléti OTDK varázsa hiányzott, és általában kevesebb konferenciára tudtunk elmenni, amik voltak, azok is online formában kerültek lebonyolításra.
– Van-e olyan projekt, amin most közösen dolgoztok?
K.M.: A PhD-tanulmányok kapcsán István a konzulensem, ez egy folyamatos együttműködés. Erre az évre elnyertem ÚNKP-ösztöndíjat, ebben is együttműködünk.
H.I.: Vannak olyan kutatócsoportok ezen kívül, amelyekben dolgozunk közösen. Az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának egy kutatásába is bekapcsolódtunk, és Marci részéről megjelentek publikációk is ennek kapcsán. Későbbi, OTKA-pályázatra is benyújtandó kutatásomban is szeretném, ha részt venne, amely a közszolgáltatások fogalmával és annak értelmezési kereteivel foglalkozik.
Nemzetközi konferenciákon: Hoffman István (Kolozsvár), Kárász Marcell (Augsburg)
– Hogyan fogadták a hallgatótársak a kiemelkedő eredményeket? Nehezíti vagy könnyíti a közösségben való létezést ez a sok szép eredmény?
K.M.: A szakkollégium egy olyan közösség, ahol mindenki sok plusz tevékenységet végez. Az előző interjúban szereplő Balázs Gergővel például szobatársak voltunk. Ezért én nem éreztem magam különlegesnek, inkább motivált a környezetem, hogy minél több dolgot csináljak. A TDK-s közeg is így hatott rám.
– Nyújt-e valamilyen formában segítséget a Kar a hallgatói tehetséggondozás területén végzett munkához?
H.I.: Tanszékünk mindenképpen, ez nagyon jó közeget biztosít a tapasztalatcserére is. A pályázati pénzekből tudományos írás és előadás témakörben is tartunk felkészítőket. Ezekben Tanszékünk minden oktatója részt vesz, a külsős oktatóink is. Nagyon támogató a környezet, ez nagyon fontos, és ez meglátszik az eredményeken. Rendkívül eredményesek vagyunk az OTDK-n, az utolsó versenyen hét versenyzőnkből mindenki díjazott lett különböző szekciókban. A Kar is támogat minket, a Tudományos Diákköri Tanáccsal is nagyon jó a kapcsolatunk. A pályázatokban nagyon sokat segít a Gazdasági Hivatal, adminisztratív segítséget is aktívan kapunk más kari szervektől.
– Miért gondoljátok fontosnak azt, hogy a hallgatók megmérettessék magukat olyan fórumokon, ahol ti is sikeresen szerepeltek?
K.M.: Azért, mert ezáltal élményekkel gazdagodunk. Azt gondolom, hogy ez a legfontosabb talán minden hallgató számára, hogy kipróbálja magát minél több dologban, és azok közül találja meg azt, ami neki élvezetet okoz. Ez lehet a tudományos diákkör, a publikálás vagy bármi más, ehhez hasonló tevékenység, a lényeg, hogy ezek közül találja meg azt, ami örömet okoz a számára, és amiben otthon érzi önmagát. Ezek a tevékenységek akár elvezethetik az embert a diploma utáni pályaválasztásához is.
H.I.: OTDK-zni azért jó, mert egy hatalmas közösségi élmény, egy nagyon jó közösségbe kerül be az ember. Praktikus haszon, hogy mind a tudományos diákkör, mind pedig az OTDK egy olyan komplex tevékenységet igényel, ahol játszva szerez meg a hallgató olyan képességeket és tapasztalatokat, amivel egyébként kínkeservesen kellene megküzdenie. Olyan ez, mint amikor a macska játszik az egérrel, de eközben is a vadászatot gyakorolja. Meg kell tanulnia a hallgatónak szépen, precízen, szabatosan érvelni írásban és szóban. Ez a jogászi munka lényege. Ez egy nagyon jó gyakorlóterep erre, és amikor a diplomával kilép a nagybetűs életbe, akkor már sokkal felkészültebben foghat neki a rá váró feladatoknak.
A beszélgetőtárs Rácz Anna volt.
Többi nagyinterjúnk itt olvasható