„Okosabb vagy, mint Ulpianus?” 2017 – beszámoló

Május 3-án, immáron hetedik alkalommal került megrendezésre elsőéves joghallgatók számára az „Okosabb vagy, mint Ulpianus?” elnevezésű római jogi vetélkedő a Római Jogi és Összehasonlító Jogtörténeti Tanszék, valamint a Római Jogi TDK szervezésében. A versenyre több mint százan jelentkeztek, közülük az írásbeli selejtező után hat versenyző: Fábián Aliz, Kührner László, Pataki Bea, Szabó Dalma, Szopkó Rebeka és Sterbinszky Ádám György jutott tovább a szóbeli döntőbe. 

A döntőben a versenyzőknek háromtagú zsűri előtt kellett számot adniuk tudásukról. A zsűri elnöke Hamza Gábor egyetemi tanár, az MTA rendes tagja volt, tagjai Sándor István habilitált egyetemi docens és Siklósi Iván egyetemi adjunktus voltak. 

Döntőbeli teljesítménye alapján Pataki Bea I. helyezést, Sterbinszky Ádám György II. helyezést, Szopkó Rebeka III. helyezést nyert; az első három helyezett egyúttal Római Jog Alapvizsga jeles érdemjegyben részesült.

Ezúton is gratulálunk a győzteseknek!

A verseny az Igazságügyi Minisztérium jogászképzés színvonalának emelését célzó programjai keretében valósult meg.

2017.05.15.