Ünnepélyes szoboravatás az ELTE-n

Dr. Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár és Dr. Mezey Barna rektor leplezte le Pázmány Péter szobrát, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának épülete előtt pénteken. A szoboravató ünnepségen jelen volt Kövér László az Országgyűlés Elnöke.



A szoborral az egyetemalapító bíboros emléke előtt tisztelegnek az ELTE polgárai, kinek – egy szerencsés véletlennek köszönhetően – képmását az egyetem pincéjében lelték meg pár éve, szólt az előzményekről Dr. Mezey Barna rektor köszöntőjében.

A szoboravató ünnepségen Dr. Medzihradszky Kálmán professor emeritus tartott Pázmány Péter életéről, érdemeiről ünnepi beszédet. 1635-ben Nagyszombatban Pázmány Péter alapította meg az ELTE jogelődjét, majd az egyetem vezetését később a jezsuitákra bízta. A jezsuita rend feloszlatása után az egyetem 1777-ben került át Budára. Jelenlegi nevét 1950-ben, központi utasításra kapta, miután a megelőző években az akkori kormány rendelkezésére kiszakították belőle a Római Katolikus Hittudományi Fakultást és az Orvostudományi Kart.

A most átadott Pázmány Péter szobor Buda István szobrászművész alkotása. Pázmány bíborosi ruhájában állva egyik kezében a tudományt jelképező könyvet tart, féloldalasan az Egyetem Rektori Hivatalának is helyt adó Egyetem térre néz az ÁJK árkádjai alól. A bronzszobor egy mintegy hetven centiméteres süttői mészkő talapzaton állva emelkedik ki a tömegből, tekintetét pedig az órára és vizsgára igyekvő hallgatókra emeli. A talapzat első oldalán „Pázmány” felirat olvasható, hátsó oldalán (az egyetem felé néző oldalon) egy Pázmány-idézet latinul:

„Pro afflicatae huius patriae conditione. Pázmány Péter”

(Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság)
Forrás: www.kormany.hu

2014.05.10.