A tanítványok – a Magyary Zoltán-féle kör és egy különleges film kapcsolata

Harminc éve készült Bereményi Géza különleges látványvilágú első filmje, A tanítványok. A film újradigitalizálása kapcsán beszélgetéssel egybekötött DVD bemutatóra került sor az Írók Boltjában 2015. április 10-én. A beszélgetést Fazekas Eszter filmtörténész vezette. A film szorosan kapcsolódik az ELTE Állam- és Jogtudományi Karához. Itt működött Magyary Zoltán vezetésével az a legkiválóbb diákokból válogatott kör, akik a két háború közötti Magyarország új közigazgatási rendszerét kívánták létrehozni. A film több jelenetét is eredeti környezetben, az Egyetem téri épületben forgatták.
 
Bereményi Géza forgatókönyvíró, rendező elmondása szerint a film alapötletét Őry Csabával folytatott beszélgetése adta, melyben a jogász-szociológus beszámolt neki a Magyary köré szerveződött titkos társaság működéséről, a Magyar Közigazgatástudományi Intézet egykori létezéséről. Rajta keresztül jutott hozzá Magyary tanítványa, Szaniszló József személyes emlékirataihoz is, melyben erős támpontokat talált a forgatókönyv megírásához.
 
Fazekas János közigazgatási jogász, Karunk Közigazgatási Jogi Tanszékének adjunktusa a Tanszék által őrzött Magyary-hagyatékról beszélt: nem csak bútorokat és más tárgyakat őriz a Tanszék ebből az időszakból, de a hagyaték részét képező kutatások, felmérések, vizsgálódások anyaga is a Kar tulajdonát képezi. Elmondta, hogy Magyary közigazgatás szemléletének lényegi pontja volt az erős végrehajtó hatalom kialakítása. A professzor a különböző rendszereket elemezte, vizsgálta, csodálta, és nem foglalkoztatta az a kérdés, hogy azok milyen politikai nézeteket szolgáltak. Rendkívül fontosnak tartotta a magyar vidék problémájának megoldását. A tanítványok, pl. Kiss István vagy id. Martonyi János Magyary halála után is továbbvitték az empirikus, szociológiai módszereket.
 
A film korszakábrázolása rendkívül egyedi, a szín- és képi világ megteremtéséről Kardos Sándor operatőr beszélt. A film hangsúlyos jelenetei többek között a Teleki Pál gróf által engedélyezett, majd később betiltott, a Magyary Intézet kutatási eredményeit bemutató kiállításon játszódnak. A munkát nehezítette, hogy csak egyetlen korabeli fotó maradt fent, ebből kiindulva Pauer Gyula látványtervező egyéb amatőr fotók és korabeli archív filmrészletek alapján tervezte meg a film jeleneteit. Ő maga a jövőt tervező tanítványokat látta a kör tagjaiban, a jövő tudásával és komoly technikai felkészültséggel rendelkező hivatalnokokat, és ezt különböző eszközökkel érzékelteti a filmben. A film erényeként emelte ki azt is, hogy egyéb, konkrét film nem készült a két háború közötti időszakról, illetve azt a sajátos technikát is, hogy a film utaztatja a nézőt és a szereplőket is az időben.

2015.04.13.