ÁJK Orientációs Napok 2015 (ÁJK ON)

ÁJK Orientációs Napok 2015 (ÁJK ON)
07/23

2015. július 23.

AJK

07/23

2015. július 23. -

AJK


Gratulálunk, hogy felvettek! Az Orientációs Napokon találkozol először azokkal a hallgatótársaiddal, akik körülvesznek az elkövetkező években. Az Orientációs Napok célja, hogy megismerd az ELTE ÁJK-t, amely egy nyitott, befogadó közösség, amit magadénak érezhetsz, és ahol kibontakozhatsz. Ezt erősítik az esti programok is, délutánonként/esténként játékok, vetélkedők és más szabadtéri programok is lesznek az Egyetem téren és a belvárosban, lehetőséget adva a napi élmények megbeszélésére és annak megünneplésére, hogy az ország első számú jogi karára nyertetek felvételt.

Időpont: 2015. szeptember 1–3.
Beiratkozás: 2015. szeptember 4.
Helyszín: 1053 Budapest, Egyetem tér 1–3.

Program
 
Az Orientációs Napok (ON) célja, hogy megteremtse az elsőéves hallgatók szakmai és közösségi integrációjának biztos alapjait.
 
Az első nap témája az ÁJK, mint közösség. E nap a programjai azt célozzák, hogy a diákok egy nyitott, őszinte, befogadó közösség tagjaivá váljanak, ahol mindenki véleménye értékes és hozzájárul a közös döntésekhez. Egymás megismerésén túl az első nap programjai önismereti elemeket is tartalmaznak, és lehetőséget adnak az elvárások és kétségek, félelmek megfogalmazására és megbeszélésre, választ keresve olyan alapvető kérdésekre, hogy mire számíthat egy diák az egyetemen és mire nem. Az első nap programjait szakértő trénerek vezetik, a foglalkozásokon a gólyák és a mentor oktatók és hallgató segítőik együtt vesznek részt.
 
A második nap témája az ÁJK, mint tudásforrás. Ezen a napon plenáris és csoportos programokon találkoznak a diákok a jogászi hivatás különböző oldalaival, és olyan fontos szakmai kérdésekkel, amelyek a jogászi munka társadalmi hatásainak sokrétűségét példázzák.
 
A záró nap a lehetőségekről szól. A nap programja az egyetemi intézmények és diákszervezetek bemutatkozása, a diákok interaktív programokon vehetnek részt, amelyeket a Karon működő tudományos diákkörök, szakkollégiumok, diákegyesületek, diákklubok és fontosabb kari szervezeti egységek szerveznek.

Részletes program (jogászoknak)
Részletes program (politológusoknak)
Részletes program (kriminológusoknak)
Néhány fontos technikai információ