Német Jogi Iskola

Német Jogi Iskola

Német Jogi Iskola

A Georg-August-Universität Göttingen Jogtudományi Kara és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara együttműködésében

MIÉRT HASZNOS?

A német jogi iskola sikeres teljesítése esetén egy félévi mesterképzést (30 ECTS) be lehet számítani a göttingeni LL.M. képzésbe, így Göttingenben már csak egy tanévet kell elvégezni és megírni a záró dolgozatot. (A Budapesten teljesített tanegységek és azok eredményei négy év alatt évülnek el; ezért a mesterszakot Göttingenben legkésőbb a német jogi iskola elvégzését követő 4. évben meg kell kezdeni.)

KI JELENTKEZHET?

Bármely magyarországi egyetem joghallgatója, aki már négy félévet eredményesen lezárt, és minden egykori ELTE joghallgató, akinek az egyetemi tanulmányai lezárása óta legfeljebb öt év telt el és aki legalább két féléven át hallgatott az ELTE-n német jogi szaknyelvet / német nyelvű szaktárgyat, vagy részt vett az ELTE előkészítő kurzusán vagy más intézmény ezzel egyenértékű kurzusán, avagy sikeresen teljesítette az ELTE idegennyelvű lektorátus felvételi vizsgáját.

HOGYAN ÉPÜL FÖL?

  • Félévente 6 alkalommal jelenléti előadás (1053 Budapest, Egyetem tér 1-3.)
    péntek: 14:00–17:00
    szombat: 09:00–12:00
  • Őszi szemeszter: magánjog
  • Tavaszi szemeszter: közjog
  • Előadáskísérő szeminárium: Begleitseminar (hibrid formában):
    szerdánként: 18:00–20:00 a Nyelvi Laborban vagy on-line
    Első két extra alkalom: szeptember 23. péntek 15-17 óráig és szeptember 24. szombat 9-12 óráig a IV-es tanteremben.
  • Írásbeli vizsga
    minden félévet egy háromórás írásbeli vizsga zár le
  • Beadandó
    minden félévben egy beadandót kell elkészíteni

A kurzus a járványügyi rendelkezéseknek megfelelően remélhetőleg jelenléti oktatásban indul szeptemberben. Pontos információt augusztusban küldünk.

MILYEN TELJESÍTMÉNYÉRTÉKELÉSSEL ZÁRUL?

A hallgató ECTS pontokat kap:
5 ECTS a vizsgával záródó előadásokért (félévente);
3 ECTS a kísérőszeminárium teljesítéséért (félévente);
7 ECTS a beadandóért (félévente);
összesen 30 ECTS.

MENNYIBE KERÜL?

110.000,- Ft/félév

INFORMÁCIÓ

Werner Zsófia
ELTE ÁJK Dékáni Hivatal Nemzetközi Iroda
Budapest V. Kecskeméti u. 10–12. IV. em. 422. szoba
Telefon: +36 1 411 6500 / 4613
E-mail: zs.werner@ajk.elte.hu

JELENTKEZÉS

Legközelebb 2024 szeptemberében.

Programm 2022/2023
Stipendien für Studenten
Studien- und Prüfungsordnung
STIPENDIENAUSSCHREIBUNG – Sommersemester 2024